HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 2. futam – G1 Kart Center

HCK 2. futam – G1 Kart Center

Március 9-én került megrendezésre a Hobby Cart Kupa sorozat 2013-as évadának második fordulója, melynek a Material Center -3. emeletén található G1 Kart Center adott otthont. Több versenyző részéről évek óta kérésként merült fel a versenygumik használata, mely kérésnek eleget téve, a Szervezők a D1-es jelzésű Mojo versenygumikkal szerelték fel a Sodi GT4-es gépparkot. A nagyobb tapadás egyenesen arányosan jelentett nagyobb fizikai kihívást is a résztvevők számára, ugyanakkor az edzések végére az erősen felgumizódott pályán és felmelegedett abroncsokon, az extrém tapadásnak köszönhetően láthattunk néhány két kerekezést. Az ilyen helyzetek normál esetben csak látványos kanyarvételeket és talán némi ijedtséget okoznak a versenyzőknél, azonban a Szervezők a biztonságot szem előtt tartva, másnapra visszacserélték a gumikat a keményebb keverékű, a bajnokság történetében eddig is használt Duro gumikra, a szombati napon pedig az edzések között tartottak nagyobb szüneteket, hogy a gumik visszahűlhessenek. Természetesen a szombati napon nem történt komolyabb probléma, nagyobb ütközés is csupán 2 kategóriában történt, de ezeket nem a megnövekedett tapadás okozta – hanem sokkal inkább a versenyszituációban történő figyelmetlenség. Ez is jól mutatja, hogy bármennyire is készülnek fel minden eshetőségre a Szervezők, az emberi tényező is komolyan szerepet játszik a versenyek biztonságos és zökkenőmentes lebonyolításában. Az izgalmasra sikerült bevezető után tekintsük át a még izgalmasabbra sikerült versenyeket összefoglalóit.

 

Light kategória

 

A kategória idei második versenyén 5-en vettek részt az emberpróbáló megmérettetésen és az időmérőn Schmickl Balázs bizonyult a leggyorsabbnak, magabiztos, 1 tizedes előnnyel szerezve meg pályafutása első pole pozícióját. Őt a visszatérő Walter Gergő követte a második helyen, a rajtrács harmadik pozíciójáról pedig Kacskovics Krisztián indulhatott, majd Keceli Tivadar és Nagy Marcell zárták a sort.

hck_g1_lightKönnyedén és nagyon fegyelmezetten jöttek el a versenyzők a rajtnál, helycsere nem történt. A mezőny az első köröket követően némileg szétszakadozott, elsősorban Walter Gergő üldözte az élen első győzelme felé száguldó Schmickl Balázst, miközben Kacskovics Krisztián tudott biztonságos távolságra kerülni az őt üldöző Keceli Tivadarhoz képest, a mezőny végén pedig Nagy Marcell haladt. A verseny feléhez közeledve egyre inkább egyértelművé vált, hogy a győzelem – amennyiben nem történik valami váratlan esemény – Schmickl Balázs és Walter Gergő között fog eldőlni, illetve Kacskovics Krisztiánnak sem kell aggódnia a dobogós helyezése miatt. Fél távhoz érkezve Walter Gergő vétett egy apróbb hibát a hajtűkanyar kijáratán és ezzel Schmickl Balázs jutott egy lélegzetvételnyi előnyhöz, miközben a mezőny többi részén változatlanul haladtak a versenyzők. Balázs ezt az előnyt remekül használta ki és a verseny végéig tovább tudta növelni azt.

A leintés pillanatáig tehát már nem történt újabb említésre méltó esemény, így a versenyt végül Schmickl Balázs nyerte, megszerezve ezzel pályafutása első győzelmét a Hobby Cart Kupában. A dobogó második illetve harmadik fokára Walter Gergő és Kacskovics Krisztián állhattak fel, a negyedik és ötödik helyen pedig Keceli Tivadart és Nagy Marcellt intették le. A verseny leggyorsabb körét Walter Gergő futotta meg a 11-es gokarttal, ideje 30,194 lett. Két futamot követően rendkívül szoros az állás az élen a bajnokságban, hiszen Schmickl Balázs és Kacskovics Krisztián egyaránt 36 ponttal állnak az élen, Keceli Tivadar pedig feljött a harmadik helyre, 29 ponttal a neve mellett. Negyedik helyen Balogh Zoltán áll 25 ponttal, őt Walter Gergő és Tőzsér Bence követik 20 illetve 13 ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_g1_light_podium1. helyezett – Schmickl Balázs

„A téli szünet alatt mentem először ezen a pályán és rögtön megszerettem a vonalvezetését. A 30 perces edzés alatt jól összeszoktam a géppel, a szabadedzések során egyre javuló időket sikerült elérnem. Ez önbizalmat adott az időmérőre, ahol mindent beleadtam és ezzel sikerült megszereznem a pole-t. Aztán jött a feketeleves: amikor kihúztam a 12-es gokartot, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom a versenyen. Így is lett: szerencsére a rajtot jól kaptam el, de Gergő már rögtön az első forduló után támadni tudott és az első körökön keresztül folyamatos nyomás alatt tartott: az egyenesekben mint a szélkakas forgattam a fejem, honnan számíthatok előzési kísérletre. Szerencsére 3-4 kör után már annyira bemelegedtek a gumik, hogy fel tudtam venni a saját tempóm és biztonságban éreztem magam. Attól függően melyikünk követett el egy-egy kisebb hibát, ingadozott ide-oda a távolság, de együtt megléptünk a többiektől. Sajnos a forgalomba kerülve szétszakadt a verseny közöttünk és így a végén könnyen tudtam győzelemre váltani az addig keményen őrzött helyemet. Nagyon boldog voltam, hogy a kedvenc pályámon sikerült először nyernem a sorozatban, gratulálok a többieknek is és Gergőnek külön köszönöm a rendkívül sportszerű versenyzését.”

2. helyezett – Walter Gergő

„Újra itt. 1-év, és 1-szezon kihagyása után újra a volán mögé ülhettem, a HCK-ban. Nagyon vártam ezt a napot, hiszen elég sok időt kihagytam. Elsőként egy 30 perces edzőfutammal kezdtem el a napot. Nagyon tetszett az új gokart amivel mentem. Ahoz képest hogy ennyi időt kihagytam nem ment rosszul. A szabadedzéseken az elején voltam idők alapján . Voltak izgalmas pillanatok mikor a gokart 2 kerékre állt na az fura érzés volt . Az időmérőn én mentem utoljára, és az időm alapján a 2. helyről vártam a futamot. A rajt az nem hozta meg a várt eredményt de nem bánkódtam csak nyomtam. A pályán kevés az előzési pont így nem nagyon tudtam előzni. Pár körrel a vége elött bejött a baleset egy lekörözött versenyző a falba tett mikor épp köröztük de a pozícióm megmaradt és 5 másodperces hátránnyal én lettem a 2. . Köszönöm mindenkinek ! És gratulálok a többieknek !”

3. helyezett – Kacskovics Krisztián

„Életemben először most mentem a g1-ben. A pályát hamar megtanultam és az időm is rendben volt. A vonalvezetése a pályának nagyon tetszik, ugyanis sok a gyors és technikás . Az időmérőn a harmadik helyet tudtam megszerezni amivel meg is vagyok elégedve hiszen elsőre jobbat se kívánhattam.

A verseny az első pár körben még tudtam tartani az első kettőt de 10-15 körmulva előjött a gumimelegedési probléma ami miatt a gépek két kerékre áltak a gyorsabb bal kanyarokban, és emiatt lassítanom kellett. A futamot egy biztonságos harmadik helyen zártam amivel boldog vagyok, mert kettőböl kettő dobogós pozíciót szereztem és remélem ez a „sorozat” jó ideig nem fog megszakadni.”

 

Lány kategória

 

Legutóbbi cikkemben jeleztem, hogy várhatóan idén nem a 4 induló lesz jellemző a lány kategória futamaira, mely igaznak bizonyult: Összesen 7-en mérettették meg magukat a kategória versenyén. Mind közül  a visszatérő Bozó Katalin Krisztina bizonyult a leggyorsabbnak, és kaparintotta meg a pole pozíciót a második helyre kvalifikáló György Anett elől, akit Bencze Tünde és Csáki Tímea követtek a rajtrácson. Ungi Anette az ötödik helyről, Sotus Ágnes a hatodikról, az első HCK-s versenyét teljesítő Tasnády Csilla pedig a hetedik helyről várhatta a rajtjelzést.

hck_g1_lanyA rajt pillanatában György Anett ragadt be, majd próbálta menteni a menthetőt és zárni a belső ívet, de ekkor már Bencze Tünde mellé ért, akivel néhány pillanatra összeértek, de Tünde végül el tudott menni Anett mellett, illetve a 4. helyről induló Csáki Tímea tudta kettejük csatáját kihasználni és feljönni a 2. helyre. György Anett manőverét szabálytalannak minősítették és a futamot követően 1 helyes hátrasorolással büntették. Ungi Anette próbált szűken beférni a 4. helyre visszaeső György Anett mellé az első kanyarkombinációkban, de egy pillanatra nekiment a gumifalnak, amitől megtorpant a gokartja és Sotus Ágnes valamint Tasnády Csilla is elmentek mellette. Néhány körrel a rajtot követően már egyértelműen kirajzolódtak azok a pontok a mezőnyben, ahol izgalmas csaták várhatóak: az élen haladó Bozó Katát senki sem zavartatta, miközben a második helyen Csáki Tímea kényszerült védekező szerepbe az őt üldöző Bencze Tündével szemben, György Anett pedig egyre közelebb került hozzájuk. Eközben a mezőny végén, Sotus Ágnes, Tasnády Csilla és Ungi Anette tesztelték egymás idegeit és védekező képességeit. Az első helycsere a verseny negyedéhez közeledve történt: Az alacsony nevezőszámra való tekintettel a light és a lány kategória versenyét összevonták, és a második helyen érkező Csáki Tímea a célegyenest követő gyors jobbosban érte utol a light kategória versenyzőjét, hogy lekörözze őt. A versenyző a kék zászló jelzésére egy pillanatra visszalassított, majd félrehúzódott, a pillanatnyi megtorpanásra reagáló Csáki Tímea így tempót veszített, amit a mögötte érkező Bencze Tünde fordított a maga javára, majd az egyenest követő jobbosban megelőzte Tímeát. Az előzést a versenyt követően szabálytalannak ítélték, mert az a kék zászló hatálya alatt történt, ezért Tündét a versenyt követően Tímea mögé sorolták. Az előzést követően Bencze Tünde rohamléptekkel szakadt el Csáki Tímeától, akinek ezt követően György Anett támadásaira kellett válaszolnia. Fél távhoz érkezve, az élen továbbra is Bozó Kata haladt, egy rendkívül megnyugtató előnyt kiautózva, miközben Bencze Tünde próbálta körről körre lefaragni a hátrányát. A dobogó harmadik helyéért továbbra is Csáki Tímea és György Anett csatáztak, de Tímea hibátlanul védte pozícióját. Eközben Sotus Ágnes és Tasnády Csilla tudtak elszakadni Ungi Anettől, Csilla pedig folyamatosan, minden körben kereste a pályán azokat a pontokat, ahol Ágnes elé tudna kerülni.

Az utolsó előtti körben, az élen haladó Bozó Katalin hibázott egy nagyobbat a hajtűkanyar kijáratán és ragadt a gumifalba, de a gyors segítségnek és a verseny során kiautózott előnyének köszönhetően, pozícióvesztés nélkül térhetett vissza a pályára, majd egy körrel később elsőként láthatta meg a kockás zászlót a lány kategória versenyén. A második helyet Csáki Tímea, a harmadik helyet pedig Bencze Tünde szerezte meg, akit Sotus Ágnes követett a negyedik, György Anett az ötödik, Tasnády Csilla a hatodik és Ungi Anette a hetedik helyen. A verseny leggyorsabb köre, a rajt-cél győzelmet szerző Bozó Katalin neve mellé került, melyet a 2-es gokarttal futott meg és ideje 30,755 lett. A bajnokságot jelenleg továbbra is Csáki Tímea vezeti, 32,5 ponttal, a második helyre pedig a futamgyőztes Bozó Katalin érkezett meg. A harmadik helyen Ungi Anette áll, 19 ponttal, őt György Anett követi 17,5 ponttal, ötödik helyre pedig Bencze Tünde iratkozott fel, 16 egységgel a neve mellett, megelőzve a 13 pontos, 6. helyezett Sotus Ágnest.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_g1_lany_podium1. helyezett – Bozó Katalin Krisztina

„Izgatottan vártam a szombati HCK-t, mivel közel másfél éve nem versenyeztem. 2 szabadedzést mentem, utána jött az időmérő, de sajnos nem tudtam magamból 100%-ot kihozni, mert túlizgultam a dolgot. Pole-ból indultam és ezt a pozíciót a verseny végéig meg is tudtam őrizni. Két körrel a verseny vége előtt két kerékre álltam és a falnak ütköztem. Szerencsére időben ki tudtak szedni és meg tudtam őrizni az első helyemet. 🙂

Nagyon örültem az idei első győzelmemnek, főleg, hogy a kedvenc pályámon nyertem! 🙂 Gratulálok a többieknek, jó volt újra egy HCK futamon elindulni! :)”

2. helyezett – Csáki Tímea

 

 

3. helyezett – Bencze Tünde

 

 

 

I. kategória

 

A 15 nevezőt felvonultató kategóriában Csernik Csaba bizonyult megállíthatatlannak az időmérőn, és egy nagyon magabiztos, több mint 3 tizedes előnnyel zsebelte be pályafutása első pole pozícióját, őt Naményi Gergely és Raffay Kristóf követték a második és harmadik helyen. A rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Virágh Péter (4), Miklósi Tibor (5), Bozzai Dávid (6), Nagy Milán (7), Zsigri Márton (8), Csóka Ferenc (9), Pece Norbert (10), Kis Gábor (11), Ungi Anette (12) és Simon Péter (13). A kategória „B” döntőjébe két versenyző indulhatott, Vörös Richárd (14) és Kun Ákos (15) sorrendben, ők azonban végül visszaléptek az indulástól.

hck_g1_1A rajtnál Pece Norbert tudott egy helyet javítani, megelőzve ezzel Csóka Ferencet. Hasonlóan jól sikerült Simon Péter rajtja is, aki az első kanyarban már Ungi Anette előtt tudott elfordulni. Simon Péter remek lendülettel haladt tovább, hiszen 1 körrel később már Csóka Ferencet is megelőzte és a 10. helyen terelgette gokartját. Csupán néhány kör telt el a versenyből, de már több apróbb csoportokra bomlott fel a mezőny: az élen Csernik Csaba száguldott, akit Naményi Gergely követett árnyékként. Raffay Kristóf a harmadik helyen védekezett Virágh Péterrel szemben, miközben mögöttük Bozzai Dávid tette próbára Miklósi Tibor védelmét. Nagy Milán némileg magányosan haladt a 7. helyen, Zsigri Mártont pedig Pece Norbert támadta keményen, olyannyira, hogy a hajtűkanyarban megpróbált rövid féktávval minél közelebb kerülni Mártonhoz, amitől gokartjának hátulja egy pillanatra kicsapódott, de megtudta fogni a gépet, és folytatta a versenyt. Őket Kis Gábor követte, végül pedig Simon Péter, Csóka Ferenc és Ungi Anette érkeztek a 11., 12., és 13. helyen. A második perc elejénél Miklósi Tibor vesztette el egy pillanatra az uralmat a gokartja felett, amikor a hajtűkanyarban két kerékre állt és a falba sodródott. Szerencsére nem ragadt a falba (és baj sem történt), de ez pont elég volt arra, hogy az őt követő Bozzai Dávid megelőzze őt. A hajtűkanyar egyértelműen a pálya egyik legizgalmasabb pontjává vált, hiszen Simon Péter a harmadik perc feléhez érve, majdhogynem másolta Miklósi Tibor mozdulatát, azonban ő sikeresen került el a gumifalat és a mögötte érkező Csóka Ferenc nem tudta kihasználni a kínálkozó alkalmat, így helycsere nélkül folytatták a versenyzést. Az ötödik perc elején Pece Norbert a hajtűkanyar bejáratán próbált rövid féktávval Zsigri Márton elé kerülni, amitől Marci gokartja majdnem kipördült, de szerencsére folytatni tudták a versenyzést, Norbert ezzel egy helyet javított, az előzés azonban jelenleg is vizsgálat alatt áll. A döntés értelmében az előzés szabálytalan, a Pece Norbertet Zsigri Márton mögé sorolták. Néhány körrel később egy újabb előzési kísérletet láthattunk, amikor is Nagy Milán próbált bebújni Miklósi Tibor mellé a hosszú egyenest követő jobbos kombinációban, de az előzést végül nem sikerült befejeznie. Még ugyanebben a körben, a hajtűkanyar kijáratán Ungi Anette egy kicsúszást követően a gumifalba ragadt, majd a segítség megérkezése után folytatni tudta a versenyzést. A verseny felét elhagyva igazán látványos csatát az élen láthattunk, Csernik Csabától és Naményi Gergelytől, valamint a harmadik, negyedik illetve ötödik helyen haladó Raffay-Virágh-Bozzai hármastól, illetve a tőlük picit leszakadva érkező Miklósi-Nagy párostól. Helycsere végül az élen történt, amikor Csernik Csaba megérkezett Nagy Milán mögé, hogy lekörözze őt, de olyan szerencsétlen sikerült a helyezkedés, hogy végül Naményi Gergely a hosszú egyenest követő kanyarkombinációkban Csaba elé került és átvette a vezetést. Mivel az előzés kék zászló alatt történt, ezért azt jelenleg is vizsgálják.

Mindez az előzés ráadásul az utolsó körben történt, így Csaba már nem tudott ellentámadást indítani az elvesztett pozícióért. A döntés értelmében az előzés szabálytalan volt, mivel kék zászló volt érvényben, a versenyt követően a támadót a védő mögé sorolták. Továbbá: A lekörözés pillanatában, Miklósi Tibor a kék zászló hatására lassított, amit a mögötte érkező Nagy Milán nem vett figyelembe és megelőzte Tibort, majd utána feltartotta a lekörözőket. A döntés értelmében, a versenyt követően Milánt visszasorolták Tibor mögé illetve figyelmeztetésben részesült a lekörözők feltartása miatt. A versenyt ennek megfelelően Csernik Csaba nyerte, megszerezve ezzel első HCK-s győzelmét, megelőzve ezzel a második helyezett Naményi Gergelyt és a harmadik helyét mindvégig megőrző Raffay Kristófot. A verseny további sorrendje: Virágh Péter (4), Bozzai Dávid (5), Miklósi Tibor (6), Nagy Milán (7), Zsigri Márton (8), Pece Norbert (9), Kis Gábor (10), Simon Péter (11), Csóka Ferenc (12) és Ungi Anette (13). A verseny leggyorsabb körét (mely a pályán abszolút leggyorsabb körnek is számít egyben) Csernik Csaba futotta meg a 13-as géppel, ideje pedig 30,111 lett. Izgalmasan alakul a kategória bajnoksága, hiszen két futam után két különböző futamgyőztest avathattunk. Jelenleg Naményi Gergely 40 ponttal áll az élen, a második és harmadik helyen pont és pozícióegyenlőséggel Miklósi Tibor és Csernik Csaba állnak, 35-35 ponttal a nevük mellett, majd a 24 pontos Virágh Péter következik, akit 21 ponttal követ Zsigri Márton, Csóka Ferenc pedig a bajnoki 6. helyet foglalja el, 20 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_g1_1_podium1. helyezett – Csernik Csaba

 

 

2. helyezett – Naményi Gergely

 

 

3. helyezett – Raffay Kristóf

„Ez egy kivételes verseny volt mivel ebben a kategóriában valószínűleg csak 1-2 futamon indulok. Ez igazából egy jó bemelegítés volt a II. kategória futamára. A szabadedzéseken csak súllyal mentem ami a II.-es kategóriához kell, így nem tudtam mit várjak az időmérőn, igazából nem is néztem hogy milyen időt mennek a többiek ebben a kategóriában. Végül 3. lettem időmérőn , bár tudtam volna jobb kört, de nem rossz. A versenyen nem tudtam lépést tartani az első kettővel, sőt még a 3. helyet és keményen kellet védenem Virágh Peti ellen. A futam végéig meg tudtam őrizni a 3. helyet . Nagyon örültem ennek a dobogónak .”

 

 

II. kategória

 

A minimum 75 kg-osok kategóriájában ezúttal 21-en neveztek és a népes mezőnyhöz szoros időmérő dukál: Az első és a hatodik helyezett között mindössze 77 ezred volt a különbség, de a 9. helyezett is még 2 tizeden belül tudott maradni a pole időhöz képest. A szokatlanul szoros időmérőt végül Raffay Kristóf nyerte, mely egyúttal pályafutása első pole pozíciója is, mellőle Vincze András indulhatott, 23 ezredes hátránnyal, a harmadik helyről pedig Miklósi Tibor, aki 3 ezredre maradt el András idejétől. A további sorrend: Horváth Norbert (4), Porcs-Makkay Ákos (5), Halász Péter (6), Klenovszki András (7), Neudert Norbert (8), Balogh István (9), Fehér Tamás (10), Fehér András (11), Riba Gábor (12) és Halustyik Ferenc (13). A „B” döntő rajtrácsa: Szegő Gábor (14), Katona Kristóf Győző (15), Bleszák Tibor (16), Szabó János (17), Kun Ákos (18), Tasnádi Gábor (19), Pece Norbert (20) és Szabó Henrik (21).

hck_g1_2A rajtot követően simán jött el a mezőny, Halustyik Ferencnek sikerült egy helyet javítania és megelőzni Riba Gábort. Sokat nem kellett várnia a nagyérdeműnek a következő előzésre, hiszen az első kör végén, a célegyenesre ráfordító kanyarban Porcs-Makkay Ákos bújt be Horváth Norbert mellé és jött fel a 4. helyre. Mindössze két körrel később, a hajtűkanyarban Horváth Norbert volt nagyon szorosan Ákos nyomában, aki Miklósi Tibor fékezésére reagálva előbb fékezett, Norbi erre egy picivel később reagált, amivel majdnem kiforgatta Ákos gokartját. A tumultusban a mezőny összetorlódott, többen összekoccantak, és a 12. helyen érkező Halustyik Ferenc már későn vette észre a „forgalmi dugót”, így nagy sebességgel Fehér András gokartjának ütközött, rajta pedig Riba Gábor fékezett le. András nagy ütést kapott az ütközés során, és az utat eltorlaszoló gokartok miatt azonnal piros zászlóval félbeszakították a futamot. Komolyabban szerencsére senki sem sérült meg, Fehér András pedig egy kis pihenő után tudta folytatni a küzdelmet. A piros zászló után, a mezőnyt repülőrajttal engedték útjára, abban a sorrendben, ahogy a piros zászló előtt álltak. Az új rajt után, már a második körben egy újabb akciónak lehettünk szemtanúi, amikor a célegyenesre ráfordító kanyarban próbált Porcs-Makkay Ákos utat találni magának Miklósi Tibor mellett, de ez olyan szerencsétlenül sikerült, hogy mindketten több pozíciót veszítettek. Miklósi Tibor az 5. helyre esett vissza, Porcs-Makkay Ákos pedig a 8. pozícióba. Fél távhoz közeledve egy kisebb testvérharc bontakozott ki, amikor is Fehér András szúrt be Fehér Tamás mellé a célegyenesre ráfordító kanyarban, de a kigyorsításon már nem volt meg az előzés befejezéséhez szükséges sebességkülönbség, így helycsere nélkül folytatták a versenyzést. Pár körrel később Porcs-Makkay Ákos lendült ismét akcióba, és a hajtűkanyarban próbált bebújni Neudert Norbert mellé, majd észlelve, hogy nincsen meg a szükséges hely, egy nagyobb fékezés következtében megúszott gokartjának a hátulja, amit a kanyar kijáratán Balogh István fordított a maga javára és előzte meg Ákost. Picivel később Klenovszki András próbált beférni Miklósi Tibor mellé a hosszú egyenest követő jobbos kanyarban, de azon kívül, hogy tolt egy picit Miklóson és még jobban magukra húzták Neudert Norbertet, más nem történt. Mindeközben Fehér Tamás állt ki a boxba és fejezte be a versenyzést. A verseny utolsó köreiben sem maradtunk izgalmas pillanatok nélkül, elsősorban a 3. helyért zajlott látványos csata Horváth Norbert és Halász Péter között, majd a mögöttük érkező 6-os fogat (Miklósi, Klenovszki, Neudert, Balogh, Porcs-Makkay és Fehér) egymással történő csatázása került reflektorfénybe. Előzés utóbbinál történt, amikor is Porcs-Makkay Ákos túl szélesen fordult rá a célegyenesre és ezt Fehér András azonnal kihasználta, egy hellyel feljebb lépett. Fehér András az előzést követően olyannyira belendült, hogy az utolsó előtti körben egy nagyon kemény mozdulattal szinte megtorpedózta Balogh Istvánt a célegyenesre ráfordító kanyarban, ezzel mindkettejüket kiforgatva. Balogh István szerencsésen, pont az ívre fordult rá és folytatni tudta a versenyt, Fehér András azonban a gumifallal nézett farkasszemet ezért csak külső segítséggel tudta folytatni a versenyt, a mezőny után haladva. Mindeközben Horváth Norbertnek sikerült elszakadnia Halász Pétertől és rohamléptekkel kezdte meg a felzárkózást a második helyen haladó Vincze Andrásra. Az utolsó körben Horváth Norbert már támadási közelségbe került Vincze András mögött, de András védte a pozícióját így végül helycsere nélkül haladtak át a célvonalon. Mindezek fényében, a kockás zászlót Raffay Kristóf pillanthatta meg elsőként, megszerezve ezzel pályafutása első győzelmét. Második és harmadik helyre a már imént említett páros érkezett meg, Vincze András és Horváth Norbert, aki ezzel első HCK-s dobogóját ünnepelhette. Negyedik helytől kezdődően az alábbi sorrendben értek be a versenyzők: Halász Péter (4), Miklósi Tibor (5), Klenovszki András (6), Neudert Norbert (7), Balogh István (8), Porcs-Makkay Ákos (9), Halustyik Ferenc (10), Riba Gábor (11), Fehér András (12) és Fehér Tamás (13).

hck_g1_2bA kategória „B” döntőjének az indulásától Szegő Gábor és Szabó János visszaléptek, így az élről Katona Kristóf Győző indulhatott, őt Bleszák Tibor, Kun Ákos, Tasnádi Gábor, Pece Norbert és Szabó Henrik sorrendben követték a többiek. A rajtnál simán jött el a mezőny, elsőként Pece Norbert próbált helyet találni magának Tasnádi Gábor mellett az első kör végén, a célegyenesre ráfordító kanyarban, ami elsőre nem sikerült, de a hosszú egyenesben végül befejezte az előzést. A második helyről induló Bleszák Tibor kitartóan támadta az élen Katona Kristófot, de néhány körrel a rajt után, a hajtűkanyarban hibázott és falba állt, majd csak külső segítséggel tudott a mezőny után indulni. Az eseményt követően Katona Kristóf biztonságos távolságra került az őt üldöző Kun Ákostól, akinek viszont Pece Norbertre kellett odafigyelnie. 5-6 körrel a kicsúszását követően, Bleszák Tibor már sikeresen zárkózott fel az 5. helyen haladó Szabó Henrikre és kezdte meg a helyezkedést a pályán, hogy utat találjon magának Henrik mellett. Először azonban nem náluk láthattunk helycserét, hanem a Kun-Pece párharcban: Pece Norbert a hosszú egyenest követő jobbosban próbált beszúrni Ákos mellé, de mivel nem volt meg a szükséges hely, így nekiütközött, amitől Ákos megcsúszott és a következő balos kanyart már nem tudta ideális íven bevenni, így Norbert könnyedén előzte őt meg. Az előzés jelenleg vizsgálat alatt áll. Szinte még ugyanebben a körben, az előző párosnál is helycsere történt: Szabó Henrik a hosszú egyenesben húzódott be védekező ívre, de így a következő jobbosban lesodródott, nyitva hagyva ezzel a kaput Bleszák Tibornak, aki így különösebb ellenállás nélkül tudott egy hellyel feljebb lépni. A versenytáv felét elhagyva, Kun Ákos védelme ismét próbatétel előtt állt, ezúttal Tasnádi Gábor érkezett meg mögé és kereste azokat a pontokat, ahol megelőzhetné Ákost. Végül a 10. perc végénél Gábor a hosszú egyenes utáni jobbosban sikeresen bújt be Ákos mellé és előzte őt meg, megszerezve ezzel a „B” döntő harmadik helyét. Ákos nem pihenhetett, hiszen néhány kör múlva Bleszák Tibor is megérkezett, hogy minél előrébb kerüljön a tabellán. A verseny leintéséig azonban már nem sikerült előzési helyzetbe kerülnie Ákos mögött, így Ákos megőrizte pozícióját. A kategória „B” döntőjét egy nagyon magabiztos előnyt kiautózva nyerte Katona Kristóf Győző (14), akit Pece Norbert (15), Tasnádi Gábor (16), Kun Ákos (17), Bleszák Tibor (18) és Szabó Henrik (19) követtek. A II-es kategória leggyorsabb körét Horváth Norbert futotta meg a 9-es géppel, ideje 30,352 lett. A bajnokságot jelenleg két második hellyel a neve mellett Vincze András vezeti, mögötte mindössze 2 pontos hátránnyal Raffay Kristóf áll a 2. helyen, Porcs-Makkay Ákos pedig 8 pontos hátránnyal a dobogó harmadik fokán áll. Negyedik helyen Halász Péter 29 ponttal, mögötte az 5. helyen Miklósi Tibor következik 22 ponttal, a 6. helyen pedig pont és pozíció egyenlőséggel Neudert Norbert és Klenovszki András állnak, 19-19 ponttal a nevük mellett.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_g1_2_podium1. helyezett – Raffay Kristóf

„Kedvenc pályámon, legjobb eredményem. Nagyon jó hétvégém volt ezen a pályán. Az első edzésen 6. helyen végeztem, ezért kicsit meg is ijedtem hogy ez esetleg nem úgy fog menni, ahogy elképzeltem. Aztán a további edzéseken egyre javultak a köridők így már kicsit jobb reményekkel vártam az időmérőt. 5 ember befejezte az időmérőjét, aztán jöttem én. Hihetetlen szoros volt az időmérő előttem kb. 3-4en 30,8-at mentek. Én is befejeztem az időmérőt de ezzel sem voltam teljesen elégedett. A levezető körön még nem tudtam az eredményt mert a kijelző 30,8-at mutatott. Amikor kiderültem hogy 20 ezreddel megelőztem az eddigi vezető Vincze Andrist nagyon örültem. Ekkor még nem voltam benne biztos hogy meg tudom szerezni a polet, de utánam már nem sikerült olyan időt menni a többieknek, amivel meg tudtak volna előzni, így meglett életem első poleja. A futamon első helyről jól elkaptam a rajtot és el tudtam valamennyit lógni, de aztán leállították a versenyt és odaveszett az előny. Azt nem mondhatnám hogy kifejezetten boldog voltam. : ) A 2. rajtnál is el tudtam lépni és egész versenyen tudtam tartani az előnyömet, megszerezve első győzelmem. Eddigi legjobb hétvégémet zártam. 1 pole, 1, győzelem, 2 dobogó.

Gratulálok mindenkinek!:)”

2. helyezett – Vincze András

„Érdekesen alakult a nap, hiszen reggel még nem éreztem a gokartokat, aztán sikerült áttörni a lélektani határt és bemenni a kívánt idő alá. Az időmérő köröm rendben volt, nagyot nem hibáztam, ennyi volt benne. Versenyen az új rajtig tudtam tartani a lépést Kristóffal, utána viszont már nem és nem is erőltettem a tempót, hiszen gondjaim voltak a „tapadással” 🙂 láttam, hogy mögöttem megy a csata, erőltetni nem akartam a dolgot, ha Kristófot utol is tudtam volna érni (amit kétlek), akkor sem tudtam volna támadási közelségbe kerülni, ezért inkább a biztos második helyre mentem. Utolsó körben feljött rám Horváth Norbi, de ott már úgy voltam vele, hogyha kell, akkor betolom a célba a gépet 🙂 Most vezetem a bajnokságot, meglátjuk, hogy mire lesz ez elég – nincsenek illúzióim. Jó verseny volt, érdekes pillanatokkal, gratulálok Kristófnak az első győzelméhez és Norbinak az első dobogójához! :)”

3. helyezett – Horváth Norbert

„Nagyon örülök, hogy fel tudtam állni a dobogóra, ez a 3. hely nekem felér egy győzelemmel. Első évem itt a HCK-ban, és már van egy dobogós helyezésem, ezt nem hittem volna, hogy sikerül. 4. helyről indulva jó rajtot vettem, utána az első kör végén egy helyet visszacsúsztam. Aztán jött a piros zászló, és azalatt le tudtam higgadni. Repülőrajt után két körrel történt előttem egy előzési kísérlet, ami nem jött össze, így kerültem fel a 3. helyre, és tudtam azt a futam végéig megőrizni. Az első kör hibájából tanulva, védekeztem ahol és amikor csak tudtam, és igyekeztem 4 keréken maradni. Gratulálok az első két helyezettnek is, és sok sikert mindenkinek a hátralévő szezonban!”

 

 

III. kategória

 

Porcs-Makkay Ákos magabiztos kormánymozdulatokkal repítette időmérő gokartját a III-as kategória pole pozíciójába, egyedüliként 31 alatti kört teljesítve, a második helyről pedig a szintén remek kvalifikációt futó Jánosi Attila indulhatott. Molnár Tibor a 3. legjobb időt futotta meg, Virágh László pedig a 4. helyről várhatta Bauer Krisztián rajtjelzését. Az összesen 13 fős mezőnyt felvonultató kategóriában a rajtpozíciók további sorrendje az alábbiak szerint alakult: Kocsi Viktor (5), Vincze András (6), Fehér Tamás (7), Bíró Botond (8), Klenovszki András (9), Balogh István (10), Szegő Gábor (11), Kővári Viktor (12) és Salgó Balázs (13).

hck_g1_3A rajtot Molnár Tibor kapta el a legjobban és az első jobbos kanyarban könnyedén bújt be Jánosi Attila mellé, megszerezve ezzel a 2. helyet. Néhány körrel a rajtot követően, a célegyenesre ráfordító kanyarban, Bíró Botond lendült támadásba és előzte meg Fehér Tamást, feljebb lépve ezzel a 7. pozícióba. Eközben az élen Porcs-Makkay Ákos hagyta faképnél a mezőnyt, a második helyet megszerző Molnár Tibor pedig folyamatosan védekező szerepbe kényszerült, összegyűjtve maga mögött ezzel a mezőny nagy részét. Fehér Tamás nem tétlenkedett, és pár körrel az után, hogy Bíró Botond megelőzte őt, visszavette pozícióját, majd folytatta Vincze András üldözését. Tette ezt olyan elánnal, hogy a keletkező résen Klenovszki András és Balogh István is bementek, 1-1 helyet javítva rajtpozíciójukhoz képest. Bíró Botond egy körrel később visszatámadt, kemény manőverrel bement Balogh István mellé, majd a kijáraton Istvánnak nem maradt helye és egy pillanatra a gumifalba ragadt, két helyet veszítve ezzel. Az előzés szabálytalan volt, ezért utólag Botondot 2 hellyel hátrébb sorolták – figyelembe véve, hogy később, István saját döntése alapján kiállt a versenyből. A következő előzésre egy picit többet kellett várni, a verseny feléhez közeledve Klenovszki András tudta átugrani Fehér Tamást és felzárkózni Vincze András mögé. A 10. perchez érve, Fehér Tamás megpróbált bebújni Klenovszki András mellé a célegyenesre ráfordító kanyarban, de ez sikertelennek bizonyult. A 2. helytől összerázódott vonatról Balogh István körről körre szakadt le, majd a 9. perc végén a hajtűkanyart túl szűken próbálta bevenni, ezért fennakadt a gumifalon, így a mögötte érkező Kővári Viktor is elment mellette. A következő körben Bíró Botond talált magának helyet Fehér Tamás mellett és lépett előrébb egy hellyel. Az utolsó körökben Balogh István állt ki a boxba és fejezte be ideje korán a versenyt, valamint a már kedvenc előzési pontnak számító, célegyenesre ráfordító kanyar bejáratán próbált Fehér Tamás beszúrni Bíró Botond mellé, sikertelenül, a két gokart összeért, de sebességet egyedül Tamás vesztett a próbálkozás következtében, így Szegő Gábor könnyedén ment el mellette. Az esetet megvizsgálták, de mivel az előzéshez nem volt meg a szükséges előny, ezért a védőt nem terheli felelősség.

A leintés pillanatáig újabb helycsere már nem történt, így a futamot végül hatalmas előnnyel nyerte Porcs-Makkay Ákos, a második helyen a védekezésből ismét jelesre vizsgázó Molnár Tibor érkezett meg, akit Jánosi Attila követett a harmadik helyen, megszerezve ezzel első HCK-s dobogóját. A rendkívül szoros befutó további sorrendje: Virágh László (4), Kocsi Viktor (5), Vincze András (6), Klenovszki András (7), Szegő Gábor (8), Fehér Tamás (9), Bíró Botond (10), Salgó Balázs (11), Kővári Viktor (12) és Balogh István (13). A verseny leggyorsabb körét nem meglepő módon Porcs-Makkay Ákos futotta meg a 9-es géppel, ideje 30,627 lett, mesterhármassal zárva a III-as kategória versenyét. A kategória bajnokságát egy második és egy első hellyel, 11 pontos előnnyel vezeti Porcs-Makkay Ákos, Klenovszki András előtt, a harmadik helyre pedig Molnár Tibor lépett fel, 28 ponttal a neve mellett. A 4. helytől kezdődően a 7. helyig 2-2 pontos különbséggel következnek a versenyzők, Vincze András, Virágh László, Jánosi Attila és Kocsi Viktor sorrendben.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_g1_3_podium1. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

 

 

2. helyezett – Molnár Tibor

 

 

3. helyezett – Jánosi Attila

 

 

 

 

IV. kategória

 

A „nezéfiúk” kategóriájának az időmérőjét – hasonlóan a III-as kategóriához – Porcs-Makkay Ákos nyerte, egy rendkívül szoros kvalifikációban, hiszen a második és harmadik helyről induló Kovács György és György Gábor mindössze 38 illetve 42 ezredes hátránnyal maradtak el a legjobb időtől, emellett ők hárman mentek 31 alá az időmérőedzés során. A IV-es kategóriában összesen 13-an indultak, köztük a rajtsorrend az alábbiak szerint alakult: Balogh István (4), Rozvadszky Csaba (5), Kádas Zsolt (6), Kocsi Viktor (7), Neudert Károly (8), Borda Lőrinc (9), Schmickl András (10), Paulik János (11), Márton Balázs (12) és Molnár József (13).

hck_g1_4A rajtnál Schmickl András ragadt be egy pillanatra, és az első kanyarokat követően visszaesett az utolsó helyre, miközben Márton Balázs feljött a 10. helyre, Molnár József pedig a 12. pozícióba és megkezdte a 11. helyen haladó Paulik János támadását. Az első néhány kört követően az első hármas szemmel láthatóan elszakadt a mezőnytől, illetve a többi versenyző is közel, de előzési távolságon kívül követték egymást. Az első helycseréig nem kellett sokat várnunk, hiszen az első percekben, a célegyenesre ráfordító kanyar bejáratán György Gábor bújt be szűken Kovács György mellé és szerezte meg a 2. helyet a versenyben. Egy körrel később Porcs-Makkay Ákos mellé is bebújt a célegyenes utáni gyors jobbosban, a két gokart összeért, majd a kijáraton már nem maradt helye Ákosnak és a gumifalon lelassulva a 4. helyre esett vissza. György Gábor ezzel átvette a vezetést, az esetet a futam után megvizsgálták és szabálytalannak ítélték, mivel a kijáraton nem biztosított elég helyet a védőnek, ezért Gábort utólag Ákos mögé sorolták. Mindeközben a mezőny többi részén sem unatkoztak a versenyzők: a 3. helyre fellépő Balogh Istvánt Porcs-Makkay Ákos vette üldözőbe, aki mögött a Rozvadszky, Kádas, Kocsi, Neudert vonat érkezett, és tőlük csak nagyon picit leszakadva Borda Lőrinc is nyomon követte az előtte zajló párharcokat. Hasonlóan izgalmasan alakult a mezőny végén is a versenyzés, ahol elsősorban Molnár József támadta Paulik Jánost a 11. pozícióért. A hatodik percben a hajtűkanyar kijáratán sodródott le Paulik János és akadt meg pár pillanatra a gumifalban, ami pont elég volt a mögötte érkező Molnár József és Schmickl Andrásnak ahhoz, hogy elmenjenek mellette. Néhány körrel később Molnár József, Márton Balázs mellett akart elmenni a célegyenesre ráfordító kanyarban, azonban a távolságot rosszul mérte fel és a nagy fékezés következtében kipördült a gokartja. József külső segítség nélkül ugyan, de csak az utolsó helyről tudta folytatni a versenyzést. Ez nem rendítette meg és néhány kör alatt utolérte Márton Balázst, akit hamar megelőzött és folytatta a többiek üldözését. Ekkor már fél távnál jártunk, az élen György Gábor haladt és magabiztosan építette ki, körről körre az előnyét a második helyen autózó Kovács Györgyhöz képest. A harmadik helyért Balogh István és Porcs-Makkay Ákos csatáztak, miközben Rozvadszky Csaba magányosan rótta a köröket az 5. helyen. Kádas Zsolt, Kocsi Viktorral szemben kényszerült védekező szerepbe, mögöttük pedig Neudert Károly érkezett. A sort végül Borda Lőrinc, Schmickl András, Paulik János, Molnár József és Márton Balázs zárták. A tizedik perchez közeledve, Molnár József a hosszú egyenes utáni jobbos bejáratán hibázott és kipördült, majd rögtön visszagurult az ideális ívre és a második helyen érkező Kovács György már nem tudta elkerülni a nagy sebességű ütközést. Az ütközést követően mindkét versenyző folytatni tudta a versenyzést. Molnár József egyértelműen nem szándékosan okozta a balesetet, de ettől függetlenül a pályára történő, körültekintés nélküli visszatérése szabálytalan volt, amivel nagyon veszélyes helyzetet teremtett a pályán, ezért a versenyzőt utólag kizárták a versenyről. Márton Balázs az esetet látva lassított és kézfeltartással jelzett is a mögötte érkező Balogh, Porcs-Makkay párosnak, hogy visszalassít, de ők ezt későn vették észre és Balogh István balról próbálta kerülni Márton Balázst, ahol nem maradt hely és ezzel Porcs-Makkay Ákost szorította bele a gumifalba, így a mögöttük érkező Rozvadszky Csaba könnyedén ment el Ákos mellett. Az eset jelenleg vizsgálat alatt áll.

Az eseményeket követően újabb helycserére már nem került sor, így a futamot György Gábor nyerte egy nagyon magabiztos előnnyel, azonban Porcs-Makkay Ákost szabálytalanul előzte meg, és az előzés következtében Ákos jelentős hátrányba került, ezért utólag, a versenyt követően Ákos mögé sorolták. Így a hivatalos sorrend alapján, a versenyt Kovács György nyerte, Balogh István és Rozvadszky Csaba előtt. A dobogóról leszorulni kényszerülő Porcs-Makkay Ákos a negyedik, György Gábor pedig az ötödik helyet szerezte meg. További sorrend: Kádas Zsolt (6), Kocsi Viktor (7), Neudert Károly (8), Borda Lőrinc (9), Schmickl András (10), Paulik János (11), Márton Balázs (12) és Molnár József (Kizárva). A verseny leggyorsabb körét a 6-os géppel György Gábor futotta meg, ideje 30,717 lett. A IV-es kategóriában vezeti a legbiztosabban az éllovas a bajnokságot, Kovács György két győzelemmel és összesen 50 ponttal a neve mellett, 21 ponttal áll Porcs-Makkay Ákos és Rozvadszky Csaba előtt, akik pont és pozícióegyenlőséggel állnak a 2. és 3. helyen. Ugyanez igaz a 4. és 5. helyen álló Kádas Zsoltra és György Gáborra, ők 21-21 pontot könyveltek el az elmúlt két verseny során, majd 20-20 ponttal Nagy Koppány és Balogh István következnek a 6. és 7. helyen.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_g1_4_podium1. helyezett – Kovács György

„Nyugodtan mondhatom, hogy a szombati nap a Mojo versenygumikról, és a hozzájuk való alkalmazkodásról szólt elsősorban. Nem volt egyszerű feladat megtalálni azt a tartományt a folyamatosan változó körülmények között, ahol a maximális tapadás és sebesség mellett még nem emelkedett a gokart, ezzel kizökkentve a ritmusból. Végül azt a döntést hoztam, hogy az időmérőn inkább a biztonságra és a konstans gyorsuló körökre megyek, mintsem egy nagyon gyors, de nagyon kockázatos kört fussak. Ez a taktika a 2. helyhez volt elég, mivel Ákosnak sikerült egy bevállalós körrel bő 3 századdal előttem végeznie. Mögém minimális hátránnyal György Gábor kvalifikálta magát. Versenyre a 3-as gépet kaptam, és általában ugyan nem szoktam foglalkozni a húzott géppel, de meg kell említenem, hogy finoman szólva sem tűnt acélos technikának. Bár tudtam tartani a lépést Ákossal, mögöttem György Gábor még erősebb tempót ment, és már a verseny elején támadásba lendült. Nem érzem, hogy nyitva hagytam volna az ajtót, de a célegyenes előtti visszafordítóban nagy tempóval beszúrt mellém – a kanyarban kicsit le is estünk az ívről – és kénytelen voltam besorolni mögé. Egyértelműen nagyobb sebességgel közlekedett tőlünk, és csak idő kérdése volt, hogy mikor következik Ákos „becserkészése”. Két körön belül a hosszú egyenes előtti jobb törésben jött el a pillanat, ahol egymás mellett gokartoztak, de a kanyarból kijövet Ákos nem kapott elegendő helyet, és a falat elkerülendő annyira el kellett vennie, hogy könnyedén elautóztam mellette, sőt azt hiszem a következő kanyarokban további pozíciót vesztett. A szabálytalanság nem volt kérdés, de természetesen igyekeztem tartani a lépést Gáborral – már csak büszkeségből is. 🙂 Körönként kb 1 tizedet kaptam tőle, amit nagyon szeretnék a 3-as gépre fogni. 🙂 Azt, hogy sikerült-e volna esetleg közelebb érnem hozzá, egy buta és abszolút elkerülhető baleset miatt már nem tudom meg soha. Egy lekörözött versenyző a hosszú egyenes végén elfékezte magát, megpördült, és ahelyett hogy megvárta volna amíg elmegyek, a legtempósabb résznél keresztbe elémporoszkált… A nagyerejű találkozást már nem tudtam elkerülni; komoly ütést kapott az oldalam, és a karom is megsérült. Bár sikerült megtartanom a második helyet a leintésig, sokkal rosszabbul is végződhetett volna a dolog. A győzelmet végül megszereztem Gábor várható büntetése után, de természetesen erős hiányérzetem van a teljesítményemet illetően, így nem is gondolom megérdemeltnek az első helyemet. Bízom benne, hogy a Hungaroringen javulni tudok, és ott már nem lesz szükségem szerencsére a győzelemhez.”

2. helyezett – Balogh István

 

3. helyezett – Rozvadszky Csaba

 

 

 

Emberpróbáló és nem mindennapi izgalmakkal járó versenyt tudhat maga mögött a Hobby Cart Kupa mezőnye. A bajnokság következő állomása, a magyar autósport bölcsőjének is számító Hungaroring ad majd otthont. A nagy pálya kettes kanyarjánál található Hungaroring Kart Centrum az elmúlt időszakban jelentős felújításokon esett át, így többek közt kijelzőn is nyomon követhetik majd a versenyzők a pályán elért időeredményeiket. Már hagyománynak mondható, hogy a Szervezők évről évre a versenyhétvége előtt alakítják ki a pálya vonalvezetését (hol kisebb, hol nagyobb változtatásokkal), így az mindenki számára új kihívást jelent majd. Fontos megemlíteni, hogy április 5-6-án rendezik a Hungaroringen a 12H Hungary 2013 elnevezésű hosszú távú autóversenyt, így akik éppen nem a gokartban ülve száguldanak, azok a szünetekben figyelemmel kísérhetik a pályán zajló eseményeket is. Jelentkezni már lehet az info@amatorgokart.hu címen vagy a bajnokság fórumán. Szeretettel várunk mindenkit a HCK első szabadtéri állomására.

 

Szerző: Vincze András