HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

09.29 – Bajnoki hajrá: a hazai gokartosok Vácon hajtottak a pontokért

GOKART OB. A 2-es kategóriában már megvolt a bajnokavatás, a többi csoportban még nyílt a küzdelem az elsőségért.

Vácon került megrendezésre az elmúlt hétvégén a Gokart Sport pályán a 10 futamból álló 2008-as MNASZ országos amatőr gokartbBajnokság (OAGB) 8. futama. A „profi amatőrök” ezúttal is négy súlycsoportban versenyeztek a győzelmekért a bajnokság hajrájában.

A háttérről röviden annyit, hogy a bajnokság saját gépparkkal és lebonyolítási rendszerrel rendelkezik, vagyis a versenyzőnek semmi más dolga nincs, mint beülni, gyakorolni és nyomni a gázt. Persze a szabályok betartása mellett…

Az 1-es kategóriában, a 65-75 kg-ig terjedő súlycsoportban Szántó Tamás szerezte meg az edzéselsőséget, majd rajt-cél győzelmet aratott, ezzel megszakította a bajnoki cím legnagyobb esélyesének, Nagy Bencének négy verseny óta tartó győzelmi sorozatát. Nagy a második helyről vághatott neki a küzdelemnek egy, az ellenfeleinél kissé gyengébb géppel, ám sikerült megvédenie pozícióját az őt végig kitartóan üldöző Fodor Árpáddal szemben, akit Furcsa Zsolt követett. A sorrend a befutóig már nem változott.

A 2-es kategóriában (75-85 kg) Riba Krisztián szerezte meg az első rajtkockát, őt Janecskó Adrián, Verdanjan Tigran majd Farkas Károly követte. A verseny ennek a négyesnek a vonatozásával telt, Janecskó folyamatosan próbált fogást találni a gyengébb gokarttal küzdő Ribán, aki viszont kiválóan védte az íveket.

Sokáig úgy tűnt, nem is lesz változás, mígnem Janecskó egy váratlan előzési kísérlettel kavarta fel az állóvizet, viszont összeakadt Ribával, és az esetből nevető harmadikként Tigran került ki győztesen. Riba a második, Janecskó a negyedik helyen folytatta a küzdelmet, Farkas Károly mögött, akit néhány kör múlva sikerült visszaelőznie. A sorrend a befutóig már nem változott, Janecskó Adrián pedig ezen a futamon megnyerte a 2-es kategória bajnokságát.

A 3-as kategóriában (85-95 kg) Fábián Zoltán diktálta az iramot. Fábián tavaly a 2-es kategóriában mutatkozott be, és máris a bajnokság 6. helyén zárta az évet, ezzel ő lett az elmúlt idény legjobb újonca. Ebben az évben egy súlycsoporttal feljebb váltott. Az idény elején dobogós helyezéseket szerzett, majd következett három gyengébb verseny. A legutóbbi futam óta azonban megtáltosodott: megszerezte első győzelmét, majd Vácott első pole pozícióját is, amit győzelemre váltott, és átvette a bajnokság vezetését, három futammal a vége előtt. Az első három helyezettet mindössze 11 pont választja el egymástól, így bármelyikük nyerhet, hiszen itt a Formula 1-gyel ellentétben 25-20-16-13 a pontozás, és még a 15. helyezett is kap egyet.

A legnehezebb súlycsoportban, a 95 kg felettiek mezőnyében láthattunk előzést az első helyért. Ezt a 3. helyről induló és szintén zsinórban második győzelmét szerző Zsibrita Krisztián „követte el” a legutóbbi futam után már másodszor az élről induló Csáki Zoltánnal szemben.

Zsibrita sokáig győzelem nélkül, rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően vezette a bajnokságot, majd most, hogy már győznie is sikerült, ellépett üldözőitől.

Ponteldobással együtt (a leggyengébb eredményt nem számítják) 15 ponttal vezet a 2. Somogyi Tamás és 21-gyel Németh Attila előtt. Somogyinak most nem jött ki jól a lépés, ugyanis egy balesetbe keveredett, majd 7. lett, még Németh Attila a 6. helyen zárta a küzdelmet. Bérdi Tamás az idén először állhatott a dobogóra.

A bajnokság következő, egyben 9. versenyét Csömörön rendezik meg október 18-19-én. 18-án a Hobby Cart Kupa, 19-én pedig az országos amatőr gokartbajnokság következik a versenynaptárban.

GOKART AMATŐR OB, VÁC

Eredmények:

1-es kategória

1. Szántó Tamás

2. Nagy Bence

3. Fodor Árpád

4. Furcsa Zsolt

5. Kovács Balázs

2-es kategória

1. Verdanjan Tigran

2. Riba Krisztián

3. Janecskó Adrián

4. Farkas Károly

5. Borbély Renátó

3-as kategória

1. Fábián Zoltán

2. Ábrahám Krisztián

3. Csáki Zoltán

4. Bakonyi Ákos

5. Priblinszky Zoltán

4-es kategória

1. Zsibrita Krisztián

2. Csáki Zoltán

3. Bérdi Tamás

4. Vidó Dániel

5. Németh Attila

Szerző: Janecskó Adrián

Az eredeti cikk megtalálható a nemzetisport.hu-n