HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

08.15 – MNASZ-OAGB 8. futam – Hangár utca

Idén harmadik alkalommal tért vissza az Amatőr Gokart Bajnokság a Hangár utcai pályára. A kedvező körülmények, és a remek vonalvezetés Magyarország egyik legjobb amatőr pályájává emeli a kőbányai ringet. A szombati naphoz hasonlóan vasárnap is remek csatákat lehetett látni, ám ma a szokottnál is többen hibáztak nagyon fontos pillanatokban, ami hatással volt a futamok kimenetelére.

I. kategória:

Az első körben történt kicsúszás miatt csak másodszorra tudtak a versenyzők elrajtolni. Gere Tomi az első körök csatája után meglógott az üldözőktől, mögötte pedig Kandzsarov Petinek nagy nehezen sikerült Bauer Krisztián elé kerülni. Kicsit hátrébb Rajnai Máté és Mándi Feri vívott nagy csatát a negyedik helyért, de végül maradt a sorrend. Hatodik lett Kovácsházi Merse, hetedik Fodor Ági, nyolcadik pedig a most debütáló Mayer Bence.

Gere Tomi – 1. hely

“A mai nap hasonlóan alakult mint a tegnapi. Poleból vártam a futamot, a gépem is jó volt ahhoz, hogy a helyezésemet megtartsam. Az első néhány körben Krisztián elég közel volt hozzám, emiatt nem tudtam még az ideális íven autózni. Az egyenesben körről körre távolodtam, folyamatosan szakadtam el a mezőnytől. Amikor Peti feljött a 2. helyre már elég sok előnyöm volt. Ez néha csökkent egy kicsit, néha nőtt, végül biztosan, de keményen autózva nyertem meg a futamot.”

Kandzsarov Péter – 2. hely

“A vasárnapi futam nagy része kísértetiesen hasonlított az előző napira. A verseny első felét a szokásos közepes edzés eredmény miatt ismét a Krisztián mögött töltöttem, akinek ezen a futamon sem volt szerencséje a géphúzással, ezért csak a védekezésre maradt lehetősége. A verseny első harmadában a füves rész segítségével sikerült Krisztiánt megelőznöm, ekkor Tominak egy célegyenesnyi előnye volt, és ez állandó is marad a verseny leintéséig, így megint a 2-ik helyen végeztem.”

Bauer Krisztián – 3. hely:

„Az időmérőn a 2. pozíciót szereztem meg, de szokás szerint nem volt szerencsém, és sikerült megint gyenge gépet húznom. z első rajt nem sikerült valami jól, mert Tomival összeakadtunk és ebből piros zászló lett. Mszáj volt megpróbálni az előzést, mert Tom helyet hagyott a célegyenesre ráfordító kanyar előtti egyenesben és nem számított arra, hogy én mellé megyek. Ekkor össze akadtunk és a gumifalban végeztem, ez egy szimpla versenybaleset volt. A második rajt sokkal jobban sikerült, és 2 körig támadtam Tomit, de a gokartom gyengesége miatt a 3. körben sikerült ellépni-e tőlem. Ekkor Peti érkezett meg és folyamatosan támadott, amit pár körig tartott, nagyon sportszerűen és profi rálátással az első kis hibámat kihasználva megelőzött a négyes kanyarban, amikor szélesen fordultam, ő bebújt. Innentől kezdve hátra nem nagyon kellett figyelnem, mert Máté és Rudi egymással voltak elfoglalva, csak a saját tempómat kellett autóznom, ami elég volt ahhoz, hogy a 3. helyen végezzek. Csalódás volt ez a verseny számomra, mert többször is hibáztam és a hétvége alatt összesen 8 ponttal Peti meg tudott lépni a bajnokságban. Ezek után egyre nehezebb lesz a 2. helyet megszerezni.”

II. kategória

Nem történt túl sok esemény a 2-es kategória élmezőnyében, hiszen az első 5 hely már az első körben eldőlt. Masát Marci megnyerte a futamot, mögötte pedig Janecskó Adrián, Herman Tibi végzett a dobogón, őket Jambrik Pál és Farkas Karesz követte. A látványosságot a kategória 2004-es bajnoka szolgáltatta, aki idén csak ezen a futamon indult el. Hoffer Karesz az egyik legjobb gépet húzta, ám az első körök egyikében hibázott, a gumifalban ragadt, és a mezőny végéről, jókora lemaradással kezdte meg a felzárkózást. Végül a hatodik helyig jutott, és amennyiben lett volna még néhány kör, úgy még több előzést láthattunk volna tőle.

Masát Marci – 1. hely

„Vasárnap az első kvalit a lassabb géppel kezdtem így a másodikon mindent beleadtam, ami végül is meghozta a pole-t. A géphúzás jól sikerült, a versenyen se volt semmi problémám, az első néhány kör után folyamatosan növelni tudtam az előnyöm. Gratulálok mindenkinek az elért eredményhez!”

Janecskó Adrián – 2.hely

„Az időmérőn sajnos a jobbik géppel kezdtem és így hideg állapotában nem azt az eredményt értem el vele, amit szerettem volna. A géphúzásom sem sikerült túl jól így a harmadik helyről indulva az volt a maximum, hogy a rajtnál megelőztem Herman Tibit. Ezután látszólag semmi sem történt velem a futamon de ez persze nem így volt. Végig a maximumon teljesítettem, hogy ne érjen utol senki. A csapatbajnokságban jó hétvégénk volt.”

Herman Tibi – 3.hely

„Dobogóra kétféleképpen lehet kerülni: vagy tényleg nagyon jól kell menni az adott pályán, vagy szerencsésnek kell lenni (jó időben kell a kvalifikáción kimenni a jó gokarttal, vagy/és jó gépet kell húzni a versenyre). Sokszor a dobogóhoz elég egyik vagy másik. A győzelemhez viszont egyszerre kell mindkét tényező. Idén több alkalommal is voltam „szerencsés”, így néha olyankor is állhattam dobogón, mikor nem feltétlenül voltam a 3 leggyorsabb között. A mostani Hangár utcai versenyen viszont úgy érzem elég jól sikerült ráéreznem a pályára, de a szerencse – mint a Hangár utcában általában – nem igazán állt mellém. Annak ellenére, hogy egy esetleges futamgyőzelmet közelebbinek éreztem, mint idén bármikor, sajnos a versenyre gyengébb gépet húztam, mint a körülöttem lévők. Ezért már a húzás után tudtam, hogy a győzelmi esélyeim füstbe mentek. Összegségében azért próbálok nem szomorkodni, hiszen egyrészt dobogóra állhattam, ami mindig öröm, másrészt végre a Hangár utcában, ahol ez eddig 4 versenyen át sosem sikerült. Szóval sikerült leszámolnom egy mumussal. Remélem legközelebb szerencsém is lesz.”

III. kategória

Szinte mindenki hibázott a 3-as kategória versenyzői közül a mai futamon, ennek ellenére sokan elégedettek lehetnek a mai teljesítményükkel. Vajk Gabi, Priblinszky Zoli, és Ujhelyi György Dénes is megpördül a futam során. Vajk ennek ellenére meg tudta nyerni a futamot Bakonyi Ákos előtt, aki pályafutása legjobb eredményét érte el. A dobogó harmadik fokára a mezőny végéről rajtoló Németh Attila állhatott fel, aki nagy csatát vívott Oros Ferivel és Pistár Lacival is. Negyedik helyen Ujhelyi György Dénes végzett, aki bár harmadikként futott be, de egy óvásnak köszönhetően vissza lett sorolva egy hellyel. Pistár lett az ötödik, Fodor Imre pedig a hatodik.

Vajk Gábor – 1. hely

„Ismét a hangárutca, mely pályát nagyon szeretek, de mégsem voltak itt eddig jó eredményeim az OAGB keretein belül. Ez picit feszélyezett, no meg a kis hőemelkedés is, ami kínzott. Csak a hétvégén természetesen. 🙂 Ezért mondhatom, hogy a győzelmem várakozáson felüli eredmény volt, noha nem mintha nem ezt várnám mindig. 🙂 A futam nagyon izgalmas volt, a rajt nem sikerült túl jól, mert a 2. helyről, külső ívről indultam, ahonnan nem sikerült időben zárni a belső szöget és azonnal egy helyet vesztettem. Ezután a 3. helyet is alig tudtam megtartani az első körben, de lassan stabilizáltam magam. Pár kör után felzárkóztam az elsőkhöz, amikor Zoli az egyik kanyarban megperdült egy előzési kísérletnél. Szerencsére, nem akadtam be mögé. Na és balszerencsére, pár körrel később nekem is sikerült pont azt a hibát elkövetnem, ugyanabban a kanyarban. Annyival voltam szerencsésebb, hogy vissza tudtam gurulni a pálya közepéig és szinte azonnal tudtam tovább nyomni. Szerencsére volt egy kis egérutam, így nem tudtak megelőzni a többiek, csak felzárkóztak. Hála istennek volt még annyi időm, hogy vissza tudjak jönni a vezető Ákosra és egy sikeres előzést követően az élre álljak és megszerezzem idei 2. futamgyőzelmemet. Nagyon boldog vagyok emiatt.”

Bakonyi Ákos – 2. hely

„A Hangár utcai pálya az egyik kedvencem, a legutóbbi itt rendezett futamon is jó eredményt értem el, így bizakodva vágtam neki a “versenyhétvégének”. Sajnos a pénteki napon megfáztam, így az egész hétvégén torokfájás és hőemelkedés hátráltatta a versenyzésemet. Az időmérő edzés nem indult jól, az első körben bő 2 tizedes hátrányba kerültem a legjobbakhoz képest, de mint az a későbbi időkből kiderült, ez legalább részben betudható volt annak, hogy a gokart elkezdett lassulni. A második körben viszont minden összejött, a kart is jó volt és éreztem, hogy ezúttal javítok az időmön, sőt titkon reménykedtem az első rajtkockában :). Szerencsére reménykedésem nem volt alaptalan, így életemben először az élről vághattam neki a versenynek. Ezúttal gond nélkül eljött a mezőny a rajttól, én pedig maradtam az élen. Az első néhány körben Priblinszky Zoli próbálkozott mögöttem, egyszer sikerült is betennie mellém a gépet, viszont mivel belső ívről kanyarodott rá a célegyenesre, én a jobb kigyorsítással vissza tudtam venni tőle az első helyet. Utána ha jól láttam Vajk Gabi (ebben nem vagyok biztos 🙂 próbált az egyik jobbos előtt kifékezni, de valahogy elronthatta a dolgot, mert utána igen nagy hátrányba került. Azonban ahogy teltek múltak a körök, egyre közelebb került ismét hozzám, majd néhány körrel a vége előtt a hátsó egyenesben be tudott jönni mellém belső ívre és utána már nem volt igazán esélyem befogni. Ennek ellenére elégedett vagyok a második hellyel, ez a bajnokságban az eddigi legsikeresebb versenyem, remélem a továbbiakban is hasonló teljesítményt tudok nyújtani. Ja és külön öröm, hogy ezúttal versenygokart tesztvezetést is nyertem :).”

Németh Attila – 3. hely

„Szokás szerint nem sikerült jól az időmérőm, a mezőny végéről vártam a rajtot. Fokozatosan feljebb tudtam jönni, és hatalmas csatát vívtam Oros Ferivel, míg meg nem érkezett mögénk UGYD kolléga. Először engem előzött meg szabálytalanul, majd a Ferit is megpörgette. Ennek köszönhetően a negyedik helyen futottam be, de a jogos óvásomnak köszönhetően felállhattam a dobogóra.”

Szerző: Attys

Az eredeti cikk megtalálható a hotlap.hu-n