HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

03.16 – Kemény csaták az Eurocenterben

Március 12-én lezajlott a második forduló is az MNASZ – Országos Amatőr Gokart Bajnokság idei sorozatában, amelyben a szűk pályának köszönhetően ismét kemény csatákat vívtak a versenyzők.

Az Eurocenter aljában lévő, gumikból kirakott pálya normál irányban sem mondható előzésekre alkalmasnak, visszafelé pedig szinte lehetetlen rajta elmenni valaki mellett. Sajnos sok versenyző ezt nem akarta tudomásul venni, aminek következtébe jó néhány vitatható eset alakult ki, melyekben a verseny vezetőségének kellett döntést hoznia.

I-es kategória:

Idei második győzelmét szerezte meg Gere Tomi, aki az élről indulva fölényesen vezetett addig a pillanatig, amíg Kandzsarov Péter a negyedik helyről utol nem érte, de hatalmas csatában sikerült megőriznie vezető helyét. Rajnai Máté ismét dobogóra tudott állni.

Gere Tamás – 1. hely:

“Hasonlóan a múltkori eurocenteres futamhoz ma is sikerült 1. helyről indulnom, annak ellenére, hogy tavaly még nem nagyon feküdt a pálya visszafelé, de idén az új gépparknak köszönhetően sikerült jó időket menni. A rajtnál simán el tudtam jönni, majd a többiek kicsit lemaradtak. Kb. a futam felénél Kandzsarov Peti pár körön belül felzárkózott rám. Innentől el volt felejtve az ideális íven való autózás, a pozícióm megtartására törekedtem, ami sikerült is egészen a leintésig. Izgalmas futam volt. Ilyen szoros 1. helyezésem még nem volt, mióta versenyzek.”

Kandzsarov Péter – 2. hely:

“Az időmérőn először a kettes géppel mentem, és viszonylag jó időt sikerült összehoznom. A második időmérőn az egyes gép következett, ami elméletileg gyorsabb lett volna, de valahogy nem sikerült javítani, így a negyedik helyet szereztem meg. Ez olyan közepes eredménynek számít. A versenyre – mint utólag kiderült – egy viszonylag jó gépet sikerült húznom.

A rajtnál a Rudinak egyből be tudtam szúrni és feljöttem a harmadik helyre Néhány kör alatt utolértem a Mátét, és a célegyenes ráforduló ívben be tudtam Neki szúrni. Ekkor már a Gere Tominak egy fél célegyenesnyi előnye volt, de 10 kör alatt behoztam. Nagyon keményen csatáztunk egészen a befutóig, ami nagyon szorosra sikeredett. Elégedett vagyok a második helyezéssel.”

Rajnai Máté – 3. hely:

“A Rajki Rudolf egy század másodperccel jött be elém, és így harmadik lettem az időmérő edzésen. A harmadik helyről indultam, mögülem a Kandzsarov Peti. A rajtnál a Rajki Rudolf mellé be tudtam szúrni és megelőztem és utána a Kandzsarov Peti jött mögöttem. Zárni kellett az íveket, de végül meg tudott előzni a célegyenes előtti kanyarban és elhúzott tőlem. Ezután már csak arra kellett figyelnem mint az előző eurocenteres versenyen, hogy a Rajki Rudolfot magam mögött tartsam, ami végül sikerült, és a harmadik helyre hoztam be a gokartot.”

II-es kategória

A futamot a pole pozíciót is megszerző Farkas Karesz nyerte, a mögötte folyó hatalmas csatáknak köszönhetően elég simán. Az előző futamot megnyerő Janecskó Adrián jött be másodiknak – megtartva ezzel vezető helyét a bajnokságban – a dobogó harmadik fokára pedig Masát Marci állhatott fel.

Farkas Karesz – 1. hely:

“Nagyon örültem a vasárnapi pole pozíciómnak, de nem számítottam rá. Már csak azért sem, mert nagyon erősnek érzem a II. kategóriát, bár ezt a pályát ebben az irányban jobban szeretem. A rajtnál izgultam, hogy minden rendben menjen, de szerencsém volt, hogy mögöttem is pozícióharc folyt, így sikerült előnyhöz jutnom. A futam közepe felé sárga zászlót kaptam és elhaladtam egy üres gokart mellet. Nem láttam, hogy mi történt, de mire a rajtvonalhoz értem a sárga zászlójelzés megszűnt, így tovább mentem. A futam után figyelmeztetést kaptam, mert nem lassítottam eléggé. Ezt természetesen elfogadom, bár belülről másként éltem át és tudtam, ha jobban lelassítok, Adrián pillanatok alatt utol fog érni. Ezzel együtt örülök a győzelemnek és remélem, hogy hasonlóan izgalmas futamok lesznek még az idén.”

Janecskó Adrián – 2. hely:

“Az időmérésem nem úgy sikerült, ahogy vártam, szerettem volna a pole pozícióból indulni, de hátrányban voltam mindkét edzésen, mert hideg géppel kellett menni, mivel én kezdtem. Sajnos a második időmérő még rosszabbul sikerült, mint az első, és a negyedik helyről kellett indulnom, de nem keseredtem el. Az volt a célom, hogy megnyerjem a futamot, ami nem sikerült. A rajtnál két helyet előre ugrottam. Ennek köszönhető, hogy a végén második lettem. Utána már nem nagyon kellett senkivel küzdenem. A Herman Tibit leköröztem, vele még egy jót csatáztunk végig. A gépem úgy érzem nem volt annyira gyors, úgy a harmadik negyedik körül lehetett a döntőben. Ahogy a köridőket figyeltem, ez abból derült ki nekem. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült nyernem, de nem volt esélyem így, hogy a Farkas Karesz jobbik géppel ment. A Marcival történt esetről annyit, hogy nem voltam szabálytalan én szerintem mert előrébb voltam mint Ő, és nem láttam, hogy hol van hozzám képpest. Emiatt nem hagytam Neki helyet.”

Masát Marci – 3. hely:

“Az első időmérőm jól sikerült, akkor megosztva pole pozícióban voltunk a Magyar Bercivel, aztán a második időmérőn a Farkas Karesz valami hihetetlen időt produkált, és így hátrébb szorultam két hellyel. A verseny az olyan lett amilyen. Egy vitatható baleset következtében visszaesetem az ötödik helyre, és utána onnan kellett visszakapaszkodnom és szintén egy balesetnek illetve egy szerencsés kék zászlós előzésen köszönhetően jöttem be a harmadik helyen. Egyebet nem tudok mondani”

III-as kategória

Bár a kockás zászló Vajk Gábort intette le elsőként, egy szabálytalannak ítélt előzésnek köszönhetően megfosztotta a versenybíróság a győzelmétől, és Sódar Zoltán állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A harmadik helyre Vízkeleti János futott be, aki mindössze pár centiméter előnnyel szerezte meg a harmadik helyet.

Sódar Zoltán – 1. hely:

“Igyekeztem sokat gyakorolni és felkészülni a futamra, de azért szerencse is kellett hozzá, hogy a pole-ban végezzek. Hál’ istennek a meghibásodott gép helyett berakott gokart kiválóan muzsikált a kezeim között, úgyhogy sikerült megszereznem az első rajtkockát, és a versenyben is gyakorlatilag megtartottam ezt a pozíciót. Egy kisebb koccanás történt, de mivel megállapítottuk, hogy a szabálytalan volt, így az első helyen végeztem.”

Vajk Gábor – 2. hely:

“A gokart húzásban szerencsésnek érzem magam, mert egy viszonylag erős gépet húztam, azzal mentem időmérőt is. A versenyben ugye a második helyről indultam és a második harmadik körben sikerült megelőznöm a Sódar Zolit amit Ő szabálytalannak vélt. Ő azt mondta, hogy a lökés következtében vesztett pozíciót, én ezt nem így éreztem, de úgy döntöttünk, hogy akkor helyet cserélünk, és így Ő nyerte meg a futamot. Én nem érzem annyira jogosnak, ezért nem esik túl jól, de nem probléma abszolút, tehát én örülök a második helynek is. Teljesen rendben van.”

Vízkeleti János – 3. hely:

“Az időmérőn az egyik gokartnak eltörött a kormánya, és bár a Sódar Zoli nagyon jól vezet, ennek köszönhetően pole-t tudott futni. A rajtot elég jól elkaptam, de a Vajk Gabi kicsit behúzott elém így rá kellett, hogy fékezzek, az Ujhelyit sikerült magam mögött tartanom, majd próbáltam minél gyorsabb köröket menni, hogy a mögöttem lévőket leszakítsam és az előttem lévőket pedig magam mögé nyomhassam. Viszont ugye a Vajk Gabinak sikerült megelőzni a sikán jobbos kanyarjában a Sódar Zolit, megpróbáltam én is elmenni mellette, de sajnos az egész verseny alatt beszorultam mögé. Sokkal gyorsabb voltam mint Ő, de nagyon jól fogta az íveket. Nem tudtam mit csinálni. Ennyire voltam képes. Majd talán legközelebb…”

A következő verseny április 9-én lesz a Hangár utcában, a volt Kesjár pályán.

Szerző: Lengyel Ákos + Attys

Az eredeti cikk megtalálható a gokartmagazin.hu-n