HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
Winter Cup 2017/18 – A 3. forduló végeredménye

Winter Cup 2017/18 – A 3. forduló végeredménye

Január 28-án került megrendezésre a 2017/18-as év téli sorozatának 3. fordulója. Sajnos a megfázás sokakat ledöntött a lábáról az utolsó pillanatban, de így is 33 résztvevő mérhette össze tudását 9 csoportba osztva.

A nap szokás szerint a szabadedzésekkel kezdődött, majd 9 órától vette kezdetét a tényleges verseny.

Selejtezők:

A versenyzők 9 csoportba lettek osztva, csoportonként 3-4 fő versengett egymással. Minden csoport 3 vagy 4 gokartot kapott, a 3 gokartos csoportoknál 3, a 4 gokartos csoportoknál a 4 leggyorsabb kör lett átlagolva – úgy, hogy amelyik gokarttal a versenyző 2 etapot teljesített, abból a jobbik idő számított -, és ez az idő alapján alakult ki a csoport végső sorrendje. Az elődöntőbe a 9 csoport győztese jutott tovább, valamint a csoportok másodikok közül az a 3 fő, akik a legkisebb különbséggel végzett a győztesek mögött. A továbbjutók sárgával vannak kiemelve.

A selejtezők végeredménye:

Elődöntő:

A selejtezőkből továbbjutók 4 csoportba lettek osztva, csoportonként 3-3 fő harcolt a döntőbe kerülésért. Az elődöntőből csak a győztesek juthattak tovább, összesen 4 fő.

Az elődöntő végeredménye:

Döntő:

A döntőbe jutott 4 versenyzőnek 4 gokarttal kellett mennie, de mindegyik gokarttal csak 1-1 mért kört tehetett meg. Ebben az egyetlen körben kellett bizonyítania, hogy ő a leggyorsabb.

Végül Janecskó Adrián bizonyult a legjobbnak, és ő nyerte meg a Winter Cup 3. fordulóját, ahol a gyorsaságé volt a főszerep. A dobogó második fokára Dömötör Patrik állhatott fel, Barna Krisztián pedig a 3. helyen végzett. Papp Dávid a tavalyi évhez hasonlóan a 4. helyen végzett.

A döntő végeredménye:

A futamról készült képeket itt találjátok:

 

 

 

 

 

 

 

Összes köridő: