HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 2015/2. futam összefoglaló – G1 Kart Center

HCK 2015/2. futam összefoglaló – G1 Kart Center

Március 21-én, a Budapest XIII. kerületében található G1 Kart Centerben került megrendezésre a Hobby Cart Kupa 2015-ös szezonjának második fordulója. Megkönnyítve az eseményre érkezők várakozását, valamint biztosítva a versenyzők éberségét, a szervezők ezúttal is a Material Center felső részén biztosítottak helyet mindenki számára, ahol a friss levegő mellett büfé is várta az odalátogatókat. Vannak, akik imádják és vannak, akik inkább kihagynák a G1 versenyét, de kétségtelenül a pálya évről évre szállítja az izgalmas versenyeket, szűk és kanyargós vonalvezetése ellenére – vagy éppen ezért. Az izgalmakban ezúttal sem volt hiány, a lenti sorokban pedig megpróbáljuk összeszedni a szombati nap történéseit, a megszokott módon kategóriákra lebontva.

 


 

 

Light kategória

 

hck1502-lightA dobogó mentes szezonkezdést maga mögött tudva, a címvédő Schmickl Balázs megrázta magát és magabiztosan szerezte meg a light kategória pole pozícióját, mellőle, a második helyről az előző futam győztese, Papp Dávid Róbert indulhatott. Tóth Sándor és Keceli Tivadar a második soron osztoztak, az ötödik helyről pedig Kovács Bence startolhatott. Schmickl Balázs már a rajtot követően megnyugtató előnyre tudott szert tenni, melyet egészen a leintés pillanatáig gyarapított, miközben a második helyről induló Papp Dávidot Tóth Sándor előzte meg. Tóth nem tudott elszakadni az őt üldöző Papp Dávidtól és Keceli Tivadarral kiegészülve, a következő néhány körben komoly csatába kezdtek a fiatalok, melynek eredményeként Papp Dávid rövidesen újabb helyezést veszített, ezúttal Keceli Tivadarral szemben. Az előzés ellenére, a kedélyek továbbra sem csillapodtak és egyben maradt a trió, így a leintés pillanatáig izgulhatott a nagyérdemű, de újabb helycserére végül már nem került sor. A futamot végül fölényesen nyerte Schmickl Balázs, a dobogó második és harmadik fokára pedig Tóth Sándor és Keceli Tivadar állhattak fel, majd Papp Dávid Róbert és Kovács Bence következtek a negyedik illetve ötödik helyen. A leggyorsabb kört a 12-es gokarttal rajt-cél győzelmet arató Schmickl Balázs futotta meg, ideje 34,976 lett.

Nyilatkozatok

Tóth Sándor (2. hely):

„Az időmérőm nem sikerült olyan jól, mint amit szerettem volna, de a harmadik hely így is meg lett. A rajtot jól elkaptam, s az első kanyarban meg tudtam előzni a második helyről induló Papp Dávidot. Tudtam, hoy innentől kezdve a védekezésé a főszerep, mert Dávid nagyon gyors ezen a pályán. Nem is foglalkoztam az első helyen lévő Schmickl Balázs üldözésével, folyamatosan zárnom kellett az íveket. Dávid többször próbálkozott előzéssel, de az egyik ilyen alkalom szerencsétlenül jött ki számára, így Keceli Tivi át tudta venni a harmadik helyet. Így hárman nagyon jó csatát vívtunk és sikerült behúzni a második helyet. Gratulálok a győztesnek és versenytársaimnak!”

 


 

 

Lány kategória

 

hck1502-lanyAkárcsak az első futamon, ezúttal is hatan neveztek a lányok versenyére, ahol az első három helyre pillantva dejavu érzése támadhatott az embernek, hiszen az időmérőt ezúttal is Deák Gyöngyvér nyerte, akit Tasnády Csilla és Mártai Cintia követtek a második valamint harmadik rajtkockából. A negyedik helyről az első versenyét teljesítő Nagy Csilla indulhatott, majd Somodi Ildikó és Páli Elektra következtek. Az élen a lányok követték a már jól bevált receptet a Hungarokartról: folyamatosan szakadtak el egymástól és a mezőnytől, izgalmakat egyedül a harmadik helyen láthattunk, ahol nagyjából a futam felétől Mártai Cintia kényszerült védekező szerepbe Nagy Csillával szemben, Cintia azonban rutinosan védte pozícióját így helycserét nem láthattunk. A helycserés támadások ezúttal elkerülték a lány kategória futamát és azt fölényesen nyerte Deák Gyöngyvér, akit Tasnády Csilla és Mártai Cintia követtek a dobogóra. A negyedik helyen Nagy Csillát intették le, majd Somodi Ildikó és Páli Elektra következtek. Deák Gyöngyvér mindent vitt a lányoknál, hiszen a pole és futamgyőzelem mellett megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, melyet a 7-es gokarttal teljesített és ideje 35,126 lett.

 

Nyilatkozatok

 

Deák Gyöngyvér (1. hely):

„Nagyon vártam a következő futamot a G1-ben, mely egy igazán különleges helyszín a Számomra. Másfél éve itt ültem először gokartban, tavaly újoncként itt szereztem meg az első dobogós helyezésemet, itt kezdődött minden ami a gokartozáshoz köt. Hazai pálya előnyeit élvezve mégsem érezhettem, hogy könnyű verseny áll előttem, mert a G1 a legtechnikásabb pálya a versenynaptárban, amin könnyű hibázni, még úgy is, hogy ismerem a pálya minden pontját…

A futamot megelőző hétvégén motiváltan kezdtem meg az edzéseket, és minden lehetőséget ki is használtam a gyakorlásra. Ez alatt voltak jobb és rosszabb pillanatok, de tudtam, hogy most tényleg csak futamgyőzelemmel lehetek elégedett, ha visszatekintek erre a versenyre, ezért még keményebben hajtottam.

Az időmérős köreim elkezdésekor az egyenes utáni kanyar kombinációban egyből éreztem, hogy elég idegesen viselkedik alattam a gép, nehéz volt a kanyarokat elpattogás nélkül bevenni, Így inkább nem kockáztattam meg egy nagyobb hiba lehetőségét, és egy közepesen erős 35,1-es időt raktam össze. Ez a lányok között viszont nagyon is jó kör volt, így magabiztos előnnyel szereztem meg a pole pozíciót.

A futamon a rajtot követően sikerült tisztán eljönnie az egész mezőnynek, én pedig körről körre dolgoztam ki az előnyömet Csillával szemben. A futam felénél megkezdtem a light kategória lekörözését, ez okozott némi izgalmat, de minden gond nélkül sikerült pár kör alatt. Végül magabiztos vezetéssel láthattam meg a kockás zászlót, és szereztem egy újabb rajt-cél győzelmet, leggyorsabb köridővel!

Elmondhatatlanul boldog voltam a leintéskor, az eddigi legfontosabb futamgyőzelmemet szereztem hazai pályán!

Gratulálok a versenytársaknak a dobogóhoz!

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Molnar Motorsportnak, azon belül is három nagyon fontos személynek!

Atiorenek, aki másfél éve levitt gokartozni és egy óriási lehetőséget adott azzal, hogy elkezdett versenyeztetni! Norbinak, aki a kezdetektől fogva mellettem állt, és versenyről versenyre segíti a felkészülésemet nem csupán technikailag hanem mentálisan is! Krissznek, akinek a tanácsai hozzájárulnak, hogy kihozzam, magamból a maximumot!

Köszönöm, hogy hittetek bennem már akkor is, amikor én még azt se tudtam mit jelent igazából a gokartversenyzés! Örülök, hogy ismét sikerült bizonyítanom, hogy megérte az a sok munka, amivel eljutottunk idáig! Nélkületek nem sikerült volna és ezért óriási köszönettel tartozom!

A következő futamig sincs megállás, folytatjuk a felkészülést a hungaroringi hétvégére, ahol hasonlóan szép eredményekért szeretnék küzdeni! Hajrá Molnar Motorsport!”

Tasnády Csilla (2. hely):

„Ezen a hétvégén nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna.

Az időmérőt sajnos elfinomkodtam, nem hoztam ki magamból a 100%-ot, így csak 2. helyre lett elég az idő.

A versenyen sok mindennel nem kellett foglalkoznom, a rajtnál a pozíciómat zártam, utána pedig szinte egyedül köröztem a pályán, így maradt a 2. hely.

Gratulálok a dobogósoknak és a mezőnynek. :)”

 


 

 

I. kategória

 

hck1502-1Schmickl Balázs minden bizonnyal azon versenyzők közé tartozik, akik örömmel térnek vissza a G1 Kart Center pályájára, hiszen akárcsak a light-ban, itt is ő bizonyult az időmérő legjobbjának, majd a szezonnyitóhoz hasonlóan, ezúttal is Joó Botond következett a rajtrács második pozíciójából. A második sorból Papp Dávid Róbert és Keceli Tivadar rajtolhattak, majd Nagy Marcell, Hajdú Ottó, Tóth Sándor, Hange László, Kurfis Gergő, Szabó Gábor Borivoj, Böjtös Géza és Lutz Barnabás következtek. A „B” döntőből Harsányi Péter és Mártai Cintia indulhattak. Az első körben két előzésre is sor került, mindkettőt Lutz Barna mutatta be, aki a 12. helyről indulva, először Böjtös Gézát, majd Szabó Gábor Borivojt is megelőzte. Miközben a második helyért Joó Botond és Papp Dávid Róbert vívott nagy csatát, addig az élen haladó Schmickl Balázs gazdagon profitált kettejük összecsapásából és körről körre szakadt el a mezőnytől. Ennél is nagyobb elánnal támadta Lutz Barnabás az előtte haladó Kurfis Gergőt, akit végül a harmadik percben utasított maga mögé, feljebb lépve ezzel a 9. pozícióba. Néhány körrel később Papp Dávid próbálta másolni Lutz Barna előzését, ez azonban csúnya véget ért, legalábbis a védekező, Joó Botond számára. A célegyenest követő gyors jobbos törésben a két gokart összeért és Botond a gumifalba csapódva, csak külső segítséggel tudott újra csatlakozni a versenyhez az utolsó helyen. Az eset jelenleg vizsgálat alatt áll. A mozgalmas első félidő után a futam második felében már nem történt helycsere, de szerencsére több ponton is láthattunk szoros csatákat, így unatkozni egyáltalán nem volt oka a nézőknek. A versenyt végül magabiztos előnnyel nyerte Schmickl Balázs, a második helyet pedig Papp Dávid Róbert szerezte meg – ez azonban jelenleg óvás alatt áll. A dobogó bronzfokára Keceli Tivadar állhatott fel, akit Nagy Marcell (4), Hajdú Ottó (5), Tóth Sándor (6), Hange László (7), Lutz Barnabás (8), Kurfis Gergő (9), Szabó Gábor Borivoj (10), Böjtös Géza (11) és Joó Botond (12) követtek. A „B” döntőből indulók helyet cseréltek, így azt Mártai Cintia (13) nyerte, Harsányi Péter (14) előtt. A versenyben futott leggyorsabb kört a 9-es gokarttal versenyző Papp Dávid Róbert jegyezte, 34,408-as idővel.

 


 

 

II. kategória

 

hck1502-2Elképesztően szoros időmérőt hozott a kettes kategória kvalifikációs futama. Az élről rajtoló Zsigri Márton és a második helyről induló Cziranku Dániel ezredre azonos időt futottak, így végül a második legjobb idő döntött, Marci javára. A második sorból rajtoló Berényi Ádám és Krémer Márk is közel kerültek a tűzhöz, előbbi 24, utóbbi 39 ezreddel maradt el a legjobb időtől. A harmadik rajtsorból Kurfis Gergő és Papp Dávid Róbert indulhattak, majd Nagy Marcell, Temesvári Csaba, Hajdú Ottó, Balogh István, Simon Péter és Katona Kristóf Győző következtek. A „B” döntőből Schmidt Benjámin, Nagy Roland és Kocsis Imre sorrendben indulhattak a versenyzők, a futamon való indulástól azonban Balogh István visszalépett, így Benjámin végül az „A” döntőből várhatta a verseny megkezdését. Már rögtön az első körben láthattunk egy helycserét, amikor is Temesvári Csaba utasította maga mögé fiatal riválisát, Nagy Marcellt, mögöttük pedig Hajdú Ottót előzte meg Simon Péter. Az első néhány körben Zsigri Márton tudott megnyugtató előnyre szert tenni Cziranku Dániellel szemben, mely a későbbiekben folyamatosan csökkent, egészen addig, hogy az ötödik perctől kezdődően Zsigri már védekezni kényszerült Czirankuval szemben, ezalatt pedig Berényi Ádámnak sikerült elszakadnia az őt támadó Krémer Márktól. A mezőny végén Simon Péter és Hajdú Ottó vívtak látványos csatát, a középmezőnyben pedig Papp Dávid előzte meg Kurfis Gergőt, aki ennek eredményeként újabb 1 helyet veszített. Az előzés jelenleg vizsgálat alatt áll. Annak ellenére, hogy a futam második felében már nem láthattunk előzést, végig rendkívül izgalmas volt a verseny, kiváltképp az utolsó körök, hiszen Berényi Ádám ekkora már utolérte az élen egymással csatázó Zsigri-Cziranku duót, azonban senki sem hibázott, így a rajtsorrendnek megfelelően haladtak át a célvonalon: elsőként Zsigri Márton, majd Cziranku Dániel és Berényi Ádám következett. Negyedik helytől kezdődően a befutó további sorrendje: Krémer Márk (4), Papp Dávid Róbert (5 – óvás alatt), Temesvári Csaba (6), Kurfis Gergő (7), Nagy Marcell (8), Simon Péter (9), Hajdú Ottó (10), Katona Kristóf Győző (11) és Schmidt Benjámin (12). A „B” döntőben nem történt változás, így azt Nagy Roland (13) nyerte, Kocsis Imre (14) előtt. A versenyben futott leggyorsabb kört a 7-es gokarttal versenyző Berényi Ádám futotta meg, 34,512-es idővel.

 

Nyilatkozatok

 

Zsigri Márton (1. hely):

„Időmérőn az utolsó előtti körben sikerült egy jó kört futnom, amivel megszereztem a pole-t, igaz ezredre azonosat mentem Cziranku Danival. Versenyen Dani végig nyomás alatt tartott, de sikerült megőriznem a helyem. Gratulálok mindenkinek!”

Cziranku Dániel (2. hely):

„Ez a verseny számomra egy héttel korábban kezdődött, az ilyenkor szokásos G1-es szabadedzéseken. Továbbra is igyekszem a „kemény edzés, könnyű meccs” elvet követni, amiből az első fele rendre sikerül is. Bébilépésekkel bár, de azt hiszem haladok előre a fejlődés rögös emelkedőjén. Az időmérős teljesítményemen még mindig rengeteget kell csiszolnom, bár ezúttal ezredmásodpercre azonos időt futottunk a pole pozícióért vívott csatában, ahol végül Zsigri úrnak ítélték a győzelmet. A versenyen sajnos hiába volt jobb tempóm, az előző verseny negatív konzekvenciái és Berényi Ádám felkapaszkodása miatt nem kockáztattam meg egy félig befejezett manővert. Második helyen értem célba, ami még jól jöhet a végelszámolásnál.”

 


 

 

III. kategória

 

hck1502-3Amennyiben eddig nem tartották kedvenc pályájuknak a G1 Kart Center pályáját, a hétvége után egész biztosan megváltozott Zsigri Márton és Cziranku Dániel véleménye, hiszen másolva a kettes időmérőjét, a hármasban is az első két helyet foglalhatták el, változatlan felállásban, ám ezúttal Marcinak sikerült 29 ezredes előnyre szert tennie riválisával szemben. Balogh István és Lantosi Dániel a rajtrács második sorából várhatták a rajtjelzést, majd Kosztolányi Ádám, Temesvári Csaba, Lind Zsolt, Makláry Dávid, Iván András, Harsányi Zoltán, Izsó Márton, Bakó Zoltán és Irtó Roland következtek. A „B” döntő első helyét Fóth Barnabás tudhatta magáénak, őt Juhász Norbert, Varga Zoltán, Dinnyés Péter, Zolnai András, Pásztor Péter, Balogh András, Császi Péter és Hamed Aryan András követett. A verseny csak második nekifutásra tudott elindulni, hiszen történt egy baleset, ahol szerencsére komolyabb baj nem történt, de Harsányi Zoltán feladni kényszerült a szombati napra a küzdelmet. A versenyen folytatódott a kettes kategóriában megkezdett Zsigri-Cziranku párharc, itt azonban már közel sem volt olyan kiélezett, mint az említett kategóriában. Az események középpontjában a Balogh István által vezetett vonat állt, mely egészen a tízedik helyig nyúlt vissza. A mezőny végén pedig Bakó Zoltán és Irtó Rolandtól láthattunk izgalmas párharcot. Annak ellenére, hogy a futam mindvégig izgalmasan alakult, nem került sor helycserére, így a versenyzők abban a sorban haladtak át a célvonalon, ahogy a rajtnál elindultak. Ennek megfelelően Zsigri Márton duplázott, hiszen a kettes kategória után a hármas kategóriát is megnyerte, őt pedig akárcsak a kettesben, ezúttal is Cziranku Dániel követett a dobogó második fokára, megelőzve ezzel a dobogó bronzfokát megszerző Balogh Istvánt. Az „A” döntő befutójának további sorrendje: Lantosi Dániel (4), Kosztolányi Ádám (5), Temesvári Csaba (6), Lind Zsolt (7), Makláry Dávid (8), Iván András (9), Izsó Márton (10), Bakó Zoltán (11) és Irtó Roland (12). A „B” kategória versenye ezúttal jóval több izgalmat és eseményt tartogatott, mint az „A”. A futamot Fóth Barnabás (13) nyerte, Juhász Norbert (14) előtt. A rajthoz képest azonban innentől több változás is történt, hiszen Dinnyés Péter (15) egy helyet tudott javítani, Varga Zoltán (17) azonban két hellyel visszább esett. A mezőny legszorgalmasabb versenyzőjének kétségtelenül Hamed Aryan András (16) bizonyult, aki az utolsó helyről rajtolva, öt előzést mutatott be és a „B” döntő 4. helyén fejezte be a futamot, egy hellyel lemaradva az utolsó pontszerző pozícióról. A befutó további sorrendje: Zolnai András (18), Pásztor Péter (19), Balogh András (20) és Császi Péter (21). A kategória leggyorsabb körét Cziranku Dániel futotta meg a 7-es gokarttal, ideje 35,034 lett.

 

Nyilatkozatok

 

Zsigri Márton (1. hely):

„Az itteni időmérőmet nem éreztem tökéletesnek, de szerencsére elég lett a pole-hoz. Versenyre egy jó gépet húztam, amivel sikerült egy kisebb előnyt kiépítenem. Összességében ez egy jó hétvége volt, gratula mindenkinek!”

Cziranku Dániel (2. hely):

„Ebben a súlycsoportban várom a legkiélezettebb küzdelmet az idei szezonban. Az itt megszerzett második hely a pontverseny élére repített, amit szeretnék a későbbiekben nem elveszíteni. A ballaszt mellett a mezőny sem teszi ezt egyszerűvé, a jelenlegi pontállás szerint az első négy helyezettet egy-egy pont választja csak el egymástól.

Az időmérőn alig 3 századdal maradtam alul a pole-ért vívott küzdelemben, de a versenyen csak nagyon nehezen találtam összhangot a géppel. A felzárkózást sajnos így már túl későn kezdtem el, és maradtam a második helyen. Összességében úgy érzem sokkal több volt számomra ebben a hétvégében, de sikerült sok pontot gyűjteni és némileg felülmúlni önmagam.

Ezúton is gratulálok a dobogósoknak !”

Balogh István (3. hely):

„Az időmérőn sikerült egy harmadik helyet kigokartoznom, ami így második futamon elégedettségre is adott okot. A sorsoláson a 12-es gokartot húztam, aminek eleinte nagyon örültem, ugyanis szabadedzések során 34,9-es időt is mentem vele. A versenyen ehhez képest elég lomha volt a gépezet (verseny leggyorsabb köre 16. helyezés 35,782 mp), a hátsómat folyamatosan támadta Lantosi kolléga, úgyhogy számomra a futam végig a védekezésről szólt. Persze a rutin azért megvolt, úgyhogy sikerült befejezni 3. helyen a futamot.”

 


 

 

IV. kategória

 

hck1502-4Balogh István hosszú kihagyás után ismét az élmezőnyben találta magát és 11 ezreddel előzve meg Lind Zsoltot, megszerezte a 4-es kategória pole pozícióját. A harmadik helyet Neudert Károly kaparintotta meg, akit Kosztolányi Ádám követett, a következő sorból pedig Harsányi Zoltán és Bakó Zoltán indulhattak, Zoltán azonban a hármas kategóriában történt bukás után nem állt rajthoz. A további sorrend: Murvai Tamás, Makláry Dávid, Iván András, Irtó Roland, Dinya Attila, Mórocz László és Rozvadszky Csaba. A „B” döntőből Farkas Gábor, Somogyi Tibor, Pataki Gábor és Balogh János indulhattak. A versenytáv közepéig nagyjából eseménytelenül teltek a körök: az élen haladó Balogh István folyamatosan védekezni kényszerült Lind Zsolttal szemben, így az egész mezőnyben egyben tudott maradni. A harmadik percben Rozvadszky Csaba előzte meg Mórocz Lászlót. A sorrend igazán csak a futam felénél változott meg, ekkor ugyanis a pálya legszűkebb pontján, a hajtűkanyarban szúrt be Bakó Zoltán Kosztolányi Ádám mellé. A két gokart nem tudott megfelelően elfordulni a szűk kijáraton, így Ádám a gumifalban végezte és az utolsó helyre esett vissza. Az eset jelenleg vizsgálat alatt áll. Bakó Zoltán előzése valószínűleg megtetszett az őt követő Murvai Tamásnak, hiszen néhány körrel később ugyanott és ugyanúgy hajtott végre egy előzést Zoltán ellen, ezúttal azonban senki sem maradt a gumifalban, az élen pedig Lind Zsolttal cserélt helyet Neudert Károly. A kilencedik percben a mezőnyre felzárkózó Kosztolányi Ádám utasította maga mögé Mórocz Lászlót, a rutinos Rozvadszky Csaba azonban már nagyobb falatnak bizonyult így újabb pozíciót már nem tudott javítani. Három körrel a leintés előtt Lind Zsoltnak sikerült visszavennie második helyét Neudert Károlytól, a kockászászlót pedig a futamot hősiesen végigvédekező Balogh István pillanthatta meg elsőként, megelőzve ezzel az előbb említett Lind és Neudert kettősét, akik a dobogó második és harmadik fokára állhattak fel. Az „A” döntő befutójának további sorrendje: Murvai Tamás (4), Bakó Zoltán (5 – óvás alatt), Makláry Dávid (6), Iván András (7), Dinya Attila (8), Irtó Roland (9), Rozvadszky Csaba (10), Kosztolányi Ádám (11) és Mórocz László (12). A „B” döntő versenyét Farkas Gábor (13) nyerte, akit az egymással helyet cserélő Pataki Gábor (14) és Somogyi Tibor (15) követtek, a sort pedig Balogh János (16) zárta. A leggyorsabb kört a 11-es gokarttal versenyző Kosztolányi Ádám futotta meg, 35,301-es idővel.

 

Nyilatkozatok

 

Balogh István (1. hely):

„Miután az időmérőn pole-t szereztem, és a 12-es gokartot húztam, amivel 34,9-et mentem szabadedzésen, egy elég laza, nyugodt futamra számítottam. Azonban III. kategóriában ugyanezzel a géppel mentem, és az ott tapasztalt döbbenetes belassulás nem kevés aggodalomra adott okot. Gondoltam, hogy meg fogok izzadni futam alatt, így a kettes kategóriát inkább kihagytam, hogy legyen energiám majd ezen a futamon védekezni. Félelmeim beigazolódtak, ennél szenvedősebb futamom még az életben nem volt. Minden körben zaklattak a mögöttem lévők, volt, hogy ketten is egy körben (Lind és Neudert úr), és ha jól emlékszem még talán olyan kanyar is volt ahol szendvicsbe tettek és hárman fordultunk egyszerre…Valahogy csodával határos módon azért sikerült beterelgetnem a gépet a célig, és maradtam az első helyen végül. (Leggyorsabb verseny köröm 35,883….) Az idő magáért beszél…Volt melóm bőven.”

Lind Zsolt (2. hely):

„Csalódott voltam az elrontott időmérőért a 3-as kategóriában, így a 4-es kategóriában sem vártam sokat magamtól. Talán ennek köszönhetően teljesen tehermentesen vágtam neki az 5 mért körnek. Ami a 3-asban nem sikerült, az a 4-esben igen, sikerült a 2. rajthelyet megszereznem a futamra. Előlem Balogh, mögülem Neudert indult, tehát tudtam, hogy nagyon nehéz dolgom lesz. Kemény csatát vívtunk a győzelemért hárman és nagyon örülök ennek az eredménynek. Jelenleg 3. helyen állok a bajnokságban, remélem a szezon során még előrébb tudok lépni! Gratulálok a többieknek!”

 


 

 

Két izgalmas futammal a háta mögött érkezik meg a bajnokság az idei év első szabadtéri versenypályájára, – mely minden kétséget kizáróan a versenynaptár legpatinásabb helyszíne – a Hungaroringre. Az elmúlt évek során már hagyománnyá vált, hogy akkor kerül megrendezésre a HCK-OAGB hétvége, amikor a nagypályán és verseny zajlik, mely ezúttal sem lesz másképp, így aki autóval érkezik, az mindenképp olvassa el a versenykiírást, hogy le tudjon parkolni a pályán belül! Amennyiben biztosan tudjátok, hogy indultok a következő futamon, úgy ne szalasszátok az utolsó pillanatra a nevezést és már most küldjétek el azt az info@amatorgokart.hu email címre.

 

Szerző: Vincze András