HCK 12. futam – Hungarokart

Idén utoljára gyűlt egybe a Hobby Cart Kupa mezőnye, az eső áztatta Sao Paulohoz közeli interlagosi pályától mintegy 10.300 km-re fekvő, mogyoródi Hungarokart Center pályáján, hogy pontot tegyenek a rendkívül izgalmasra sikeredett 2012-es versenyévad végére. A pálya rövid, ámde technikás vonalvezetésén a legnagyobb kihívást a csúszós burkolat jelentette a versenyzők számára, és mivel a pályán elég nehéz az előzés, ezért az időmérőn elért eredményekre különösen nagy hangsúly került. Persze nem lehetetlen és láthattunk is előzéseket a futamokon, így a nagyérdeműnek egy pillanatra sem kellett unatkoznia. A szervezők, a korábbi évek tapasztalatait felhasználva, ügyeltek arra, hogy egy-egy időmérő forduló között a lehető legkevesebbet álljanak a gokartok, hogy senki se kerüljön hátrányba a visszahűlő gumik miatt. Tekintsük is át, hogy pontosan mi történt a 2012-es Hobby Cart Kupa sorozat záró futamán…

 

Light kategória

Szoros időmérőt hozott a legkönnyebbek versenyének az időmérője, melyet végül Naményi Gergely nyert meg, 2 századdal megelőzve Halász Pétert és 41 ezreddel Zsigri Mártont. A light kategória bajnoki címéért harcba szálló Fühl Zoltánnak nem alakult a legkedvezőbben az időmérő, 1 hellyel sikerült megelőznie bajnoki riválisát, Balázs Gergőt, így ők ketten a 4. illetve az 5. helyet bérelték ki a rajtrácson, mely felállás egyértelműen Gergőnek kedvezett. A 6. és a 7. helyen pedig Vincze Balázs, valamint Virágh Péter várták Farkas „a zászlók őrzője” Karesz rajtjelzését.

Egy nagyon sima és gördülékeny rajtot követően a mezőny az első néhány kört követően két részre szakadt: Elől Naményi Gergely haladt, aki egy 4-es fogatot vezetett fel, Fühl Zoltánig bezárólag, míg a másik csapatnak az élén Balázs Gergő terelgette gokartját, megelőzve Vincze Balázst és Virágh Pétert. Gergőnek nem volt oka a kapkodásra, hiszen ha így érnek célba, akkor az I-es kategóriához hasonlóan a Light kategória bajnoki címét is megszerzi. Jelen állás szerint, Fühl Zolinak mindenképp meg kell nyernie a futamot, mellyel a 10 legjobb eredményt számolva, pontegyenlőség lépne fel, így a szabályok értelmében az eldobás nélküli pontszámokat tekintve Zoli nyerné a bajnoki címet, 2 ponttal megelőzve Gergőt. Zoli nem akarta a véletlenre bízni az esélyeit és folyamatosan, körről körre támadta az előtte haladó Zsigri Marcit, hogy utána még előrébb kerülhessen a rangsorban. Az első komolyabb előzési próbálkozásra a 4. perc kezdetén került sor, a pálya benti szakaszán, a „csigakanyar” jobbos bejárati részén, ahol Marci szélesebben kezdte meg a kanyarodást, így Zoli azonnal bement mellé, de a következő, balos kanyarban már Marci volt kedvezőbb helyzetben és megvédte 3. pozícióját. Ezalatt az élen haladó Naményi Gergely sem pihenhetett, hiszen Halász Péter árnyékként követte őt és kereste azokat a pontokat, ahol rést találhat Gergő védelmén – de mindhiába. Míg az élen az első négy, páros táncot folytatott, addig picivel hátrébb, a verseny elején összeállt 3-as fogat alaposan felhígult és biztonságos távolságban követték egymást. Néhány körrel később, az 5. perc végéhez érve, Fühl Zoli ugyanott és ugyanúgy próbált meg egy előzést Zsigri Marci ellen, ahogy azt korábban tette, ám ezúttal siker koronázta próbálkozását és feljött a 3. helyre. Marcinak hamarosan a mögötte érkező 3-asra kellett a figyelmét összpontosítania, Zoli pedig körről körre szakadt el Marcitól. Ahogy az várható volt és számítani lehetett rá, a következő előzést a Zsigri Marci mögé megérkező 3-as fogatban láthattuk: a célegyenes utáni visszafordítóban Virágh Peti tudott beszúrni Vincze Balázs mellé és ezzel átvette 6. helyet. Mindeközben a „fogathajtó” Balázs Gergő vette össztűz alá Zsigri Marcit, aki azonban állta a sarat.

A verseny végéig nem is történt már változás a pozíciókban, valamint a verseny felénél, az élen haladó Naményi Gergely tudott elszakadni a 2. helyezett Halász Pétertől. Az izgalmakat egyértelműen a 4 fős vonat szállította, Zsigri Márton, Balázs Gergő, Virágh Péter és Vincze Balázs részvételével. A versenyt végül Naményi Gergely nyerte meg, Halász Péter és Fühl Zoltán előtt. A további helyezések az alábbi sorrend szerint alakultak a versenyzők közt: Zsigri Márton (4), Balázs Gergő (5), Virágh Péter (6) és Vincze Balázs (7). Naményi Gergely a pole pozíció és futamgyőzelem mellé még egy leggyorsabb kört is bezsebelt, melyet az 5-ös géppel futott meg, ideje 24,662 lett. A bajnoki címet, az 1-es kategóriához hasonlóan, Balázs Gergő szerezte meg, 9 ponttal megelőzve Fühl Zoltánt, a bajnoki 3. helyet pedig Halász Péter tudhatja magáénak, gratulálunk az eredményekhez! A bajnoki negyedik Naményi Gergely lett, az ötödik helyért szoros csata zajlott, melyet végül Vincze Balázs nyert, megelőzve a hatodik Virágh Pétert, mely eredményekhez gratulálunk!

Dobogósok, nyilatkozatok

1. helyezett – Naményi Gergely

2. helyezett – Halász Péter

“Kedvenc pályám a Hungarokart. Délelőtt jól mentem, a legjobb időm 24,3 volt, így bizakodva vártam az időmérőt. Az első körömben már 24,8-at mentem, ami nagyon jó kör volt, azonban ennél jobbat már nem tudtam menni, hiszen a többi körömet összemérte az időmérőrendszer, így végül is 1 mért körrel lettem második. A versenyen sajnos nem nagyon tudtam támadni Gergőt, mert az egyenesben mindig elment. Összességében örülök a második helyemnek és az összetett harmadik helyemnek is. Gratulálok Mindenkinek!”

3. helyezett – Fühl Zoltán

 

Lány kategória

Gaál Zsófia magabiztosan „zavarta” végig a pályán az időmérő gokartot és repült az élre, tovább gyarapítva ezzel az idei pole pozícióinak a számát, míg mellőle, a második rajthelyről Csáki Tímea indulhatott, aki ezzel egy lépést tett ahhoz, hogy megismételje első, kiskunlacházi versenyének az eredményét és felállhasson a dobogó második fokára. Ungi Anette, a bajnoki második helyezését láthatóan nem akarta a véletlenre bízni és a 3. rajtkockára felállva várhatta a kockás zászló felcsapását, megelőzve ezzel a 4. és 5. helyről induló Mártai Cintia Grétát és György Anettet.

A rajtot követően György Anett tudott egy pozíciót javítani, amikor az első kanyarban, a belső ívet választva bebújt Mártai Cintia mellé és feljött a 4. helyre. Az első körök után az egyértelműen látszott, hogy Gaál Zsófia, hacsak nem történik valami váratlan dolog, akkor egy újabb futamgyőzelemmel térhet haza. Csáki Tímea a második helyen haladva tudta tartani a lépést Zsófiával, de előzési közelségbe nem sikerült kerülnie. A verseny elején Ungi Anette tudta követni az előtte haladókat, azonban később, körről körre szakadt le, a 4. helyen György Anett pedig minden körben lopta a távolságot Anettehez képest. Nem sok lemaradással Mártai Cintia követte György Anettet, az ötödik helyen autózva. Fél távhoz érkezve, a mezőny sajnos nagyon szétszakadozott, egyedül György Anett volt az, aki körről körre zárkózott fel Ungi Anettere, de a verseny végéig nem sikerült lőtávolságon belülre kerülnie.

A verseny leintéséig már nem történt változás a pozíciókban. A futamot így Gaál Zsófia nyerte, megszerezve ezzel idei 6. győzelmét, a dobogó második és harmadik fokára Csáki Tímea és Ungi Anette állhattak fel, a negyedik helyen György Anett, az ötödik helyen pedig Mártai Cintia Gréta érkezett meg. A versenyben futott leggyorsabb kört Gaál Zsófia jegyezte, a 7-es gokarttal, ideje 24,929 lett. A verseny leintésével a bajnokság végére is pont került: Gaál Zsófia már 2 futammal ezelőtt bebiztosította bajnoki címét, a bajnoki ezüst- és bronzérem sorsa pedig a futamot követően vált biztossá: második lett Ungi Anette, harmadik pedig György Anett, gratulálunk az eredményekhez! Negyedik helyen zárt Garamvölgyi Nikolett, őt pontegyenlőséggel Fazekas Kitti követte az 5. helyen, míg a bajnoki 6. helyet Sotus Ágnes szerezte meg, mely eredményekhez ezúton is gratulálunk!

Dobogósok, nyilatkozatok

1. helyezett – Gaál Zsófia

2. helyezett – Csáki Tímea

3. helyezett – Ungi Anette

 

 

 

 

 

 

I-es kategória

Hasonlóan a light kategóriához, a min. 60 kg-osok közt is Naményi Gergely volt az, aki a leggyorsabban tett meg egy kört a mogyoródi Hungarokart Center pályáján, míg a második helyről, a light kategória rajtpozíciójához képest egy helyet javító Zsigri Márton indulhatott. Miklósi Tibor a 3. leggyorsabbnak bizonyult, megelőzve a 4. helyről induló Gaál Zsófiát. Őket Raffay Kristóf és Csóka Ferenc követték az ötödik illetve hatodik helyen, majd a bajnoki éllovasok következtek, Fühl Zoltán és Balázs Gergő sorrendben, a kilencedik illetve tizedik helyről pedig Vincze Balázs és Bozzai Dávid indulhattak.

Az első rajtot követően a második kanyar kijárata kissé zsúfoltra sikeredett, ezért új rajtot rendeltek el. A második rajtnál Csóka Ferenc ragadt be egy pillanatra, ami pont elég volt ahhoz, hogy a mögüle rajtolók, az első kanyart követően mind elmenjenek mellette, így Feri visszaesett az utolsó helyre. Már az első köröket követően több részre szakadt a mezőny: az élen, az őt üldözőket valósággal faképénél hagyó Naményi Gergely haladt, majd a második helyen egy négyes fogat élén Zsigri Márton érkezett, őt Miklósi Tibor, Gaál Zsófia és Raffay Kristóf követték. A négyes fogattól nem messze, Fühl Zoltán és Balázs Gergő párosa következett, végül pedig Vincze Balázs, Bozzai Dávid és Csóka Ferenc alkotta hármas zárta a sort. Utóbbinál Csóka Ferenc folyamatosan, körről körre kereste azokat a pontokat a pályán, ahol Dávid elé tudna kerülni – mindez persze azt eredményezte, hogy Vincze Balázs kivált a hármas fogatból és saját tempóját autózva kezdhette meg a felzárkózást a mezőnyre. Fél távon a 2. helytől egészen a 8. helyig egy egybefüggő vonatot alkotottak a versenyzők, mivel azonban mindenki odafigyelt a másikra, jelentősen senki nem volt gyorsabb a másiknál és kétes manőverekbe sem akartak kezdeni, ezért helycsere nem történt.

A verseny legizgalmasabb pillanata az utolsó körre maradt, amikor Csóka Ferenc megpróbált bebújni Bozzai Dávid mellé a boksz bejárat előtti kanyar kezdetén, de sajnos ezzel kiforgatta versenyzőtársát. Feri nagyon sportszerűen megvárta, míg Dávidot kisegítik a falból és visszaengedte maga elé, pozíciócsere tehát nem történt. A versenyt végül egy egészen elképesztő, egy körös előnnyel nyerte Naményi Gergely, a második helyen a mindvégig kiválóan védekező Zsigri Márton érkezett meg, a dobogó legalsó fokára pedig „a HCK Mikulása”, Miklósi Tibor állhatott fel. Őket Gaál Zsófia (4), Raffay Kristóf (5), Fühl Zoltán (6), Balázs Gergő (7), Vincze Balázs (8), Bozzai Dávid (9) és Csóka Ferenc (10) követték. Talán nem meglepő, hogy a leggyorsabb kört is Naményi Gergely futotta meg, 24,702-es idővel, melyet a 4-es gokarttal teljesített. A bajnoki első és második hely sorsa már az előző futamon eldőlt, melyet Balázs Gergő és Fühl Zoltán szereztek meg, harmadik helyét pedig bebiztosította Naményi Gergely, gratulálunk! A negyedik, ötödik és a hatodik helyért szoros csata zajlott, melyek az alábbi sorrend szerint kerültek kiosztásra: Miklósi Tibor, Vincze Balázs és Raffay Kristóf, mely helyezésekhez ezúton is gratulálunk!

Dobogósok, nyilatkozatok

1. helyezett – Naményi Gergely

„Nagy reményekkel érkeztem a hungarokarti pályára. Jól szoktam itt menni, és mivel év vége volt, szerettem volna egy jót versenyezni. Megszereztem a pole-t, és izgalmas futamra számítottam, de hála Marcinak sikerült meglépnem a rajt után. Arra számítottam hogy megelőzik, de nem így lett. Így nagy előnyt építettem ki, és sikerült leköröznöm mindenkit. Örültem, mert így megtartottam a 3-ik helyet a bajnokságban, és jó volt ezzel a csapattal versenyezni .”

2. helyezett – Zsigri Márton

„Nagyon vártam a Hungarokarti futamot,mivel ez az egyik kedvenc pályám.

Szabadedzéseken ráéreztem az új vonalvezetésre,időmérőn pedig jól mentem,így sikerült a 2.rajtpozíciót megszereznem.

Lightos futamból okulva itt inkább a védekezésre koncentráltam,és emiatt sikerült is megtartani a 2.helyet.aminek nagyon örültem.

Grat a dobogósoknak,jövőre találkozunk!”

3. helyezett – Miklósi Tibor

 

II-es kategória

„A végén csak egy maradhat” – szól a Hegylakó c. film közismert szlogenje, és ezt Balogh Hungit István mondhatta el magáról, de a filmmel ellentétben itt természetesen senki sem vesztette el a fejét az időmérő eredményeinek a kihirdetését követően. A második illetve harmadik helyezett Vincze András és Molnár Tibor egy tizeden belül követték versenyzőtársukat, előbbi 63, utóbbi 93 ezreddel maradt alul Istvánnal szemben a pole pozícióért folytatott csatában. A negyedik helyről Klenovszki András, míg az 5. helyről a bajnoki második helyezett, Porcs-Makkay Ákos vághattak neki a 15 perces versenytáv teljesítésének. A már bajnokként érkező Molnár György a 7. helyre kvalifikálta magát, ezzel beékelődve a Bubnó fivérek közé, ahol Lőrinc bizonyult a gyorsabbnak, megkaparintva a 6. helyet, míg Márk a 8. rajtkockára állhatott fel. Az „A” döntő rajtrácsát Miklósi Tibor és Riba Gábor zárták. 38 ezreddel elmaradva Riba Gábor idejétől, a „B” döntő éléről Katona Kristóf Győző indulhatott 13 ezreddel megelőzve a mellőle induló Fehér Tamást. Nem csak köztük volt szoros az időmérő, hanem mögöttük is: 13. helyet szerezte meg Csizmadia Tamás, aki 93 ezreddel bizonyult gyorsabbnak Tóth Csabánál, aki 7 ezreddel előzte meg Halustyik Ferenc juniort, a sort pedig Fehér András zárta.

Zökkenőmentes rajttal vette kezdetét a II-es kategória idei utolsó „A” döntője, helycsere nem történt. Még mielőtt tüzetesebben szemügyre vehették volna a nézők a mezőnyt, az első perc elején már megtörtént az első előzési kísérlet: Riba Gábor tudott bebújni a bokszbejárat előtti kanyar kezdetén Miklósi Tibor mellé, de az azt követő kanyarkombinációkban már Tibor volt kedvezőbb helyzetben és megvédte pozícióját. Az előttük haladó Bubnó Márk pedig Molnár Györgyöt szemelte ki magának, azonban a nagy sietségben a „csigakanyar” kijáratán hibázott, nyitva hagyva ezzel a kaput Miklósi Tibornak, aki azonnal bebújt Márk mellé és ugyanott, ahol korábban Gábor próbálkozott Tibor ellen, Tibi megelőzte Márkot. Az első körös izgalmakat magunk mögött hagyva, az 5. percnél már egy picit tisztább képet kaphattunk a mezőnyről: Az élen Balogh István haladt, őt Vincze András követte árnyékként. A harmadik helyen Molnár Tibor érkezett meg, megelőzve ezzel a negyedik és ötödik helyen csatázó Klenovszki András és Porcs-Makkay Ákos duóját. Hatodik helyen Bubnó Lőrinc gurult, őt pedig némi lemaradással a Molnár György, Miklósi Tibor és Bubnó Márk alkotta fogat követte, a sort pedig Riba Gábor zárta. A 10. perc elején Porcs-Makkay Ákos tudta megelőzni Klenovszki Andrást, aki az első kanyarban lecsúszott az ideális ívről és az így keletkező résen Ákos azonnal bebújt András mellé, majd a visszafordítóban már 4. helyen folytathatta a versenyzést. Ákos rohamléptekkel zárkózott fel a harmadik helyezett Molnár Tiborra, aki azonban mindvégig kiválóan védekezett.

A leintés pillanatáig újabb előzésre már nem került sor, azonban az első, a harmadik valamint az ötödik és hatodik helyért zajló csaták gondoskodtak arról, hogy egy pillanatra se unatkozhassanak a nézők. Balogh István tehát elsőként láthatta meg a kockás zászlót, a dobogó ezüst- és bronzfokára pedig Vincze András valamint Molnár Tibor állhattak fel. A befutó további sorrendje: Porcs-Makkay Ákos (4), Klenovszki András (5), Bubnó Lőrinc (6), Molnár György (7), Miklósi Tibor (8), Bubnó Márk (9) és Riba Gábor (10). A kategória „B” döntőjén Fehér András már nem indult, így biztos volt, hogy mindenki pontot szerezhet. Az ötfős „B” döntő első helyéről Katona Kristóf Győző vághatott neki a versenytáv teljesítésének, őt Fehér Tamás, Csizmadia Tamás, Tóth Csaba és Halustyik Ferenc követték. A rajtot Halustyik Ferenc kapta el a legjobban és könnyedén jött fel a 4. pozícióba. Az elkövetkezendő körökben az első három versenyző került a figyelem középpontjába, ahol Csizmadia Tamás próbálta megelőzni a „csigakanyar” kijáratának a kezdetén Fehér Tamást, ez azonban sikertelen volt. Az élen haladó Katona Kristóf, a mögötte zajló párharcoknak köszönhetően már saját tempóját tudta autózni és körről körre rázta le az őt üldözőket. A „B” döntőt végül magabiztos előnnyel nyerte Katona Kristóf Győző (11), majd őt a verseny izgalmait szállító Fehér Tamás (12), Csizmadia Tamás (13) és Halustyik Ferenc junior (14) alkotta trió követték, a sort pedig Tóth Csaba (15) zárta. A kategória leggyorsabb köre Vincze András neve mellé került, melyet  a 4-es gokarttal teljesített, ideje 24,692 lett. A kategóriában a bajnoki első két hely sorsa már eldőlt, Molnár György, Porcs-Makkay Ákos voltak azok, akik a legszorgalmasabban gyűjtögették a pontokat az idény során. Balogh Hungit István a mostani győzelmével már matematikailag is bebiztosította bajnoki 3. helyét, melyhez gratulálunk! Az első 6 második feléért komoly csata zajlott, melyet végül Molnár Tibor nyert meg, megelőzve Vincze Andrást és Miklósi Tibort. Az elért eredményekhez ezúton is gratulálunk!

Dobogósok, nyilatkozatok

1. helyezett – Balogh Hungit István

2. helyezett – Vincze András

„Rögtön a 3-as kategória időmérője után ültem át a 2-es kategória időmérő gépébe, így már volt egy kiindulási alapon: a 24-es köridő vége jónak számít. Sajnos sokat hibáztam és csak egy tiszta köröm volt, azzal szereztem meg a 2. helyet. A verseny végéig csatáztunk az élen Istvánnal, aki egyszer hibázott egy nagyobbat, azonban előtte két körrel túlmelegedtek a gépemen a gumik, így pont annyira szakadtam le Róla, hogy ne jelentsek veszélyt a számára a hiba pillanatában. Utána viszont végig tapadtam rá, de Ő nem hibázott, majd bekísértük egymást a célba, jó meccs volt, gratulálok a győzelméhez és Tibinek is a harmadik helyhez!:)”

3. helyezett – Molnár Tibor

„Az időmérő előtt ment a számolgatás, hogy hol kellene végezni, hogy a végelszámolásnál is jó helyen legyek. Balogh Pisti lett az első, így sejtettem, hogy nehéz lesz, a végső elszámolásban a harmadik helyre feljönnöm. Pisi és Andris a rajt után elléptek tőlem, és mivel nem sikerült az üldözőket leráznom, így védekeznem kellett. A gépem egy idő után eléggé csúszkált, de így is sikerült megtartanom a harmadik helyet. Gratulálok a dobogósoknak és mindenkinek aki elindult!”

 

III-as kategória

Balogh István és Vincze András szemmel láthatóan “egymásra találtak” a szombati napon, hiszen míg a II-es kategóriában István bizonyult gyorsabbnak Andrásnál, addig a III-as kategóriában ez pont fordítva történt: Vincze András volt az, aki megszerezte a pole pozíciót, 42 ezreddel megelőzve Istvánt. A 3. helyre a bajnoki cím egyik várományosa, Porcs-Makkay Ákos érkezett meg, aki szintén 1 tizeden belül tudott maradni, 88 ezredes lemaradást tudhatott magáénak. Klenovszki András egy az egyben másolta a II-es kategóriás rajtpozícióját és a 4. rajtkockára állhatott fel a rajtrácson. Kovács György a 6. helyre kvalifikálva magát beékelődött a másik két bajnokesélyes közé, akik közül Kocsi Viktor bizonyult gyorsabbnak és szerezte meg az 5. rajtpozíciót, míg Molnár György a 7. helyről vághatott neki a versenytáv teljesítésének. A sort végül Nagy Koppány és Kerekes Attila zárták a 8. illetve 9. helyen.

A problémamentes rajtot követően helycsere nélkül kezdtek bele a 15 perces versenytáv teljesítésébe a versenyzők. Az első néhány kört követően az élen Vincze András és Balogh István tudtak némi előnyt kiautózni a 3. helyen haladó Porcs-Makkay Ákoshoz képest. Pici lemaradással a mezőny többi tagjai érkeztek, a 4. helyen haladó Klenovszki András folyamatosan védekezni kényszerült az őt támadó Kocsi Viktorral szemben, ezzel összehúzva a mezőnyt maga mögött. A harmadik perc felénél, erről a fogatról leszakadni kényszerült a 7. helyen haladó Molnár Gyuri, akinek a védelmét Nagy Koppány vette tesztelés alá. Fél távnál a mezőny kissé szétszakadozott: Az élen továbbra is Vincze András haladt, egy kényelmesnek mondható előnyt kiautózva Balogh Istvánhoz képest. Harmadik helyen, magányosa rótta a köröket a bajnoki címért hajtó Porcs-Makkay Ákos. A negyedik és ötödik helyen egy igen szoros és kemény csatát láthattunk Klenovszki András és a másik bajnoki esélyes, Kocsi Viktor részvételével. Tőlük picit távolabb Kovács György haladt, majd nem sokkal lemaradva a bajnoki éllovas, Molnár György csatázott Nagy Koppánnyal, a sort pedig Kerekes Attila zárta. A változásig nem kellett sokat várni: A tizedik perc kezdetén a körről körre visszalassuló Porcs-Makkay Ákos kezdte összegyűjteni a mezőnyt maga mögött, jelentősen megnövelve ezzel az izgalmakat a versenyen. Mindössze 1 percet kellett várni ahhoz, hogy az első versenyző akcióba lendüljön, aki nem más volt, mint Kovács Gyuri, aki a célegyenesre ráfordító kanyarban bújt be Kocsi Viktor mellé és lépett előre az 5. helyre. 1 körrel később ugyanezt az előzését szinte mozdulatról mozdulatra másolta és ugrotta át Klenovszki Andrást, majd az így keletkezett résen Kocsi Viktor is bebújt és megelőzte Andrist. A 14. perc elején, Nagy Koppány, a hosszú egyenest követő visszafordítóban próbált helyet találni Molnár György mellett, mindez azonban annyira szerencsétlenül sikerült, hogy féktávon kicsúszott és csak jelentős hátránnyal tudott a mezőny után indulni.

A futamot végül magabiztos előnnyel nyerte Vincze András, Balogh István előtt, a dobogó legalsó fokára pedig a védekezésből jelesre vizsgázó Porcs-Makkay Ákos állhatott fel. A többi versenyző az alábbi sorrend szerint haladt át a célvonalon: Kovács György (4), Kocsi Viktor (5), Klenovszki András (6), Molnár György (7), Nagy Koppány (8) és Kerekes Attila (9). A versenyben futott leggyorsabb kört, hasonlóan a II-es kategóriához, Vincze András futotta meg az 5-ös gokarttal, ideje 24,941 lett. A leintéssel eldőlt a III-as kategória bajnoki címe is, ahol az eddigi évek legszorosabb csatáját láthattuk: Az első helyen pontegyenlőség lépett fel, mind a legjobb 10 futam alapján, mind a 12 futam alapján. A szabályok értelmében, ilyenkor az győz, akinek több első, vagy ha ott egyenlőség van, akkor több második helye van, és így tovább. A cím sorsát végül a mai verseny döntötte el, hiszen Molnár Gyuri a 7. helyen futott be, Porcs-Makkay Ákosnak pedig nem volt idén még 7. helye, hanem 2db 8. hely következett a sorban. Bajnoki bronzérmes lett Kocsi Viktor, kinek a legjobb 10 futamot figyelembe véve, mindössze 3 pont volt a lemaradása. A dolog érdekessége, hogy Viktornak, az eldobások nélkül, 1 ponttal több pontja van, mint az első két versenyzőnek – ez is jól mutatja, hogy mennyire kiélezett harc zajlott a bajnoki címért. Eredményükhöz ezúton is gratulálunk! Hasonlóan izgalmas volt a 4. helyért zajló csata: Vincze András a mostani győzelmével az 5. helyről fellépett a 4. helyre, 2 ponttal megelőzve Balogh Istvánt, míg a bajnoki 6. helyet Kocsi Zsolt szerezte meg. Az eredményekhez gratulálunk!

Dobogósok, nyilatkozatok

1. helyezett – Vincze András

„Szabadedzések elején nem mentem valami túlságosan jól, de végül sikerült ráéreznem a pályára és jó időket futni. Időmérő körömben nem hibáztam, magát a körömet semmilyennek éreztem, viszonyítási alapom nem nagyon volt, hisz a többiek idejét szándékosan nem figyeltem, a szabadedzésen elért időeredményeket pedig teljesen felesleges az időmérőn, ezen a pályán figyelembe venni. Mikor végeztem az időmérővel, akkor mondták, hogy első vagyok, de még volt hátra pár menet, végül azonban sikerült megszereznem második pole pozíciómat, aminek természetesen nagyon örülök, hisz a kedvenc pályámról van szó. Versenyre sikerült egy jó gépet húzni, eleinte Istvánnal csatázgattunk egy jót. Még akkor sem voltam teljesen nyugodt, amikor már egy egész kényelmes előnnyel haladtam az élen – elég egy hiba és oda az előny. Szerencsére azonban ilyesmire nem került sor és a második pole mellé meglett a második győzelem is. Gratulálok Istvánnak, Ákosnak és Mindenkinek, aki ma megmérettette magát! „

2. helyezett – Balogh Hungit István

3. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

 

IV-es kategória

A min. 95 kg-osok kategóriájában láthattuk a legszorosabb harcot a pole pozícióért, melyet végül – hasonlóan a II-es kategóriához – Balogh István nyert meg, előnye azonban mindössze 6 ezred volt Porcs-Makkay Ákoshoz képest, aki idén először mérettette meg magát a legnehezebbek kategóriájában. A bajnoki cím legfőbb várományosa, Kocsi Zsolt a 3. helyre kvalifikálta magát, megelőzve ezzel Kovács Györgyöt, előbbi 83, utóbbi 88 ezredes hátrányt tudhatott magáénak az első helyezetthez képest. Zsolt testvére és egyben legnagyobb kihívója a bajnoki címért folytatott csatában, Viktor az 5. rajtkockára állhatott fel, őt a 6. illetve 7. helyről induló Szatory József, Balla Gábor duó követte. Nem alakult jól az időmérő a bajnoki cím harmadik esélyesének, Rozvadszky Csabának, aki a 8. helyről vághatott neki a küzdelemnek, majd Kádas Zsolt és Molnár József következtek a 9. és 10. helyen.

Balla Gábor remek ütemben kapta el a rajtot és a visszafordítóban könnyedén előzte meg Szatory Józsefet. Kocsi Zsolt már az első körben a védekező íveket választotta a mögötte érkező Kovács Györggyel szemben, hisz valószínűleg tudta: számára ez a 3. hely a bajnoki címet jelenti. Az első néhány kört követően letisztulni látszott a kép, hogy mely pontokon számíthatunk nagy csatákra, esetleg helycserékre. Az élen Balogh István haladt, akit Porcs-Makkay Ákos követett, majd egy nagyon pici lemaradással Kocsi Zsolt és Kovács György kergették egymást. Tőlünk kissé leszakadva Kocsi Viktor kényszerült védekező szerepbe, akin Balla Gábor szerette volna minél előbb átverekedni magát. Újabb apró szünetet követően pedig a Szatory-Rozvadszky-Kádas trió tették próbára egymás tűrőképességét és idegeit, majd a sort Molnár József zárta. A verseny második előzését Rozvadszky Csaba mutatta be, aki magabiztos kormánymozdulatokkal bújt be Szatory József mellé a célegyenesre ráfordító kanyar bejáratán, és a kigyorsításon már a 7. helyen folytathatta a versenytáv teljesítését. Az előzést követően, Csabi hamar ellépett az őt üldözőktől és Szatory Józsi védelmén ezúttal Kádas Zsolt próbált rést találni. Zsoltnak szemmel láthatóan megtetszhetett Csaba előzése, hiszen szinte ugyanabban a kanyarban, ugyanazt a manővert mutatta be Szatory József ellen és jött fel a 8. helyre. A verseny felénél, az élen továbbra is Balogh István haladt, egy jelentősnek mondható előnyt kiautózva a második helyezett Porcs-Makkay Ákoshoz képest. A harmadik helyen Kocsi Zsolt mutatta be, hogy az a kis gokart, ha kell, akkor azért elég széles is tud lenni és tartotta maga mögött Kovács Györgyöt. Az ötödik és hatodik helyen továbbra is Kocsi Viktor és Balla Gábor küzdöttek egymással, azonban Rozvadszky Csaba is jelezte, hogy szeretne részt venni ebben a csatában, hiszen körről körre lopta a távolságot Balla Gáborhoz képest. Igyekezetben Kádas Zsoltnál sem volt hiány, aki folyamatosan nyúlt el a nem rég megelőzött Szatory Józseftől, végül pedig Molnár József érkezett.

A verseny hátralévő részében a Kocsi Zsolt-Kovács György, valamint a Kocsi Viktor-Balla Gábor-Rozvadszky Csaba harcok borzolták a kedélyeket, de a leintés pillanatáig nem láthattunk helycserét. A futamon így magabiztos győzelmet aratott Balogh István, akit Porcs-Makkay Ákos és a mindvégig remekül védekező Kocsi Zsolt követtek a dobogóra. Őket, az alábbi sorrend szerint követték a többiek: Kovács György (4), Kocsi Viktor (5), Balla Gábor (6), Rozvadszky Csaba (7), Kádas Zsolt (8), Szatory József (9) és Molnár József (10). A leggyorsabb kört Balogh István futotta meg a 3-as gokarttal, ideje 25,126 lett, mestermással zárva a IV-es kategória versenyét. A bajnoki címre nyugodtan mondhatjuk, hogy „családban maradt”, hiszen a Kocsi testvérek közül Zsolt 3 ponttal előzte meg testvérét, Viktort, aki a második helyen zárta az idei évet, míg a bajnoki bronzérmes Rozvadszky Csaba lett, gratulálunk Nekik! A 2012-es díjátadón egészen biztosan nem távoznak üres kézzel a bajnoki negyedik helyet megszerző Balogh István, az ötödik Kádas Zsolt és a hatodik Szatory József, melyhez ezúton is gratulálunk!

Dobogósok, nyilatkozatok

1. helyezett – Balogh Hungit István

2. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

3. helyezett – Kocsi Zsolt

 

 

 

 

 

 

Nem várt izgalmakkal zárult a hungarokarti verseny és ezzel együtt a Hobby Cart Kupa sorozat 2012-es esztendeje, ahol a III-as kategóriában minden idők legszorosabb csatáját láthattuk a bajnoki címért. Az idei bajnokok: Gaál Zsófia (Lány kategória), Balázs Gergő (Light és I-es kategória), Molnár György (II-es és III-as kategória), valamint Kocsi Zsolt (IV-es kategória), mely címekhez még egyszer gratulálunk! Két dolog biztos a jövő évre nézve: 1) A szabályok értelmében az I-es, II-es, III-as és a IV-es kategória bajnokai jövőre már nem indulhatnak a HCK futamain, 2) az előrejelzések alapján egy újabb izgalmakkal teli év vár ránk. A következő cikkünkben az idei évet foglaljuk össze, különös tekintettel a statisztikákra. A cikkben szeretnénk megismerni a kategóriák első 6 helyezettjeinek a gondolatait, így aki szeretne nyilatkozni, az ezen cikk szerzőjének küldje el nyilatkozatát!

Szerző: Vincze András