HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

Winter Cup 2012/13 – 1. futam végeredmény

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság hagyományt teremt, hiszen hasonlóan a tavalyi évhez, idén is megrendezi téli versenysorozatát, a Winter Cup-ot. Idén azonban, tekintettel az ünnepekre, a díjátadóra és arra, hogy a 2013-as szezon nem márciusban, hanem februárban indul útjára, nem 3, hanem csak 2 fordulóból fog állni. A sorozat mindkét fordulójának a G1 Kart Center ad otthont és elsőként a megbízhatóság került főszerepbe.

Az első fordulót december 15-én és december 16-án rendezték meg. Összesen 17-en vettek részt a megmérettetésen, a jelentkezőknek pedig 1 órájuk volt arra, hogy a lehető legkisebb szórással teljesítsék a versenytávot. A futam végén a versenyzők leggyorsabb köreit sorba rendezték, majd a legjobb 80 köridőt vették az értékelés alapjául: a 80. körből kivonták a 6. kört és az nyerte a versenyt, akinek a legkisebb volt a különbség a két köridő között. Az egyenlő feltételek biztosítása érdekében, a szombati nap után nem történt eredményhirdetés, a köridő kijelzés ki volt kapcsolva, valamint mind szombaton, mind pedig vasárnap hideg gumikkal indultak el a versenyzők. A legmegbízhatóbbnak Reich Balázs bizonyult, kinek szórása 541 ezred volt, őt pedig a két idei OAGB bajnok, Lencsés Bálint és Szetei Gergely követték, előbbi 12, utóbbi 62 ezreddel lemaradva Balázs mögött. Az első 7 versenyzőből 6 vasárnap indult, a sort a szombati napon induló Szántó Tamás törte meg, aki a 4. legmegbízhatóbb időeredményt tudhatta magáénak, kevesebb, mint 2 tizedes szórással. A végleges sorrendet az alábbi képen tekinthetik meg:

Minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk az elért eredményekhez, a következő fordulóra január 20-án kerül sor, melynek lebonyolítási rendszeréről még nem döntöttek a Szervezők. Előtte azonban még január 5-én vár ránk egy díjátadó ünnepség, valamint az ünnepség záróakkordjaként a bajnokok tornája.

Szerző: Vincze András

 

Az összes kört itt találjátok.