HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
Winter Cup 2018/19 – A 3. forduló végeredménye

Winter Cup 2018/19 – A 3. forduló végeredménye

Január 27-én került megrendezésre a 2018/19-es év téli sorozatának 3. fordulója, ahol 35 résztvevő mérhette össze tudását 9 csoportba osztva.

A nap szokás szerint a szabadedzésekkel kezdődött, majd valamivel 9 óra előtt kezdődtek el a már tétre menő futamok.

Selejtezők:

A versenyzők 9 csoportba lettek osztva, majdnem minden csoportban 4 fő versengett egymással. Az elődöntőbe a 9 csoport győztese jutott tovább, valamint a csoportok másodikok közül az a 3 fő, akik a legkisebb különbséggel végzett a győztesek mögött. A továbbjutók sárgával vannak kiemelve.

A selejtezők végeredménye:

Elődöntő:

A selejtezőkből továbbjutók 4 csoportba lettek osztva, csoportonként 3-3 fő harcolt a döntőbe kerülésért. Az elődöntőből csak a győztesek juthattak tovább, összesen 4 fő.

Az elődöntő végeredménye:

Döntő:

A döntőbe jutott 4 versenyzőnek 4 gokarttal kellett mennie, de mindegyik gokarttal csak 1-1 mért kört tehetett meg. Ebben az egyetlen körben kellett bizonyítania, hogy ő a leggyorsabb.

Végül Csermák Pisti bizonyult a legjobbnak, és ő nyerte meg a Winter Cup 3. fordulóját, ahol a gyorsaságé volt a főszerep. A dobogó második fokára Janecskó Adrián állhatott fel, Gaál András pedig a 3. helyen végzett. Varga Zsolt, a Karting365 csapat tagja pedig az előkelő 4. helyen fejezte be a küzdelmet.

A döntő végeredménye:

A futamról készült képeket itt találjátok:

 

 

 

 

 

 

 

 

Összes köridő: