HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 2011/11. futam – G1 Kart Center

Az idei versenynaptár utolsó előtti helyszínén csapott össze az Országos Amatőr Gokart Bajnokság mezőnye. A bajnoki címekért folytatott csatát figyelve nem is alakulhattak volna ennél izgalmasabban a versenyek. Úgy érkeznek a versenyzők az utolsó futamra, hogy minden kategóriában nyitott a végső győzelemért folyó harc. De ne ugorjunk ennyire előre, lássuk mi történt a G1 Kart Centerben…

Országos Amatőr Gokart Bajnokság 11. forduló – G1 Kart Center

I-es kategória

Időmérő: A bajnokságot vezető Mihály Krisztián nyerte a legkönnyebbek időmérő edzését, legfőbb kihívója, Lencsés Bálint előtt. Mögülük, a második sorból Szetei Gergely és Szabó Károly kezdhették meg a futamot.

Futam: Nem indult jól a verseny Lencsés Bálint számára, aki a második helyről rajtolva borzalmas indulást produkált. Az első kör végén már az utolsó helyen haladt, tehát valami gond volt a gépével. Miután kiállt a bokszba, azonnal kiderült, hogy üzemanyag problémái vannak. A második rajtot követően már nem volt probléma, simán indult a teljes mezőny. Krisztián és Bálint komoly tempót autózva elszakadtak a többiektől, majd privát csatát vívtak az első helyért. Mögöttük Szetei Gergely küzdött a gépével és az őt támadó Szabó Károllyal. Ahogy teltek a körök, egyre jobban magára talált, majd újra felzárkózott Bálintra. Valamelyest fellazult a mezőny középső fele, míg máshol keményen vívtak egymással a versenyzők. Az ötödik helyen haladó Gyuris Gáborig változatlan volt a sorrend a rajthoz képest. A futam második felére egyre jobban fellazult a mezőny, kényelmes távolság alakult ki a versenyzők között. Kivéve Mihály Krisztiánt és Lencsés Bálintot. Bálint egyre keményebben támadta Kriszt, amikor a célegyenes ráfordító kanyarban Krisz váratlanul nyitott kaput hagyott, amit Bálint azonnal kihasznált, és átvette a vezetést. Ez a bajnokság szempontjából talán döntő előzés lehetett. Közben Szetei is utolérte őket, de komoly előzési helyzetet már nem tudott kialakítani. Lencsés Bálint megnyerte a legkönnyebbek versenyét, Mihály Krisztián lett a második, Szetei Gergely pedig a harmadik. További helyezettek: Szabó Károly (4), Gyuris Gábor (5), Neudert Norbert (6), Garamvölgyi Niki (7), Túróczi Péter (8), Báldi Gergő (9) és Virágh Péter (10). A kategória „B” döntőjét Novák Bálint (11) nyerte, Kiss Róbert (12) és Hauptricht Tamás (13) előtt. A versenyben futott leggyorsabb kört Virágh Péter futotta. A bajnokságban Lencsés Bálint és Mihály Krisztián fej-fej mellett haladnak, tehát az utolsó futam eredménye dönti el, hogy ki nyeri meg az idei bajnoki címet.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Lencsés Bálint

„Csupán két szabadedzést mentem, mivel a pálya elég fárasztó és a levegő sem túl oxigén dús. Nagyon szeretem ezt a hihetetlenül, de technikás pályát. Mivel itt tanultam meg gokartozni, ismerem minden apró trükkjét. Az edzések alatt gyorsnak a leggyorsabbnak bizonyultam, de a kvalifikációra pont jól jött ez a kis előny, mert én kezdtem a legkönnyebbek időmérő edzését. Ez egy 2. helyre volt elég, Krisz több mint egy tizeddel vert el. A 3-as gép elég jónak bizonyult az edzések alatt, mindenki pozitív dolgokat mondott a gépemről, de amikor beleültem a boxban 3x fulladt le… Már gyanús volt. A 2 felvezető körben intenzív gumimelegítéssel töltöttem perceimet. Felálltam a rajtrácsra, és ahogy megálltam szintén lefulladt. Újra és újra indították és ismét lefulladt. Szinte a piros lámpánál rántották be utoljára a gépemet és onnantól kezdve nyomtam a gázt (ami persze a kuplungnak nem túl előnyös). Zöldre villantak a lámpák, elengedem a féket, teljes mértékben a gázpedálon áll a lábam és szinte ott ragadtam a rajtrácson, 2-en élből elmentek majd a hosszú egyenesben az egész mezőny, mivel leállt a gépem és érdekes módon, az egyenes végén újraindult. Hosszú tanakodás után kiderült, hogy a gépemmel minden rendben van, csupán csak az üzemagyag hiányzik! Az új rajtnál minden rendben volt. Krisszel elszakadtunk a mezőnytől, Szete tudta velünk tartani a lépést. Folyamatosan próbáltam figyelni, hogy hol hibázik Krisz. Egyszer nyitva hagyta a legjobb előzési pontot, a célegyenes ráfordítót. Ezt kihasználtam és a kockás zászló engem intett le elsőként. Fontos futamgyőzelem volt ez, hiszen már csak a mindent eldöntő ütközet van hátra: A Hungarokart!”

2. helyezett – Mihály Krisztián

„Egyszerű nap volt. Megjöttünk reggel G1-be, edzettünk, aztán felkelt a Nap, időmérőztünk, vártuk a futamunkat, jött a futamunk, elindultunk és második lettem. Azt, hogy jutottam el idáig leírták a többiek. Nem így terveztem, de a körülményeket figyelembe véve az lett volna szép, ha tényleg megnyerem. Csabinak nagyon köszi a kaját, jól esett életben maradni.

Ps.: Évzáró hungi eredmények megtekinthetők nálam.”

3. helyezett – Szetei Gergely

„100%-ot adtam ki magamból az időmérőn, ez most a 3. helyre volt elég. Ami nem is rossz, mivel bika mezőny volt mögöttem is. A versenyre viszont kihúztam a beragadt DRS-el bíró hatos szörnyeteget, bár futam közbe kiderült, hogy annyira nem is rossz a gép. Volt egy necces pillanat, amikor majdnem fennakadtam a falban álló Virágh Peti gokartjában. Itt elég sokat buktam az egymást gyűrő kettős követésében. Ezután nem sokkal történt előttem egy remek előzés, ahol talán jutott volna nekem egy ajándék pozíció, de messze voltam, így csak néző maradtam. A hátralévő időben próbáltam Kriszt idegesíteni, de igazából csak futottam a srácok után, támadni nem tudtam. Kihoztam a maxot, ennyi volt benne és most irány a Hungarokart, ahol próbálok igyekezni majd, hogy mögöttem történjen a „trónfosztás”.”

 

II-es kategória

Időmérő: Szántó Tamás futotta a leggyorsabb kört az időmérő edzésen a 75 kg-osak között. A második Balogh Dávid lett, aki megelőzte Riba Krisztiánt. Tamás számára ez egy jó esély volt, hogy értékes pontokat hozzon a bajnokságban Ribával szemben. Nagy volt a szórás az időmérőn: Boldizs Bence közel fél másodpercet kapott, így lett negyedik, Rátkai János pedig már több mint 5 tizedes hátránnyal lett az ötödik.

Futam: A kettes kategória első rajtja sem volt végleges, Rátkai Jani kiugrása miatt kellett visszainteni a versenyzőket. A második rajt sem volt tökéletes, de harmadjára mindenki nagyon figyelmesen kezdte meg a 20 perces futamot. Az első kör végén Riba Krisztián egy vitatható előzést kezdeményezett Balogh Dáviddal szemben, de sportszerűen visszaengedte maga elé, ezért folytatódhatott tovább a harc. A következő körök sem teltek izgalommentesen, eléggé egyben maradt a mezőny. Boldizs Bence a szűk visszafordító előtt Riba Krisztián mellé bújt be, de ott nincs elég hely egy szabályos előzéshez, ezért ez sem sikerült, maradt az eredeti sorrend az élen haladók között. Mivel Balogh Dávid el volt foglalva a támadóival, így Szántó Tomi elég előnyt autózott ki ahhoz, hogy kényelmesen teljesítse a versenyt. A verseny feléhez közeledve Dávid elrontotta a szűk visszafordítót, Riba Krisztián szemfüles volt és azonnal meg is előzte őt. Az előzést követő körökben kiderült, hogy semmivel nem volt gyorsabb, mint Dávid, ezért egyben maradt a trió, ezúttal Riba – Balogh – Boldizs sorrendben. Szántó Tomi közben közeledett a kockás zászló felé, amelyet 20 perc után el is ért elsőként, ezzel egy nagyon értékes győzelmet szerezve. Pechjére a bajnoki cím fő várományosa, Riba Krisztián meg tudta tartani a második helyét Balogh Dáviddal (3) szemben. A további sorrend: Boldizs Bence (4), Rátkai János (5), Reich Balázs (6), Csepregi Péter (7), Molnár Tibor (8), Vincze András (9) és Túróczi Máté (10). A „B” döntő első helyezettje Porcs-Makkay Ákos (11) lett, mögötte Dergez Bertalan (12), Sebestyén Bálint (13) és a szimulátor verseny győztese, Ördög Pál (14) végeztek. A leggyorsabb kört a nap legjobb idejével Szántó Tamás futotta. Tamásnak megmaradtak az esélyei a bajnoki cím elhódítására, de ehhez Riba Krisztián utolsó futamon való gyengélkedésére lenne szüksége.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Szántó Tamás

„Ritkán mondok ilyet, de tökéletes időmérőt futottam. Gyakorlatilag szinte mindig úgy szállok ki időmérőről, hogy nem tetszik a teljesítményem, még akkor is, ha végül pole-ból indulhatok. Ezúttal ez nem így volt, nem éreztem benne többet, meg is lett az első rajtkocka. A versenyen kicsit nehezen alkalmazkodtam a géphez, de a 3. piros zászlós újraindítás után már nem rontottam el az első kanyart, és körről körre sikerült ellépnem a mögöttem harcolóktól. Nyomtam neki, ahogy tudtam, ki tudja, hogy mikor kerül előre valami gyorsabb emberke, aki esetleg utol is érhet. Ennek eredménye lett a nap abszolút leggyorsabb köre, 33.8-as idő a futam utolsó szakaszában. Sajnos Riba Krisz végzett a 2. helyen, így az utolsó futamon már az ő hibája is kell a bajnoki címemhez. Ettől függetlenül mindent megteszek. Gratulálok mindenkinek!”

2. helyezett – Riba Krisztián

„A kvalit valószínűleg elrontottam, mert az hogy 3. lettem, az nem gond, de hogy ennyivel kapjak ki a G1-ben, az igazából meglepett. A verseny kemény volt, Dávid nem volt gyors annyira, hogy elmenjen, és tudtam támadni. Lett is volna lehetőség előzni, de akkor már Bence kopogtatott mögöttem, úgyhogy figyelni kellett nagyon. Egyszer az egyenes végén következő jobbos után bepróbálkoztam Dávidnál, ami csak félig sikerült, és mivel a külső íven maradtam abban a teli jobbosban, ami a visszafordítóhoz vezet, ezért Bence okosan be is jött a belső ívre Dávid mögé. Én meg kint ragadtam mellettük. A bajnokság miatt úgy döntöttem,hogy bármi lesz, itt Bence nem megy el, és fordulok velük. Megérkeztünk a visszafordítóhoz, ahol már újra Bence elé kerültem és a kanyar után Dávidot is megelőztem. Utána már Tomit utolérni lehetetlen volt, pláne hogy jól ment , a gépe is jobb volt, és Dávidék is a hátamba voltak. Jó verseny volt, grat Tominak. Még bármi lehet a végén.”

3. helyezett – Balogh Dávid – Hamarosan…

 

III-as kategória

Időmérő: Az egyes kategóriában remekelő Lencsés Bálint nyerte meg a 85 kg-osak időmérő edzését Riba Krisztián előtt. A második sorból Janecskó Adrián és Csáki Zoltán vághattak neki a versenynek.

Futam: Lencsés Bálint néhány kör védekezést követően lerázta Riba Krisztiánt, ebben segítséget nyújtott neki Janecskó Adrián, aki Ribát védekezésre kényszerítette. Több párharc is kialakult a futam elején – például Csáki Zoli és Pribilinszky Zoltán között -, de ezen a pályán általában az elöl haladó hibája is szükséges egy előzéshez. A verseny második felére elég rendesen szétszóródott a mezőny, a leglátványosabb harc talán a Riba – Janecskó féle volt, amit már a rajt óta próbáltak lezsírozni. Riba nem tudott elszakadni, Adrián viszont nem akarta annyiba hagyni azt a második helyet. Annyira belemélyedtek ebbe, hogy Csáki Zoliék ismét utolérték őket a verseny végéhez közeledve. A csata vesztese a harmadik helyen haladó Janecskó Adrián lett, aki nekicsapódott a gumifalnak, később kiderült, hogy ehhez Csáki Zoli hozzásegítette, ezért őt visszasorolták Adrián mögé.. A verseny végén még Csáki Zoli megpróbálta elcsípni Krisztiánt, de nem volt rá túl sok ideje, ezért nem is sikerült. A futamot Lencsés Bálint nyerte, aki ezzel duplázni tudott a csömöri futamot követően. A bajnoki esélyei azonban elúsztak Riba Krisztián jó szereplése miatt. A második helyen célba érő  Riba Krisztián megnyerte a hármas kategória bajnokságát. A versenyen Krisztián mögött szorosan Csáki Zoltán lett a harmadik, de a visszasorolás miatt csak a kilencedik helyet kapja. A harmadik így Pribilinszky Zoltán lett, negyedik Vitanov Tamás, ötödik Topor Kálmán. A további befutók: Bernula István (6), Janecskó Adrián (7), Csáki Zoltán (8), Magyari Beck Szabolcs (8) és Benedek Viktor (10). A leggyorsabb kört Lencsés Bálint futotta, kerek 34 másodperces idővel.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Lencsés Bálint

Az időmérő edzésen az utolsó köröm mondhatni, hogy hibátlanra sikeredett. Ezzel megszereztem az első rajtkockát Riba előtt. Kihúztam egy „RB7”-es konstrukciót, a 9-est. 🙂 Az első körben Krisznek jobban rajtolt a gépe, de védtem a belső ívet, így nem tudott elmenni. Az első kör végén nagy hibát vétettem. A célegyenes ráfordító kanyar kigyorsításánál eltaláltam a falat a gép bal oldalával így nagymértékben lassultam. Fontos kigyorsítási szakasz ez, mert a nagy egyenesben támadhatóvá válik az, aki itt nem túl jól gyorsít ki. Riba próbált is támadni ezúttal a belső ívet választotta. Kénytelen voltam mélyet fékezni, így lecsúsztam az ideális ívről. Szerencsére a következő kanyar kombinációjánál én voltam belül, így nem tudtak kitúrni a vezető pozícióból. Ezek után csak a saját tempómra koncentráltam és megnyertem ezt a versenyt is. Fantasztikus nap volt ez. Pole, leggyorsabb kör, győzelem! Ezúton szeretnék gratulálni Riba Krisznek a bajnoki címéhez. Már nem lehet megfosztani ettől a címtől! Élvezetes küzdelmeket vívtunk egész évben!

2. helyezett – Riba Krisztián

„A kvali nem volt rossz, de Bálint elvert, gondoltam nincs jelentősége, belefér. Na de arra már nem számítottam, hogy a 3-4. körtől fel lesz akadva a gázpedálom. Gázt nem is kellett nyomnom, csak a féket és imádkozni, hogy meg tudjak állni, és bekanyarodni. És ha ez nem lenne elég, Adrián végig támadott, amit ezekkel a gondokkal nem volt egyszerű visszaverni. De egyszer csak jött Csáki és egy csapásra megoldotta minden gondomat. Szép volt Bálint, grat a győzelemhez!”

3. helyezett – Csáki Zoltán

„A 3-as kategóriában eléggé csúszott a gép hátulja, időmérő harmadik körénél már éreztem, hogy nem tudom megközelíteni se a Ribát és a Bálintot. Nem volt nagy meglepetés, hogy Adrián is elém kvalizott. Szerencsémre a Prlibli egy hajszállal mögém került. Az első pár körben nagyon csúszkált a gépem, kellett egy kis idő mire bemelegedett és kitapasztaltam a viselkedését. Negyed óra kellett mire utolértem az Adriánt, aki a Ribát támadta. Az egyenesben a belső ívre kerültem, így sikerült feljönnöm a harmadik helyre, de sajnos az egyenest követő kanyarban megcsúsztam és meglöktem a mellettem forduló Adriánt, ezért visszasoroltak mögé. Kár érte, remek verseny volt! Így elég szoros lett a harc a hármas kategória 3. helyéért!”

 

IV-es kategória

Időmérő: Az idei időmérő edzéseken egyáltalán nem voltak jellemzőek a nagy különbségek az időmérő edzéseken, sőt olykor ezredek döntöttek a helyezésekről. A G1 Kart Centerben azonban mindegyik OAGB-s kategóriában viszonylag nagy volt a szórás. Ez volt jellemző a legnehezebbek kvalifikációjára is, amit Topor Kálmán nyert meg Pribilinszky Zoltán és Nyuka Gábor előtt. A negyedik helyről Csáki Zoltán rajtolhatott.

Futam: A verseny első köreiben a negyedik helyről rajtoló Csáki Zoltán tudott előrébb lépni egyet, megelőzve Nyuka Gábort, aki később sem tudta tartani a tempóját. Az első hármas így elszakadt a többiektől, de az élen haladó Topor Kálmán nem tudott meglépni üldözőitől. Csáki Zoli néhány kör után már a második helyért harcolt Pribilinszky Zoltánnal, amikor Kálmi végre lélegzetvételnyi előnyhöz jutott. A negyedik helyért eközben Somogyi Tamás püfölte Nyuka Gabit. Még a verseny fele sem telt el, Csáki Zoli egy kitűnő manőverrel feljött a második helyre és üldözőbe vette a néhány másodperccel előtte haladó Kálmit. Nem várt sokáig mögötte, a célegyenesre ráfordító kanyarban beszúrt mellé és megelőzte. Kálmi mozdulatából látszódott, hogy nem számított erre. Azonban nem volt ideje feldolgozni az esetet, mert Pribilinszky Zoltán rohamléptekben megérkezett mögé. A versenyt Csáki Zoltán a negyedik helyről rajtolva nyerte meg. Topor Kálmán, tanulva hibájából szépen védekezett a verseny végéig és megőrizte a második helyét Pribilinszky Zoltán (3) előtt. A negyedik Nyuka Gábor lett, az ötödik Somogyi Tamás, a hatodik Sebestyén Kálmán, hetedik Lovassy Árpád, a nyolcadik pedig Németh Attila. A verseny legjobb köre meglehetősen nagy fölénnyel a győztes nevéhez fűződik. A bajnoki címért folyó harc továbbra is folytatódik, de már csak ketten maradtak: Csáki Zoltán és Topor Kálmán. A kettejük között felhalmozódott 1 pont nem túl nagy előny egy kényelmes futamhoz, ezért mindkettejüknek mindent bele kell majd adni a szezonzáró futamon.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Csáki Zoltán

„A 4-es kategóriában mindenképpen a Kálmán előtt kellett volna kvaliznom, mert ez Csömörön se sikerült. Olyan érzésem volt mintha a lassú részeken valami visszafogná volna a gépem. Miután a Pribli és (1 századdal) a Gaba is bejött elém már eléggé el voltam kenődve, mert úgy számoltam, hogy ha marad a rajtsorrend, akkor Kálmánnak 16 pontra nő az előnye, ami már behozhatatlan lett volna. Az elmúlt futamokon nem igazán úgy jöttek az eredmények, mint, ahogy azt én vártam volna. Most szerencsémre végre egy jó gépet húztam, és ezt kihasználva sikerült felzárkóznom a Kálmán mögé. Arra számítottam, hogy foggal, körömmel fogja védeni az első helyet és az utolsó futamra 9 pont hátránnyal fogok érkezni. Csak az járt a fejembe, hogy nem szabad semmilyen kétes szituba beleugranom, de meglepetésre Kálmán a célegyenes ráfordító előtti kanyarban kihúzódott előlem és könnyedén megelőztem. Innentől már csak a lekörözésekre és néha a kijelzőre figyeltem, várva a leintést. Az utolsó futamra egy pontelőnnyel érkezek, örülök, hogy hosszú idő után (3 futam) sikerült megint nyernem. Hungarokartban nagyon fontos az jó időmérős eredmény, mert jól védekezhető pálya. Tavaly csak a futamgyőzelemmel nyerhettem volna meg a bajnokságot, idén kicsit jobb helyzetben vagyok, de még semmi nem dőlt el.”

2. helyezett – Topor Kálmán – Hamarosan…

3. helyezett – Pribilinszky Zoltán – Hamarosan…

 

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság idei utolsó futama következik, amely ezúttal is a Hungarokartnál kerül megrendezésre. A csúszós, ám jól védekezhető pálya nagy kihívás minden versenyzőnek, bizonyára nagy izgalmakat rejteget a bajnokság véghajrájában.

 

Szerző: Molnár György