OAGB 2015/1. futam összefoglaló – Hungarokart

“Borúra derűt” tartja a mondás, mely fordítva volt igaz a vasárnapi MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság szezonnyitó futamára, hiszen ellentétben a napsütötte szombati nappal, vasárnap már egy meglehetősen borongós és hűvös nap fogadta a versenyezni vágyókat. Az első futamot immáron hagyományosan a mogyoródi Hungarokart pályáján rendezték meg, ahol a hideg ellenére kinti-benti pályán mérhették össze tudásukat a népes mezőnyt felvonultató kategóriák versenyzői. A nagy érdeklődés mellett lezajlott vasárnapi futamok meghozták a várt izgalmakat és fordulatokat, mely remek alapot biztosíthat az idei szezonra. Hogy pontosan mi is történt február 22-én, azt a lenti sorokban próbáljuk meg, kategóriákra lebontva visszaidézni.


 

I. kategória

 

Szoros küzdelmet hozott az 1-es kategória időmérőedzése, ahol a pole pozíciót megszerző Dudás Bence mögött mindössze 14 ezreddel maradt el Báldi Gergő. Fühl Zoltán és az első OAGB-s versenyét teljesítő Balázs Dávid a rajtrács második sorát foglalhatták el, majd Csernik Csaba, Szetei Gergely, Papp Dávid Róbert, Szabó Martin, Kis Gábor, Hoksz Máté, Délceg Máté, Bányász Frederika és Vas Patrik következtek.

agb1501-1Hibátlanul és helycsere nélkül vette kezdetét az 1-es kategória versenye, ahol az első komolyabb összecsapásra a mezőny végén került sor, Bányász Frederika és Vas Patrik részvételével. Helycserére azonban elsőként nem itt, hanem kicsivel előrébb került sor, amikor a tavalyi év HCK 1-es kategória bajnoka, Csernik Csaba fékezte ki az újonc Balázs Dávidot és lépett előrébb a 4. helyre. Az elkövetkezendő körökben az első és második helyeken haladó Dudás Bence valamint Báldi Gergő kerültek egymástól és a többiektől is biztonságos távolságra, a mögöttük érkezők pedig párokat alkotva küzdöttek egymással. A legkiélezettebb párharc azonban kétségtelenül a mezőny végén zajlott, ahol Bányász Frederika védelmét tette próbára Vas Patrik. A kilencedik percben Vas megpróbált bebújni Bányász mellé, ám a két gokart összeért és Frederika gokartja kiforgott, szerencséjére azonban külső segítség nélkül tudott visszatérni a versenybe, így helycserére nem került sor – ez a futam során többször is előfordult, de helycserére egyik alkalommal sem került sor. Két körrel később Csernik Csaba lendült támadásba Fühl Zoltán ellen és szinte egy az egyben másolta Balázs Dávid ellen bemutatott előzését. A futam második felére kissé alábbhagytak az izgalmak, de az utolsó 5 kört jelző tábla bemutatását követően ismét akcióba lendültek a versenyzők: Balázs Dávid indított támadást Fühl Zoltán ellen, azonban a második hajtűkanyarban nem sikerült bebújnia riválisa mellé és a gumifalon megtorpanva, több helyet is veszítve végül a 8. helyig esett vissza.

A kockászászló belengetéséig több esemény már nem történt a pályán, ennek megfelelően a futamot a hatalmas előnyt kigokartozó Dudás Bence nyerte, a dobogó második és harmadik fokára pedig az egymással nagyot csatázó Báldi Gergő és Csernik Csaba állhattak fel – Csaba eredménye azonban jelenleg még óvás alatt áll. A befutó további sorrendje: Fühl Zoltán (4), Szetei Gergely (5), Szabó Martin (6), Papp Dávid Róbert (7), Balázs Dávid (8), Hoksz Máté (9), Kis Gábor (10), Délceg Máté (11), Bányász Frederika (12) és Vas Patrik (13). A leggyorsabb kört a 7-es gokarttal versenyző Csernik Csaba futotta meg, ideje 39,974 lett.

 

Nyilatkozatok

 

Dudás Bence (1. hely):

“Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a szezon és újult erővel vágjak neki az évnek. Téli szünetben sajnos nem volt edzés lehetőségem. Így nagy kihívás volt a szezonkezdet. Jó volt újra látni a versenyzőtársakat és ellenük versenyezni. Szabadedzések alatt jól éreztem magam a gokartban, láttam, hogy nagyon erős a mezőny, és aki pole-t akar szerezni annak hibátlan kört kell futnia.

Időmérőn nagyszerűen mentem és sikerült összeraknom az utolsó körömet, amivel megszereztem a pole pozíciót. Elégedett voltam a teljesítményemmel és vártam a verseny rajtját. Majd jött a verseny és felvezető körömben éreztem, hogy rendben van a gépem. A rajtom jól sikerült és megtartottam az első helyezésemet. Az elején sikerült kiépítenem egy kisebb előnyt. Utána tudtam menni a saját íveimet és körről körre még jobban szakadtam el a többiektől. Nagy előnyt kiépítettem a többiek ellen, és már csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak. Utolsó körömet futottam akkor már csak a közönségnek mentem és nagy előnnyel megnyertem a versenyt. Nagyon boldog voltam, hogy megnyertem az első versenyt. Jó volt újra a dobogó tetején állni. Nagyon köszönöm mindenkinek aki szurkolt nekem, jól esett, hogy ilyen sokan bíztak bennem. Már nagyon várom a következő versenyt és bízok benne, hogy sikerekben folytatódik szezonom.”

Báldi Gergő (2. hely):

“Jobban is alakulhatott volna ez a vasárnapi nap, szerencsémre az időmérőre a 12-es gépet kaptuk, az egyetlen amit szeretek, és ha nem csúszok le fél karttal az ívről, akkor meg is lehetett volna a pole, de így “csak” egy második helyre futotta. A 8-as gép az, ami egyik pályán se fekszik, itt sem volt másképp, így kis védekezéssel ugyan, de sikerült behozni a kartot a második helyre. G1-ben bízok egy ici-picivel jobb eredményben ( 1-el jobb tökéletes lenne 🙂 ), de majd meglátjuk, hogy alakul.”


 

II. kategória

 

Hasonlóan az 1-es kategóriához, a min. 75 kg-osok között is szoros verseny alakult ki, ez azonban elsősorban a második helyért. Leggyorsabbnak Fühl Zoltán bizonyult, aki mögött Zsigri Márton és Lukaš Benedik ezredre ugyanolyan időt futottak (mindketten 81 ezreddel maradtak el Fühl idejétől), így kettejük között a második leggyorsabb kör döntötte el a sorrendet, így Zsigri a második, Benedik a harmadik rajtkockából várhatta a verseny megkezdését. Lukašt honfitársa, Matuš Maliak követte, majd Naményi Gergely és Kollár Attila osztoztak a harmadik rajtsoron. Őket Kacskovics Krisztián, Raffay Kristóf, Papp Dávid Róbert, Propszt Roland, Cziranku Dániel, Katona Tamás és Kozmér Tamás sorrendben követték a többiek.

agb1501-2Fegyelmezett rajttal vette kezdetét a kettes kategória versenye, ahol az első két helyen haladó Fühl-Zsigri páros hamar elszakadt a többiektől. A második percben Kacskovics Krisztián hívta fel magára a figyelmet, ám ezt nem előzéssel vagy kiforgással tette, hanem egész egyszerűen látványosan visszalassult, félreállt, elengedte a mezőnyt, majd a boxba hajtva feladta a versenyt. A pályán ekkor a legintenzívebb csata három fő részvételével zajlott a dobogó legalsó fokáért: Lukaš Benedik kényszerült védekező szerepbe az őt üldöző Matuš Maliakkal szemben, aki mögött pedig a tavalyi év 1-es kategória bajnoka, Naményi Gergely sietett volna előrébb. A másik, hasonlóan intenzív csata a mezőny végén zajlott, ahol Propszt Roland idegeit tette próbára az őt üldöző Cziranku Dániel, majd néhány körrel később Katona Tamás is csatlakozott a duóhoz. Helycsere végül az előbbi hármasnál született, a verseny ötödik percében, amikor is Naményi Gergelynek sikerült átrágnia magát Matuš Maliakon, mely után azonnal üldözőbe vette Lukaš Benediket. Maliak nem hagyta ennyiben, és néhány körrel később, a verseny feléhez közeledve visszaelőzte Naményit, ám ahogy azt sejteni lehetett, itt még korántsem volt vége kettejük, vagyis inkább ötük csatájának, hiszen eddigre már Kollár Attila és Raffay Kristóf is csatlakoztak a hármas fogathoz. A kilencedik percben Matuš támadást indított Lukaš ellen, ám ez olyannyira balul sült el, hogy először Naményi Gergely előzte vissza Maliakot, majd Kollár Attila és Raffay Kristóf is elmentek mellette. Fél távnál aztán bekövetkezett az, amitől sokan tartottak: Naményi Gergely megpróbált bebújni Lukaš Benedik mellé, amikor is a két gokart összeért és Benedik kiforgott. A pálya közepén megállapodó gokart kissé megkavarta az addigi sorrendet, így az esetet követően, Fühl Zoltán és Zsigri Márton után a következőképp alakult a sorrend: harmadik helyre Raffay Kristóf érkezett meg, őt Naményi Gergely követte, majd Matuš Maliak, Papp Dávid Róbert, Lukaš Benedik és Kollár Attila következtek. Őket változatlanul Propszt Roland, Cziranku Dániel, Katona Tamás és Kozmér Tamás követtek. A pályán csaknem csillapodtak a kedélyek, és a tizenkettedik percben Cziranku Dániel fékezte ki Propszt Rolandot a pálya hátsó részén található jobbos hajtűkanyarban. Roland a kijáraton a gumifalra szorult, melynek következtében Katona Tamás is könnyedén ment el riválisa mellett.

A futam utolsó részére végül lenyugodtak az események, mely elsősorban annak volt betudható, hogy a mezőny elkezdett szétszakadozni, egyedül Lukaš Benedik és Kollár Attila párharca hozott némi színt a kategória versenyének utolsó köreibe, de helycserére már itt sem került sor. A versenyt végül Fühl Zoltán nyerte, Zsigri Márton előtt, a dobogó legalsó fokára pedig a 8. helyről rajtoló Raffay Kristóf állhatott fel, aki ezzel megszerezte pályafutása első OAGB-s dobogóját, rögtön az első OAGB-s futamán. A befutó további sorrendje: Naményi Gergely (4 – óvás alatt), Matuš Maliak (5), Papp Dávid Róbert (6), Lukaš Benedik (7), Kollár Attila (8), Cziranku Dániel (9 – óvás alatt), Katona Tamás (10), Propszt Roland (11), Kozmér Tamás (12) és a versenyt idejekorán feladó Kacskovics Krisztián (13). A futam leggyorsabb körét a 12-es gokarttal versenyző Raffay Kristóf jegyezte, ideje 40,186 lett.

 

Nyilatkozatok

 

Fühl Zoltán (1. hely):

“Nagyon vártam már a szezonnyitót, és ezzel együtt kipróbálni, hogy mit tudok az eddigihez képest egy kategóriával feljebb. A Hungarokartban a kemény gumikkal mindig is szenvedtem, ezért amikor olvastam az interneten az infót, hogy lágyakkal megyünk, kicsit örültem, egy apró reménysugár csillant fel a szememben. A szabadedzések alatt nem tűnt rossznak a tempóm, de kiemelkedő sem volt, olyan átlagos. A célom az volt, hogy a top 3-ba kvalifikáljam magam, majd maradjak a kvalis helyemen, ha nem történik semmi akció. Meglepetésemre megszereztem a pole-t, aminek örültem, de nem túlzottan, hiszen tudtam, hogyha egy rosszabb gépet húzok, akkor megizzaszthatnak hátulról. Az 1-es gépet húztam, nem mentem vele a szabadok alatt. A versenyen Marci végig mögöttem volt szorosan, arra törekedtem, hogy megtartsam a pozíciómat. Ez sikerült, szép szezonkezdet, de még nagyon sok futam van hátra, sok történéssel. Gratulálok Mindenkinek!”

Zsigri Márton (2. hely):

“Időmérőn nagyon örültem a 2. helynek, versenyre egy közepes gépet húztam. Versenyen Fühl Zolival sikerült ellépnünk, majd megvívtuk a magunk csatáját, amiből sajnos ő jött ki nyertesen. Gratulálok mindenkinek!”

Raffay Kristóf (3. hely):

“Első OAGB-s futamomtól nem vártam túl sokat, mivel tudtam, nagyon erős mezőny vár rám. A szabadedzések közepesen sikerültek, van amelyik nagyon gyengén, van amelyik jobban. Az időmérőn sajnos mindegyik körömbe belehibáztam így csak 8. lettem. Nem vártam sokat, de mégis csalódtam.. Úgy voltam vele, hogy a futamon előzni kéne 1-2-öt és akkor tisztességes eredménnyel zárom a napot. Krisztián gokartja elromlott, így sajnos ő kiszállt a versenyből elég korán. Ezután még volt egy előzésem, de ami utána jött elég hihetetlen:D Az előttem lévő 3-as összeakadt, én pedig belső íven ki tudtam őket kerülni, és ezzel feljönni 3. helyre. Futam végéig tartottam a pozíciót, és 3.-ként intettek le. Nagyon boldog vagyok az eredménnyel, és grat mindenkinek:)”


 

III. kategória

 

Naményi Gergely a hármas kategóriában pótolta azt, amit a kettesben nem sikerült: magabiztos kormánymozdulatokkal az élre repítette időmérő gokartját és szerezte meg a pole pozíciót, mellőle, a második rajtkockából pedig a szintén remek időt futó Horváth Norbert indulhatott. A címvédő Lencsés Bálint ezúttal kénytelen volt beérni a harmadik rajthellyel, majd Dudás Bence következett a negyedik rajtkockából. Molnár György az ötödik leggyorsabbnak bizonyult, majd Csáki Zoltán, Kacskovics Krisztián, Porcs-Makkay Ákos, Vincze András, Ujfalusi Ákos, Novák Bálint, Katona Tamás és Tóth László következtek. Az “A” döntőből Délceg Máté, Czirkos Dániel és Gáncsos József szorultak ki, akik végül nem álltak rajthoz a “B” döntőben.

agb1501-3Eseménytelenül vette kezdetét a hármas kategória versenye, azonban sokat nem kellett várni az első előzésre, hiszen néhány körrel a rajt után, Novák Bálint ment el Ujfalusi Ákos mellett, miközben az élen komoly csata bontakozott ki a győzelemért, Naményi Gergely és Horváth Norbert között. A verseny feléig nyugodtan teltek-múltak a körök, majd elsőként a Csáki – Kacskovics – Porcs-Makkay – Vincze – Novák ötös fogatánál kezdtek el mozgolódni a versenyzők, így számítani lehetett rá, hogy előbb utóbb itt még akár változás is történhet a sorrendben. A tizenkettedik perctől kezdődően, Kacskovics Krisztián látványosan visszalassult és gokartja elkezdett csúszkálni, amivel folyamatosan magára húzta Porcs-Makkay Ákost valamint ezzel együtt Vincze Andrást és Novák Bálintot. Három körrel később végül Krisztián védelme és gokartja feladta a küzdelmet: Porcs-Makkay Ákos féktávon próbált kívülről elmenni Krisztián mellett, ezt kihasználva Vincze András először Ákost tudta megelőzni, majd néhány kanyarral később, Krisztián gokartjának tapadása végleg elment és leesett az ideális ívről, többen is megelőzték, végül a boxba hajtva feladta a küzdelmet. A Kacskovics – Porcs-Makkay párharcból Vincze András jött ki nevető harmadikként, és a hetedik helyen folytatta a versenyzést, miközben Ákos továbbra is a nyolcadik helyen haladt, mögötte pedig Novák Bálint érkezett. Nem sokkal később újabb esemény történt a pályán, ekkor a második helyen versenyző Horváth Norbert próbálta megelőzni az élen haladó Naményi Gergelyt, a két versenyző azonban összeakadt és több helyet is visszaesve, Gergely a negyedik, Norbert az ötödik helyen találta magát. A vezető pozíciót így a címvédő Lencsés Bálint örökölte meg, a dobogó második és harmadik fokára pedig Dudás Bence és Molnár György léptek előre.

Annak ellenére, hogy a mezőny több részén is izgalmas csaták zajlottak, többek közt az élen Dudás Bence és Molnár György között, valamint a mezőny végén, Ujfalusi Ákos, Katona Tamás és Tóth László részvételével, újabb helycserét már nem láthatott a nagyérdemű. Mindezeknek megfelelően, a futamot Lencsés Bálint nyerte, a dobogó második és harmadik fokára pedig Dudás Bence és Molnár György állhattak fel. A befutó további sorrendje: Naményi Gergely (4), Horváth Norbert (5), Csáki Zoltán (6), Vincze András (7), Porcs-Makkay Ákos (8), Novák Bálint (9), Ujfalusi Ákos (10), Katona Tamás (11), Tóth László (12) és a versenyt feladni kényszerülő Kacskovics Krisztián (13). A leggyorsabb kört Horváth Norbert futotta meg 40,413-as idővel, melyet a 7-es gokarttal teljesített.

 

Nyilatkozatok

 

Lencsés Bálint (1. hely):

“Őszintén örültem, amikor vasárnap reggel Naményi Geri benevezett a hármas kategóriába, hiszen Gergőt nagyon tehetségesnek tartom, és a Hungarokartba szinte verhetetlen, főleg ami az időmérőket illeti. A kvali előtt beszélgettem Gergővel, aki azt mondta, hogy ezekkel a gumikkal a pálya “elvesztette a varázsát”. Én nem tudom, mi lett volna, ha a pálya “nem veszti el a varázsát”, de meg így is több, mint 2 tizedet kaptam Geritől a kvalin. Elém még beosont Hori, így csak a 3. helyről vághattam neki a versenynek. Mögöttem pedig Dudás Bence és Molnár Gyuri figyelhette az eseményeket. Az első 2-3 körbe tudtam támadni Horit, mivel időmérős, meleg géppel kezdtem, míg a többiek teljesen hideg géppel. Tudtam, hogy az első pár körben kell ezt az előnyömet kamatoztatni, de nem szerettem volna semmi kétesbe belemenni. Hori és Naményi Geri meglépett, Bence és Gyuri se követtek veszélyes távolságba. Igazából már teljesen elkönyveltem magamba a 3. helyet, és már a futam alatt azt számoltam, hogy a G1-be 3.-nak fogok időmérőzni. Természetesen ettől függetlenül próbáltam minél közelebb maradni, mondván, hátha lesz valami akció elől, amiből jól fogok kijönni. A vége előtt pár körrel Hori és Geri a külső részen összeakadtak. Utána kb 2 körön keresztül próbáltam magamba tudatosítani, hogy “dedede…várjunk csak… ha ez a két srác összeakadt kint…akkor én vezetek”. Nagyon örültem a lehetőségnek, pedig tudom, hogy ezt a győzelmet az a Naményi Geri érdemelte volna, akit a verseny után egyből megkérdeztek, hogy mi történt kint, és csak annyit mondott, hogy “versenybaleset volt”. Minden tiszteletem Gergőé, aki egy igazi sportember. Tudom, hogy szerencsém volt, de ez is hozzá tartozik ehhez a sporthoz. Reálisan a 3. helyre lett volna elég a tempóm, és szeretnék ezen változtatni a G1-ben.

Gratulálok mindenkinek!”

Dudás Bence (2. hely):

“Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön a szezon és újult erővel vágjak neki az évnek. Téli szünetben sajnos nem volt edzés lehetőségem. Így nagy kihívás volt a szezonkezdet. Jó volt újra látni a versenyző társakat és ellenük versenyezni. Szabadedzések alatt jól éreztem magam a gokartban, láttam, hogy nagyon erős a mezőny, és aki pole-t akar szerezni annak hibátlan kört kell futnia.

Időmérőm nem volt a legjobb, szenvedtem a sok súllyal és csak a 4. pozíciót szereztem meg. A rajtom jól sikerült és megtartottam a negyedik helyezésemet. A futamon az 1-es gokarttal mentem, ami nem volt a leggyorsabb. Így a futam nagy részében inkább csak védekeztem Molnár György ellen. Amikor Gyuri le maradt tőlem, akkor támadtam Bálintot, de megelőzni nem tudtam, mert jól védekezett. A vonatozás folytatódott és már kezdtem beletörődni abba, hogy mindenki marad a pozíciójába. A verseny vége előtt pár körrel történt egy összeakadás az első helyen haladók között. Ki kellett kerülnöm Gergőt aki szembe állt a mezőnnyel és utána azt látom, hogy Norbi félre áll és elenged minket. Akkor kapcsoltam, hogy már a második pozícióba vagyok. Utána az utolsó köröket kivédekeztem Gyuri ellen. Így második helyen fejeztem be a versenyt. Aminek nagyon örültem, mert már elkönyveltem a verseny felénél, hogy lemaradok a dobogós helyezésekről. Jó volt a dobogón állni és bízok benne, hogy következő versenyeken még jobb helyezéseket érek el.

Nagyon köszönöm mindenkinek aki szurkolt nekem, jól esett, hogy ilyen sokan bíztak bennem.”

Molnár György (3. hely):

“Egy nem túl jól sikerült időmérő edzésen az 5. pozíciót sikerült megszereznem. Tapadtam az előttem haladó Dudás Bencére, de nem találtam fogást rajta. A tempónk jó volt, ezért közel tudtunk maradni az elsőkhöz. Az első két helyen történő kakaskodás végkifejlete hozzásegített a dobogóhoz, melynek legalsó fokára állhattam fel. A szerencsétől függetlenül örülök az eredménynek, mert sok munka volt benne. Gratulálok a dobogósoknak!”


 

IV. kategória

 

Kovács György közel egy év kihagyás után tért vissza az OAGB mezőnyébe és mintha el sem ment volna, kényelmes, több mint 3 tizedes előnnyel hódította el a kategória pole pozícióját, miközben a második és harmadik helyről induló Molnár Györgyöt és a címvédő Kocsi Viktort mindössze egyetlen ezred választotta el egymástól. Viktor testvére, Kocsi Zsolt a negyedik helyről várhatta a verseny megkezdését, majd Márton Balázs, Gyuris Gábor, Nagy Koppány, Porcs-Makkay Ákos, Murvai Tamás, Csáki Zoltán, Pribilinszky Zoltán, Ujfalusi Ákos, és Jenovai Norbert következtek. Az első versenyüket teljesítő Árvay Gábor és Lippé Szabolcs a “B” döntőből indulhattak volna, ám végül nem álltak rajthoz.

agb1501-4Gyönyörű sormintát rajzolva rajtolt el a négyes kategória mezőnye, ahol az élről rajtoló Kovács Györgyöt mintha dróton húzták volna, már egy kört követően kényelmes előnyre tett szert az őt üldöző Molnár Györgyhöz képest. Az első előzésre, vagyis előzés félére a verseny második percében került sor, amikor is először Csáki Zoltán bebújt Murvai Tamás mellé, ám ezt a támadást Tamás még hárította. Nem sokkal később, a célegyenest követően a falnak ütközött, visszalassult, majd a balos visszafordítóban egész egyszerűen félrehúzódott a forgalom elől, amivel az utolsó helyre száműzte magát. Hogy pontosan mi állt a háttérben, azt nem tudjuk, de annyi biztos, hogy néhány körrel később Murvai Tamás a boxba hajtva feladta a versenyt. Fél távnál az élen továbbra is Kovács György haladt, hatalmas előnyt kiépítve magának, miközben a második helyen haladó Molnár György, Kocsi Viktorral szemben kényszerült védekező szerepbe. A negyedik helytől egészen a tizenegyedik helyig a mezőny jóformán egy egybefüggő vonatot alkotott, mely azonban a tízedik perc végéhez közeledve megszakadt, amikor is a pálya kinti részén Porcs-Makkay Ákos gokartja féktávon megúszott és leesve az ideális ívről, csak Ujfalusi Ákos mögé, a 11. helyre tudott visszatérni. Annak ellenére, hogy a tavalyi évben a négyes kategória sokszor a legtöbb izgalmat hozta, és annak ellenére, hogy az idei év első futamán rendkívül izgalmasan alakult a rajtrács összetétele, a szezonnyitó futam második felében már nem láthattunk előzést és komolyabb előzési kísérletet, helyette kaptunk egy rendkívül izgalmas, ámde végtelenül fegyelmezett versenyzést a második helytől egészen a tizenegyedik helyig nyúló vonatban.

A megmérettetést ennek megfelelően fölényesen nyerte Kovács György, mögötte, a második és harmadik helyeken Molnár Györgyöt, valamint Kocsi Viktort intették le. A negyedik helytől kezdődően a további sorrend: Kocsi Zsolt (4), Márton Balázs (5), Gyuris Gábor (6), Nagy Koppány (7), Csáki Zoltán (8), Pribilinszky Zoltán (9), Ujfalusi Ákos (10), Porcs-Makkay Ákos (11), Jenovai Norbert (12) és a futamot idejekorán feladó Murvai Tamás (13). A leggyorsabb kört a rajt-cél győzelmet szerző Kovács György futotta meg a 10-es gokarttal, ideje 40,981 lett.

 

Nyilatkozatok

 

Kovács György (1. hely):

“1 év kihagyás után igyekeztem a legjobb formámat hozni az évadnyitó versenyen, és úgy gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült is. A szabadedzéseken egyből gyorsnak és stabilnak éreztem magam, köszönhetően főleg a puha gumiknak, amiket sokkal jobban kedvelek a keményekkel szemben. Az időmérőn mindent beleadtam, és – bár picit megzavart az előttem haladó utolérése – ez elégnek bizonyult a pole pozícióhoz. A futamon csak előre figyeltem és a 25 pont begyűjtése volt az elsődleges cél. Nem vagyok maradéktalanul elégedett a futamon futott tempómmal, de így is jól alakult az első versenyem. Motiváltnak érzem magam, hiszen nagyon erős mezőnybe csöppentem, éppen ezért tovább kell gyorsulnom a következő versenyeken, hogy magam mögött tarthassam a srácokat.”

Molnár György (2. hely):

“Sokáig úgy tűnt, hogy pole-ból indíthatom az új szezont, de jött Kovács Gyuri és mindent vitt. A második hely nem volt kielégítő számomra, mivel úgy éreztem, hogy remek időmérőt futottam. Értetlenül álltam az eredménykijelző előtt, mivel durván el lettünk verve. A versenyen nem tudtam tartani vele a tempót. Sokan kritizáltak is amiatt, hogy 41.5-ös köröket futottam, de fontos volt a második hely, be kellett álljak védekezni. A versenytempóm nem lassult tavaly óta, ezt a 3-as kategóriában meg is mutattam, de nem mindig szükségesek az extragyors köridők a versenyen… Az időmérőn annál inkább, és ezt sikerült is kivitelezni. Sokkal fontosabb számomra, hogy egy második hellyel nyithattam a szezont. Összességében viszont ezzel korántsem vagyok boldog, a cél minden versenyen a győzelem. Gratulálok Gyurinak!”


 

Super GP kategória

 

A pont egy “A” döntőnyit megtöltő mezőnyben Kocsi Viktor bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót, a második helyről pedig Horváth Norbert várhatta Bauer Krisztián rajtjelzését. A második sorból Nagy Koppány és Márton Balázs, a harmadikból Csernik Csaba és Molnár György indulhattak, majd Zsigri Márton, Kacskovics Krisztián, Porcs-Makkay Ákos, Lind Zsolt, Kocsi Zsolt, Pribilinszky Zoltán és Farkas Gábor következtek.

agb1501-sgpA rajtot követő első, balos visszafordítóban több koccanás is történt, melynek eredményeként Kacskovics Krisztián cserélt helyet Porcs-Makkay Ákossal. A boxkiállások sorát Zsigri Márton nyitotta meg a futam első köreiben, így érthető módon az utolsó helyre, légüres térbe tudott visszatérni a pályára. Őt egy körrel később Kacskovics Krisztián követte, aki csak Zsigri mögé tudott újra csatlakozni a versenybe. A következő körben Nagy Koppány is tisztletét tette a boxban, majd ugyanebben a körben Farkas Gábor is teljesítette a szabályzatban előírt 1 kiállást. Nagy mind Zsigrit, mind pedig Kacskovicsot megelőzve tért vissza a pályára, Farkas pedig a mezőny végéhez csatlakozott. Népszerű választásnak bizonyult a verseny első köreiben végrehajtott boxkiállás, hiszen újabb egy kört követően Horváth Norbert is kilátogatott a depóba, a pályára pedig közvetlenül Nagy Koppány elé ért vissza. Újabb egy kör elteltével Lind Zsolt és Pribilinszky Zoltán szinte egyszerre teljesítették a kiállásukat, majd Kacskovics Krisztián mögé érkeztek vissza. Annak ellenére, hogy a pályán több ponton is láthattunk csatákat, a versenyzők érezhetően inkább a boxban akartak helyezésekhez jutni, semmint belekezdeni egy kétes kimenetelű előzési kísérletbe a szűkös vonalvezetésű Hungarokart pályáján. Az egyik ilyen rendkívül látványos csata az élen bontakozott ki, Kocsi Viktor és Márton Balázs között – Balázs, szemmel láthatóan nagyobb tempót diktált Viktornál, és már jóformán tolta le ellenfelét a pályáról, így elkerülve az időveszteséget, az első adandó alkalommal a boxba hajtva teljesítette kiállását és ha hajszállal is, de sikerült Horváth Norbert elé visszaérnie. Zsigri Márton azonban megpróbált bebújni a pálya kinti szakaszán Nagy Koppány mellé, az előzési kísérlet viszont balul sült el és Zsigri a gumifalba ragadt, majd csak többszöri próbálkozás után, külső segítséggel tudott újra csatlakozni a versenyhez, ami után a boxba hajtva feladta a küzdelmet. A tízedik percben Molnár György is elvégezte kiállását, az élen haladó Kocsi Viktor azonban továbbra is a pályán maradt, nem reagált azonnal Márton Balázs kiállására, így számítani lehetett rá, hogy Viktor a kiállását követően nem fog tudni az élre visszaállni, hacsak nem történik valami váratlan és negatív esemény Márton Balázs gokartjával. Fél távhoz közeledve, a tizenharmadik percben Porcs-Makkay Ákosra egyre nagyobb nyomást helyezett a hatalmas tempóval érkező Márton Balázs, így Ákos úgy ítélte, hogy ideje elvégeznie a kiállást, hogy a lehető legkevesebb időt veszítse a védekezéssel. A verseny felénél nyilvánvalóvá vált, hogy Kocsi Viktor nem számol azzal, hogy megnyerheti a futamot, sokkal inkább az járhatott a fejében, hogy minél előkelőbb helyen tudjon végezni, azáltal, hogy körökön keresztül, a saját tempóját diktálva tudott haladni a pályán, hiszen se előtte, se mögötte nem volt senki, míg a mezőny többi tagja több helyen is egymással bíbelődött. A következő körben Csernik Csaba is elvégezte boxkiállását, a versenybe pedig Porcs-Makkay Ákos elé és Kacskovics Krisztián mögé tért vissza. A lendületből érkező Porcs-Makkay nem sokáig tétlenkedett Csernik mögött, és egy határozott mozdulattal fékezte ki riválisát a pálya hátsó részén található hajtűkanyarban. A pályán ekkor már csak két versenyzőnek kellett teljesítenie a kötelezően előírt 1 kiállást, ők pedig a Kocsi testvérek voltak. Viktor ekkor vezette a futamot, Zsolt pedig a harmadik helyen védekezett Horváth Norberttel szemben. Elsőként végül Viktor adta be a derekát, és a stratégiája remekül bevált: A vezetést ugyan át kellett adnia Márton Balázsnak, de a második helyre könnyedén visszaért.

Az utolsó körökben végül Kocsi Zsolt is elvégezte a kötelezőt, a pályán pedig a Molnár György, Kacskovics Krisztián és Porcs-Makkay Ákos alkotta trió elé ért vissza. A leintésig végül már sem itt, sem pedig máshol nem történt változás, így a futamot a hatalmas előnyt kiépítő Márton Balázs nyerte, Kocsi Viktor és Horváth Norbert előtt. Az emberpróbáló fél órás futam befutójának a további sorrendje: Nagy Koppány (4), Kocsi Zsolt (5), Molnár György (6), Kacskovics Krisztián (7), Porcs-Makkay Ákos (8), Lind Zsolt (9), Csernik Csaba (10), Pribilinszky Zoltán (11), Farkas Gábor (12) és a versenyt idő előtt befejező Zsigri Márton (13). Talán nem meglepő módon, a verseny leggyorsabb körét Márton Balázs futotta meg, 40,093-as idővel, melyet a 7-es gokarttal teljesített.

 

Nyilatkozatok

 

Horváth Norbert (3. hely):

“Megszeppenve vártam az idei szezont, mert az AGB nehezebb lesz, mint a HCK. Hungarokartban sosem lehet előzni, max. a rajtnál, vagy a másik hibáját kihasználva. Nagyon meglepődtem, hogy a 2. helyről indulhattam mind a 3-as, mind a SGP-n. Időmérőn találtam 4 tizedet a pályán, szabadedzéseken csak pislogtam, hogy lemaradok, mint a borravaló.

Sajnos a 3-as kat. versenyének a végén merészen körbe akartam autózni Naményi Gerit, és kilöktem, ami az első és második helyünkbe került, amiért nem győzök most is bocsánatot kérni. Super Gp-n meg a boxtaktikát szúrtam el. Korán jöttem ki, ennek köszönhetően Kocsi Zsolti mögött vonatoztunk Koppányékkal a hátam mögött. Örülök a dobogós helynek első AGB-s szezonomban, és remélem ez a jó szezonkezdet nagy lökést adhat majd!

Gratulálok Balázsnak és Viktornak!”


 

Annak ellenére, hogy a Hungarokart pályája elvben kevés előzési lehetőséget tartogat, az OAGB versenyzői bemutatták, hogy igenis lehet izgalmas és fordulatos versenyeket futni a Hungaroring szomszédságában elterülő, Magyarország egyetlen kinti-benti gokart pályáján. A bajnokság következő állomásának a Budapest XIII. kerületében található G1 Kart Center ad majd otthont. A népszerű teremgokart pályánál kiemelten fontos lesz az időterv tartása, így aki 1-2 edzésnél többet szeretne igénybe venni, az mindenképp jelentkezzen a futamot megelőző 30 perces edzések valamelyikén. A nevezéseket a szokott módon lehet leadni az info@amatorgokart.hu címre, ahol mindössze a nevező(ke)t és a választott kategóriá(ka)t kell megadni.

 

Szerző: Vincze András