HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 2015/4. futam összefoglaló – Kart Farm

HCK 2015/4. futam összefoglaló – Kart Farm

Május 9-én a versenynaptár 4. állomásához érkezett a Hobby Cart Kupa sorozat mezőnye, melynek a csömöri Kart Farm adott otthont. A tavalyi évben az időjárás megtréfálta a mezőnyt és egy kiadós égi áldással lepett meg mindenkit, alaposan megkeverve ezzel az eredeti rajtsorrendet. Ezúttal azonban nemhogy eső, de kellemes nyári meleg fogadta a futamra ellátogatókat és természetesen az izgalmakban most sem volt hiány. Hogy pontosan mi is történt ezen a szombati napon, Kistarcsa szomszédságában, azt a lenti sorokban próbáljuk meg összefoglalni.


Light kategória

hck1504-lightÖsszesen 7 versenyző mérte össze tudását a light kategória időmérő edzésén, kik közül Papp Dávid Róbert bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót. Mellőle, a második rajthelyről Keceli Tivadar várhatta a verseny megkezdését, a második sorba pedig Schmickl Balázs és Tóth Sándor sorakoztak fel, akiket Kovács Bence, Németh Bálint és Polhammer Zoltán követtek. A verseny leginkább a Keceli-Schmickl-Tóth csatáról szólt, annak ellenére, hogy az első körökben még meglehetősen egyben volt az élmezőny, Papp Dávid Róbert vezényletével. Később azonban Dávid egyre nagyobb előnyre tudott szert tenni, magára hagyva ezzel az imént említett hármast, akik egy rendkívül szoros és kemény csatába kezdtek, mely egészen a verseny leintéséig kitartott. Az izgalmas és végletekig szoros küzdelem azonban nem eredményezett helycserét, így a fiatalok ugyanabban a sorrendben haladtak át a célvonalon, ahogy a rajtrácsról elindultak. Ennek megfelelően a futamot Papp Dávid Róbert nyerte, Keceli Tivadar (óvás alatt) és Schmickl Balázs előtt. Őket Tóth Sándor (4), Kovács Bence (5), Németh Bálint (6) és Polhammer Zoltán (7) sorrendben követték a többiek. A versenyen futott leggyorsabb kört a rajt-cél győzelmet szerző Papp Dávid Róbert futotta meg a 13-as gokarttal, ideje 23,517 lett.

Nyilatkozatok

 

Papp Dávid Róbert (1. hely):

„A pályához jó emlékem fűződött, tavaly ugyanitt  az esős pályán elsőként értem célba.

Bizakodva indultam neki a versenynek, kicsit bíztam az időjárásban is, mert bejön a vizes pálya, de most az égiek másként döntöttek.

Úgy érzem végre az állandó időmérő előtti izgalmat sikerült leküzdeni, és pozitív hozzáállással sikerült az időmérőn a pole-t megszerezni.

Rajtnál kicsit megijedtem, mert beragadtam, de a mögöttem rajtolók ezt nem tudták kihasználni. Szerintem Tivi, Bazsi és Sanci az egymás elleni küzdelemre összpontosított.

Tudtam, hogy ez a mezőny mögöttem nagyon erős, és el kell húznom amíg ők a helycseréért csatároznak. Ez így is történt, jókora előnyt gokartoztam ki, amit csatározásuknak köszönhetően csökkenteni sem tudtak, így különösebb izgalom nélkül gokartozhattam végig a versenyt és elsőként célba érve megszereztem a 25 pontot, amivel átvettem a  Light kategóriában a vezetést.

Gratulálok a versenytársaknak!”


 

Lány kategória

hck1504-lanyDeák Gyöngyvér a hungaroringi megingás után ismét magáénak tudhatta a kategória pole pozícióját, miközben a második rajtkockát Bencze Tünde kaparintotta meg, Tasnády Csillát, Somodi Ildikót és Mártai Cintiát előzve ezzel meg. Hibátlanul rajtolt el a lány kategória mezőnye és már az első körök után kialakultak azok a pontok a mezőnyben, ahol egészen a leintésig drukkolhattak a nézők, hogy adott versenyző előzni tudjon, vagy éppen a másik megvédje helyezését. Az élen Deák Gyöngyvér, Bencze Tünde és Tasnády Csilla vívtak egymással látványos hármas csatát, miközben a mezőny végén Somodi Ildikót támadta Mártai Cintia. Kemény, de kiegyenlített csata zajlott a pályán, végül pedig a light kategóriához hasonlóan nem került sor helycserére. Ennek megfelelően a futamot a hibátlanul védekező Deák Gyöngyvér nyerte, a dobogó második és harmadik fokára pedig Bencze Tünde és Tasnády Csilla állhattak fel, majd Somodi Ildikó (4) és Mártai Cintia (5) következtek. A leggyorsabb kört a 2-es gokarttal versenyző Tasnády Csilla futotta meg, 23,817-es idővel.

Nyilatkozatok

 

Deák Gyöngyvér (1. hely):

„A versenyt megelőző heteket felkészüléssel, edzéssel töltöttem, mert tudtam, hogy egy nagyon nehéz, szoros küzdelmekkel teli verseny vár minket Csömörön.

Tavaly felemás élményeket szereztem itt, és nem is lett a kedvencem a pálya a tavalyi szezon során, ezért a megszokottnál kicsit feszültebben érkeztem meg a versenyhétvégére.

A pénteki és szombati szabadedzéseim jól mentek, sikerült találnom 2-3 tized előnyt a többi lányhoz képest, így bizakodva vártam az időmérőt.

Ezt a jól összerakott kört sikerült megismételnem az időmérőn, és ezzel az első rajthelyről várhattam a versenyt.

A rajtot követő első pár körben megpróbáltam elszakadni a mögülem induló Tünde és Csilla páros elől. Éreztem, hogy nem tudok kellő távolságot kiautózni, ezért úgy döntöttem, hogy védekezni fogok a verseny hátralévő részében. Így egész futam alatt kanyarról kanyarra vertem vissza Tünde támadásait, aki végig kereste, hol férhetne be mellém. Izgalmas 35 körön át tartó csatával zajlott a verseny, végig vonatoztunk az első három helyen. Végül sikerült megtartanom az első helyet, és habár csak egy fél gokart előnnyel, de én láthattam meg elsőnek a kockás zászlót, ami óriási boldogság!

Szeretnék ezennel gratulálni a lányoknak a dobogós helyezésekhez, korrekt, tiszta küzdelem volt!

Boldog vagyok, hogy sikerült újabb rajt-cél győzelmet szereznem a csapatnak. Köszönöm a Molnar Motorsport minden tagjának a támogatást, amit a versenyhétvége előtt-alatt-után kapok!

Alig két hét múlva irány Kulcs, kíváncsian várom a folytatást!”

Bencze Tünde (2. hely):

„Idén első alkalommal sikerült megszerezni egy 2. helyet az időmérőn. Az egyik futamot az gipszelt kezem miatt hagytam ki, a Ringen már mentem gipszelt kézzel, de hátráltatott kicsit. Tehát itt végre ismét a régebbi önmagamat tudtam hozni. A rajt után sikerült együtt maradnunk 3an (Csilla, Gyöngyvér), aminek örülök, mert így lehetett csatázni. Gyöngyvért végig próbáltam hibázásra kényszeríteni, de akkorát sajnos nem követett el, hogy tökéletesen tiszta előzést tudjak megejteni, így egyet megpróbálva, inkább nem próbálkoztam többet, nehogy baleset legyen a vége. Így a 2. helyet megtartva végre dobogón állhattam ismét. 🙂

Gratula a többieknek, Kulcson folytatás. :)”

Tasnády Csilla (3. hely):

“Nem a legjobb formámban vágtam neki a szombati versenynapnak, így a szabadedzéseket nem tudtam rendesen összerakni. Sajnos ez a tendencia megmaradt az időmérőre is, az 5 körön előttem gumit melegítettek, így teljesen kiestem a ritmusomból, végül az idő csak a 3. helyre lett elég.

Végül is ez a pozíció megadta a „versenyérzést” (ezt hiányolom a Lány kat-ból), a futam alatt együtt vonatoztam Gyöngyvérrel és Tündivel.

A verseny leintésénél maradt minden az időmérőn kialakult sorrendben.

Gratulálok mindenkinek és külön a dobogósoknak.”

 


 

 

I. kategória

hck1504-1Rendkívül szoros csata alakult ki a kategória pole pozíciójáért, hiszen az azt megszerző Papp Dávid Róbert mögött mindössze 2 ezreddel maradt el a második helyről induló Nagy Marcell. A második sorból Tóth Sándor és Schmickl Balázs indulhattak, majd Kurfis Gergő, Keceli Tivadar, Hajdú Ottó, Lutz Barnabás, Mártai Cintia, Böjtös Géza és Horváth Norbert következtek a 11 főt felvonultató kategóriában. A futam során Papp Dávid győzelme mindössze egyetlen körig volt kérdéses, hiszen a rajt pillanatát rosszul elkapó fiatal versenyző magára húzta az őt követő Tóth Sándort és Nagy Marcellt. Riválisai azonban sokkal inkább voltak elfoglalva azzal, hogy egymásra figyeljenek, így könnyedén tudott elszökni a következő körben, majd előnyét körről-körre, egészen a leintés pillanatáig tudta gyarapítani. A párharcból Marcell a lehető legrosszabbul jött ki, hiszen a második helyről egészen az ötödik helyig esett vissza, miközben Tóth Sándor és a negyedik helyről startoló Schmickl Balázs feljöttek a második és harmadik pozíciókba. A verseny egésze alatt a mezőnyben két csoport szállította az izgalmakat: elől a Tóth-Schmickl-Kurfis-Nagy négyese küzdöttek egymással, tőlük leszakadva pedig Keceli-Hajdú-Lutz-Mártai-Böjtös tették próbára egymás idegeit. Helycserére az utóbbi ötösben került sor, ahol Böjtös két helyet is tudott javítani, miközben Lutz Barnabás és Mártai Cintiai oda-vissza előzve egymást végül tényleges helycsere nélkül haladtak át a célvonalon. Mindezeknek megfelelően magabiztos előnnyel szelhette át elsőként a célvonalat Papp Dávid Róbert, majd Tóth Sándor és Schmickl Balázs következtek a dobogó második és harmadik fokán. A befutó további sorrendje: Kurfis Gergő (4), Nagy Marcell (5), Keceli Tivadar (6), Hajdú Ottó (7), Böjtös Géza (8), Lutz Barnabás (9), Mártai Cintia (10) és Horváth Norbert (11). Papp Dávid Róbert másolva a light kategóriában nyújtott mesterhármasát, az 1-es kategóriában is megszerezte a versenyben futott leggyorsabb kört a futamgyőzelem és pole pozíció mellé, melyet a 3-as gokarttal teljesített, 23,727-es idővel.

Nyilatkozatok

 

Papp Dávid Róbert (1. hely):

„Az elmúlt évben ezen a helyszínen esős pályán  a Lightban és az 1-sben  is sikeres voltam.

Idén is kiemelkedően jól sikerült a Light időmérője, így magabiztosabban ültem be erre az időmérőre. Ez meg is lászott a teljesítményemen, itt is sikerült a pole-t megszereznem.

Mögöttem Nagy Marci, Tóth  Sanci és  Smickl Bazsi követte egymást, tudtam, ez hasonló lesz a Lighthoz,  ki kell használnom a mögöttem lévő   dobogóra esélyesek csatározását. Sikerült itt is jól elhúznom a mezőnytől, Sanci és Bazsi megelőzve Marcit pedig egymással csatározott,  így a köztünk lévő  távolságot nem tudták csökkenteni,  itt is biztonságos előnnyel szereztem rajt cél győzelmet, amivel  megerősítettem 2. helyemet ebben a kategóriában és még picit közelebb is tudtam kerülni Balázshoz.

Örültem a dupla rajt/cél győzelemnek és bizakodva indulok neki a következő futamnak, szeretném kihasználni azt pici előnyt, hogy Kulcs a  régebbi versenyzőknek is új pálya.

Addig is mindenkinek jó felkészülést és gratulálok a versentársaknak!”


II. kategória

hck1504-2A szombati nap második legnépszerűbb választásának a 2-es kategória bizonyult, hiszen az időmérőn 19-en mérték össze tudásukat. Mindközül Krémer Márk bizonyult a legjobbnak, aki 7 ezreddel előzte meg a második helyről rajtoló Temesvári Csabát. Katona Kristóf Győző ugyancsak remek időt gokartozott az időmérőn és a harmadik legjobb helyet foglalhatta el a rajtrácson, majd Szabó Martin, Berényi Ádám, Simon Péter, Nagy Marcell, Zsigri Márton, Fehér Tamás, Szabó Gábor Borivoj, Kovács Kristóf, Cziranku Dániel és Kurfis Gergő következtek az „A” döntőben. A „B” döntő első helyéről Papp Dávid Róbert indulhatott, akit Hajdú Ottó, Balogh István, Farkas Pál Bendegúz, Tóth Csaba és Nagy Roland követtek. Annak ellenére, hogy nehezen indult be a kategória versenye, az első körök után izgalmas csaták bontakoztak ki a mezőny több pontján is. Az izgalmakból az élen haladó Krémer Márk kimaradt, aki magabiztos kormánymozdulatokkal haladt a futamgyőzelem felé, miközben a második helyen haladó Temesvári Csaba hősiesen védte első dobogós helyezését. A verseny első köreiben a mezőny végén történt egy kicsúszás, ahol többek közt Fehér Tamás gokartja állt keresztbe, de szerencsére mindenki külső segítség nélkül tudott visszacsatlakozni a versenyzésbe és a folyamatos csatáknak köszönhetően hamar felkapaszkodtak az előttük haladókra. Zsigri Márton a tőle megszokott elszántsággal lépdelt előre, lendületét egyedül Szabó Martinnak sikerült megtörnie, amikor nem vette őt észre a külső íven és leszorította a pályáról riválisát. Kicsivel hátrébb Cziranku Dániel jött ki szerencsésen a civakodásokból, és rövidesen egy 4 fős fogat élén találta magát. Összességében elmondható, hogy a futamon – hasonlóan az 1-es kategória versenyéhez – 2 csapat szállította az izgalmakat: az élen Temesvári-Katona-Berényi-Szabó-Zsigri-Nagy-Simon, mögöttük pedig Cziranku-Kovács-Kurfis-Fehér-Szabó Gábor küzdöttek egymással. A folyamatos oda-vissza előzések következtében szinte csak a futam leintésénél kaphatott a nagyérdemű tiszta képet arról, hogy ki hol áll. Végül a megmérettetést magabiztos előnnyel nyerte Krémer Márk, majd az első dobogóját megszerző Temesvári Csaba és Katona Kristóf Győző következtek a második és harmadik helyen. A további sorrend: Berényi Ádám (4), Zsigri Márton (5), Szabó Martin (6 – 2 helyes büntetés), Nagy Marcell (7 – figyelmeztetés), Simon Péter (8), Cziranku Dániel (9), Kurfis Gergő (10), Kovács Kristóf (11), Fehér Tamás (12) és Szabó Gábor Borivoj (13 – figyelmeztetés). A „B” döntőben való indulástól az első három helyezett visszalépett és a futam során egyetlen előzés történt, amikor az élen Tóth Csaba (14) és Farkas Pál Bendegúz (15) helyet cseréltek, akiket Nagy Roland (16) követett. A verseny leggyorsabb körét a 2-es gokarttal versenyző Kurfis Gergő teljesítette, 23,864-es idővel.

Nyilatkozatok

 

Krémer Márk (1. hely):

„Nagyon vártam a csömöri hétvégét, mert ez az egyik kedvenc pályám, és szerettem volna idén is jól szerepelni rajta. Az időmérő nagyon szorosra sikerült, mindössze 7 ezredmásodperc előnnyel szereztem meg a pole pozíciót. A verseny azonban teljesen másképpen alakult: az egyik legjobb géppel körről körre egyre nagyobb előnyt tudtam kiépíteni és a vártnál simábban sikerült behúzni a győzelmet. A bajnokságban így visszaszereztem a 2. helyet és bízok a további előrelépésben.”

Temesvári Csaba (2. hely):

„Az időmérőn sikerült megszerezni a második rajtkockát, így nagy izgalommal vártam a versenyt. Úgy gondoltam, hogy majd az első pár kör meghatározza a stratégiámat a futamon. Az első két kör után nyilvánvaló volt, hogy ez a futam inkább a védekezésről fog szólni számomra. Kristóf végig hatalmas nyomást helyezett rám, egy kanyarnyi pihenőt nem engedett nekem. Igyekeztem mindig úgy megválasztani az ívrket, hogy ne tudjon mellém kerülni, vagy esetleg őt is védekezésre kényszerítsem. A futam végig nagyon szoros volt, szerencsére sikerült megtartani a rajtpoziciómat. Gratukálok mindenkinek a versenyhez nagyon jó futam volt.”


 

III. kategória

hck1504-3Az összes kategória közül, a szombati napon a hármas kategóriában zajlott a legszorosabb csata a pole pozícióért, hiszen az első pole-ját megszerző Lantosi Dániel mindössze 1 ezreddel előzte meg Kosztolányi Ádám Tamást. A második sorból Kővári Viktor és Hamed Aryan András indultak, majd Harsányi Zoltán, Temesvári Csaba, Lind Zsolt, Cziranku Dániel, Zolnai András, Balogh István, Schmidt Norbert, Pásztor Péter és Juhász Norbert következtek. A „B” döntőből Zsigri Márton és Pásztor Attila indulhattak. A hármas kategória versenye váltakozó intenzitású összecsapásokat hozott: hol nagyon egyben volt a mezőny, hol pedig több részre szakadva küzdöttek egymással a versenyzők. Az élen haladó Lantosi Dánielnek egyedül az első körök okoztak némi kényelmetlenséget, de utána folyamatosan, körről körre szakadt el az egymással csatázó Kosztolányi Ádám és Kővári Viktor kettősétől. A biztató rajthely ellenére, a negyedik helyről induló Hamed Aryan András fokozatosan esett vissza, mígnem a hetedik helyen ért célba, miközben a 10. helyről rajtoló Balogh István 4 hellyel tudott feljebb lépni a futam során. Ugyancsak rosszul alakult a futam a 9. helyről induló Zolnai Andrásnak, aki végül a 13. helyen szelte át a célvonalat, a hol kissé monoton, hol pedig izgalmakban bővelkedő megmérettetésen. Lantosi Dániel végül magabiztosan robogott el a kockászászló mellett, mely egyben első HCK-s győzelmét is jelentette, majd Kosztolányi Ádám Tamás és Kővári Viktor következtek, akik a dobogó második és harmadik fokára állhattak fel. A további sorrend: Harsányi Zoltán (4), Temesvári Csaba (5), Balogh István (6), Hamed Aryan András (7), Cziranku Dániel (8), Lind Zsolt (9), Pásztor Péter (10), Schmidt Norbert (11 – 1 helyes büntetés), Juhász Norbert (12), Zolnai András (13) és a „B” döntőt megnyerő Pásztor Attila (14). A futam során szorgosan előrelépdelő Balogh István tempója a leggyorsabb körök táblázatában is jól látható, hiszen a 2-es gokarttal versenyezve, 24,026-os idővel ő foglalhatta el a lista legelőkelőbb pozícióját.

Nyilatkozatok

 

Lantosi Dániel (1. hely):

„Két nagyon fárasztó hét után, de nagy reményekkel érkeztem Csömörre.

A szabadedzéseken nem éreztem, hogy sikerült volna felvennem a ritmust.. az időmérő előtt viszont már határozottan jobban éreztem magam a pályán. Végül sikerült megszereznem az első pole-pozíciómat. A futamra a 8-as gépet húztam, ami az edzéseken igen jónak tűnt, de a versenyre mintha elfáradt volna egy kicsit. Mögülem Ádám a hasonló tempóra képes 13-assal és Viktor a hétvége egyik legjobbjával, a 4-essel várta a rajtot. A rajtom jól sikerült és megtartottam a vezető helyet. Néhány körig Ádám közel volt hozzám, de nem tudott igazán komoly előzési pozícióba kerülni, lassan de biztosan kezdtem elszakadni. Aztán viszonylag hamar komolyan védekezni kényszerült Viktorral szemben, amit próbáltam kihasználni és minél jobban távolodni tőlük: nagyon nem szerettem volna a 4-es gokart és Viktor ellen védekező helyzetbe kerülni . Végül a második és harmadik helyen nem történt helycsere, így egy megnyugtató előnnyel intett le a kockás zászló: megszereztem az első győzelmemet. A bajnokság többi éllovasának nem jött ki jól a lépés ezen a hétvégén, így összetettben is átvettem a vezetést.

Bizakodva várom a következő futamokat: Kulcsot még nem ismerem, de szimpatikusnak tűnik, kőbányát és Battát pedig tavaly kifejezetten megszerettem.. úgyhogy nagyon várom a folytatást.

A csömöri dobogósoknak pedig ezúttal is gratulálok!”

Kővári Viktor (3. hely):

„Miután a négyes kategóriában most sajnos lecsúsztam a dobogóról, szerettem volna egy jó eredménnyel zárni a napomat a Kart Farmon. Az időmérőn a harmadik rajthelyet csíptem, amivel elégedett is voltam. A futamon aztán egy jó rajt után, az Ádámot folyamatos nyomás alatt tarva haladtunk, szerencsémre a többiek mögöttünk kissé le is szakadtak. Hiába voltam gyorsabb némely szakaszokon, Ádám hősiesen tartotta magát, nem hibázott. A végén pedig az üldözők utolértek bennünket, így a pozícióm megtartás maradt a cél. Ez volt idén az első dobogóm ebben a kategóriában, nagyon örülök, remélem még több is követi. Gratulálok Daninak az első győzelméhez!”


IV. kategória

hck1504-4Szombaton a „nehézfiúk” kategóriája bizonyult a legvonzóbb választásnak a nevezők számára, hiszen összesen 21 versenyző indult el a kvalifikációs futamon. Mindközül Géczi Márton bizonyult a leggyorsabbnak és kaparintotta meg a kategória pole-ját, miközben a második rajtkockát, a hármas kategóriához hasonlóan, Kosztolányi Ádám Tamás tudhatta magáénak. Lind Zsolt és Kővári Viktor a második soron osztoztak, majd Harsányi Zoltán, Zsigri Márton, Makláry Dávid, Mórocz László, Neudert Károly, Farkas Gábor, Pataki Gábor, Iván András és Balogh János következtek. Rozvadszky Csaba mindössze három ezreddel szorult a „B” döntő első helyére, majd Harsányi „Hari” Zoltán, Molnár József, Murvai Tamás, Balogh István, Miskolczi Norbert, Tasnády Róbert és Dániel Zoltán következtek. A négyes kategória futama szakított a szombati nap azon hagyományával, miszerint a pole pozícióból induló versenyző besöpörte a futamgyőzelmet is. Ugyan Géczi Márton mindent megpróbált pozíciója megvédésének az érdekében, de az egyre nagyobb elánnal támadó Kosztolányi Ádám végül a futam felénél megroppantotta Márton védelmét és átvette a vezető pozíciót, melyet egészen a leintés pillanatáig meg is őrzött. Előzése kiengedte a szellemet a palackból, hiszen az addig többé-kevésbé egyben lévő mezőnyben előzési hullámokat és komoly csatákat indított el. Géczi Márton nem engedett a mögötte érkezők nyomásának és tartotta pozícióját, miközben Lind Zsolt és Kővári Viktor komoly csatába kezdtek, ahol oda-vissza előzték egymást, de ugyanez a mögöttük érkező Harsányi-Zsigri párosra is elmondható. Tényleges helycserére a hetedik helytől kezdődően került sor, ahol többek közt a 10. helyről induló Farkas Gábornak sikerült feljönnie a 7. helyre, míg Neudert 1, Pataki pedig 2 hellyel jött előrébb. A végig szoros csatákat szállító futamot végül megnyugtató előnnyel nyerte a második helyről rajtoló Kosztolányi Ádám, akit Géczi Márton és Lind Zsolt követett a dobogóra. A befutó további sorrendje: Kővári Viktor (4), Harsányi Zoltán (5), Zsigri Márton (6), Farkas Gábor (7), Neudert Károly (8), Pataki Gábor (9), Mórocz László (10), Makláry Dávid (11 – 2 helyes büntetés), Iván András (12) és Balogh János (13). Az eredetileg 7 fősnek induló „B” döntő mezőnye alaposan megfogyatkozott a rajtra és a 3 induló végül helycsere nélkül fejezte be a napot, melynek megfelelően a megmérettetést Murvai Tamás (14) nyerte, Miskolczi Norbert (15) és Tasnády Róbert (16) előtt. A kategória leggyorsabb körét a „B” döntő győztese, Murvai Tamás futotta meg a 6-os géppel, ideje 24,056 lett.

Nyilatkozatok

 

Géczi Márton (2. hely):

„A hungaroringi harmadik helyem után ismét bíztam egy jó napban. Az edzéseken sikerült tartanom a tempót a többiekkel, majd az időmérőn sikerült megszereznem az előkelő pole pozíciót. Bár nagyon örültem neki, de nem akartam elbizakodni magam, hiszen a pontokat a versenyen osztják és ott volt mögöttem Ádám és Zsolt is. A délelőtti edzéseken nem mentem a 13-as géppel, így nem tudtam mire számíthatok a versenyen. A hangsúly a védekezésen volt , amit egy ideig sikeresen hoztam is, de a hátsó visszafordítóban meg tudott előzni Ádám, akit ezután már nem is tudtam támadni se, mert Zsolt zárkózott fel és kezdett ugyancsak támadni a verseny utolsó felében, de ezt a pozíciót végül sikerült megtartanom. Örülök a második helynek és várom Kulcsot.”

Lind Zsolt (3. hely):

„Tavaly nagyon nem éreztem ezt a pályát, így nem vártam túl jó eredményt ezen a hétvégén sem. A szabadedzések során egész jó tempót mentem és bizakodva vártam az időmérőt. A 3-as kategória qualija nem sikerült jól és ez megpecsételte a futamomat is. A 4-es kategóriában 3. helyre kvalifikáltam magam amit a versenyen is meg tudtam tartani. Géczi Marcit támadtam a futam során, ám szorosan rajtam volt Kővári Viktor is, így nem mertem kockáztatni és inkább megőriztem a 3. helyet. A dobogós eredmény ellenére sem tudtam megbarátkozni a csömöri pályával. A következő verseny Kulcson lesz, ami a mezőny nagy részének új kihívást jelent. Bízom benne, hogy a szezonnyitó után ismét nyerni tudok a következő versenyen!”

Ugyan a csömöri futam a Hungaroringhez képest nem hozott olyan eseménydús futamokat, mint amire számítani lehetett, de ettől függetlenül ismét remek összecsapásokat láthattunk. A következő forduló május utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre, egy új helyszínen, a kulcsi gokart pályán, melyre ezúttal is várunk mindenkit szeretettel!

Szerző: Vincze András