HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

Hobby Cart Kupa 2012 – a szezon

Magunk mögött hagyva a Díjátadót, Újévet, Karácsonyt, világvégét és a Winter Cup első fordulóját, itt az idő, hogy visszatekintsünk az elmúlt 1 évre. A lenti sorokban a különböző kategóriák statisztikáit fogjuk sorra venni és kielemezni annak végeredményeit. 2012 nem csak azért marad emlékezetes sokak számára, mert 2011-hez képest lényegesen szorosabb csaták zajlottak a bajnoki titulusokért, hanem azért is, mert ez volt az utolsó éve a 2009-ben csatasorba állított Rimo gokartoknak. 2013-ban a belga eupeni pályáról érkező, 2011-es teremgokart világbajnokság (IKWC, új nevén KWC) gépei várják a száguldani vágyókat, melyekkel egy későbbi cikkünkben részletesebben is foglalkozunk majd. Tekintsünk hát vissza az elmúlt 1 évre.

 

Light kategória

A bajnokság végeredménye

 Balázs Gergő hihetetlen elánnal vetette bele magát az évbe, hiszen a szezon feléig 3 futamgyőzelmet, 1 második és 1 harmadik helyet szerzett és magabiztosan tartotta vezető pozícióját a bajnokságban. Fél távhoz érkezve azonban Fühl Zoltán is rendkívül erős teljesítményt mutatott és komoly esélyekkel szállt harcba a bajnoki címért, melynek sorsa végül az utolsó futamon dőlt el. Gergő és Zoli mindketten 9-9 dobogós helyezést szereztek az év során, melyből 4 győzelem Gergő neve, 3 pedig Zoli neve mellé került. Érdekesség, hogy a futamgyőzelmek tekintetében nem Zoli volt Gergő legnagyobb ellenfele, hanem a bajnoki 3. helyezett, Halász Peti, aki szintén 4 győzelmet könyvelhetett el a 2012-es évadban, azonban háromszor is kiszorulni kényszerült az első 4-ből, mely minden bizonnyal döntően befolyásolta esélyeit a bajnoki címért folytatott csatában. Naményi Gergely a szezon negyedétől kezdve folyamatosan, egyre erősebb és kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott és szinte állandó vendégnek számított a dobogón, az utolsó futamig (melyet meg is nyert) összesen 7 dobogós helyezést szerzett és ugyan a bajnoki dobogóról leszorulni kényszerült, de a 4. helyét egy nagyon magabiztos előnnyel szerezte meg. Az 5. és a 6. hely sorsa Vincze Balázs és Virágh Péter között dőlt el, utóbbi javára, aki 4 ponttal szerzett többet Péternél az év során, ugyanakkor a dobogós helyezések tekintetében Péter bizonyult jobbnak, összesen háromszor állhatott fel a dobogó második fokára, míg Balázs 2 dobogós helyezést szerzett, 1 ezüst és 1 bronz leosztásban.

Light_dobogok

Balázs Gergő gyűjtögette a legszorgosabban a pole pozíciókat a kategóriában, összesen 4x bizonyult a leggyorsabbnak, míg a 2. helyre Naményi Gergely iratkozott fel, 3 db pole pozícióval. Érdemes megjegyezni, hogy Gergő legnagyobb kihívója a bajnoki címért folytatott csatában, Fühl Zoli 2x tudott a leggyorsabb lenni, akárcsak Halász Peti, a sort pedig Vincze Balázs zárja 1 pole pozícióval a neve mellett.

Light_pol

A leggyorsabb köröket szemügyre véve már egyértelművé válik, hogy hogyan tudott Fühl Zoli lépést tartani a kategória edzésmenőjével a bajnokságban: Összesen 6x jelent meg a neve mellett a versenyben futott leggyorsabb kör, ilyen dominanciát csak a lány kategóriában láthattunk idén, Gaál Zsófiától. Leggyorsabb körök tekintetében a 2. helyen Halász Peti végzett, míg mögötte döntetlen 1-1 leggyorsabb körrel Balázs Gergő, Virágh Péter, Vincze Balázs és Naményi Gergely állnak.

Light_lk

 

Nyilatkozatok:

Lány kategória

A bajnokság végeredménye

 Garamvölgyi Niki a szezon elején uralta a kategóriát, de végül a szezon második felében már nem állt rajthoz, így a karmesteri pálcát Gaál Zsófia örökölte meg, aki már a szezon kezdetétől folyamatosan erős és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, 12 futamból tízszer állhatott a dobogó valamely fokán, ebből hatszor annak legtetején – a legtöbb győzelmet szerezve ezzel idén, egy kategórián belül. Zsófi legnagyobb kihívója Ungi Anette volt az év során, 7 dobogós helyezést szerezve, azonban Zsófit olyannyira nem lehetett idén megfogni, hogy az összes kategória közül ő ünnepelhette leghamarabb bajnoki címét: 3 futammal a vége előtt, a csömöri Kart Farmról már bajnokként térhetett haza. György Anett 3 dobogós helyezéssel (2 második és 1 harmadik hely) és egy nagyon kiegyensúlyozott teljesítménnyel, újonc versenyzőként a bajnoki dobogó harmadik fokát szerezte meg . Garamvölgyi Niki végül 4 győzelemmel és 1 második helyezéssel az összetett 4. helyen fejezte be a szezont, mögötte pontegyenlőséggel Fazekas Kitti végzett, 2 második helyezéssel a neve mellett, míg a bajnoki 6. helyet, mindössze 1 ponttal lemaradva az előtte levőktől, az újonc Sotus Ágnes kaparintotta meg, mely eredményhez három harmadik hely is társult. Dobogók tekintetében azonban nem áll meg a sor a bajnoki első 6-nál, hiszen 2-2 dobogós helyezést szerezve Bencze Tünde és az újonc Csáki Tímea is feliratkoztak a 2012-es év statisztikájába, akárcsak az 1 győzelmet szerző Kele Evelin és az 1 második helyezést elkönyvelő Hagyáné Kriszti. Ugyan a bajnoki cím sorsa viszonylag gyorsan eldőlt a kategóriában, a 2. hely kiléte (igaz csak matematikailag) egészen az utolsó futamig kérdéses volt, de a 4. hely sorsa is csak az utolsó futamon dőlt el, mint ahogy azt a ponttáblázat tökéletesen tükrözi is.

Lany_dobogok

Pole pozíciók tekintetében már nem olyan változatos a mezőny, mint a dobogóknál: Gaál Zsófia 6x tudta az élre repíteni gokartját, ezzel egyébként az összes kategória közül ő volt a legjobb, így az „Év Edzésmenője” címet is ő kapta az év végi díjátadón. Garamvölgyi Niki 4x állhatott fel a rajtrács élére, míg Bencze Tünde és Kele Evelin egyszer-egyszer.

Lany_pole

Leggyorsabb körök statisztikáját átnézve nagyjából hasonló eredményt láthatunk, mint a pole pozícióknál: a bajnok, Gaál Zsófia 6x futotta meg a verseny leggyorsabb körét, míg Garamvölgyi Niki 4x, Bencze Tünde pedig 2x.

Lany_lk

 

Nyilatkozatok:

Sotus Ágnes (6. helyezett):

„Én 2011 novemberében ültem elsőként gokartba, azonban rögtön beleszerettem az egész hangulatba.
Ez az idei bajnokságban 3 dobogót és összetettben a 6. helyet jelentette számomra, amire méltán mondhatom, hogy büszke vagyok, hisz első évem, és mindössze 1 ponttal maradtam el a 4. helyről, illetve a 3 dobogó is elég hihetetlennek tűnt az elején.

Sajnos egy sérülés miatt nem tudtam részt venni az utolsó futamon. De ez is nagyon nagy élmény számomra! Remek a társaság, a vetélytársak akikkel lehet, hogy keményen csatáztunk a pályán, de a pálya szélén mindig együtt nevettünk.

Nagyon sok mindenkinek kell köszönetet mondani, első sorban Szilágyi Norbinak aki minden 30 perces edzés után ellátott jó tanácsokkal, azoknak akik mellettem álltak és nem hagyták, hogy egy egy kudarc vagy bukkanó után feladjam. Oláh Gyárfásnak, aki segített egyáltalán megvalósítani az idei évemet. És nem utolsó sorban a barátaimnak, akik szorítottak egy-egy jobb eredményemért. Illetve ki sem hagyhatom a köszönet nyilvánítást magának a Hobby Cart Kupának ahol sok barátot sikerült szerezni év közben. Nagyon élveztem az idei évet, hisz egy elég erős mezőnybe kerültem, nagy volt a kihívás! Remélem jövőre kicsit pech mentesebb évem lesz, és én is felérek majd arra a bizonyos év végi dobogóra.

A kategória-bajnokoknak gratulálok!

Jövőre találkozunk ismét!”

 

I-es kategória

A bajnokság végeredménye

 Mivel a Light és az I-es kategória mezőnye között jelentős átfedések vannak, így ismerős arcokat köszönthettünk a díjazottak sorában: hasonlóan a Light kategóriához, itt is Balázs Gergő és Fühl Zoltán bizonyultak a legjobbnak, a már ismert sorrendben, azzal a különbséggel, hogy itt Gergő már egy jelentősebb előnnyel tudta megnyerni a bajnokságot, 1 futammal a szezon vége előtt már bajnokként térhetett haza. A dobogók számát tekintve itt is döntetlenre játszottak a srácok, mindketten nyolcszor állhattak fel a dobogó valamely fokára, de futamgyőzelmek tekintetében Gergő utolérhetetlennek bizonyult: 5x állt a dobogó legfelső fokára. Zoli 2x állt a dobogó legtetején, háromszor-háromszor a dobogó második és harmadik fokán. Naményi Gergely, hasonlóan a Light kategóriához, itt is rendkívül látványos és stabil fejlődést bemutatva okozott némi fejtörést versenytársainak és hasonlóan Fühl Zoltánhoz, ő is 2x tudta a kategória mezőnye előtt befejezni egy futamot, egyszer-egyszer pedig a dobogó második és harmadik fokára is felállhatott, majd egy megnyugtató előnnyel zsebelhette be a bajnoki 3. helyezést. Miklósi Tibor igazi hullámvölgyön ment keresztül a 2012-es szezonban, de még így is 10 pontos előnnyel a bajnoki negyedik helyen fejezte be az évet, négy dobogós helyezést szerezve az idény során. Vincze Balázs 1 győzelmet és 1 második helyet szerezve az összetett 5. helyre iratkozott fel, akit Raffay Kristóf követett, és kiegyensúlyozott teljesítményével feliratkozott az összetett hatodik helyre, 2 dobogós helyezéssel a neve mellett. A kategóriában rendkívül szoros csaták zajlottak a bajnoki helyezésekért, melyet mi sem mutat jobban, hogy két futamgyőztes versenyző is kiszorulni kényszerült az első 6-ból: Zsigri Márton és Csóka Ferenc is egy-egy győzelmet és egy-egy második helyet szereztek idén, Marcinak ráadásul még egy harmadik hely is összejött, így ő idén megjárta a dobogó összes fokát. Az idei dobogósok táborát erősíti a szezon első felében induló Virágh Péter is, aki 2 harmadik és 1 második helyezésével végül az összetett 10. helyen zárta az évet.

Ies_dobogok

Fühl Zoltán az I-es kategóriában láthatóan otthonosabban mozgott az időmérők során, hiszen ő szerezte a legtöbb rajtelsőséget, összesen 4x állhatott fel az első kockára a rajtrácson, majd őt az idei bajnok, Balázs Gergő követi a rangsorban, 3 rajtelsőséggel. A statisztika harmadik helyét, 2 pole pozícióval a neve mellett, Naményi Gergely szerezte meg, mögötte pedig 1-1 pole pozícióval a nevük mellett Vincze Balázs, Zsigri Márton és Csóka Ferenc következnek.

Ies_pole

A leggyorsabb körök tekintetében döntetlen eredmény született a bajnokság 2 élmenője között: mindketten háromszor voltak a leggyorsabbak idén. A 2011-es év bajnoki 4. helyezett Véghelyi Ádámnak idén nem jött ki jól a lépés a szezon során, ugyanakkor a versenytempóra nem lehet panasz, hiszen idén 2x is ő bizonyult a leggyorsabbnak egy körön, versenykörülmények között, akárcsak az idei 4. helyezett, Miklósi Tibor. És ha már ennyire kiegyenlítettre sikeredett a leggyorsabb körök statisztikája, akkor természetesen a sort is döntetlennel zárjuk: Naményi Gergely és Virágh Péter egyszer-egyszer tudtak mindenkinél gyorsabban körbeérni a kockás zászló leintéséig.

Ies_lk

 

Nyilatkozatok:

Raffay Kristóf (6. helyezett):

„A szezonom nem sikerült rosszul, de jobban is sikerülhetett volna. Az első versenyen az egyik kedvenc pályámon volt az Eurocenterben . Az időmérőn 3. lettem, de mivel Ádám elment 2. helyről rajtoltam. Esélyem se volt támadni az elsőt mivel a gépem teljesen alkalmatlan volt erre, de a 2. helyet tudtam tartani. Jött a Hungarokart . Eddig ezen a pályán nem tudtam jól teljesíteni , most viszont megint megszereztem a 3. rajpozíciót, de a gépem megint nem volt a legjobb és vissza csúsztam 5.nek. A Hungaroringhez nem fűztem nagy reményeket, tehát nem meglepő a 9. helyezésem. Jöttek a kültéri pályák, ahol az eredményeim elég felemásra sikeredtek, Csömörön 4. lettem aminek örültem mivel ezen a pályán eddigi legjobb helyezésem. Battaringen már nem örültem volna ennyire a 4. helynek mivel ez a kedvenc kültéri pályám, de a versenyen csak 6. lettem , emiatt elég csalódott voltam. Kiskunlacháza következett. Teljesen ismeretlen volt nekem a pálya, még soha ez előtt nem mentem itt, ezért maximum egy 5. helyben reménykedtem, de az időmérőn megszereztem a 3. helyet, amit a versenyen is tartani tudtam. Ez volt a szezonban a 2. dobogóm és sajnos utolsó is. Ezt követően a Kőbány Ringen csak 9. lettem, míg Hungaroringen el sem indultam. Ez igen csak rontotta a helyzetemet a pontversenyben, és már látszott hogy maximum a 4. hely lehet reális de inkább az 5, de mögöttem is elég szoros volt a verseny úgyhogy még az első hat sem volt biztos. Battaringen 5. lettem, Csömörön egy borzasztó 9. helyet szereztem meg az 1-es gokarttal ami év végére sajnos elégé versenyképtelenné vált. G1-ben csak 6. lettem. Talán ez volt a szezon legnagyobb csalódása. Talán év végére jobban kijött hogy a legtöbb ellenfelemnél egy jó 10 kilóval nehezebb voltam, nem tudom… Az évadzáró a Hungarokartban volt ami eldöntötte a helyek sorsát. Lehettem 4.-től 8.-ig a verseny után bármelyik pozícióban. Végül a 6. helyet sikerült megtartanom(ha nem is sokkal) . Ez volt az utolsó versenyem az I. kategóriában , úgyhogy örülök, hogy szezon végén össze tudtam hozni egy 6. helyezést.”

 

 

II-es kategória

A bajnokság végeredménye

 Talán nem meglepő, hogy a 2012-es évben a legtöbb nevezőt felvonultató kategóriában tudtak a legtöbben felállni a dobogóra, szám szerint 12 versenyző fordult meg a pódium valamely fokán. A szezon felénél már szinte vitán felül állt, hogy kik között fog eldőlni a bajnoki cím sorsa: Molnár Gyuri és Porcs-Makkay Ákos egyértelműen vitték a „showt”, az i-re a pontot pedig a G1 Kart Centerben futott verseny tette fel. Ákos mindent egy lapra feltéve próbálta életben tartani bajnoki esélyeit, ám végül alulmaradt Gyurival szemben, aki 1 futammal a szezon vége előtt már bajnokként térhetett haza. A dobogók számát tekintve Gyuri magabiztosan uralta a mezőnyt, összesen nyolcszor állhatott fel a dobogóra, és a győzelmek tekintetében is ő volt a legjobb, összesen 4x intették le az élen. Fő riválisa, Porcs-Makkay Ákos 5 dobogós helyezést tudhat magáénak, ebből 3 futamgyőzelemmel zárult, 1-1 pedig a dobogó második és harmadik fokán. A kategóriában a bajnoki harmadik hely sorsa ugyan sokszor cserélt gazdát, és ránézve a végelszámolásra picit hihetetlennek tűnik, de csak az utolsó futamon dőlt el véglegesen a sorsa: Balogh István lett az, aki a 2 élmenő után a legjobbnak bizonyult és Ákoshoz hasonlóan ő is 5 dobogós helyezést szerzett (1 győzelem, 3 második hely és 1 harmadik hely). A bajnoki 4., 5. és 6. helyért zajló csata is az utolsó versenyen dőlt el, melyet Molnár Tibor nyert meg, 4 ponttal megelőzve Vincze Andrást és Miklósi Tibort, akik közt a legjobb 10 futam tekintetében pontegyenlőség lépett fel, azonban András eldobás nélkül több pontot szerzett (Tibor 2 futamon nem indult) így a szabályok értelmében ő lett az ötödik. Molnár Tibor összesen 4x állt dobogón, ebből 1x annak legtetején, míg Miklósi Tibor 3 dobogós helyet szerzett, melyet nagyon igazságosan osztott le: a dobogó mindhárom fokát megjárta 2012-ben. Vincze András idén kétszer állhatott fel a dobogóra a kettes kategóriában, mindkétszer annak második fokára. Szintén a dupla dobogósok táborát erősíti Dévényi Zoltán, Bubnó Márk és Csizmadia Tamás is (Dévényi Zoltánnak a 2 dobogó közül az egyik győzelemmel zárult). Idén a dobogóra állhatott még Katona Kristóf Győző, Klenovszki András és Kovács Péter is, utóbbi ezt annak legfelső fokán tette.

IIes_dobogok

 Ha a kategória pole pozíciósait összehasonlítjuk a dobogósokkal, olyan mintha két különböző kategóriáról beszélnénk. A sort Balogh István nyitja, 3db rajtelsőségével, akit Molnár György, Miklósi Tibor és Bubnó Márk követnek, 2-2 pole pozícióval, végül pedig Porcs-Makkay Ákos, Dévényi Zoltán és Kovács Péter zárják a sort, akik egyszer-egyszer bizonyultak a legjobbnak az időmérők során.

IIes_pole

 Ha a pole pozíciókra azt mondtam, hogy mintha egy másik kategória lenne a dobogósokhoz képest, akkor a leggyorsabb körök statisztikájára még inkább igaz ez: Az idény során Porcs-Makkay Ákos és Vincze András nevével találkozhattunk a legtöbbször a leggyorsabb körök tetejére pillantva, mindketten négyszer tudták a leggyorsabban körbeterelni gokartjaikat egy körön, versenykörülmények között. Őket holtversenyben követik Molnár György, Klenovszki András, Bubnó Márk és Riba Gábor, akik egyszer-egyszer tudtak a leggyorsabbnak bizonyulni.

IIes_lk

 

Nyilatkozatok

Molnár György (1. helyezett):

“A 2011-es évben csak az 5. helyen sikerült végeznem összetettben, de éreztem, hogy nagyon sokat tanultam és ha ezt tudom kamatoztatni, akkor harcba szállhatok a bajnoki címért. Jobban nem is indulhatott az év, az első két versenyt mindjárt meg is nyertem. Tudtam, hogy itt az alkalom. Voltak hullámvölgyek és sikersorozatok is, és végül a pontokat összeszámolva már az utolsó előtti versenyen sikerült bajnoki címet szereznem. Nehéz volt elhinni, hogy valóban bajnok lettem, rettenetesen boldoggá tesz. Tizenkét versenyből nyolc dobogós helyezést tudtam szerezni, ezeknek fele győzelem. Ez egy nagyon hosszú év volt, ám mégis nagyon gyorsan eltelt. Köszönöm sporttársaimnak a jó csatákat, igazán jó volt veletek versenyezni. A HCK-s hangulat biztosan pótolhatatlan lesz. Gratulálok mindenkinek a helyezéséhez, mert tudom, hogy eredménytől függetlenül egyesek nem kis energiát fektettek bele a 2012-es esztendőbe. A szervezőknek pedig köszönetet szeretnék mondani a remek lebonyolításért. A jövő évre tekintve annyit tudok mondani, hogy biztosan kemény lesz az AGB-ben, hisz nagyon jól képzett srácok között kell majd versenyeznem, ráadásul teljesen új gépekkel. Én igazából a Rimokon tanultam meg gokartozni és a Sodi-s tapasztalatom egyenlő a nullával. Az év első felében nehézségekre számítok, de hiszem, hogy le tudom küzdeni ezt az akadályt.”

Vincze András (5. helyezett):

„Az év kezdetén egyetlen célt fogalmaztam meg magamnak, ez pedig az volt, hogy év végén benne legyek az első 6-ban. Ez – különösen a II-es kategóriában – elég nagy kihívást jelentett. Sajnos nem jött ki jól a lépés: a versenytempóm általában megvolt, de az időmérőkön rendre szenvedtem/szenvedek. 2013-ban ezen kell javítanom, ha pedig ez megvan, akkor talán stabilabb lábakon fog állni a TOP 6-ban való szereplésem. Gratulálok a Többieknek, jó kis év volt!”

 

 

III-as kategória

A bajnokság végeredménye

 A III-as kategóriában nemcsak, hogy az utolsó futamon dőlt el a bajnoki cím sorsa, de rendhagyó módon, 0 pontos előnnyel történt ez. Mint ismeretes, a szabály szerint a végelszámolásban a legjobb 10 futam eredményét nézik, ha ott egyenlőség van, akkor pedig az abszolút pontszámokat. Molnár György és Porcs-Makkay Ákos között e tekintetben is egyenlőség lépett fel, így a szabályok értelmében a szervezők azt kezdték vizsgálni, hogy ki szerzett több első helyet, ha ott egyenlőség van, akkor több második, ha ott is, akkor több harmadik és így tovább. Hogy eldőljön a bajnoki cím sorsa, egészen egy 7. helyig kellett lemenniük a szervezőknek, melyet Gyuri az utolsó futamon szerzett meg és így ő vált a kategória bajnokává a 2012-es szezonban. Ilyen szoros bajnoki hajrára (a megszerzett pontok tekintetében) egyébként még nem volt példa sem a HCK, sem az OAGB történetében. Legutóbb 2010-ben fordult elő a HCK-ban, hogy valaki pontegyenlőséggel lett bajnok: Az I-es kategóriában Vernyik Benedek, az újdonsült, 2012-es OAGB III-as kategória bajnokát, Lencsés Bálintot előzte meg, mindketten 214 pontot szereztek, de Benedek az eldobások nélkül 220 ponttal végül megnyerte a bajnokságot (Bálint 2 futamot kihagyott a szezon során). Azonban nem szabad megfeledkeznünk a bajnoki 3. helyezett Kocsi Viktorról sem, aki az eldobások nélkül 1 ponttal előzte meg Gyurit és Ákost, a legjobb 10 futamot nézve azonban végül 3 ponttal alulmaradt velük szemben. A dobogók számát tartalmazó táblázatban is jól látszik, hogy ők uralták a mezőnyt, mindhárman 6x állhattak fel a dobogóra, Gyuri és Ákos nagyon fegyelmezetten 3 győzelmet, 2 második helyet és 1 harmadik helyet könyveltek el az idei szezonban, egyedül Viktor volt „renitens”, aki 2 győzelmet, 3 második helyet és 1 harmadik helyet szerzett a 2012-es szezonban. A második leggyakrabban látott versenyző a dobogón Balogh István volt, aki 5x állt fel a dobogóra, ebből egyszer annak második fokára, azonban a dobogó legtetejére nem sikerült idén, ebben a kategóriában felállnia. Ez volt Vincze András mentőöve, aki 4 dobogós helyezést szerzett, azonban ebből 2 győzelemmel zárult, így 2 ponttal megelőzve Istvánt ő szerezte meg a 4. helyet. Az idei IV-es kategória bajnoka, Kocsi Zsolt lett az összetett hatodik helyezett, egy dobogót szerezve az idei évben, de azaz egy viszont a dobogó legteteje lett. Az idei év további dobogósai: Háromszor állhatott fel a dobogóra Rátkai János, akit 2 dobogós helyezéssel követ a rangsorban Dévényi Zoltán. Végül, de nem utolsó sorban, 1-1 dobogós helyezést szerzett Nagy Koppány, Kovács Péter és Bernula István.

IIIas_dobogok

 A bajnok, Molnár Gyuri és a bajnoki harmadik helyezett, Kocsi Viktor egyaránt 3x tudtak a leggyorsabbnak bizonyulni időmérő során, őket 2 pole pozícióval a 3. helyet magányosan őrző Vincze András követi, míg végül a sort Porcs-Makkay Ákos, Dévényi Zoltán és Kovács Péter zárják, 1-1 pole pozícióval a nevük mellett. A statisztika ebből a szempontból rendkívül beszédes: Porcs-Makkay Ákos egy pole pozíciót szerezve bizonyult a legerősebb ellenfélnek Molnár Györggyel szemben, talán nem véletlen, hogy egy rendhagyó különdíjjal jutalmazták a Szervezők, ő lett ugyanis „Az Év Ellenfele”.

IIIas_pole

 A leggyorsabb körökre pillantva már egyértelművé válik, hogy Ákos hogyan tudott Gyuri legnagyobb ellenfelévé válni: összesen 3x futotta meg versenyben a leggyorsabb kört. Őt holtversenyben Kocsi Viktor és Vincze András követik 2-2 leggyorsabb körrel, majd végül Molnár György, Rátkai János, Takács József és Bernula István egy-egy leggyorsabb körrel zárják a sort.

IIIas_lk

 Nyilatkozatok

Molnár György (1. helyezett):

“Tavaly a negyedik helyet sikerült megkaparintanom, idén bajnoki reményekkel érkeztem. Ebben a kategóriában is remekül indult az év, mindjárt nyerni tudtam. A kettes kategóriában az év teljes egészében meg tudtam őrizni a vezető helyemet a bajnokságban, ám itt Ákos egyszer átvette ezt tőlem. Ráadásul pont az év második felében. Nehezítő tényező volt még Viktor is, aki kiváló teljesítményével végig harcban tudott maradni a címért. Az év során három győzelmet tudtam szerezni. A szerencsés és balszerencsés futamok közül kiemelném a G1-es versenyt, ahol mindkét riválisomat magam mögé utasítva száguldhattam a dobogó felé, fél lábbal a bajnokként. Ekkor a gép azt gondolta, hogy legyen ennél szorosabb ez a csata, így megállt alattam. Nem túl kellemes érzés volt átélni két év gokartozás után az első műszaki problémámat, pont akkor, amikor legjobban szükségem lett volna a technikára. Végül a szerencse mégis mellém pártolt, ezért az utolsó versenyen, ami szerintem nem csak nekem, hanem riválisaimnak is elképesztően megterhelő és stresszes volt, sikerült olyan pozíciót fognom, amellyel újabb bajnoki címet szerezhettem. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki támogatott engem a nehéz pillanatokban is. Igyekszem a 2013-as évben a lehető leggyorsabban elkapni a fonalat, mert szeretnék újra a dobogó legmagasabb fokán állni.”

Vincze András (4. helyezett):

„Ha eltekintek attól, hogy idén ebben a kategóriában sokszor olyan voltam, mint egy két lábon járó viccgyűjtemény, akkor azt kell, hogy mondjam, egész erős évet zártam. Sajnos a csömöri kiesésem az élről, a battai kiforgatásom a negyedik helyről, a kék zászló kockás zászlónak történő benézése a 6. helyen (ismét csömörön) jelentősen befolyásolta az esélyeimet (és emellett persze még voltak egyéb apróságok is). Kár lenne azonban mindent a pech szériára fognom, ugyanis ahogy azt a II-es kat. nyilatkozatában is leírtam, időmérőkön még rengeteget kell fejlődnöm. Az elmúlt két futam alapján azonban azt hiszem, hogy rájöttem a titok nyitjára – már ha beszélhetünk ilyesmiről. Ha végre sikerül fejben összeraknom az időmérőket, akkor talán ebben a kategóriában lehetek majd a legbiztosabban a TOP 6-ban a végelszámolás során. Mindez azonban persze vad spekuláció a részemről, lehet, hogy fasorban sem leszek, hiszen jönnek az új gépek. Meglátjuk. Ami biztos, hogy a Többieknek gratulálok, főleg az első 3-nak, nagyon komoly évet zártak, remélem, hogy 2013 is hasonlóan szorosra fog sikerülni!”

 

 

IV-es kategória

A bajnokság végeredménye

 Idén a III-as kategória után a IV-es kategória volt az, ahol a legkisebb előnnyel szerezték meg a bajnoki címet, tovább növelve ezzel az idei szezon nívóját. A szezon során szinte folyamatosan ment a matek, hogy ki lesz a kategória bajnoka, bár kétségtelen, hogy a legnagyobb esélyesnek mindvégig a Kocsi testvérpár bizonyult. A kiegyensúlyozottság kulcsfontosságú egy bajnoki cím megszerzéséhez, melyet mi sem mutat jobban, hogy az a versenyző lett a kategória bajnoka, aki a legkevesebb győzelmet szerezte idén, összesen egyet. Habár Kocsi Zsolt csupán egyszer érezhette a győzelem ízét, ellenben háromszor járt a dobogó második és harmadik fokán, és csupán egyetlen egyszer végzett az első 6-on kívül. A végelszámolásban 3 ponttal előzte meg saját testvérét, Viktort, és szerezte meg ezzel a 2012-es év bajnoki címét a IV-es kategóriában. Viktor 5 dobogós hellyel a neve mellett, melyből 2 győzelemmel zárult, végül a bajnoki 2. helyen zárta a szezont, megelőzve a kategóriában legtöbb győzelmet szerző Rozvadszky Csabát, akit háromszor intett le az élen Farkas Karesz, egyszer-egyszer pedig annak második és harmadik fokán. Balogh István egy nagyon erős hajrát bemutatva, végül 1 ponttal megelőzte Kádas Zsoltot a bajnoki tabellán, előbbi 5, utóbbi 4 dobogót felmutatva az idény során, a győzelmek tekintetében azonban döntetlennel zárták kettejük párharcát: mindketten 2x láthatták meg elsőként a kockás zászlót. A bajnoki 6. helyezett Szatory József 3 dobogóval a neve mellett zárta a szezont, melyet nagyon katonásan osztott be: 1 győzelem, 1 második és 1 harmadik hely. Balla Gábor minden igyekezete ellenére, kiszorulni kényszerült az első 6-ból, 2 dobogós hellyel a neve mellett. Kovács György 2 harmadik hellyel zárta az évet, míg Nagy Koppány, Dévényi Zoltán és Porcs-Makkay Ákos 1-1 dobogót tudhattak magukénak, melyből Zolinak az az 1 egyben egy győzelmet is jelentett.

IVes_dobogok

 A szorosra sikeredett szezon a pole pozíciókon is meglátszódott, az első helyen 5-en osztoznak, 2-2 pole pozícióval a nevük mellett: Kocsi Zsolt, Kocsi Viktor, Rozvadszky Csaba, Balogh István és Kádas Zsolt. A „második” helyen Dévényi Zoltán és Szatory József állnak, 1-1 rajtelsőséggel a nevük mellett.

IVes_pole

 A leggyorsabb köröknél már nem láthatunk ilyen kiegyensúlyozottságon az élen, hiszen Balogh István 4 leggyorsabb körrel magabiztosan vezeti a listát, megelőzve a 2-2 leggyorsabb kört felmutató Kocsi testvéreket. A listát Rozvadszky Csaba, Balla Gábor, Kovács György és Váradi Tamás zárják, 1-1 leggyorsabb körrel.

IVes_lk

 Nyilatkozatok:

Szatory József (6. helyezett):

„Annyira rosszul szerepeltem ebben az evben hogy nem szivesen nyilatkozok. Rossz erzes eselyesbol “utolso” lenni. De a tobbiek iden nagyon sokat fejlodtek. Kadas Zsolti, Balogh H. Pisti. A Kocsi testverek tul jok voltak. Zsolti az idei ev egyik kiemelkedo amator versenyzoje. Csabi pedig annyira rutinos hogy nem is ertem, hogy nem lett meg bajnok?

Egyszoval nehez ev volt az idei. Hatalmas hullamvolgyekkel.

Bemutatkoztam az AGB versenyein. Meg szukebb az a res amiben hibazhatsz.

Nem is tudom melyik sorozat a nehezebb.

Minden esetre gratulalok Zsoltinak, Viktornak, Csabinak, Kadas Zsoltinak, Pistinek, Gabinak. Es mindenkibek aki szerepel ebben a szeriaba.

Sok sikert mindenkinek.”

 

Különdíjak

 Balázs Gergő

“Az év legeredményesebb versenyzője”

Molnár György

“Az év versenyzője”

Gaál Zsófia

“Az év edzésmenője”

Naményi Gergely

“Az év legtöbbet fejlődő versenyzője”

György Anett

“Az év újonc versenyzője”

Fühl Zoltán

“Az év sportembere”

Porcs-Makkay Ákos

“Az év ellenfele”

Rozvadszky Csaba

“Az év “OldTimer” versenyzője”

 

Ezúton is gratulálunk Mindenkinek az elért eredményekhez, díjakhoz!

A statisztikákból jól látható, hogy a 2012-es év kivétel nélkül, az összes kategóriában egy nagyon szoros évet hozott. A februárban útjának induló 2013-as szezon komoly meglepetéseket hozhat, elég csak az új gépparkra gondolni: habár a Sodi bérgokartok sokak számára ismerős lehet, de a géppark ereje és annak minősége mindenképp egyedülálló lesz, így nem szerencsés különösebben összehasonlítani az itthoni bérgokart pályákon használt Sodikat a Belgiumból érkező GT4-esekkel. Egy biztos: izgalmakban nem lesz hiány! Előtte azonban még lesz egy Winter Cup futam, mely egyben a Rimo géppark búcsú versenye is lesz, így aki szeretne még egy utolsó „hasítani” ezekkel a „szörnyetegekkel”, az ne habozzon és időben adja le jelentkezését az info@amatorgokart.hu címen.

 

Szerző: Vincze András