HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 5. futam összefoglaló – Kart Farm

HCK 5. futam összefoglaló – Kart Farm

Ötödik fordulójához érkezett a Hobby Cart Kupa sorozat 2013-as szezonja, melynek a Csömörön található Kart Farm adott otthont, ahol normál irányban mérettették meg magukat a versenyzők. A pénteki viharos esőzéseknek már csak itt-ott láthattuk nyomát a reggeli, első szabadedzéseken, az időmérők és a versenyek pedig egy kellemesen napos, felhős időben kerültek megrendezésre. A megfelelő energia bevitelről és a minimális súlyhatár eléréséről Rozvadszky Csaba gondoskodott a szombati napon, egy kiváló bogrács paprikás krumpli elkészítésével, a pályán zajló izgalmas csatákról pedig maguk a versenyzők gondoskodtak, melynek beszámolóját a lenti sorokban találhatjátok.

 


 

Light kategória

 

Összesen 7 versenyző érkezett a kategória versenyére, ahol a pole pozícióért szoros csata alakult ki Schmickl Balázs és Keceli Tivadar között, melyet végül Balázs nyert, 18 ezreddel megelőzve a második helyről induló Tivadart. A második sorból Nagy Marcell és Kacskovics Krisztián, a harmadikból Joó Botond és Hange László, a hetedik rajthelyről pedig Horváth Norbert várhatta a verseny megkezdését.

Simán jött el a mezőny a rajtnál, miközben a második helyről startoló Keceli Tivadar próbált külső íven Schmickl Balázs mellé kerülni, de a következő kanyarban nem volt meg az előzéshez szükséges sebességkülönbség, így helycsere nélkül folytatták a versenyzést. A lendületes és széles vonalvezetésű Kart Farm pályáján nem kellett sokat várnunk az első előzésre, melyet a negyedik helyen haladó Kacskovics Krisztián mutatott be a 4. körben, amikor a pálya belső részén található, jobbos kanyarban bújt be Nagy Marcell mellé és jött fel a dobogó harmadik fokára. Eközben a mezőny végén is izgalmas csata bontakozott ki, hiszen a hetedik helyen száguldó Horváth Norbert egyre intenzívebben kezdte ostromolni az előtte haladó Hange Lászlót. A verseny negyedéhez érkezve, Horváth Norbert a célegyenesre ráfordító kanyarban tudott bebújni Hange László mellé, aki azonban tartotta pozícióját a pálya gyors szakaszán, a belső részen viszont már Norbert volt kedvezőbb helyzetben és hatodikként tudott elfordulni a benti, jobbos kanyarban. A verseny feléhez érve, az élen haladó Schmickl Balázs tudott elszakadni az őt üldöző Keceli Tivadartól és a saját tempóját autózva haladt pályafutása második győzelme felé. Harmadik helyen az egy helyet javító Kacskovics Krisztián haladt, akit a negyedik pozícióban Nagy Marcell követett, lőtávolságon kívül. Joó Botond az ötödik helyet őrizte, a hatodik és hetedik helyeken pedig Horváth Norbert és Hange László haladtak, szintén biztonságos távolságra egymástól.

A verseny leintéséig újabb csatára és helycserére már nem került sor, így a futamot magabiztos előnnyel nyerte Schmickl Balázs, akit Keceli Tivadar és Kacskovics Krisztián követtek a dobogóra. A befutó további sorrendje: Nagy Marcell (4), Joó Botond (5), Horváth Norbert (6) és Hange László (7). A verseny leggyorsabb körét Keceli Tivadar futotta meg a 12-es gokarttal, ideje 23,806 lett. Schmickl Balázs a mostani győzelmével átvette a kategória bajnokságának a vezetését és 77 ponttal áll a tabella élén. Második helyen, 5 pontos hátránnyal Kacskovics Krisztián áll, a harmadik helyet pedig az 50 pontos Balogh Zoltán foglalja el. Keceli Tivadar 49 egységgel áll a negyedik helyen, majd Nagy Marcell és Walter Gergő következnek az ötödik és hatodik helyen, 30,5 valamint 20 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hange_0739_std1. helyezett – Schmickl Balázs

Végre – ismét egy ismert pálya. Mégis tudtam, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolgom, nem a pálya, hanem egy versenyzőtársam miatt, aki mint a tenyerét ismeri a csömöri aszfaltcsíkot és tavaly megnyerte a helyi sorozat kupáját. A szabadedzéseken is hozzá mértem magam és próbáltam minél jobb időket futni, egyúttal kiismerni a gokartokat is. Tudtam, hogy nagyon közel leszünk az időmérőn és a verseny kimenetele szempontjából döntő lesz, hogy sikerül-e megszereznem a pole-t. A súlycsökkentés érdekében még a bordavédőmet is a „box”-ban hagytam és igencsak megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy megszereztem az első rajtkockát. A rajt izgalmasra sikeredett, de szerencsésen ki tudtam védeni a támadásokat, utána pedig beálltam a saját tempómra, amivel körről körre építettem az előnyömet és egyúttal elvezetett a kockás zászlóig. Gratulálok a többieknek és várom a következő futamot.”

2. helyezett – Keceli Tivadar

 

3. helyezett – Kacskovics Krisztián

 

 


 

Lány kategória

 

Egy futam pihenő után, újult erővel és a tavalyi évet idéző létszámmal tért vissza a lány kategória. Az időmérő edzésen Bozó Katalin bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót, mellőle, a második helyről György Anett várhatta a rajtjelzést, 56 ezredes hátránnyal, akit Csáki Tímea követett a harmadik rajtkockából, 86 ezredes lemaradással. Negyedik helyről Fazekas Kitti indulhatott, akit a hosszú kihagyás után visszatérő Balázsi Dia követett az ötödik helyen, majd Sotus Ágnes és Mártai Cintia Gréta következtek a hatodik és hetedik rajtpozícióból.

hange_0380_stdA rajtot követően Csáki Tímea tudott György Anett mellé kerülni, az első kanyarban azonban Tímeának nem maradt helye Anett mellett, így eltalálta a kerékvető melletti gumifalat, ezért új rajtot rendeltek el. A második rajtot Mártai Cintia kapta el a legjobban és bújt be Sotus Ágnes mellé, azonban az első kanyarban hasonlóan nem maradt helye Cintiának, ahogy korábban Tímeának, itt azonban a gumifalas rész elmaradt, így újabb rajt nélkül vághattak bele a 15 percnek megfelelő versenytáv teljesítésébe. Az első néhány kört követően Bozó Katalin tudott előnyt kovácsolni az őt üldöző György Anetthez képest, aki azonban Csáki Tímeát tartotta maga mögött, miközben őket szintén párokban követték a többiek: Fazekas Kitti, Balázsi Diával, Sotus Ágnes pedig Mártai Cintiával csatázott. Az első komolyabb előzési kísérlet az utóbbiból született, amikor Ágnes az egyenest követő balos visszafordítóban hibázott, így az őt követő Mártai Cintia könnyedén került helyzetbe a külső íven, azonban nem maradt helye a következő kanyar bejáratáig, így visszasorolt Ágnes mögé. Elhagyva a verseny felét, az élen továbbra is Bozó Katalin haladt, mögötte egy 4-es fogatban érkezett György Anett, Csáki Tímea, Fazekas Kitti és Balázsi Dia, ahol elsősorban Anett és Tímea, valamint Kitti és Dia csatáztak egymással. A sort végül Sotus Ágnes és Mártai Cintia zárták, ahol megtörtént a verseny első helycseréje, a kilencedik percben: Cintia a pálya belső részén, a jobbos visszafordítóban tudott ismét külső íven Ágnes mellé kerülni, azonban helye ezúttal sem maradt, a következő kanyarban pedig nekikoccanva Ágnesnek, végül megelőzte versenytársát. Az előzés jelenleg vizsgálat alatt áll. Sotus Ágnes néhány erős manőverrel megpróbálta visszavenni a pozícióját, mely végül nem sikerült és Cintiának a hátralévő körökre sikerült egy biztonságos távolságot kiépítenie Ágneshez képest. A verseny további részében a György-Csáki-Fazekas-Balázsi négyes szállította az izgalmakat, de helycserére csak nem akart sor kerülni. Mikor már elkönyveltük volna a befutót, az utolsó körben, az utolsó kanyarkombinációkban tudott bebújni Fazekas Kitti mellé Balázsi Dia, ahol a két gokart összeért, melytől Fazekas Kitti kisodródott és majdnem megpördült, de végül megfogta a gokartját.

A versenyt végül magabiztos előnnyel nyerte Bozó Katalin, akit György Anett és Csáki Tímea követtek a dobogó második és harmadik fokára. Negyedik helytől kezdődően a befutó további sorrendje: Balázsi Dia (4), Fazekas Kitti (5), Mártai Cintia Gréta (6) és Sotus Ágnes (7). A versenyben futott leggyorsabb kör Bozó Katalin neve mellé került, melyet a 6-os gokarttal teljesített és ideje 23,783 lett – mesterhármassal zárva ezzel a kategória versenyét. A lányok bajnokságában Bozó Katalin vette át a vezetést, 70 megszerzett ponttal a neve mellett, őt 64,5 ponttal követi Csáki Tímea a tabella második helyén, a harmadik helyre pedig György Anett jött fel, 37,5 ponttal. A 35 pontos Sotus Ágnes a negyedik helyet foglalja el, mögötte az ötödik helyen Gaál Zsófia áll, 25 ponttal, akit Mártai Cintia Gréta követ a bajnoki hatodik pozícióban, 21 ponttal a neve mellett.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hange_0729_std1. helyezett – Bozó Katalin Krisztina

„Kialvatlanul vágtam neki a szombati napnak. Őszintén szólva, sosem szerettem a Kart Farm-i pályát. A szabadedzéseim sem mentek túl jól. 🙂 Szerencsére az időmérőre többé-kevésbé össze tudtam magam szedni, így megszereztem a pole pozíciót. A versenyen semmi izgalmas nem történt velem (szerencsére) és elsőnek intettek le. 😛 A nap végére megszerettem a pályát és már nagyon várom a következő versenyt! Gratulálok a további dobogós helyezetteknek, Anettnak és Timinek! :)”

2. helyezett – György Anett

„Már nagyon vártam a csömöri versenyt ,hiszen a Kart Farm az egyik kedvenc pályáim közé tartozik.

A szabadedzéseken egészen jó időket tudtam menni, és az időmérőn is sikerült egy második pozícióz érő időt összerakni.

A rajtom nem a legjobban sikerült ,szegény Timi barátnőmet kicsit falba állítottam így új rajt lett belőle ahol már sikerült probléma mentesen eljönnöm. 😀

A versenyen egyátalán nem volt könnyű dolgom ,hiszen folyamatosan védekeznem kellett,de szerencsére sikerült megőrizni a második helyet.

Nagyon örülök ,hogy dobogóra állhattam és gratulálok a többieknek ! :)”

3. helyezett – Csáki Tímea

„Vártam már nagyon a csömöri futamot, főleg mert újra népes mezőny indult a Lány katban. A szabadedzéseken végig jó időket mentem, amit sajnos az időmérőn nem sikerült megfutni, így Kata és Anett mögött a 3. hely lett az enyém. A rajtot nagyon jól csíptem el, előttem Anett pedig kicsit bealudt, ezért sikerült bebújni mellé de a leányzó nem kímélt, kitett a fűre, bele a gumiba 😀 így az összecsapásunknak új rajt lett az eredménye, ami viszont már sima volt. A versenyen ezután végig szorosan Anett mögött, elég jó tempót autóztam, tapadtam rá, szorongattam de ő szépen védte a belső íveket, ezért próbálkoztam kívülről is de ahhoz nem volt meg a sebességkülönbség, így maradt a vonatozás. Ettől függetlenül jót csatáztunk, nagyon élveztem! 🙂 Gratulálok a lányoknak!”

 

 


 

I. kategória

 

Összesen 14 versenyző mérettette meg magát az I-es kategória időmérő edzésén, kik közül Miklósi Tibor bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót. 64 ezredes hátránnyal Virágh Péteré lett a második hely, akit Nagy Milán követett a harmadik helyen, 82 ezredes lemaradással. A negyedik helyről rajtoló Csóka Ferenc lemaradása sem volt jelentős, hiszen mindössze 89 ezreddel maradt el Miklósi Tibor idejétől. Az ötödik és hatodik helyről rajtoló György Anett és Sebestyén Róbert ezredre azonos időt futottak, de mivel Anett második leggyorsabb köre jobb volt, mint Róberté, ezért ő állhatott fel a rajtrács ötödik pozíciójába. A negyedik sorból Kenyér György és Csernik Csaba, az ötödikből Csáki Tímea és Bozzai Dávid, a hatodikból Vörös Richárd és Apostol János várhatták a kockás zászló felcsapását. A tizenharmadik helyet Simon Péter szerezte meg, a „B” döntőbe szoruló Molnár Attila pedig végül visszalépett az indulástól és a III-as kategória „B” döntőjében mérettette meg magát.

hange_0227_stdSimán jött el a mezőny a rajtot követően, majd az első visszafordítóban Sebestyén Róbert próbált helyet találni magának György Anett mellett, de Anett védte pozícióját. Róbert megtorpanását a mögötte érkező Kenyér György fordította a maga javára, és külső ívről indított egy támadást, hogy megelőzze versenytársát, melyet a következő, jobbos visszafordítóban sikeresen abszolvált. Ugyancsak az első visszafordítóban, picivel hátrébb a mezőnyben, Simon Péter tudta megelőzni Apostol Jánost, mellyel a 12. helyre jött fel. Apostol nem hagyta ennyiben és két körrel később, a célegyenesre ráfordító balos kanyarban visszaelőzte Simon Pétert. Az első néhány körben az élen haladó Miklósi Tibornak kellett szemmel tartania az őt üldöző Virágh Pétert, a verseny negyedéhez érkezve azonban már saját tempóját tudta autózni és körről körre szakadt el az őt üldözőktől. Virágh Péter magányosan rótta a köröket a második helyen, hiszen a harmadik helyen haladó Nagy Milánt Csóka Ferenc támadta körről körre, hogy feljebb léphessen a dobogó bronzfokára. Mögöttük rendkívül látványos, négyes csata zajlott, György Anett, Kenyér György, Sebestyén Róbert és Csernik Csaba részvételével. A négyes fogatot Csáki Tímea és Bozzai Dávid követték, ahol Dávid tette próbára Tímea védelmét. Tizenegyedik helyen Vörös Richárd haladt, akit Apostol János és Simon Péter követtek. Az elkövetkezendő körökben, egészen a verseny tizedik percéig nem történt változás a sorrendben. A csöndet végül Simon Péter törte meg, akinek Apostol Jánost sikerült megelőznie és javítania egy pozíciót. Az utolsó körökben az egyik leglátványosabb csatát a György Anett, Kenyér György, Sebestyén Róbert és Csernik Csata négyes fogat vívta, így számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb itt akár még helycsere is történhet. Sebestyén Róbert egyre intenzívebben kereste azokat a pontokat a pályán, ahol Kenyér György elé kerülhetne, majd a tizedik perc végénél, György nyitva hagyta a boksz bejárat előtti balos kanyar belső ívét, melyen Róbert azonnal bement, itt azonban összeért a két versenyző és az ütközés következtében Kenyér György kiforgott. Csupán néhány kör erejéig telepedett viszonylagos nyugalom a pályára, azonban az utolsó 5 körre ismét izgalmas csaták kezdtek kialakulni. Bozzai Dávid mögé érkezett meg Vörös Richárd vezetésével a Simon Péter és Apostol János alkotta hármas fogat, kicsivel előrébb pedig György Anettre zárkózott fel Sebestyén Róbert és vele együtt Csernik Csaba is, miközben Csóka Ferenc próbálta átfűzni magát Nagy Milánon, hogy megszerezze a dobogó harmadik fokát.

Végül két körrel a vége előtt, Sebestyén Róbert lendült ismét támadásba, és külső ívről kezdte meg György Anett előzését, miközben a belső íven Csernik Csaba érkezett meg. Bár Anett levédte a belső ívet, de a pálya vonalvezetésének köszönhetően, Róbert a következő kanyarban már a belső íven, kedvezőbb helyzetben volt, így sikeresen előzte meg Anettet. Az így keletkezett résen Csernik Csaba is be tudott bújni, majd a pálya technikás, boxutca melletti szakaszán sikeresen fejezte be a megkezdett előzést. A verseny leintéséig már újabb helycserére nem került sor, így a futamot a magabiztos versenyzést bemutató Miklósi Tibor nyerte, akit a szintén magányos autózást bemutató Virágh Péter követett a pódium második, az első HCK-s dobogóját megszerző Nagy Milán pedig a pódium harmadik fokára. A befutó további sorrendje: Csóka Ferenc (4), Sebestyén Róbert (5), Csernik Csaba (6), György Anett (7), Kenyér György (8), Csáki Tímea (9), Bozzai Dávid (10), Vörös Richárd (11), Simon Péter (12) és Apostol János (13). Miklósi Tibor mindent vitt a kategóriában, hiszen a pole pozíció és a futamgyőzelem mellett, a versenyben futott leggyorsabb kör is az ő neve mellé került, melyet a 3-as gokarttal teljesített és ideje 23,847 lett. Tibor a mostani győzelmével átvette a kategória bajnokságának a vezetését és 91 ponttal áll a tabella élén, megelőzve ezzel a csömöri futamot kihagyó Naményi Gergelyt, aki 75 pontot könyvelt el az idei évben. Virágh Péter 64 ponttal a harmadik helyen áll, 1 ponttal megelőzve a negyedik helyezett Csernik Csabát, mögöttük pedig Csóka Ferenc és Balogh Zoltán állnak az ötödik és hatodik helyeken, 59 illetve 41 egységgel a nevük mellett.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hange_0715_std1. helyezett – Miklósi Tibor

 

2. helyezett – Virágh Péter

 

3. helyezett – Nagy Milán

 

 

 


 

II. kategória

 

A 13 indulót felvonultató kettes kategória időmérő edzésén Porcs-Makkay Ákos bizonyult a leggyorsabbnak, és kaparintotta meg a pole pozíciót a 14 ezredes hátrányt elkönyvelő Halász Péter elől. A rendkívül szoros időmérő végén, a második sorból Klenovszki András és Miklósi Tibor indulhattak, 22 illetve 32 ezredes hátránnyal, de az ötödik helyről induló Fehér Tamás is 1 tizeden belül tudott maradni, elmaradása csupán 51 ezred volt. A rajtsorrend további része az alábbiak szerint alakult: Csizmadia Tamás, Katona Kristóf Győző, Bleszák Tibor, Vincze András, Balogh István, Temesvári Csaba, Kiss Róbert és Riba Gábor.

hange_0514_stdA rajtnál simán jött el a mezőny, majd az első kört követően, a folyamatos csaták és helyezkedések közepette a legnagyobb vesztes kétségtelenül Vincze András lett, aki az első kör végére, a kilencedik helyről visszaesett a tizenharmadik helyre. Két körrel később András már Riba Gábort előzte a pálya belső részén és jött fel a tizenkettedik pozícióba, hogy megkezdje Kiss Gábor üldözését. Eközben az élen Porcs-Makkay Ákos védte vezető pozícióját Halász Péterrel szemben, aki mögött Klenovszki András, Miklósi Tibor és Fehér Tamás sorrendben követték egymást a versenyzők. Csizmadia Tamást Katona Kristóf üldözte, mögöttük pedig Bleszák Tibor idegeit borzolta Balogh István, akit Temesvári Csaba követett árnyékként. A sort Kiss Gábor, Vincze András és Riba Gábor zárták. Néhány körrel később Balogh István próbált helyet találni magának Bleszák Tibor mellett, ezzel azonban Temesvári Csabának hagyta szabadon a pálya belső részén a külső ívet, aki ugyan bement István mellé, de a boxutca melletti szakaszon már nem tudta kamatoztatni az előnyét és visszasorolt. Balogh István ezt követően folyamatosan, körről körre támadta az előtte haladó Bleszák Tibort, kinek védelme végül a harmadik percben tört meg, és István a pálya belső részén található, jobbos visszafordítóban megelőzte versenytársát. Egy körrel később, ugyanebben a kanyarban került sor egy helycserére, ahol ezúttal Katona Kristóf előzte Csizmadia Tamást és szerezte meg a 6. helyet. Az újabb akcióra csupán egyetlen kört kellett várnunk, ekkor Vincze András próbálta megelőzni az előtte haladó Kiss Róbertet, az első visszafordítóba, de túl optimistán mérte fel a távolságot és végül egy nagy fékezéssel saját magát forgatta ki a kanyar bejáratán. Fél távnál, az élen továbbra is Porcs-Makkay Ákos haladt, akit Halász Péter követett árnyékként. Tőlük picit leszakadva érkezett Klenovszki András, akit Miklósi Tibor támadott minden körben, hogy megszerezze a dobogó harmadik fokát. Őket Fehér Tamás követte, akire Katona Kristóf kezdett felzárkózni, majd egy kicsi szünet után Csizmadia Tamás érkezett, akihez Balogh István lopta a távolságot. Bleszák Tibor és Temesvári Csaba magányosan rótták a köröket, miközben Kiss Róbert és Riba Gábor egy rendkívül látványos csatát mutattak be a tizenegyedik helyezésért. A sort a verseny elején megpördülő Vincze András zárta. A verseny utolsó köreire Porcs-Makkay Ákos tudott egy gokartnyi előnyt kiépíteni Halász Péterrel szemben, Miklósi Tibor azonban egyre intenzívebben támadta a harmadik helyen haladó Klenovszki Andrást, aki így kénytelen volt védekező íveken haladni. Mögöttük Fehér Tamást támadta Katona Kristóf, Csizmadia Tamásra pedig Bleszák Tibor érkezett meg. A mezőny végén egy hármas csata alakult ki, Kiss Róbert, Riba Gábor és Vincze András részvételével. Mikor már azt hittük volna, hogy így érnek célba, Miklósi Tibor az utolsó körben próbált bebújni az első visszafordítóban Klenovszki András mellé, azonban nem volt meg a szükséges hely, a két versenyző összeért és Tibor akaratán kívül is kiforgatta Andrást. Mögöttük Fehér Tamás még az utolsó pillanatban el tudta kerülni az ütközést és bár a poros íven lecsúszott a pályáról, de végül a fűről mentette gokartját és ezzel feljött a harmadik helyre. Katona Kristóf már nem volt ennyire szerencsés, hiszen nekiütközött Miklósi Tibornak. Eközben Balogh István is megérkezett, de ő elkerülte az ütközést és mind Katona Kristófot, mind Miklósi Tibort sikeresen előzte meg.

A leintésig újabb helycserére nem került sor, így a versenyt végül Porcs-Makkay Ákos nyerte, megelőzve ezzel Halász Pétert és a dobogó harmadik fokára az utolsó körben fellépő Fehér Tamást. A befutó további sorrendje: Klenovszki András (4), Balogh István (5), Katona Kristóf Győző (6), Miklósi Tibor (7), Csizmadia Tamás (8), Bleszák Tibor (9), Temesvári Csaba (10), Kiss Róbert (11), Riba Gábor (12) és Vincze András (13). Mesterhármassal zárva a kategória versenyét, a leggyorsabb kör is Porcs-Makkay Ákos neve mellé került, ezt az 5-ös gokarttal teljesítette és ideje 23,495 lett. Halász Péter tovább növelte előnyét a kategória bajnokságában és 95 ponttal áll a tabella élén, míg a mostani győzelmével Porcs-Makkay Ákos feljött a második helyre, 7 ponttal megelőzve a 68 pontos Vincze Andrást. Balogh István 55 ponttal a negyedik helyet foglalja el, akit 2 pontos hátránnyal Miklósi Tibor követ, a bajnoki hatodik helyet pedig Klenovszki András foglalja el, 52 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hange_0747_std1. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

 

2. helyezett – Halász Péter

 

3. helyezett – Fehér Tamás

“Szinte hihetetlen, hogy idén már másodszor állhatok dobogón! Hol is kezdjem…

 

A nap jól indult, de aztán a szabadedzéseken nagyon nehezen tudtam lefaragni az utolsó tizedeket, ezúttal csak az utolsó edzésen “állt össze” a pálya. Az időmérő nagyon szoros volt, csak 51 ezredre voltam a pole-tól és így is ötödik – vagyis jó kis verseny elé néztünk!

 

A verseny jól indult, bár nem éreztem túl acélosnak a gépet, de egy darabig tudtam azért tartani a tempót az első négyessel. Sajnos azonban hiába jutottam némi lélegzethez, ez nem volt elég ahhoz, hogy nyomás alatt tudjam tartani Miklósi Tibit. Egy idő után aztán ennél nagyobb gondjaim támadtak, amikor Katona Kristóf nagy tempóban kezdett zárkózni rám – szóval a végén be kellett állnom védekezésre. 

 

Kristóf érezhetően sokkal gyorsabb volt, mindenhol próbálkozott, de a vége felé ezzel együtt is felzárkóztunk Miklósi Tibire és az előtte védekező Klenovszki Andrisra. Az igazi dráma persze most is az utolsó körre maradt. A célegyenesre ráfordítóban Kristóf picit már bedugta az “orrát” mellém, így a kanyarban és az azt követő egyenesben már részben mellettem volt, belső íven. Ekkor viszont a kanyar csúcspontjánál elém tárult Tibi és Andris furcsa kettőse – valahogy összegabalyodtak és a hirtelen elkerülő manőver vége az lett, hogy külső íven felszántottam a füvet, miközben mindkét srácot megkerültem – Kristóf meg már nem tudott merre menekülni. Az utolsó fél körön a torkomban dobogott a szívem. Tudtam, hogy harmadik vagyok, de a poros kerék miatt össze-vissza csúszkáltam. Végül sikerült harmadiknak bejönni – óriási öröm az újabb dobogó!!!

 

Sajnálom Andrist, Tibit és Kristófot, mindannyian elég sokat vesztettek az eseten, de örülök, hogy jókor voltam jó helyen. Gratula nekik a nagyszerű versenyzéshez!”

 

 


 

III. kategória

 

A min 85 kg-osok kategóriája bizonyult ezúttal a legnépszerűbbnek, és a csömöri versenyen összesen 17 versenyző mérettette meg magát az időmérő edzésen. Mindközül a leggyorsabbnak Nagy Koppány bizonyult, aki a 83 ezredes lemaradást elkönyvelő Vincze András elől kaparintotta meg a pole pozíciót. A második sorból Klenovszki András és Porcs-Makkay Ákos várhatták a rajtjelzést, akiket Kocsi Viktor, Molnár Tibor, Virágh László, Katona Kristóf Győző, Balogh István, Bíró Botond, Fóth Barnabás, Somogyi Attila és Szegő Gábor sorrendben követtek a többiek az „A” döntőben. A „B” döntő első helyéről Jánosi Attila indulhatott, akit Salgó Balázs, Feith János, Setényi Gábor és Molnár Attila (aki az I-es kategória „A” döntőjéből szorult ki, így végül a III-as kategória „B” döntőjében állt rajthoz) sorrendben követtek a többiek.

lbalint_0176_stdA rajtnál simán jött el a mezőny, az első visszafordítót követően pedig azonnal megkezdték a helyezkedéseket a versenyzők. Somogyi Attila próbált elmenni Bíró Botond mellett egy külső ívről indított támadással, de az előzést nem tudta befejezni, mert leszorult a pályáról, ezért inkább visszasorolt. Balogh István próbált helyzetbe kerülni Katona Kristóf mögött, de Kristóf védte pozícióját, így végül helycserére nem került sor a mezőnybe. Az első köröket követően, az élen haladó Nagy Koppány lépett el a második helyezett Vincze Andrástól, aki jó ütemben használta ki a mögötte zajló csatákat és tudott egy biztonságos előnyt kiépíteni a harmadik Klenovszki Andráshoz képest. András mögött Porcs-Makkay Ákos próbált pozícióba kerül, akit viszont Kocsi Viktor vett „tűz” alá, és a verseny harmadik percében, a célegyenesben külső íven Ákos mellé ért, majd végigkísérve egymást, a pálya belső részén már kedvezőbb helyzetben volt és megelőzte Ákost. Ugyanebben a körben, a boxbejárat előtti kanyar kezdetén sikerült Szegő Gábornak megelőznie az előtte haladó Somogyi Attilát. A verseny hatodik percének az elején, egy újabb előzésnek lehetett szemtanúja a nagyérdemű, ekkor Balogh István bújt be Katona Kristóf mellé az első visszafordítóban és jött fel a 8. helyre. Fél távhoz érkezve, az élen változatlanul Nagy Koppány haladt, jelentős előnyt kiautózva a második helyezett Vincze Andráshoz képest. A harmadik helytől egészen a tizedik helyig azonban a mezőny egy egybefüggő vonatot alkotott. A vonatban elsősorban Kocsi Viktor támadta a harmadik helyen haladó Klenovszki Andrást, valamint Virágh László, Balogh István és Katona Kristóf vívtak egy látványos, hármas csatát egymással. Mindeközben Szegő Gábor lopta a távolságot az előtte haladó Fóth Barnabáshoz képest. Az állóvizet végül Balogh István kavarta fel, aki a verseny nyolcadik percében, a pálya belső részének kezdetén próbálta megelőzni Virágh Lászlót, de László védte a támadást, ezzel azonban Katona Kristóf került pozícióba, de végül Balogh megtartotta helyezését. A verseny hátralévő részében is izgalmas csata zajlott a mezőny ezen részén, ahol elsősorban párosával tették próbára egymás idegeit a versenyzők. Előzésre azonban nem itt, hanem egy kicsivel hátrébb került sor, amikor néhány körrel a leintés előtt, a pálya belső részén egy kívülről indított támadással, Szegő Gábor megelőzte Fóth Barnabást. A kockás zászló belengetéséig újabb helycserére nem került sor. A futamot így a mindvégig magabiztosan vezető Nagy Koppány nyerte, akit Vincze András és Klenovszki András követtek a dobogó második és harmadik fokára. Az „A” döntő befutójának a további sorrendje: Kocsi Viktor (4), Porcs-Makkay Ákos (5), Molnár Tibor (6), Virágh László (7), Balogh István (8), Katona Kristóf Győző (9), Bíró Botond (10), Szegő Gábor (11), Fóth Barnabás (12) és Somogyi Attila (13).

A kategória „B” döntőjében egy sima rajtot követően vágott bele az 5 fős mezőny a versenytáv teljesítésébe. Jánosi Attila nem bízta a véletlenre a győzelmét és már az első körben elszakadt az őt üldöző Salgó Balázstól, aki Feith Jánossal csatázott, de helycserére nem került sor, a verseny második felében pedig már elszakadtak egymástól. Setényi Gábor és Molnár Attila azonban egész verseny alatt boldogították egymást, a nézők legnagyobb örömére. A verseny nyolcadik percében Molnár Attila megpróbált bebújni Setényi Gábor mellé, de ez nem sikerült és a fékezés következtében kiforgott az első visszafordítóban. A pályára visszatért és az utolsó körökre már ismét Setényi árnyékában haladt, de újabb előzési kísérletre már nem került sor. A „B” döntőt így Jánosi Attila (14) nyerte, Salgó Balázs (15), Feith János (16), Setényi Gábor (17) és Molnár Attila (18) előtt. Hibátlan versenyzést hagyva maga mögött a 3-as kategóriában, a leggyorsabb kört is Nagy Koppány futotta meg, a 9-es gokarttal, ideje 23,841 lett. Porcs-Makkay Ákos továbbra is magabiztosan vezeti a kategória bajnokságát, 80 ponttal a neve mellett, annak ellenére, hogy az elmúlt 3 futamon a III-as kategóriában nem sikerült dobogóra állnia. Kocsi Viktor 65 ponttal a második helyen áll, Vincze András pedig feljött a tabella harmadik helyére, 1 pontos lemaradással Viktor mögött. Molnár Tibor és Klenovszki András 63-63 megszerzett ponttal és pontegyenlőséggel állnak a negyedik és ötödik bajnoki pozíciókban, a hatodik helyet pedig a csömöri győztes, Nagy Koppány foglalja el, 56 egységgel a neve mellett.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hange_0732_std1. helyezett – Nagy Koppány

“Életem első dobogós helyezését a Kartfarmon szereztem, így nagy reményekkel érkeztem ma is. Elsősorban a négyes kategóriára koncentráltam, mert a hármasban az esélyeimet az első négy verseny során sikerült elég minimálisra csökkentenem. Az edzések alkalmával éreztem, hogy gyors vagyok, de az időmérő eredménye így is meglepett. Idén az első pole pozíciómat sikerült abszolválnom, és nagyon reméltem, hogy – ahogy eddig is – sikerül ezt győzelemre is váltanom. A versenyre egy közepesen erős gépet húztam, mivel azonban Andris jött mögöttem egy gyengébbnek tűnő géppel, nem izgultam túlságosan. A versenyen reményeimnek megfelelően sikerült könnyen elszakadnom az üldözőktől, és végül elsőként átszakítanom a célszalagot egy nem túl stresszes futamon.

Hiába futottam meg a leggyorsabb kört a hármas és a négyes kategóriában is a hétvégén, utóbbiban nem tudtam megelőzni Ákost, így a bajnokságba elém került. Vigasztal viszont, hogy először vittem haza két serleget egy hétvégén, és valamelyest felzárkóztam az élmezőnyre a hármas kategóriában is, ezzel visszahozva a reményt.

Gratulálok a többi versenyzőnek is, elsősorban endus csapattársaimnak, Andrisnak és Ákosnak, akik szintén mohón gyűjtötték a serlegeket!”

2. helyezett – Vincze András

„Egy újabb versenyhétvége, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Természetesen a második helyemnek örülök és gratulálok a többi dobogósnak is (annak pláne örülök, hogy endus csapattársam, Koppány nyerte a futamot, így végül is B&W 1-2 lett. Reméljük, hogy hamarosan lesz 1-2-3 is 🙂 ), de annak jobban örültem volna, hogyha ezt az eredményt a 2-es katban érem el. Valamit nagyon elszúrtam időmérőn, pedig nem éreztem rossz körnek, nem úgy, mint a hármas kategória időmérőjét, ahol viszont majdnem meglett a pole. Idén sokadszorra húztam védekező gépet versenyre, az egyetlen szerencsém az volt, hogy mögöttem nagy csatát nyomtak a srácok, így el tudtam egy picit lépni tőlük – bár utólag visszagondolva nem lett volna rossz egy kis csata, de most örülök ennek a 20 pontnak, erre azért szükségem volt ebben a kategóriában. Remélem, hogy Battán mindkét kategóriából boldogan távozhatok, de ahhoz még sokat kell fejlődnöm. Gratula még egyszer Mindenkinek!”

3. helyezett – Klenovszki András

“Ez a versenynapom a védekezésről szólt. Nem az volt a baj, hogy rossz gépeket húztam volna, hanem nagyon jókat kaptam a hátamba.

Már az előző versenyemet is végig védekeztem, aztán egy szerencsétlen manőver miatt ott nem jött össze a dobogó.

Itt is a harmadik helyről indultam. Lehet, hogy kicsit a szokásosnál is óvatosabban zártam az előzési lehetőségeket,

így a mezőny nagy részét magam után gyűjtöttem.

Végül sikerült nem hibáznom és a támadóim sem mentek bele kétes kimenetelű szituációkba, így meg is tudtam tartani a dobogós helyemet.”

 

 


 

IV. kategória

 

Akárcsak a 2-esben, a 4-es kategóriában is 13 versenyző mérettette meg magát az időmérőn és állt rajthoz a versenyen. Leggyorsabbnak Porcs-Makkay Ákos bizonyult és szerezte meg a pole pozíciót. Második legjobb időt (36 ezredes hátránnyal) Vermes Dániel futotta meg, azonban a mérlegelés során nem érte el a kategóriához szükséges minimális súlyhatárt, ezért a mezőny végére sorolták. Ennek megfelelően, a második helyről Nagy Koppány rajtolhatott, akit Ittzés Zsigmond és György Gábor követtek a második sorból. A rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Kádas Zsolt, Kocsi Viktor, Márton Balázs, Balogh István, Rozvadszky Csaba, Schmickl András, Murvai Tamás, Bokor András és Vermes Dániel.

hange_0643_stdA problémamentes rajtot követően, az első visszafordítóban a versenyzők azonnal megkezdték a helyezkedéseket. Kocsi Viktor egy külső ívről indított támadással, a pálya belső részén Kádas Zsolt elé tudott kerülni, mellyel feljött az 5. pozícióba. Ugyanezzel a lendülettel, Balogh István érkezett meg Márton Balázs mellé és hajtott végre egy sikeres előzést a pálya belső részén található, balos visszafordítóban. Vermes Dániel, aki már a rajtnál megelőzte Bokor Andrást, az első visszafordítóban, szűken fordulva bebújt Murvai Tamás mellé, de Tamás védte pozícióját a következő kanyarban, így helycsere nem történt. A pálya belső részéről kivezető kanyarkombináció kezdetén azonban Vermes beesett Murvai Tamás mellé és ezúttal sikerült is az előzést befejeznie. A következő körben ismét Vermes Dániel került a főszerepbe, amikor az első visszafordítóban egy nagyon kemény manőverrel beesett Schmickl András mellé, majdnem kiütve ezzel versenytársát, végül kiforgatás nem, helycsere azonban történt. Néhány körrel később ismét Vermes Dániel lendült támadásba és vette ostrom alá Rozvadszky Csaba védelmét, aki egyelőre állta a sarat. A versenyben ekkor az élen továbbra is Porcs-Makkay Ákos haladt, mögötte Nagy Koppány, Ittzés Zsigmond, György Gábor, Kocsi Viktor és Kádas Zsolt érkeztek. A fogatban jóformán mindenki támadt mindenkit, ezért nehéz és felesleges is lett volna jóslatokba bocsátkozni, hogy hol várható helycsere. Mögöttük a Balogh-Márton duó érkezett, majd az előbb megismert kettős, Rozvadszky Csaba és Vermes Dániel, aki egyre nagyobb elánnal támadta Csabát, olyannyira, hogy a boxbejárat előtti kanyar kezdetén mindketten lesodródtak az ívről, de végül helycsere nélkül folytatták a versenyzést. Őket Schmickl András, Murvai Tamás és Bokor András sorrendben követték a többiek. Nem sokkal később, Murvai Tamás hajtott végre egy sikeres előzést, Schmickl András ellen. A verseny feléhez közeledve, az élen haladó Porcs-Makkay Ákos és Nagy Koppány tudtak elszakadni az üldöző bolytól, majd Márton Balázs bújt be szűken Balogh István mellé a boxutca előtti balos kanyar kezdetén és lépett egy hellyel feljebb. Néhány körrel később György Gábor mellett próbált elmenni Kocsi Viktor, sikertelenül, a pálya belső, balos visszafordítójában visszalassulva magára rántotta a mögötte érkezőket és bár eleinte úgy tűnt, hogy pozíciókat fog veszíteni, végül sikerült kivédenie a támadásokat. A kavarodásban azonban Márton Balázs esett vissza jelentősen, ráadásul megérkezett mögé Vermes Dániel is, aki beszúrt Rozvadszky Csaba mellé a célegyenesre ráfordító kanyarban, majd a gyors balosban túl nagy tempóval érkezett meg, amitől Csaba és Balázs szorultak le a pályáról. Az adok-kapok utáni sorrend az ötödik helytől kezdődően, egészen a tizedik helyig: Kocsi Viktor, Balogh István, Kádas Zsolt, Vermes Dániel, Rozvadszky Csaba és Márton Balázs. A kilencedik perc kezdetén Vermes Dániel Kádas Zsoltot előzte az első, jobbos visszafordítóban, hogy aztán megkezdje az előtte haladók üldözését. A tizedik percben, ugyanebben a kanyarban, György Gábor külső ívről próbált támadást indítani az előtte haladó Ittzés Zsigmond ellen, azonban túlságosan lesodródott, így a mögötte érkező Kocsi Viktor került előnyös helyzetbe, és a kanyar kijáratán Gábor a fűre szorulva majdnem újabb pozíciót veszített, de végül sikerült védenie Balogh István támadását. István pillanatnyi megtorpanását Vermes Dániel használta ki és egy határozott mozdulattal, a boxbejárat előtti balos kanyarban előzte meg Istvánt. István két körrel később megpróbált egy ellentámadást, de a támadás következtében majdnem újabb pozíciókat veszített Kádas Zsolttal szemben, de végül a következő kanyarokban megtartotta pozícióját, miközben Zsolt pozíciókat veszített, hiszen Rozvadszky Csaba és Márton Balázs is elmentek mellette. Mindeközben Schmickl András próbálta megelőzni Murvai Tamást, de Tamás sikeresen védte pozícióját. Kádas Zsolt láthatóan nem vette jó néven azt a tényt, hogy több pozíciót is veszített, ezért néhány kanyarral később, a pálya benti részéről kivezető szakaszban visszaelőzte Márton Balázst. Vermes Dániel a tizenkettedik percben ismét támadásra szánta el magát, és ezúttal György Gábor mellé érkezett meg, egy már szokásosnak mondható, nagyon kemény manőverrel. Két körrel később Kocsi Viktort próbálta ugyanitt, a boxbejárat előtti kanyarban előzni, amihez a pálya melletti füves, homokos részt is segítségül hívta, de azon kívül, hogy megugratta a gokartot, más nem történt. Mindeközben az élen sem unatkoztak a versenyzők, hiszen Nagy Koppány tette próbára Porcs-Makkay Ákos védelmét, aki azonban állta a sarat és tartotta pozícióját. A tizennegyedik perchez közeledve, Vermes Dániel ismét egy nagyon kemény manőverrel esett be Kocsi Viktor mellé, aki lecsúszva az ívről, végül tartotta a pozícióját. Az igazán látványos esemény azonban mögöttük történt, amikor is a belső, balos visszafordítóban, Rozvadzsky Csaba, Kádas Zsolt és Márton Balázs együtt fordultak el. Balázs kiszorulva a pálya poros részére, lecsúszott a pályáról, majd terepgokart üzemmódra kapcsolva, megugratta gépezetét a pálya füves részén, visszatérve a pályára pedig jó néhány bóját pöckölt be a pálya közepére, nem kis meglepetést okozva ezzel az élen haladó Porcs-Makkay Ákosnak és Nagy Koppánynak. A következő körben Balogh Istvánnak sikerült beesnie György Gábor mellé és sikeres előzést végrehajtania, Márton Balázsra pedig Murvai Tamás érkezett meg. Ezzel egy időben Vermes Dánieltől egy újabb vakmerő mozzanatot láthattunk, ahogy Kocsi Viktort próbálta a pálya belső részén előzni, ami miatt Viktor majdnem kiforgott, de végül megfogta gokartját, ez azonban arra tökéletes volt, hogy a mögöttük érkező Balogh-György-Rozvadszky hármas is elmenjenek mellette.

Az esemény a verseny utolsó körében történt, így a géppark legnagyobb örömére, újabb akcióra már nem került sor a pályán (és azon kívül sem). A versenyt végül Porcs-Makkay Ákos nyerte, Nagy Koppány előtt, a dobogó harmadik fokára pedig Ittzés Zsigmond állhatott fel. A befutó további sorrendje: Balogh István (4), György Gábor (5), Rozvadszky Csaba (6) és Kocsi Viktor (7). Vermes Dániel eredetileg a nyolcadik helyen ért célba, azonban több előzése is vizsgálat alatt áll, ezért az eredmény nem hivatalos. Tehát: Vermes Dániel (8), Kádas Zsolt (9), Márton Balázs (10), Murvai Tamás (11), Schmickl András (12) és Bokor András (13). A verseny leggyorsabb körét Nagy Koppány jegyezte, a 3-as gokarttal, ideje 24,022 lett. A kategória bajnokságát továbbra is Kovács György vezeti, 100 megszerzett ponttal. Második helyen a 69 pontos Porcs-Makkay Ákos áll, három ponttal megelőzve a harmadik helyezett Nagy Koppányt. Balogh István a bajnoki negyedik helyet foglalja el a tabellán, 59 pontot elkönyvelve az eddigi futamok során, majd Rozvadszky Csaba és Kocsi Viktor következnek, 58 illetve 56 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hange_0746_std1. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

 

2. helyezett – Nagy Koppány

 “Sajnos, Ákos az időmérőn gyorsabb volt. :)”

3. helyezett – Ittzés Zsigmond

 

 

 


 

A csömöri Kart Farm hozta a kötelezőt és rendkívül látványos, izgalmas, néhol a határokat feszegető csatákat láthattunk. A bajnokság következő fordulójának a százhalombattai Battaring ad otthont, június 15-én, normál irányba. Az elmúlt évek versenyeit és az idei év trendjét elnézve, abban egészen biztosak lehetünk, hogy nem fogunk unalmas versenyeket látni a Battaring vonalvezetésén.

 

Szerző: Vincze András