05.08 – Folytatódik az amatőr gokartosok versengése

Május 11.-én, Vácott újfent a volán mögé ülhetnek a lelkes amatőr gokartpilóták, hogy egy profin szervezett bajnokság keretei között mérethessék meg magukat. Még Te is beszállhatsz a küzdelmekbe!

Negyedik fordulójához érkezett a 2003. évi AutoCity Amatőr Gokartbajnokság, ahol azonban továbbra is érdemes versenybe szállni, nemcsak a dicsőség, és a fődíj, hanem a versenyzés öröme miatt is. A bajnokság továbbra is nyílt, bárki nevezhet, aki ellátogat a verseny helyszínére, és elfogadja a szabályokat. A nevezés május 11.-én vasárnap reggel 9 és 10 óra között történik, ezt követően két időmérő- és egy versenyfutamon vehetnek részt a nevezők súlykategóriánkénti elosztásban.
S hogy milyen versenyekre számíthatunk? Az erős élmezőnyben várhatóan nagy csatákat látunk majd, hiszen az első három versenyen egyik versenyzőnek sem sikerült behozhatatlan pontelőnyre szert tennie.

Az 1. kategóriában jelenleg Bujtás Csaba áll a pontverseny élén, aki eddig két győzelmével 67 pontot gyűjtött be, ám feltehetőleg mind a 49 ponttal a 2. helyen álló Varga László, mind a 48 pontos Kiss Attila megpróbálják majd megszerezni tőle a bajnoki aranyat, amibe a 3. helyről csupán 1 ponttal lecsúszott Schreiber Lászlónak is lehet még beleszólása. A 2. kategóriában Karl Gábor 66 ponttal tartja magát az élen, azonban versenyről versenyre erősödni látszik Hoffer Karesz (53 pont), aki mind komolyabb eredményeket ér el, így komolyan megszorongathatja a tavalyi bajnokot. A dobogó további várományosai az eddig 47 pontot szerzett Vajk Gábor, és az idén már kétszer dobogós Németh Attila. A “nehézsúlyúaknál”, a 3. kategóriában Dobrovits Zsolt legutóbbi két győzelmével már 72 pontot gyűjtött be, azonban Kiss Attila II (59 pont) folyamatosan a nyomában van, feltehetően Vácott is nagyot vívnak majd. Az eredményen pedig a bajnoki bronzérem esélyese Bedi Péter (49 pont) is változtathat.

A rendezők tehát vasárnap délelőtt Vácott várják a “gokartfanokat”, a 2. út 32. kilométerénél fekvő gokartpályán, ahonnan feltehetőleg számos szép élménnyel távoznak majd.

Szerző: Vida Ági

Az eredeti cikk megtalálható az a5.hu-n