HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
Endurance OAGB 1. futam – G1 Kart Center rev.

Endurance OAGB 1. futam – G1 Kart Center rev.

Március 3-án vette kezdetét az Országos Amatőr Gokart Bajnokság Endurance versenysorozata, mely első állomásának a Material Center -3. emeletén található G1 Kart Center adott otthont, fordított irányba. Az idei évben, a tavalyi évhez képest több változás is történt a sorozatban, ezek közül a leglátványosabb természetesen a géppark lecserélése: A mindössze másfél éves, a 2011-es Teremgokart Világbajnokságon (IKWC) is használt 13db Sodi GT4-esek váltották a 2009 óta szolgálatot teljesítő Rimo EVO4-eseket. Ugyancsak a gépparkot érinti az a változás, hogy az első Endurance futamon, a D1-es jelzésű Mojo versenygumik kerültek fel a gépekre, mely lényegesen jobb tapadást eredményezett a korábban használt szettekkel szemben, és ezzel egyenesen arányosan jelentett nagyobb fizikai kihívást is a versenyzők számára a versenytáv teljesítése. A megnövekedett gépparkhoz alkalmazkodva, a ponttáblázat is megváltozott és az F1-es pontrendszerrel megegyezően, az első 10 csapat távozhat értékes pontokkal egy-egy futamról. Szintén újdonság, hogy a versenytáv is változott: a tavalyi év során, minden verseny egységesen 3 órából állt és a csapatszámoknak megfelelően, arányosan voltak elosztva az etapok. Idén, 5-8 csapat esetén lesz 3 óra a versenytáv, 9 csapatnál 200 perc, 10 illetve 11 csapat esetén pedig 220 valamint 240 perc. A versenysorozat első futamán összesen 8 csapat indult, ennek megfelelően 9×20 perces etapokra volt felosztva a versenytáv, melynek első etapja rendkívül izgalmas és látványos versenyzést hozott.

endug1Az időmérő edzésen a megújult, címvédő Prokart csapata bizonyult a leggyorsabbnak, akik idén Prokart U19 név alatt indulnak a Bajnokság futamain, a csapatot pedig az alapító Lencsés Bálint, a tavaly a csapathoz csatlakozó Rátkai János és az újonnan a csapathoz érkező Mihály Krisztián alkották. Második helyet szerezte meg az Excelsior Racing nevű újonc alakulat, a csapatot azonban nem újoncok, hanem rutinos versenyzők alkotják: Kovács György, Szetei Gergely és Szűcs Gergő. Harmadik helyre kvalifikálta magát a B&W Racing, akik ezen a futamon Porcs-Makkay Ákos és Vincze András felállásban vettek részt, a negyedik helyről pedig a KartFanatics csapata indulhatott, őket Csáki Zoltán, Topor Kálmán és Víg Attila képviselték. A rajtrácson a többi csapat az alábbi sorrend szerint indulhatott: 5. Vehicle Test Racing (Hepp Attila, Sziráczki Balázs és Turóczi Attila), 6. Mátyásföldi Gokart Egylet (Juhász Zsolt, Murvai Tamás és Szatory József), 7. BTTH Racing (Hrenkó András és Lovassy Árpád), a 8. helyről pedig a NARASA Racing (Németh Attila, Racskó Adrián és Szabó Attila) csapata indulhatott. A rajtnál simán jött el a mezőny és az első köröket követően az első négyes tudott ellógni az őket üldözőktől és egymással vívtak csatát az átmeneti dobogós helyezésekért. Az első etapban a Prokart U19 esett vissza a 3. helyre, míg a 4. helyről induló KartFanatics, az Excelsior Racing-el vívott csatát az első helyért, amit végül csak ideiglenesen sikerült megszerezni, hiszen következtek a cserék. Az első négyes, a B&W Racing-el bezárólag egyébként szinte egy egybefüggő vonatot alkotott a kiállások megkezdéséig, ugyanakkor a BTTH Racing sem tétlenkedett az első etapban, és feljöttek az 5. helyre. Ezalatt a mezőny végén is változások történtek, hiszen az MGE tudott egy helyet javítani, a sort pedig a NASARA Racing zárta. Az izgalmas első etapot követően a mezőny kissé szétszóródott és a már első etapban is kulcsszerepet játszó taktika egyre karakteresebben rajzolódott ki a csapatoknál: ki, kivel, melyik etapban, milyen súllyal indul. Az első etapokat magunk mögött hagyva, egyre inkább egyértelművé vált, hogy a győzelemért az Excelsior Racing valamint a Prokart U19 fognak csatázni, a dobogó harmadik helyét pedig magabiztosan őrizte a KartFanatics, ugyanakkor a B&W Racing is egy jó darabig tartotta a lépést a velük. A BTTH csapata az 5. helyen rótta a köröket, míg az MGE a 6. helyen, a NASARA a 7. végül pedig a Vehicle Test Racing a 8. helyen zárta a sort. Az Excelsior Racing bár sokáig vezette a futamot, de végül kénytelenek voltak átadni a stafétabotot a rohamléptekkel érkező Prokart U19 csapatának, akik a verseny leintéséig megőrizték pozíciójukat és végül magabiztos előnnyel pillanthatták meg elsőként a kockás zászlót. Második helyen az újonc Excelsior Racing csapatát intették le, a dobogó harmadik fokára pedig a KartFanatics alakulata állhatott fel. A befutó további sorrendje: B&W Racing (4), BTTH Racing (5), Mátyásföldi Gokart Egylet (6), NASARA Racing (7) és Vehicle Test Racing (8). A versenyben futott leggyorsabb kört az Excelsior Racing (Szetei Gergely) futotta meg, idejük 31,124 lett.

Nyilatkozatok:

 

endug1topProkart U19 (Lencsés Bálint):

„Ez aztán kemény verseny volt! Felkerültek a GT4ekre aMojo típusú versenygumik, amik fárasztóvá tették a versenyt.

Mihály Krisztián megfutotta az időmérő edzés legjobb idejét, ezzel miénk volt a pole! A rajt után Jani visszaesett a 3. helyre, ami azonban nem volt gond, mivel így is bravúrosan teljesített a 102 kg-os etapján. Az első 3-4 etapban egészen együtt volt a mezőny, aztán elszakadt mindenki egymástol. A végére már olyannyira tapadt, hogy Lencsés Bálintnak az utolsó etapban a visszafordítónál meg kellett hogy támassza magát a falon, mivel a gép kétkerékre állt és borulni kezdett… Hasonló problémákkal küzködött Topor Kálmán a Kartfanatics versenyzője, akik ezúttal 3. helyen futottak be. A dobogó 2. fokára a Szetei-Kovács-Szűcs trió állhatott fel. A megújult Prokart ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, megszereztük idei első rajt-cél győzelmünket.

Gratulálunk minden részvevőnek!”

Excelsior Racing (Kovács György):

„Az Excelsior Racing kifejezetten az OAGB Endurance bajnokságra, idén alakult új csapatunk. Tagjaink még soha nem versenyeztek együtt, egy csapatban, tehát még bőven van hova csiszolódnunk és fejlődnünk. Szűcs Gergő többszörös BPG bajnok, Szetei Gergely többszörös OAGB bajnok és Kovács György alkotják az alakulatunkat. Az idénynyitó G1-beli versenyre nagy ambíciókkal érkeztünk, annak ellenére, hogy a társaság 2/3-a finoman szólva kevés tapasztalattal rendelkezett a G1 fordított irányában való versenyzésben. Az időmérőn sokáig vezetett a csapat, csak az utolsó percekben sikerült a Prokartnak elénk ugrania. A verseny eleje egyértelműen a miénk volt, sikerült minimális előnyt is szereznünk, de (az ezen a pályán sokkal tapasztaltabb) Prokart gyorsan reagált és a verseny második harmadától már az élen autóztak, a vezetést pedig már nem is engedték ki a kezükből a kockás zászlóig. A verseny elejét nézve picit csalódottak vagyunk a végeredményt illetően, különösen a kapott kör miatt, de másrészről viszont 2 kört adtunk a Kartfanatics-nak, akik szintén rendkívűl erős csapatot alkotnak. Taktikailag még fejlődnünk kell, a végére talán picit el is fáradtunk, de összességében optimistán várjuk a folytatást, hiszen tagjaink kedvenc pályái következnek, és mivel nem titkolt célunk a bajnokság megnyerése, a maximumot fogjuk kihozni magunkból!”

KartFanatics Hungary (Csáki Zoltán):

„Elég jó gépet húztunk, de „csak” a 4. helyet sikerült megcsípni a rajtnál mivel Atis kezdett és nem igazán éreztünk rá a gépre Kálmánnal. Ezért a 11. körben futott időnk volt a legjobb, míg mindenki más később futotta a top idejét. Az első etapon Atis feljött a második helyre, a hátrányunk minimális volt. Ennek köszönhetően a sikerült pár körön át vezetnünk is, de a többieknek sikerült tovább gyorsulniuk. Összességében nem voltunk rosszak, csak volt két gyorsabb csapat! Ha jobban ráérzünk majd a Sodizás ízére és nem lesz ekkora súlyhátrányuk, akkor leszünk mi még ennél előrébb is! Gratulálunk mindenkinek aki végignyomta az itthoni legkeményebb endut.”

 

A 3 órás verseny végén, sokakon a fáradtság jelei mutatkoztak, ami nem is csoda, hiszen a versenygumik nyújtotta extra tapadás komoly fizikai kihívást jelentett a G1 technikás és hosszú vonalvezetésén. A Bajnokság soron következő futamát a Hungaroring Kart Center pályáján rendezik, április 7-én, közvetlenül az OAGB versenyei után. Aki kedvet kapott ahhoz, hogy csapatban mérettesse meg magát, ne habozzon, és adja le jelentkezését az info@amatorgokart.hu címen.

 

Szerző: Vincze András