Kategória: Winter cup eredmények

Winter Cup 2018/2019 – Az 1. forduló végeredménye

Idén 8. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Az első futamon a megbízhatóság kerül előtérbe, azaz a versenyzőknek az 1 órás időtartam alatt minél kisebb szórással kell teljesítenie a köröket. Az értékelésnél a 60 leggyorsabb kör van figyelembe véve, majd a 60. leggyorsabb körből kivonásra kerül a 6. […]

Winter Cup 2017/18 – A 3. forduló végeredménye

Január 28-án került megrendezésre a 2017/18-as év téli sorozatának 3. fordulója. Sajnos a megfázás sokakat ledöntött a lábáról az utolsó pillanatban, de így is 33 résztvevő mérhette össze tudását 9 csoportba osztva. A nap szokás szerint a szabadedzésekkel kezdődött, majd 9 órától vette kezdetét a tényleges verseny. Selejtezők: A versenyzők 9 csoportba lettek osztva, csoportonként […]

Winter Cup 2017/2018 – A 2. forduló eredményei

Második futamához érkezett az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Míg az első futamon a megbízhatóság került előtérbe, addig a másodikon a csapatmunkára kellett összpontosítani a versenyzőknek. Az 1. futam eredményei (átlagsúly: minimum 65 kg) Időmérő edzés: A futam végeredménye: Az 2. futam eredményei (átlagsúly: minimum 80 kg) Időmérő edzés: A futam […]

Winter Cup 2017/2018 – Az 1. forduló végeredménye

Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Az első futamon a megbízhatóság kerül előtérbe, azaz a versenyzőknek az 1 órás időtartam alatt minél kisebb szórással kell teljesítenie a köröket. Az értékelésnél a 60 leggyorsabb kör van figyelembe véve, majd a 50. leggyorsabb körből kivonásra kerül a 6. […]

Winter Cup 2016/17 – A 3. forduló végeredménye

Január utolsó napján került megrendezésre a 2016/17-es év téli sorozatának 3. fordulója. Sajnos a megfázás sokakat ledöntött a lábáról az utolsó pillanatban, de így is 34 résztvevő mérhette össze tudását 9 csoportba osztva. A nap szokás szerint a szabadedzésekkel kezdődött, majd 9 órától vette kezdetét a tényleges verseny. Selejtezők: A versenyzők 9 csoportba lettek osztva, […]

Winter Cup 2016/2017– A 2. forduló eredményei

Második futamához érkezett az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Míg az első futamon a megbízhatóság került előtérbe, addig a másodikon a csapatmunkára kellett összpontosítani a versenyzőknek. Az 1. futam eredményei (átlagsúly: minimum 65 kg) Időmérő edzés: A futam végeredménye: Az 2. futam eredményei (átlagsúly: minimum 85 kg) Időmérő edzés: A futam […]

Winter Cup 2016/2017 – Az 1. forduló végeredménye

Idén 6. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Az első futamon a megbízhatóság kerül előtérbe, azaz a versenyzőknek az 1 órás időtartam alatt minél kisebb szórással kell teljesítenie a köröket. Az értékelésnél a 70 leggyorsabb kör van figyelembe véve, majd a 70. leggyorsabb körből kivonásra kerül a 6. […]

Winter Cup 2015/16 – A 3. forduló végeredménye

Január utolsó napjának hajnalán került megrendezésre a 2015/16-os év téli sorozatának 3. fordulója. Sajnos a megfázás sokakat ledöntött a lábáról az utolsó pillanatban, de így is 37 résztvevő mérhette össze tudását 9 csoportba osztva. A nap szokás szerint a szabadedzésekkel kezdődött, majd 8 órától vette kezdetét a tényleges verseny. A versenyzők 9 csoportba lettek osztva, […]

Winter Cup 2015/2016– A 2. forduló eredményei

Második futamához érkezett az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Míg az első futamon a megbízhatóság került előtérbe, addig a másodikon a csapatmunkára kellett összpontosítani a versenyzőknek. A szombati nap eredményei: Időmérő edzés: A futam végeredménye: A szombati képek itt találhatók: A vasárnapieredmények: Időmérő edzés: A futam végeredménye: A vasárnapi képek itt […]

Winter Cup 2015/2016 – Az 1. forduló végeredménye

Idén 5. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Winter Cup elnevezésű téli sorozata. Az első futamon a megbízhatóság kerül előtérbe, azaz a versenyzőknek az 1 órás időtartam alatt minél kisebb szórással kell teljesítenie a köröket. Az értékelésnél a 75 leggyorsabb kör van figyelembe véve, majd a 75. leggyorsabb körből kivonásra kerül a 6. […]

Most: 1, Össz.: 3 oldal.1Utolsó »