HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
OAGB összefoglaló 2016.03 – Hungaroring

OAGB összefoglaló 2016.03 – Hungaroring

Április 10-én, vasárnap mérkőztek meg egymással az OAGB versenyzői a Hungaroring szívében található szabadtéri pályán, mely igazán lendületes, ugyanakkor technikás vonalvezetéséről híres. Bár felhős volt az ég, az eső elkerülte Mogyoródot és megkegyelmezett a versenyzőknek.

I. kategória

Az 1-es kategóriában Csernik Csaba 12 ezreddel bizonyult gyorsabbnak az időmérőn Papp Dávid Róbertnél. A versenyen Csaba elhúzott, míg Dávid védekezésre kényszerült Nagy 201603-1a_oagbMarcellel szemben, aki az egyes kanyarban kihasználta, hogy Dávid helyet hagy, és kíméletlenül betette gokartját a második helyre. Dávid később feladta a futamot. A harmadik helyért Bozsik Benedek, Schmickl Balázs és Krémer Márk vívtak óriási csatát. Ezt a küzdelmet élvezet volt nézni! Benedek mögött volt, hogy Márk megelőzte Balázst, majd körökkel később Balázs visszaelőzött. Küzdelem volt a javából, ahol sokszor vas a vason mentek. Balázs keményen küzdött, sokszor kanyarokon keresztül oldaldoboz az oldaldobozon autózott vetélytársaival, és meg is lett az eredménye, hiszen az idén eddig az 1-es kategória minden futamát megnyerő Csernik Csaba és Nagy Marcell mellett ő állhatott fel a dobogóra.

Csernik Csaba – 1. hely:

„Egy szoros időmérő edzés után a pole-ból várhattam a rajtot, idén harmadszor. Az 1. versenyhez hasonlóan az első körökben sikerült kiautózni egy kisebb előnyt, ami után beálltam egy kényelmes tempóra, és körről körre sikerült növeltem az előnyömet a futam végéig. Örülök, hogy idén már harmadszor intett le elsőként a kockás zászló. Gratulálok Marcinak és Balázsnak.”

II. kategória

A 2-es kategóriában Dömötör Patrik futotta a leggyorsabb kört az időmérőn, őt Fühl Zoltán, Csernik Csaba, Reich Balázs és Szabó Martin követte az első öt helyen. Patrik gokartja nem 201603-2a_oagbvolt a leggyorsabb, de arra alkalmas volt, hogy megtarthassa az első helyet, így az egész verseny alatt védekezésre kényszerült. Ezt azonban igazán magas fokon művelte, hiszen sikerült megnyernie a versenyt. Szabó Martin bizonyult a leghatékonyabbnak, már ami az előrenyomulást illeti. Reich Balázst még a verseny elején előzte meg néhány kör elteltével, bement mellé a célegyenes előtt, majd az első kanyarban lett végleg az övé a pozíció. Nagy Marci is beszúrt Balázs mellé, aki megpróbált visszatámadni a 4-es kanyarban, de nem volt elég hely számára, a falba akadt a gokartja, és csak a mezőny végén tudta folytatni. Csernik Csabát pár körrel később előzte meg Martin, miután Csaba akarta előzni próbálta Fühl Zoltánt. Majd Zoltán az élen álló Patrik támadása közben mérte el az első kanyart, amit Martin azonnal kihasznált, a belső íven átvette a második helyet.

Dömötör Patrik – 1. hely:

„Már a szabadedzések elég jól sikerültek de úgy éreztem, nem lesz elég a pole-ra de szerencsére tévedtem, egy elég jó kört sikerült összeraknom. A versenyen nem igazán történt semmi körülöttem, sikerült kivédekeznem és megnyernem a futamot. Gratulálok mindenkinek!”

III. kategória

A 3. kategóriában idén csak Lencsés Bálint szerzett pole pozíciót, mögötte Gyuris Gábor, Molnár György, Berényi Ádám, Propszt Roland volt a rajtsorrend. Gyuri a belső oldalon elment 201603-3a_oagbGábor mellett, míg két hellyel hátrébb Propszt Roland próbálkozott ugyanezzel. Ádám lezárta a belső oldalt, Rolandot a falhoz szorítva, amiért egy hellyel hátrébb sorolták a verseny után. Nézzünk hátrébb a rajtrácson! Novák Bálint a 11. helyről indult, az első kanyarnál Zsigri Marcit követve előzte meg Kővári Viktort, majd kicsit később, de még az első körben mindketten elmentek Kosztolányi Ádám mellett. A verseny egyharmadánál a Marci előtt haladó Molnár Tibor elmérte a féktávot a 3-as kanyarnál, majd amikor újra el akarta foglalni az ideális ívet, akkor összeért Marcival, ezt kihasználva bújt be melléjük Bálint a 4-es kanyar kijáratánál. Bő egy körrel a verseny vége előtt Pataki Gábor túl szűken vette a több csúcspontú hátsó jobbost, egy pillanatra lelassult a gépe, és ezt a lendületvesztést használta fel Novák Bálint arra, hogy 3 kanyarral később, a sikánban megelőzze, így meglett neki a 6. hely. Az élen eközben Bálint hasonló győzelmet aratott, mint az első két futamon, csak az időkülönbség volt más. Az előző futamhoz hasonlóan ismét Molnár György és Gyuris Gábor fogták őt közre a dobogón.

Molnár György – 2. hely:

„Az időmérőn Lencsés Bálint és Gyuris Gábor gyorsabbnak bizonyult nálam. A versenyen egy célom volt, valahogyan Bálint mögé kerülni, majd harcba szállni a győzelemért. Gábor gyenge rajtja miatt gyorsan helyzetbe kerültem, de a tempóm sajnos nem volt elegendő ahhoz, hogy utolérjem Bálintot. Gratulálok neki az újabb győzelemhez!”

IV. kategória

A 4. kategóriában Gaál András szerezte meg a pole pozíciót, és a nap talán legnagyobb 201603-4a_oagbkülönbségű győzelmét aratta. Molnár Tibor indult a 2., Molnár György a 3. helyről. Miközben Gyuri próbálta előzni Tibort, őt előzte meg Peter Michač. Peter később beszúrt Tibornak a kör második felében található lassú balosban, Tibor gokartja keresztbe állt, és Gyuri is el tudott menni mellette. Gyuri a verseny második felének elején a 3-as kanyarnál megelőzte Petert, átvéve ezzel a második helyet. Pataki Gábor a 6. helyről indult. Az előzések sorát Csáki Zoltánon kezdte úgy, hogy szűkebben vette a 2-es kanyar csúcspontját, majd a 3-asban a belső íven kifékezte Zolit. Ugyanezt később bemutatta Molnár Tiboron is, majd Petert is átlépte a verseny végén, hogy aztán a felléphessen dobogóra, megkoronázva ezzel a hétvégén a HCK-s és OAGB-s erőfeszítéseit.

 

Gaál András – 1. hely:

„Nagyon elégedett vagyok a versennyel, és örülök, hogy egy ilyen erős mezőnyben tudtam jó eredményt elérni. Az időmérő nagyon szoros volt, ugyanis 13-an voltunk fél másodpercen belül, és nagyon jó érzés, hogy én voltam az élen. A verseny előtt örültem, hogy nemcsak én, hanem a mögöttem lévők is jó gépet húztak, mert így legalább nem a szerencse döntött el mindent. A rajt után az első pár körben szerencsém volt, mert a mögöttem lévőket hátulról keményen támadták, és így el tudtam húzni. Nagyon jó verseny volt, és gratulálok mindenkinek.”

Molnár György – 2. hely:

„A 95 kg-os kategóriában is csak a harmadik rajthelyet tudtam elcsípni, Gaál Andris és Molnár Tibi mögött. Tibivel küzdöttünk egy kicsit, de a fő meccset végül Peter Michac vitte véghez. Véleményem szerint szabálytalanul előzte meg Tibit, majd engem is a verseny alatt többször is. Én minden alkalommal szabályosan vissza tudtam előzni, majd el sikerült szakadnom tőle. Remélem, a következő versenyre kicsit jobban tud alkalmazkodni a magyar mentalitáshoz. A győzelmi esélyeim a csatározásban elszálltak, de elfogadom a második helyet, mert Gaál Andris remek munkát végzett. Gratulálok neki és Pataki Gábornak is az első dobogójához!”

Pataki Gábor – 3. hely:

„Kicsit szerénytelenül talán hívhatjuk versenyzőnek magunkat, még ha amatőr szinten is űzzük azt, amit egyébként igen szenvedélyesen művelünk jó páran versenyhétvégéről versenyhétvégére. Minden versenyző életében vannak komoly mérföldkövek, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy most sikerült egy ilyen mérföldkőhöz eljutnom a Hungaroringen, ugyanis életemben először állhattam OAGB dobogón. Az idei évben már voltak kedvező előjelek: egy harmadik rajtpozíció a Hungarokartban, 3 pozíció javítása ugyanott a másik irányban. A Hungaroringen az időmérőkön magamhoz képest jól teljesítettem, jó ideig a harmadik helyen álltam, majd a mezőny végén időmérőzők közül többen is jól szerepeltek, ezért végül a 6. rajtpozíciót értem el, amivel alapvetően elégedett voltam, különös tekintettel arra, hogy komoly tudású versenyzők végeztek mögöttem. Maga a verseny álomszerűen alakult. Az első néhány körben 2 helyet is tudtam javítani a célegyenes utáni nyújtott jobbosban, ahol szűken tartva a gépet tisztán tudtam előzni mindkét alkalommal. Láttam, hogy jó a tempóm, Molnár Tibi az ötödik helyen nem tudta tartani velem az iramot, így arra koncentrálhattam, hogy előttem mi zajlik. Mivel Molnár Gyuri és Peter Mihac egymással igen el volt foglalva, többször előzték oda-vissza egymást, úgy döntöttem kivárok, hátha előbb-utóbb hibázik valamelyikük. Ennek ellenére volt egy-egy előzési kísérletem, de ezek nem jöttek össze, majd Molnár Gyuri átlépte Petert és elnyúlt tőle, így arra figyelhettem, hogy miként tudok én is egy hasonló manővert végrehajtani. Bevallom kissé taktikáztam is, arra játszottam, hogy altatom, ne számítson arra, hogy előzni fogok. Hosszú körökön keresztül csak követtem és csupán három körrel a leintés előtt vetettem be ugyanazt a nyújtott jobbos „trükköt”, ami kétszer már bevált. A koncepció működött, sikerült megelőznöm és a következő néhány körben már nem is tudott közel kerülni hozzám. Igen felemelő érzés volt, hogy most először komoly közelségbe került egy OAGB dobogó, arra kellett csak figyelnem, hogy ne hibázzak, szerencsére ez könnyen ment, így harmadikként haladtam ét a célvonalon. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült feljutnom a dobogóra, sok erőt és önbizalmat ad ez a továbbiakhoz. Tisztában vagyok azzal, hogy ez az eredmény nem jelenti, ezentúl sorra gyűjtöm a kupákat, de az első három versenyt figyelembe véve nagyon bizakodó vagyok egy szép év végi összetett eredménnyel kapcsolatban. Gratulálok a többieknek az elért eredményekhez, várom már, hogy újra összemérjük tudásunkat!”

SuperGP

Szokás szerint a nap végére maradt a SuperGP. Szabó Martin szerezte meg az első rajtkockát. Mögüle Kocsi Zsolt és Kosztolányi Ádám indultak, majd Molnár György. Kocsi Zsolt és 201603-sgp_oagbKosztolányi Ádám korai bokszkiállás mellett döntöttek, a verseny elején, néhány kör elteltével egyszerre álltak ki. Szabó Martin és Molnár György a pályán maradtak. A versenynek két döntő pillanata volt. Az egyik a 25-30. kör tájékán jött el. Molnár Gyuri kiállt a bokszba, majd ahogy jött vissza a pályára, nem zárta le eléggé az első kanyar belső ívét, így Kocsi Zsolt be tudott férni mellé. Kosztolányi Ádám pár körrel korábban, egy lekörözésnél maradt le kicsit Zsolttól, így ő nem volt elég közel ahhoz, hogy kihasználja Gyuri apró hibáját. Zsolt remekül ismerte fel a lehetőséget, miközben nem volt túl sok helye az első kanyarban. Gyuri ekkor még nem tudta, de a győzelem múlhatott ezen a tévesztésen. Pár körrel később ugyanis Szabó Martin is a bokszba hajtott, ám nekiment a boksz elején kihelyezett bójának. Ilyenkor az a szabály, hogy tovább kell hajtani, és egy újabb, extra kiállást kell beiktatni. Ezért nem tudtuk meg, hogy Martin előnye vajon elegendő lett volna vagy sem. Gyuri kiállása előtt Martin közvetlenül ott volt előtte, tehát ha Gyurinak is meglehetett volna a pozíció Kocsi Viktor előtt, akkor könnyen lehet, hogy Martinnak is, aki kicsit előrébb járt a pályán. Persze kérdés, hogy Gyuri gyorsabb volt-e Martintól akkor, amikor nem volt előtte Martin, és az is, hogy Martin gyorsabb volt-e Gyuritól, amikor nem fenyegette őt hátulról Gyuri. Sok minden lehetett volna, de ami történt, hogy Kocsi Viktor kihasználta egyetlen esélyét Gyuri megelőzésére, és a verseny után mondhatjuk, hogy ez biztosan győzelmet ért! Izgalmas csaták, fej-fej melletti bokszkiállások, erről szólt most a SuperGP, pont, amire kitalálták, akár egy forma-1-es futam, ami a bokszban dől el. A második Molnár György, a harmadik Kosztolányi Ádám, a negyedik Szabó Martin lett.

Kocsi Viktor – 1. hely:

„Egész délelőtt nem éreztem a pályát. A másik irányt szeretem. Az edzéseken 2-3 tizedre voltam lemaradva a többiektől. Az időmérő gép kicsit más volt, mint a többi, jobban illett a stílusomhoz. Sikerült is a 2. rajthelyet megszerezni. A 4. kategória versenye alatt sikerült belerázódni a pálya ütemébe, ami jól jött az SGP-re. Jó taktikával sikerült az első helyen befutnom.”

Molnár György – 2. hely:

„Minimális hátránnyal, de csak a 4. helyről kezdhettem meg a versenyt a címvédő kategóriámban. Ugyanazt a tempót futottam, mint az előttem haladók, tehát egy jó taktikával bármi lehetséges volt. Úgy gondolom mindent kihoztam a versenyből, és 1-2 méter választott el a győzelemtől. Ennyivel kellett volna előrébb legyek ahhoz, hogy teljesen szabályosan jöjjek ki Viktor elé a kiállásomat követően. Befértem volna így is, de abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy nem lesz szabályos, utólag megnézve valószínűleg helyesen döntöttem. Gratulálok neki!”

Az éllovasok: I. kategória: Csernik Csaba, II. kategória: Fühl Zoltán, III. kategória: Lencsés Bálint, IV. kategória: Molnár György, Super GP: Kocsi Viktor. Május 1-jén, a csömöri Kart Farmon folytatódik a pontgyűjtés. Aki már biztosan tudja, hogy indul ezen, nevezzen mihamarabb!

Szerző: Sárdi Barbara