HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

08.04 – Kistarcsai megmérettetés

Ezúttal Kistarcsán csapott össze az AutoCity Amatőr Gokartbajnokság mezőnye. A technikai nehézségektől sem mentes viadalban végül meglepő eredmények születtek.

Az 1. kategóriában Schreiber Norbert indulhatott a Pole, pozícióból, ám ő végül csupán a harmadik helyet tudta megszerezni: “A rajtnál nagyon lassú volt a gépem, alig tudott elindulni. Utána a Kandzsarov Petivel csatáztunk. Nagyon tisztességes küzdelem volt, amikor csak ütközés árán fért volna be mellém, befékezett, a végén mégsem sikerült tartani magam, és megelőzött. Elég rossz gépet húztam, de úgy érzem, kihoztam belőle, amit lehetett, ennek ellenére Völler Zoli is el tudott jönni mellettem.” – foglalta össze Norbi az élményeit.

A 3. rajtkockából induló Völler Zoltán végül az ezüstérmet tudta megszerezni, erről a következőket mondta el: “Elég rossz gokartot sikerült húznom, mert nem fértem el benne rendesen. Teljesen szétverte a kezemet. Örülök a második helynek, de egyben csodálkozom is, mert ezzel a gokarttal nem gondoltam volna, hogy ilyen jó helyezést sikerül elérnem. A verseny nagyon izgalmasra sikeredett, hatalmasat csatáztunk Tepyvel és Schreiber Norbival, szinte minden kanyart egyszerre vettünk be.”

A versenyt a 4. helyről induló Kandzsarov Péter nyerte, aki ezzel tovább növelte előnyét a bajnoki tabella élén.

Az 1. kategória “A” döntőjének eredménye:

1 Kandzsarov Péter

2 Völler Zoltán

3 Schreiber Norbert

4 Tepliczky Péter

5 Gál Péter

6 Gyuricza László

7 Turányi Róbert

2. kategória versenyében a két kategóriában is induló Bálint F Gyula végzett az élen, amelyről elégedetten nyilatkozott: “Szerencsémre a legjobb gokartot húztam ki, így sikerült már a rajttól kezdve az élre törnöm. A 3.-4. kör tájékán értem Hoffer Karesz mögé és mindvégig támadtam. Az egyenesekben elhúzott tőlem, de a kanyarokban mindig utolértem, és a visszafordítónál próbáltam megelőzni. Végül az utolsó körök egyikében sikerült az élre kerülnöm.”

A második helyet a 3. rajtkockából startoló Hoffer Karesznek sikerült megszereznie, aki a futam során sokáig vezette a mezőnyt. A dobogó harmadik fokára a technikai nehézségekkel küzdő Farkas Károly végzett: “Örültem, hogy Gyula, a csapattársam nyerni tudott. A rajt után nem indult jól a gépem, Gyula és Hoffer Karesz is el tudtak menni mellettem, így visszacsúsztam a 4. helyre. Karesz Priblinszky Zolival csatázott előttem sokáig, aztán megelőzte, majd én is utolértem és próbáltam elmenni mellette, ami később sikerült is, így lettem végül harmadik. Sok gond volt a géppel, először álló helyzetből nem gyorsult ki, aztán meg a karom belelógott a motorba, és kékre-zöldre verte.”

A 2. kategória “A” döntőjének eredménye:

1 Bálint F Gyula

2 Hoffer Karesz

3 Farkas Károly

4 Janecskó Adrián

5 Priblinszky Zoltán

6 Schreiber László

7 Szente Gábor

A harmadik súlykategóriában Sódar Zoltán szerezte meg az aranyérmet, miután a 6. helyről rajtolva sikerült előreverekednie magát. A második helyre Priblinszky Zoltánnak, a harmadikra Bálint F Gyulának sikerült befutnia, aki a következőképpen mesélte el a történteket: “Ismét mázlim volt, mert jó gokartot húztam ki. Élveztem a versenyt, fokozatosan jöttem előre. Rájöttem, hogy jobban gyorsul a gép, ha az egyenesekben ugrálok, ezzel a taktikával sikerült megelőznöm egyenesben Vízkeleti Jánost. Elég sok időt elvett, míg átküzdöttem magam a mezőnyön, Németh Attilával is jó darabig csatáztam, így a mezőny első két tagjától teljesen leszakadtam, és kb. 50 méterrel utánuk értem be a célba.”

A. 3. kategória “A” döntőjének eredménye:

1 Sódar Zoltán

2 Priblinszky Zoltán

3 Bálint F Gyula

4 Vízkeleti János

5 Somogyi Tamás

6 Németh Attila

7 Karl Gábor

A Light kategóriában ezúttal a szokásosnál népesebb mezőny gyűlt össze. Az első helyen, az időmérésen 2. időt gokartozó Berki Attilának sikerült befutnia, mögötte a harmadikról a 2. helyre előreugrott Kriskó Tiborral és a mindvégig keményen küzdő Schreiber Rolanddal: “Rajtnál a negyedikről feljöttem az első helyre. Elég nagy volt a dulakodás, sokáig az Ungvári Tomival csatáztam, de a gépem egyre lassult, az utolsó körökben már fulladt, így végül nem sikerült az élen maradni.” – mondta el Roli.

A Light kategória versenyének eredménye:

1 Berki Attila

2 Kriskó Tibor

3 Schreiber Roli

4 Ungvári Tomi

5 Horváth Norbert

6 Kriskó Márk Bence

Szerző: Vida Ági