HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

5. futam Kiskunlacháza (pótfutam)

Az 5. futamot Kiskunlacházán elmosta az eső, ezért a Hungaroring után egy héttel tartották meg a pótfutamot. Ezúttal nyári idő fogadta a versenyzőket, egyedül az időmérő edzés előtt szemerkélő eső hozta hátrányos helyzetbe a bajnokságban élen álló versenyzőket. A gyors és széles pályán sok csatának lehettünk szemtanúi, és rengeteg előzést láthattak a nézők.

Történt ugyanis, hogy a szabadedzések végeztével egy negyed órára eleredt az eső. A pálya épp csak annyira vált csúszóssá, hogy az időmérő edzés elején pályán lévő versenyzőket hozta hátrányba. Bár az ideális ív használható volt, de a gép túlkormányzottsága miatt hosszabb féktávokkal és óvatosabb gázadással kellett számolni. Ez a probléma egyedül Bakonyi Ákost nem hátráltatta a 4-es kategóriában, még a többi 3 kategória éllovasai egyaránt az utolsó helyre kvalifikálták magukat. 

Így járt Riba Krisztián a 2. kategóriában, ahol a 11. helyet szerezte meg, Janecskó Adrián a 3-asban, ahol 10. lett, megnyerve a B döntőt és Szabó Károly az 1-esben szintén ebben a pozícióban végzett.

1. kategória 

Az 1-es kategória pole pozícióját a HCK-ban versenyző és az ottani egyes kategóriában a bajnokságban élen álló Mihály Krisztián szerezte meg, aki aztán magabiztos győzelmet aratott. Mögötte Fodor Árpád egy gyengébb géppel tartotta maga mögött üldözőit, akik között sok volt a pozíciócsere. A 14. kör végén Furcsa Zsoltnak sikerült Árpi elé kerülni, azonban a 15. kör elején Árpi visszatámadott és a falba szorította Zsoltot, amiért a döntő utolsó helyére sorolták vissza. Árpi 2. helyét Szetei Gergely örökölte meg, aki a 9. helyről jött fel a 3.-ra, mögötte pedig a sokáig Árpit támadó Nagy Bence örökölte meg a 3. helyet. Bencze Tünde eddigi legjobb eredményét elérve 4. lett.

1 Mihály Krisztián 25

2 Szetei Gergely 20

3 Nagy Bence 16

4 Bencze Tünde 13

5 Mickiewicz Máté 11

6 Sefcsik Balázs 10

7 Hirsch Máté 9

8 Furcsa Zsolt 8

9 Fodor Árpád 7

2. kategória

A 2. kategóriában Janecskó Adrián magabiztos rajt cél győzelmet aratott, kihasználva a mezőny csatározásait hamar lehagyta az üldözőket. Mögötte a Hungaroringhez hasonlóan Balogh Dávid ért célba, aki a 8. helyről küzdötte fel magát. A verseny legizgalmasabb pillanata az volt, amikor egyszerre 3-versenyzőt előzött meg remek helyzetfelismerésének köszönhetően. A 4. körben a pálya egyik visszafordítójában Reich Balázs túl erősen fékezett és keresztbe állt a pálya belső felén. Dávid ekkor a 6. helyen haladt. Előtte Deák Károly kívülről kerülte ki a keresztbe álló gokartot, Dávid felismerte, hogy a belső íven a kerékvetőn elfér, ezért a rövidebb íven megelőzte Károlyt, előtte Arányi Attila pedig neki ütközött Balázs gokartjának, lendületet vesztett, ezért Dávid még egy helyet nyert. Ezután még két versenyzőt kellett lehagynia. A 3. helyen Fodor Ági ért célba, akinek az elmúlt három futam alatt ez volt a 2. dobogója. A 4. helyről rajtoló Széll János járt a legrosszabbul, akivel Deák Károly ütközött össze.

1 Janecskó Adrián 25

2 Balogh Dávid 20

3 Fodor Ági 16

4 Arányi Attila 13

5 Benedek Viktor 11

6 Juhász Csaba 10

7 Deák Károly 9

8 Reich Balázs 8

9 Széll János 7

3. kategória

Az elmúlt futamhoz hasonlóan ismét Csáki Zoltán szerezte meg a pole pozíciót, ám ezúttal ezt sikerült győzelemre is váltani. Pedig Csáki nem épp a legjobb gokartot húzta, kellett is csatáznia főleg a verseny elején. Mögüle Riba Krisztián indult, akit a 11. körben Vass István előzött, és akinek Priblinszky Zoltán is befért, aki két körrel később megelőzte Vass Istvánt a 2. helyért. István előzését megóvta Krisztián, mert megtolta őt, amit el is fogadtak, így bár 3. lett Vass István végül helyet cseréltek Riba Krisztiánnal. A mezőny második felében is volt csata bőven. Bakonyi Ákos, Fábián Zoltán és Németh Attila előzgették egymást oda vissza. Ez a verseny a 14. körben ért véget, amikor Fábián Zoltán próbálta előzni az 5. helyért Bakonyi Ákost, akivel szerencsétlenül összeértek, Ákos megforgott, Attila pedig már csak úgy tudta kikerülni, hogy a külső íven található gumifalba ütközött. Fábián Zolit ezért Ákos mögé, a 8. helyre sorolták vissza, Bakonyi Ákos a 7. helyen végzett, Attys pedig a 7. helyen folytatva megelőzte Grabovszki Tamást és Fábián Zoli hátrasorolását követően ő örökölte meg az 5. helyet. Priblinszky Zoli az utolsó két körre utolérte Csáki Zolit, de előzni már nem tudott és idei eddigi legjobb eredményét érte el.

1 Csáki Zoltán 25

2 Priblinszky Zoltán 20

3 Riba Krisztián 16

4 Vass István 13

5 Németh Attila 11

6 Grabovszki Tamás 10

7 Bakonyi Ákos 9

8 Fábián Zoli 8

9 Gáncsos József 7

4. kategória

Az első két helyen az időmérőn is első kettő Bakonyi Ákos és Oros Ferenc elhúzott az üldözőktől és egymáshoz közel értek célba ugyan ebben a sorrendben. Somogyi Tamás a 6. helyről rajtolva jött fel egészen a dobogóra, 4 körrel a befutó előtt előzve meg Csáki Zoltánt. Németh Attila a 9. helyről indulva az első körben megelőzte Sódar Zoltánt, a 13.-ban Fényes Gyulát, majd az utolsó körben Szabó Dávidot, így a 6. helyen ért célba. Fényes Gyula veszített a legtöbbet, aki a 4. helyről csúszott vissza a 8.-ra. Topor Kálmán a 7.-ről az 5. helyen ért célba, amit a 17. körben szerzett meg Szabó Dávid megelőzésével. Az első két versenyzőt leszámítva szinte végig együtt maradt a mezőny.

1 Bakonyi Ákos 25

2 Oros Ferenc 20

3 Somogyi Tamás 16

4 Csáki Zoltán 13

5 Topor Kálmán 11

6 Németh Attila 10

7 Szabó Dávid 9

8 Fényes Gyula 8

9 Sódar Zoltán 7

A bajnokság 7. futamára ugyan ezen a pályán, Kiskunlacházán, de az óramutató járásával megegyező irányban kerül sor július 19.-én vasárnap. Jelenleg épp a futamok felén vagyunk túl.