HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
OAGB 10. futam – Battaring rev.

OAGB 10. futam – Battaring rev.

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság mezőnye idei 10. állomásához érkezett, melynek a Battaring adott otthont, ahol fordított menetirányban mérték össze tudásukat az indulók. Szemben a szombati HCK-val, vasárnap mindvégig hűvös, fagyos volt az időjárás és a nap sem bújt elő a felhők mögül. Ez a hideg sem szegte kedvét mindazoknak a versenyzőknek, akik rajthoz álltak a versenyeken, és a 4-es kategóriában megtörtént az idei második bajnokavatás is. A vasárnap eseményeinek leírását a lenti sorokban található.

 


 

 

I. kategória

 

Fühl Zoltán bizonyult a leggyorsabbnak a 10 fős mezőnyben és szerezte meg a pole pozíciót, mellőle, a második rajtkockából Gaál Zsófia, a harmadik rajthelyről pedig a címvédő Szetei Gergely indulhattak, előbbi 57, utóbbi 80 ezreddel maradt el a legjobb időtől. Gyuris Gábor a negyedik legjobb időt futotta meg, majd Antal Dávid, Garamvölgyi Nikolett, Kis Gábor, Naményi Gergely, Szabó Martin és Bencze Tünde következtek.

01_1Hibátlan rajttal vette kezdetét az 1-es kategória megmérettetése, ahol már az első körben megtörtént az első helycsere, amikor Kis Gábor mellett először Naményi Gergely, majd Szabó Martin is el tudtak menni. Kis Gábor pár körrel később megkísérelt egy ellentámadást indítani Szabó Martin ellen, ám ezzel a kanyar kijáratán, szabadon hagyta a belső ívet, melyre Bencze Tünde azonnal lecsapott és megelőzte versenytársát. Miközben Gaál Zsófia ezúttal is remek védekezéséről tett tanúbizonyságot – ezúttal Szetei Gergely ellen -, addig az élen száguldó Fühl Zoltán körről-körre lépett el a mezőnytől és robogott a futamgyőzelem felé. A Gaál-Szetei párharc eredményeként a mezőny hátsó régiójában Szabó Martin tudott pozíciót szerezni, Naményi Gergellyel szemben, majd néhány körrel később újabb hellyel lépet feljebb, amikor Garamvölgyi Nikolettet előzte. A kanyar kijáratán azonban Nikolett a fűre sodródott és visszaesett Bencze Tünde mögé, a 9. helyre. Martin nem sokáig örülhetett újdonsült helyezésének, hiszen először Naményi Gergely, majd Bencze Tünde is visszaelőzte őt, miközben Gergely, Antal Dávidot vette ostrom alá. A verseny hetedik percében Antal Dávidnak sikerült bebújnia Gyuris Gábor mellé, a hídon azonban a poros íven Gábor megcsúszott és a gumifalnak ütközött, amitől több pozíciót veszítve, végül Garamvölgyi Nikolett mögé érkezett meg, akinek pedig Szabó Martint sikerült visszaelőznie. Egészen a verseny tizenharmadik percéig kellett várnunk egy újabb említésre méltó eseményre, ekkor Garamvölgyi Nikolett indított támadást Bencze Tünde ellen, a hídról levezető jobbosban, azonban eltalálva a belső gumifalat végül kipörgött és a mezőny végére esett vissza. A következő helycserét Gyuris Gábor mutatta be, akinek Szabó Martint sikerült maga mögé utasítania, ám ez tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen egy félresikerült előzési kísérletet követően – melyet Bencze Tünde ellen mutatott be –, Szabó Martinnak sikerült őt visszaelőznie, és ugyanezzel a lendülettel Kis Gábor is elment mellette. 4 körrel a vége előtt, Szabó Martin akkora elánnal érkezett meg Bencze Tünde mögé, hogy egy lökés következtében tempót veszített, így Gyuris Gábor könnyedén előzte őt vissza, miközben a lepattanóra várakozó Kis Gábor hagyta nyitva a kaput a pálya hátsó részén, így Garamvölgyi Nikolett különösebb ellenállás nélkül tudott egy helyet javítani, gumifalas kitérőjét követően.

A szokatlanul izgalmasra és eseménydúsra sikerült 1-es kategória versenyében, a leintés pillanatáig újabb helycserére már nem került sor, így a futamot végül hatalmas előnnyel nyerte Fühl Zoltán, a dobogó második és harmadik fokára pedig Gaál Zsófia és Szetei Gergely állhattak fel. A befutó további sorrendje: Antal Dávid (4), Naményi Gergely (5), Bencze Tünde (6), Gyuris Gábor (7), Szabó Martin (8), Garamvölgyi Nikolett (9) és Kis Gábor (10). A verseny leggyorsabb körét Fühl Zoltán futotta meg, melyet a 13-as gokarttal teljesített és ideje 27,061 lett.

 

Nyilatkozatok

 

01-1-topFühl Zoltán (1. hely):

„A battai pályát ebben az irányban nagyon szeretem. Itt arattam az első dobogómat HCK-n, 2011-ben, és tavaly is 1. és 4. helyeket szereztem szintúgy HCK-n. A szabadedzések alatt jónak tűnt a tempóm, és ezt a kvalira is át tudtam vinni. Ugyan nem sokkal, de megszereztem a pole-t. A verseny elején sikerült meglépnem a többiektől, így nem volt egy csatákkal teli verseny a számomra. Nyolc, kilenc perc után édesapám mutatta, hogy vegyek vissza, mert nagyon gyorsan közeledtem a mezőny végéhez. Volt néhány lekörözésem, az egyik elég nehézkésen történt meg, de a lényeg, hogy sikerült és nyerni tudtam. Ezzel a győzelemmel sok értékes ponthoz jutottam, és nincs más dolgom, mint a következő két futamra koncentrálnom. Gratulálok Mindenkinek!”

 


 

 

II. kategória

 

Szoros időmérővel zárult a kettes kategória kvalifikációs futama, melyet végül Vincze András nyert és szerezte meg a pole pozíciót. A második helyről startoló Molnár György 39 ezreddel maradt alul, de a harmadik és negyedik helyről induló Antal Dávid valamint Szántó Tamásnak sem volt okuk panaszra, előbbi 54, utóbbi 89 ezredes hátrányt könyvelhetett el. Boldizs Bence az ötödik helyről várhatta a startot, majd Vitanov Tamás, Reich Balázs, Kis Gábor, és az első versenyüket teljesítő Délceg Máté, valamint Gabulya Erik következtek.

01-2A rajt pillanatát Gabulya Erik kapta el a legjobban, aki Délceg Mátét előzve egy helyet javított rajtpozíciójához képest. Máté azonban egy pillanatig nem hagyta futni az előtte haladó Eriket és néhány körrel később sikeresen vette vissza a rajtnál elvesztett pozícióját. Ugyan a tavalyi évhez képest lényegesen nyugodtabb versenyeket láthatunk a kettes kategória mezőnyétől, de azért aggodalomra semmi ok, hiszen míg az élen a Vincze-Molnár-Antal-Szántó négyese csatáztak egymással, addig Vitanov Tamás mutatott be egy kissé rallyes megmozdulást, amikor egy extra rövid féktávval, keresztbe fordulva előzte Boldizs Bencét, a hídról levezető jobbosban. A verseny hatodik percében Vincze Andrásnak sikerült elszakadnia Molnár Györgytől, miközben György Antal Dávid támadásaira volt kénytelen válaszolni, akire pedig Szántó Tamás zárkózott fel. Ezalatt Antal megpróbált előre menekülni, a hídról levezető kanyarban védtelenül hagyta a belső ívet, amire Szántó azonnal lecsapott és feljebb lépett a dobogó harmadik fokára, hogy aztán üldözőbe vehesse Molnár Györgyöt.

A verseny utolsó köreiben még Reich Balázs mutatott be egy előzést, Boldizs Bence ellen, de ezt követően, egészen a kockászászló belengetéséig újabb helycserére már nem került sor. A futamot így végül Vincze András nyerte, akit az egymással nagy csatát vívó Molnár György és Szántó Tamás követtek a második és harmadik helyeken. A befutó további sorrendje: Antal Dávid (4), Vitanov Tamás (5), Reich Balázs (6), Boldizs Bence (7), Kis Gábor (8), Délceg Máté (9) és Gabulya Erik (10). A versenyben futott leggyorsabb kört Szántó Tamás jegyezte, melyet az 1-es gokarttal teljesített és ideje 26,908 lett.

 

Nyilatkozatok

 

01-2-topVincze András (1. hely):

„Két évvel ezelőtt, ebben a bajnokságban, ebben a kategóriában, ezen a pályán és ebbe az irányba indultam első versenyemen. Tök utolsó lettem, bő másfél másodpercet kaptam az elsőtől, a versenyen pedig kb az első két körben láttam a mezőnyt. Tavaly már jobban alakultak a dolgok, sikerült egy 4. rajthelyet szereznem, de a futamon nagyon nem jött ki a lépés és visszaestem. Idén azonban jól jött ki a lépés, hiszen a pálya is feküdt, kedvező pozícióból időmérőztem és sikerült megfutnom a pole-t. Onnantól kezdve már csak be kellett hoznom a célba a gépet, ami nem volt egy egyszerű feladat, hiszen Gyuri minden körben komoly fejtörést jelentett, de élveztem minden pillanatát. Melós győzelem volt, de pont ezért is ér sokat a számomra. Gratulálok Gyurinak, akivel ismét hoztunk egy nem-hivatalos B&W Racing győzelmet, valamint Szántó Tominak, aki a dobogó bronzfokáig menetelt előre, és mindenkinek, aki a mai napon megmérettette magát!”

Szántó Tamás (3. hely):

„Egy célom volt a futam előtt, minél jobb helyen végezni az időmérőn és nem gondolni a bajnokságra. Tudtam, hogy nehéz kvalifikáció vár rám, és tökéletes kör kell az értelmes rajtpozícióhoz. Ez össze is jött, a 4. helyről vághattam neki a futamnak. Szerencsémre legfőbb bajnoki riválisom Boldizs Bence mögöttem végzett, így tudtam hogy csak arra kell koncentrálnom, hogy mögöttem is maradjon. A versenyen végül sikerült megelőznöm Antal Dávidot, majd mikor Bence hátrébb esett, úgy gondoltam megelégszem a 3. hellyel, így már Gyurival szemben nem mentem bele semmi bizonytalanba. A bajnokság szempontjából nagyon jól jött ez a 3. helyezés. Csömörön ugyanez a feladat: az időmérőn mindent beleadni, majd kockázat nélkül versenyezni.”

 


 

 

III. kategória

 

Molnár Tibor idei második pole pozícióját szerezte a hármas kategóriában, 62 valamint 70 ezreddel előzve meg a második és harmadik helyről induló Vincze Andrást és Molnár Györgyöt. Rátkai János a negyedik leggyorsabbnak bizonyult, majd a már bajnok Lencsés Bálint következett az ötödik rajtkockában. Bernula István a hatodik helyről várhatta a rajtjelzést, őt Pribilinszky Zoltán és Csáki Zoltán követték a hetedik és nyolcadik rajthelyekről.

01_3Hibátlan rajttal vette kezdetét a 3-as kategória versenye, ahol már az első körben egy előzést láthattunk Lencsés Bálinttól, aki Rátkai Jánost tudta megelőzni a pálya hátsó szakaszán. Az élen haladó Molnár Tibor senkitől sem zavartatva szakadt el az üldözőktől, míg mögötte komoly csaták bontakoztak ki a különböző helyezésekért. Lencsés nem sokáig tudta megtartani pozícióját, hiszen a verseny hatodik percében, egy látványos csatában végül kénytelen volt feladni helyezését az őt üldöző Rátkaival szemben, miközben fél szemmel a rájuk felzárkózó Bernula Istvánra is oda kellett figyelnie, de újabb pozíciót már nem veszített. A verseny első felében még láthattunk izgalmas összecsapásokat, főként a mezőny végén, ahol Csáki Zoltán üldözte Pribilinszky Zoltánt, előttük pedig Bernula István haladt, a második „félidőben” azonban elsősorban Vincze András és Molnár György párharca szórakoztatta a nézőket, de helycserére sehol sem került sor.

Annak ellenére, hogy a verseny rendkívül pörgősen indult, a folytatásban a kiegyensúlyozott versenyzés került főszerepbe, a futamot pedig biztonságos előnnyel nyerte Molnár Tibor, akit Vincze András és Molnár György kísérhettek fel a dobogóra. A befutó további sorrendje: Rátka János (4), Lencsés Bálint (5), Bernula István (6), Pribilinszky Zoltán (7) és Csáki Zoltán (8). A verseny leggyorsabb körét Rátkai János futotta meg a 9-es gokarttal, ideje 27,219 lett.

 

Nyilatkozatok

 

01-3-topMolnár Tibor (1. hely):

„Az időmérőt sikerült egy 6 százados előnnyel megnyernem, mögöttem Andrissal! A rajtot jól kaptam el és sikerült néhány kör alatt egy kis előnyre szert tennem, ami hol nőtt egy picit, hol csökkent a mögöttem jövők csatáinak eredményeképpen. Az előnyömet sikerült a verseny végéig megőriznem, így egy nyugodt versenyzéssel behúztam az első helyet. A hátralévő 2 futam nagyon izgalmasnak ígérkezik a bajnokság végkimenetele szempontjából, remélem, hogy a végén sikerül az első 3-ban végeznem! Gratula Andrisnak és Gyurinak!”

Vincze András (2. hely):

„Egy darabig úgy tűnt, hogy meglehet a pole pozíció, majd jött Molnár Tibi és besöpörte az első rajtkockát. Molnár szendvicsből indultam, hisz mögöttem endus csapattársam, Gyuri volt, és már a rajtnál tudtam, hogy kevés realitása van a győzelmemnek, hiszen ha tudom is a lépést tartani Tibivel, ő a mezőny egyik legjobb védekezője, akit az ember előbb fog átugrani, mint megkerülni. A gépem azonban a verseny elején nagyon csúszott, így elsősorban arra koncentráltam, hogy Gyurit magam mögött tartsam, így Tibi hamar ellépett, és bár sikerült a hátrányomból lefaragnom, a leintésig már nem tudtam őt utolérni. Jó kis meccs volt, a tegnapi, csalódást keltő HCK-s eredmények után már nagyon kellett ez nekem, hiszen nagyon éreztem ezt a pályát és több szempontból is zavart, hogy szombaton nem tudtam egy dobogós helyet szerezni. Gratulálok Tibinek a győzelemhez és Gyurinak a harmadik helyhez!”

 


 

 

IV. kategória

 

Tovább folytatódott az előző futamon megkezdett menetelése Topor Kálmánnak, és ezúttal is ő bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzésen, 76 ezreddel előzve meg a második helyről induló bajnoki cím várományosát, Kovács Györgyöt. Somogyi Tamás, Kocsi Zsolttal osztozott a második soron, majd Márton Balázs, Szatory József, Németh Attila, Csáki Zoltán és Hrenkó András következtek.

01-4Simán jött el a mezőny a rajtot követően, és kezdte meg a versenytáv teljesítését. Az élen haladó Topor Kálmánnak nem sikerült elszakadnia, és Kovács György körről körre jelentett fenyegetést a győzelmére, miközben a mezőny többé-kevésbé egyben tudott maradni. Az első komolyabb előzési kísérletre egészen a verseny negyedik percéig kellett várni, ekkor Kovács Györgynek sikerült bebújnia Topor Kálmán mellé és átvennie a vezetést. A manővert György valószínűleg nem ítélte 100%-osan szabályosnak, ezért kicsivel később visszaengedte maga elé Kálmánt, így tényleges helycsere nélkül folytatták a versenyzést. Miközben Kovács és Topor helyet cseréltek, addig mögöttük sem pihentek a versenyzők, ahol Szatory József utasította maga mögé Márton Balázst, aki mellett Németh Attilának is sikerült elmennie. Márton vesszőfutása itt még nem ért véget, hiszen a célegyenest követő kanyarban először Csáki Zoltán, majd Hrenkó András is megelőzték, mellyel visszaesett az utolsó helyre. Kicsivel később Németh Attila kísérelt meg egy előzést Szatory József ellen, mely olyannyira nem járt sikerrel, hogy Csáki Zoltánt juttatta pozícióba, aki így könnyedén előzte meg riválisát. Az esemény sodrásában Márton Balázsnak sikerült egy helyet javítania, amikor Hrenkó Andrást előzte, majd az árgus tekintetek ismét a mezőny elejére szegeződtek, ahol Somogyi Tamás vette ostrom alá Kovács Györgyöt. Ezt követően, az első helycserére nem itt, hanem egy picivel hátrébb került sor, ahol Szatory Józsefnek sikerült átugrania az előtte haladó Kocsi Zsoltot, mellyel feljött a negyedik helyre. A verseny felénél azonban a már előbb is említett, Kovács-Somogyi párharc ért a végéhez, amikor is Tamásnak sikerült megelőznie Györgyöt, a hídról levezető jobbos kijáratán azonban nem hagyott elég helyet a védőnek, ezért a futamot követően visszasorolták Kovács mögé. Kovács György egészen a 7. helyig esett vissza, közvetlen Németh Attila mögé, de folytatni tudta a versenyzést. Kovács nem sokáig akarta élvezni Németh vendégszeretetét, hiszen néhány körrel később egy sikeres előzést mutatott be, tette ezt olyan elánnal, hogy Márton Balázsnak is sikerült megelőznie Attilát, akinek az ellentámadás helyett Hrenkó András esetleges támadására kellett összpontosítania. A következő előzést Kocsi Zsolt mutatta be, mivel itt az előny azonban lökésből származott, később a bírók jelezték Zsoltnak, hogy engedje vissza maga elé Szatory Józsefet, melyet meg is tett, így tényleges helycserére nem került sor.

A leintés pillanatáig még Márton Balázsnak sikerült megfognia Németh Attilát, de ezt követően már újabb előzést nem láthattunk. A fentieknek megfelelően, a futamot Topor Kálmán nyerte, akit eredetileg Somogyi Tamás követett a második helyen, a büntetésnek köszönhetően azonban, végül a dobogó második és harmadik fokát Szatory József valamint Kocsi Zsolt örökölték. Negyedik helytől kezdődően a befutó további sorrendje: Csáki Zoltán (4), Kovács György (5), Somogyi Tamás (6), Márton Balázs (7), Németh Attila (8) és Hrenkó András (9). A versenyben futott leggyorsabb kör Somogyi Tamás nevéhez köthető, melyet a 9-es gokarttal teljesített és ideje 27,564 lett. Ugyan Kovács György leszorulni kényszerült a dobogóról, ám a 6. helye – mely később 5. helyre módosult – is elég volt ahhoz, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert a 4-es kategória bajnokságában, amivel a 2013-as év bajnokává léphetett elő, mely teljesítményhez ezúton is gratulálunk!

 

Nyilatkozatok

 

01-4-topSzatory József (2. hely):

„Úgy érzem valami megváltozott bennem. Az időmérő nem sikerült valami fényesen. De miért is sikerült volna? Sosem tudtam időmérőzni. A versenyben viszont hamar kiderült, hogy a “Lucky Seven” alias 7-es gép kimondottan jó és gyors. Már észrevettem az edzésen is, hogy a híd alól kijövő jobbost mindenki szélesen vesz, velem ellentétben. Ez a versenyen be is jött. Márton Balázst hamar megelőztem és elkezdtem üldözni Kocsi Zsoltit. Na, Ő már nehezebb falat volt. Mégiscsak egy HCK bajnok. Többszöri adok-kapok, és a pályabírók közbenjárása után, egyszer oda-vissza helyet cseréltünk. A verseny vége felé pedig a szerencsétlenül járt Kovács Gyuri miatt (aki sajnos a falban végezte az őt ért előzést követően) már a 3. helyen küzdöttem Somogyi Tomival, aki hősiesen védte a helyét, sőt még Kálmánt is támadta. Imádtam ezt a versenyhétvégét. Nagyon jó hangulatú hétvége volt! Gratulálok mindenkinek! Irány a Kartfarm!”

 


 

 

Super GP kategória

 

Az összes kategória közül a Super GP időmérőjén hódították el a legnagyobb fölénnyel a pole pozíciót, hiszen Rátkai János egy nagyon magabiztos, több mint másfél tizedes előnnyel állhatott a rajtrács élére, míg mellőle, a második rajtpozícióból Somogyi Tamás várhatta a verseny megkezdését. A második sorból Pribilinszky Zoltán és Topor Kálmán indulhattak, majd Lencsés Bálint, Kovács György és Hrenkó András következtek.

01-sgpProbléma nélkül jött el a mezőny a rajtot követően és vágott bele a 30 perces versenytáv teljesítésébe. A Super GP kategóriánál már megszokhattuk, hogy elsősorban a taktikáé a főszerep, de azért nem volt hiány a test-test elleni küzdelmekben sem. Topor Kálmán, Kovács György és Lencsés Bálint már a verseny elején teljesítették a kötelezően előírt 1 kiállást, melynek eredményeként Kovácsnak sikerült Lencsés elé kerülnie. Az élen haladó Rátkai Jánosra egyre komolyabb veszélyt kezdett jelenteni Somogyi Tamás, ám még mielőtt nagyon belementek volna egy csatába, Tamás is kiállt, hogy utána saját tempójával haladva megpróbáljon Rátkai elé kerülni. János azonban azonnal reagált Tamás kiállására és a következő körben ő is teljesítette a szabályzatban kötelezően előírt 1 kiállást, és ha centikkel is, de sikerült Tamás elé visszaérnie, biztosítva ezzel, hogy kettejük párharca a pályán fog eldőlni. Somogyi azonnal támadásba lendült és megelőzte Rátkait, ám a manővert a versenybírók szabálytalannak ítélték, ezért nem sokkal később visszaengedte maga elé versenyzőtársát, így tényleges helycserére nem került sor. A verseny tizedik percéhez közeledve Kovács Györgynek sikerült megelőznie Topor Kálmánt a pálya hátsó részén, miközben Rátkai János tudott egy biztonságos előnyt kigokartozni az őt üldöző Somogyi Tamáshoz képest. Kovács egyre nagyobb tempóval érte utol az előtte haladó Somogyi Tamást, és a verseny tizenharmadik percében már sikeres előzést mutatott be, ám ezúttal is egy visszaengedés lett a vége, így változatlan sorrendben folytatták a versenyzést. A verseny utolsó szakaszához érve, az élen Pribilinszky Zoltán haladt, akinek még hátra volt a kötelezően előírt 1 kiállás, majd Rátkai János következett, akinek időközben sikerült a boxkiállását teljesítő Hrenkó Andrást is megelőznie. Az izgalmakat a Somogyi-Kovács-Topor-Lencsés négyes szállította, ahol a húszadik percben fordult meg a sorrend, amikor is Kovács György törte át Somogyi Tamás védelmét, majd Lencsés Bálintnak is sikerült megfognia Topor Kálmánt.

A verseny utolsó perceiben Pribilinszky Zoltán is kijött a boxba és a második helyre tudod visszaérni, légüres térbe, a vezetést pedig Rátkai János vette át a versenyben. Az utolsó körökben Topor Kálmán fejezte be idő előtt a versenyzést, valamint 1 körrel a leintés előtt Kovács György tudta megelőzni az előtte haladó Hrenkó Andrást. Mindezek fényében, a versenyt Rátkai János nyerte, megszerezve ezzel pályafutása első OAGB-s győzelmét. A dobogó második és harmadik fokára Pribilinszky Zoltán valamint Kovács György állhattak fel, majd Hrenkó András (4), Somogyi Tamás (5), Lencsés Bálint (6) és Topor Kálmán (7) következtek. A verseny leggyorsabb körét a 12-es gokarttal, Somogyi Tamás futotta meg, ideje 27,206 lett.

 

Nyilatkozatok

 

01-sgp-topRátkai János (1. hely):

„Kimondottan szeretem a Battai pályát visszafele, van egy olyna ritmusa amit élvezek,imádok. Az időmérőn úgy ültem be a gépbe hogy ki más ha nem én? És így is lett. Pole és rajt cél győzelem egy jó stratégia és már meg is van a 25 pont. A következő csömör lesz amira már pár hónapja készülök. Gratulálok a dobogósoknak.”

 


 

 

Egy újabb bajnok, és rendkívül izgalmas összecsapások – ezzel jellemezhetnénk leginkább a battaringi megmérettetést. A bajnokság következő állomása a csömöri Kart Farm pályájára kalauzolja a résztvevőket és a versenyek iránt érdeklődőket, mely évről évre a legizgalmasabb versenyek helyszínéül szokott szolgálni, így egész biztosan remek versenyeket láthatunk majd. Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt.

 

Szerző: Vincze András