02.03 – Megszűnik az Autocity Amatőr Gokart Bajnokság!

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség égisze alatt, Országos Amatőr Gokart Bajnokság (OAGB) néven egyesült az Autocity Amatőr Gokart Bajnokság és a Mini-Cart Kupa, amelyek külön-külön megszűnnek létezni.
A létrejövő bajnokság minden tekintetben jelentős előrelépés lesz a korábbiakhoz képest. Műszaki szempontból a saját géppark jelent nagyobb garanciát arra, hogy a gokartok között minimálisak legyenek a különbségek. Annak, akinek ez még nem elég ösztönző erő ahhoz, hogy elinduljon a versenyeken, elég egy pillantást vetnie a díjazási rendszerre.

“Díjazás futamonként:
– A dobogósoknak serleg és pezsgő, az A döntők többi résztvevőinek oklevél, a B. döntő győzteseinek érem
– Futamonként a kategóriák győztesei lehetőséget kapnak arra, hogy kipróbálhassanak egy kb. 30 Le-s verseny gokartot az Euroringen. Ezt a lehetőséget a futamgyőztesek kapják, ám aki az egyik futamot megnyeri, a következő két futamon nem jogosult ismét igénybe venni a tesztelést. Legközelebb a győzelem utáni harmadik futamon nyerheti meg ezt a lehetőséget. Addig az adott futam végeredménye alapján utána következők kapják meg ezt a lehetőséget.

Díjazás évközben: – Mindazok, akik a Forma1 Magyar Nagydij idejéig a bajnokság futamainak 80%-n részt vesznek, azok közül sorsolással 4 db F1 Paddock belépést biztositunk 1 óra idő tartamra.
– A versenyek valamennyi részt vevője között Forma 1 belépők kerül kisorsolásra.

Díjazás az év végén:
– Mindenki, aki az év során legalább 8 futamon elindul, lehetőséget kap, hogy egy, az arra kijelölt napon beleülhessen egy Opel Astra versenyautóba, és utasként megtehessen néhány kört a Hungaroringen.
– Minden kategória első három helyezettje lehetőséget kap arra, hogy vezethessen egy Opel Astra versenyautót a Hungaroringen (kivéve Light kategória). Ennek feltétele az érvényes vezetői engedély.
– A kategóriák dobogósai részt vehetnek az év végén megrendezésre kerülő Bajnokok tornája elnevezésű gokartversenyen, ahol többi szakág is képviselteti magát, és ők önállóan az OAGB csapatban versenyezhetnek (kivéve Light kategória).
– A kategóriák dobogósai 2007-re ingyen válthatnak ki MNASZ gokart licencet.”
(részlet az OAGB versenykiírásából)

Mindezen díjak mellett a nevezési díj mindössze 500 forintot emelkedett. Amennyiben a versenyző a futamot megelőző nap 18 óráig jelzi részvételi szándékát a rendező felé sms-ben, e-mailben vagy a fórumban, 6500 forintba kerül az indulás. A helyszínen nevezők 7000 forintot kell fizessenek a részvételért. További egyszeri 2000 forintos költséget jelent a fényképes MNASZ amatőr gokart versenyzői igazolvány.

A bajnokság lebonyolítási szabályzata nem szenvedett jelentős változásokat a tavalyi AGB szabályzathoz képest. A súlycsoportok maradtak (I. kategória – 65 kg-tól, II. kategória – 75 kg-tól, III. kategória 85 kg-tól illetve Light kategória – korlátozás nélkül ) de újra megengedett a súlyozás, azaz, ha valaki úgy gondolja, hogy egy magasabb súlycsoportba szeretne indulni, használhat súlyokat.

A 2006-os Országos Amatőr Gokart Bajnokság tizenkét fordulós, amelyből tíz futam eredménye számít bele a végeredménybe. Természetesen csapatbajnokság is kiírásra került. Egy csapat két vagy három versenyzőből állhat, futamonkén a csapattagok két legjobb eredménye számít bele a pontversenybe.
A szervezők minden futamra szerveznek egy VIP betétfutamot, az első versenyen a Dakar Team autóversenyzői fognak rajthoz állni. Aki tehát találkozni szeretne Palik Lászlóval, Szalay Balázzsal és társaikkal, vagy csak egy jót szeretne versenyezni, legyen ott február 12-én az óbudai Eurocenterben.

Szerző: Bálint F Gyula

Az eredeti cikk megtalálható a gokartmagazin.hu-n