HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

8. futam a Hungaroringen, átalakított pályán

Ebben az évben 3. alkalommal látogatott az OAGB mezőnye a Hungaroringre. A menetirány ugyanaz volt, mint az idei 3. futamon. Hogy ne mindig ugyan azon a nyomvonalon körözzenek a versenyzők, a pályát átépítették, leegyszerűsítették, az első 4 kanyar helyett rögtön egy 180 fokos visszafordítóval kezdődik a kör és a régi 5.-6. kanyarokkal folytatódik. Továbbá az utolsó előtti jobb bal kombináció és még egy-két egyenes is meghosszabbodott.

Izgalmas versenyeket láthattunk, néhány szabálytalansággal és legalább ennyi vezetői hibával. És persze sok remek teljesítménnyel.

1. kategória

A Hungaroring fekszik Huba Patriknak, hisz a legutóbbi itteni futamhoz hasonlóan most is ő szerezte meg a legkönnyebb súlyúak közt a győzelmet. Patrikot 2 versenyző követte szorosan, a rajttól Kovács Zsolt Milán és a 4. körben Furcsa Zsoltot megelőző Szetei Gergely. Egy szép előzést láthattunk, amikor is az első kanyarban Furcsa Zsolt a bejáratot védte, szűkebb ívről kanyarodott, Gergely pedig széles ívről a kanyar kijáratánál fordult Zsolt mellé, a következő kanyarban pedig övé volt a belső ív. Ezen az előzésen kívül még egy helycsere történt, a 6. körben Szabó Károlynak sikerült megelőznie a 4. kanyarban Szántó Tamást, ezzel megkaparintva az 5. helyet. A mezőny itt több részre szakadt, az élen álló hármas után Furcsa Zsoltot üldözte Szabó Károly, tőlük lemaradva Geramvölgyi Nikolett támadta Szántó Tamást, akinek sikerült megvédenie pozícióját, a mezőny végén pedig Veréczi Dánielt követte Árvai Vince.

1 Huba Patrik 25

2 Kovács Zsolt Milán 20

3 Szetei Gergely 16

4 Furcsa Zsolt 13

5 Szabó Károly 11

6 Szántó Tamás 10

7 Garamvölgyi Niki 9

8 Veréczi Dániel 8

9 Árvai Vince 7

10 Hirsch Máté 6

2. kategória

A pole pozíciót zsinórban 5. győzelme felé hajtó Janecskó Adrián szerezte meg, Nagy Bence és Riba Krisztián előtt, ám a győzelem ezúttal nem sikerült. Riba Krisztián már a rajtnál elment Nagy Bence mellett, majd Adriánt üldözte, aki a 9. kör első kanyarjában csúnyán elfékezte magát, ezzel átadva a győzelmet Krisztiánnak, akit persze utána már nem lehetett megfogni. A versenyen történt néhány vitatható eset, néhány szabálytalan előzés és persze néhány vezetői hiba. Nagy Bence egy gyengébb gokartot húzott és szinte el is ment mellette mindenki. Mickiewicz Máté több szabálytalan előzést is bemutatott, amikor is kanyar előtt meglökte ellenfeleit, ezért a mezőny végére lett sorolva. Benedek Viktor Vass Istvánnal vívott késhegyre menő csatát, ők a 3. és 4. helyeket szerezték meg, még Deák Károly Molnár Tiborral küzdött, ez a csata az utolsó körben dőlt el, amikor Tibor Visszaelőzte Károlyt, az 5. helyért.

1 Riba Krisztián 25

2 Janecskó Adrián 20

3 Benedek Viktor 16

4 Vass István 13

5 Molnár Tibor 11

6 Deák Károly 10

7 Nagy Bence 9

8 Fodor Ági 8

9 Mickiewicz Máté 7

3. kategória

A legeseménydúsabb futamot ebben a kategóriában láthattuk a versenyzőktől. Először is, ott volt Németh Attila, aki a pole pozíció mellé a győzelmet is megszerezte és már az első kör végén majdnem egy célegyenesnyi előnyre tett szert. Idén Attila először győzött a 3-as kategóriában. Aztán Pinkert Gyuri a mezőny elején egy gyenge géppel, akit végül többen is megelőztek. Janecskó Adrián a 7. helyről indulva a 9. körben követett el harakirit magával szemben, amikor türelmetlenségének áldozata lett. Miközben Csáki Zoltánt próbálta megelőzni, kiforgatta Benedek Viktort, akit nem tudott visszaengedni, mivel Viktor ekkor szembe állt a mezőnnyel. Így hiába jött fel a 6. helyre, ezzel biztosította magának a remek 9. helyet. Priblinszky Zoltán e közben kivárva a megfelelő alkalmakat a 8. helyről remek előzéseket mutatva be a 4. kanyarnál egészen a 3. helyig kapaszkodott fel. És persze ne feledkezzünk meg Riba Krisztiánról sem, aki a 4. rajtkockából indulva 2. ként ért célba, ezzel átvéve a bajnokság vezetését Adriántól.

1 Németh Attila 25

2 Riba Krisztián 20

3 Priblinszky Zoltán 16

4 Szabó Dávid 13

5 Csáki Zoltán 11

6 Pinkert György 10

7 Grabovszki Tamás 9

8 Benedek Viktor 8

9 Janecskó Adrián 7

4. kategória

Az első rajtkockát és a győzelmet is Csáki Zoli szerezte meg az őt végig üldöző Németh Attila előtt. A versenyre jellemző volt, hogy a végén 7 gokart vonatozott egymás mögött. A 3. helyre Oros Ferenc jött be, aki előbb Somogyi Tamást előzte meg a 6. kör 4. kanyarjában, majd Szabó Dávidot fékezte ki az első kanyarban a 19. körben. Dávid a 4. helyet szerezte meg. Somogyi Tamást a verseny során Topor Kálmán és Pinkert György is megelőzték, Pinkert ráadásul egy ritkán előforduló előzési ponton, a jobb bal kombinációban. A mezőnyben az egyetlen kiugróan gyenge gépet húzó Nyuka Gábort a rajtnál előzte meg Sódar Zoltán.

1 Csáki Zoltán 25

2 Németh Attila 20

3 Oros Ferenc 16

4 Szabó Dávid 13

5 Topor Kálmán 11

6 Pinkert György 10

7 Somogyi Tamás 9

8 Sódar Zoltán 8

9 Nyuka Gábor 7

Szeptember 6.-án a Hangár utcai gokart pályán köröznek a versenyzők, ahol az idei második futamot is rendezték. A menetirány az előzőhöz képest megfordul, azaz az óramutató járásával megegyező lesz. Az után Vác következik az utolsó két futam helyszíne, pedig még szervezés alatt. Pontosan az idény 2/3-án vagyunk túl és még négy verseny áll a versenyzők rendelkezésére, hogy eldöntsék, kik legyen az egyes kategóriák bajnokai.

Szerző: Janecskó Adrián