HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 9. futam, Hangár utca

A Hangár utcai gokart pályán rendezték a bajnokság 9. futamát. A menetirány ezúttal a normál iránnyal ellentétes volt, az időjárás pedig az év elejei futammal ellentétben napos volt. 42 versenyző vágott neki a futamnak, amivel kezdetét vette az év utolsó harmada.

Az egyes kategóriában a pole pozíciót a legutóbbi futam győztese, Huba Patrik szerezte meg, legnagyobb ellenfele, Szetei Gergely előtt, aki 1 ponttal előzte meg Patrikot a bajnokságban. A versenyen Gergelynek sikerült megelőznie Patrikot, ezzel 6 pontra növelve előnyét a pontversenyben. A dobogó legalsó fokára az elmúlt futamokon peches, de a bajnoki címért még harcban álló Szántó Tamás kapaszkodott fel, Kovács Zsolt Milán előtt, aki 4. helyével a bajnokságban is átvette a 4. helyet az ezúttal 9.-ként végző Szabó Károlytól.

1. Szetei Gergely 25

2 Huba Patrik 20

3 Szántó Tamás 16

4 Kovács Zsolt Milán 13

5 Mickiewicz Máté 11

6 Garamvölgyi Niki 10

7 Furcsa Zsolt 9

8 Veréczi Dániel 8

9 Szabó Károly 7

10 Horváth András 6

A második kategóriában zsinórban másodszor az ezúttal a pole pozícióból induló Riba Krisztián szerezte meg az első helyet, aki már a rajt után magabiztos előnyre tett szert. Janecskó Adrián a 2. helyről startolva kissé beragadt a rajtnál, ezért még a futam elején sem tudott támadási pozícióba kerülni Krisztiánhoz képest. Sőt a verseny végén Mickiewicz Máté támadta Adriánt. Mátét ugyan a 3. helyen intették le, de szabálytalan előzés miatt az 5. helyre lett visszasorolva, így a 3. helyet Deák Károly szerezte meg.

1 Riba Krisztián 25

2 Janecskó Adrián 20

3 Deák Károly 16

4 Reich Balázs 13

5 Mickiewicz Máté 11

6 Benedek Viktor 10

7 Vass István 9

8 Fodor Ági 8

9 Molnár Tibor 7

10 Arányi Attila 6

A harmadik kategóriában Janecskó Adrián szerzett rajt cél győzelmet, ezzel 1 pontra megközelítve Riba Krisztiánt a pontversenyben. Krisztián az 5. helyről jött fel, miközben kiforgatták, visszacsúszott, majd újra felzárkózott. Komolyabb ellenállást egyedül Benedek Viktor tanúsított, akit csak sokára tudott megelőzni, majd a 4. helyen haladt, amikor Németh Attila kiforgatta a 2. helyen álló Fábián Zoltánt. Bár Attila a 2. helyen futott be, de végül saját manőverét szabálytalannak nyilvánítva hátra sorolta magát, így Riba Krisztián örökölte meg a 2. helyet. A dobogó 3. fokára pedig Benedek Viktor állhatott.

1 Janecskó Adrián 25

2 Riba Krisztián 20

3 Benedek Viktor 16

4 Priblinszky Zoltán 13

5 Pinkert György 11

6 Fábián Zoli 10

7 Németh Attila 9

8 Vörös Imre 8

9 Csáki Zoltán 7

10 Jákó Dániel 6

A negyedik kategóriában a pole pozíciót idén először Topor Kálmán szerezte meg. Kálmán a versenyben a 2. helyen végzett, a győzelmet pedig szintén az idei évben először Pinkert György vívta ki. Somogyi Tamás a 4. helyről lépett fel a dobogó legalsó fokára, Bakonyi Ákos pedig ezúttal nem volt 100 százalékos formában, többen is megelőzték és végül a 6. helyen látta meg a kockás zászlót.

1 Pinkert György 25

2 Topor Kálmán 20

3 Somogyi Tamás 16

4 Csáki Zoltán 13

5 Németh Attila 11

6 Bakonyi Ákos 10

7 Sódar Zoltán 9

8 Nyuka Gábor 8

9 Fehér Kálmán 7

10 Dobossy Lőrinc 6

A bajnokság 10. futamára október 4.-én Vácon a Gokart Sport pályán kerül sor.