OAGB 2015/05. futam összefoglaló – Kulcs

Túlzás lenne azt állítani, hogy borult a papírforma az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság ötödik fordulóján, melyet Kulcson rendeztek meg, de az biztos, hogy születtek meglepetés eredmények a május 31-i bajnoki fordulón. A szombati meleg időt az éjszaka folyamán esőzés váltotta fel, a reggelre pedig ebből apró szemerkélés maradt, de a futamokra már teljesen száraz, meleg idő fogadta az indulókat. A következő sorokban megpróbáljuk visszaidézni a vasárnapi OAGB fontosabb történéseit.


I.kategória

 

agb1505-1Ezúttal nyolc induló mérte össze tudását az időmérő során, kik közül a második versenyét teljesítő Góth Viktor bizonyult a leggyorsabbnak és 22 ezredes előnnyel szerezte meg pályafutása első OAGB-s pole-ját. A második helyre a szintén remek időt futó, egy futammal ezelőtt első dobogóját ünneplő Balázs Dávid kvalifikálta magát, majd Joó Botond következett, aki szintén 1 tizeden belül tudott maradni Viktor idejéhez képest. Botond mögött, a 4 rajtpozícióból Dudás Bence várhatta a verseny megkezdését, majd Szabó Martin, Csernik Csaba, Papp Dávid Róbert és Kis Gábor következett. Mindvégig egy kiegyensúlyozott versenyzést láthattunk az egyes kategóriában, ahol már az első körök után egyértelművé vált, hogy a technika ördöge ezúttal Kis Gábort szemelte ki magának áldozatául. Gábor minden tőle telhetőt megtett, de végül a hatodik percben a boxba állva kénytelen volt feladni a küzdelmet, legalábbis egy időre: néhány perc múlva kapott egy cseregépet és bár érdemben nem tudta befolyásolni helyezését, mégis kitartása és versenyzéshez való hozzáállása példaértékű. A futam elején megtörténtek a verseny hátralévő részét meghatározó pozíciók kialakulása: miközben az élen Góth Viktor tartotta egyben a mezőnyt, addig mögötte megkezdődtek a helyezkedések és támadások, melynek eredményeként Balázs Dávid visszaesett a negyedik, Dudás Bence pedig a hetedik pozícióba. Ezzel együtt Joó Botond feljött a második helyre, közvetlen Góth Viktor mögé, Szabó Martin pedig a harmadik helyig lépdelt előre. Csernik Csaba sokáig tudta tartani a lépést a többiekkel, de végül Papp Dávid Róbert utolérte őt és sikeresen előzte meg ellenfelét. A futam hátralévő részében Góth Viktor és Joó Botond csatáztak a győzelemért, valamint Szabó Martint próbálta megcsípni Balázs Dávid, de újabb helycserére már nem került sor. A futamot végül az első OAGB-s győzelmét megszerző Góth Viktor nyerte, az első OAGB-s dobogóját ünneplő Joó Botond előtt, a pódium bronzfokára pedig Szabó Martin állhatott fel. A további sorrend: Balázs Dávid (4), Papp Dávid Róbert (5), Csernik Csaba (6), Dudás Bence (7) és Kis Gábor (8). A kategória versenyben futott leggyorsabb köre Papp Dávid Róbert nevéhez fűződik, melyet a 11-es gokarttal teljesített, 30,169-es idővel.

 

Nyilatkozatok

 

Góth Viktor (1. hely):

„A Fool Racing Crew meghívására jelentkeztem az OAGB 5. Kulcsi futamára.  Nekem a nap már nagyon korán kezdődött, mert a kajakos egyesületem, az UKSC benevezett két futamra is a Sukorói Diákolimpiára. Időben a két kajak futamom között átrongyoltunk Kulcsra, és még így pont időben befértem az utolsó szabadedzésre. Próbáltam megismerni a pályát, amit eddig csak fényképről és videókról láttam. Tetszett a pálya vonalvezetése, illett a vezetési stílusomhoz, így gyorsan sikerült megtanulnom. Az időmérőn sikerült megszerezni az 1. kategória pole pozícióját, így az első sorból kezdhettem meg a 20 perces futamot. Végig a nyomomban haladt a mögöttem rajtoló versenyzőtársam. Szerencsémre nem nagyon lökdösődött, végig korrektül versenyzett. Sikerült a leintésig megtartanom az első helyet és győztesként befutnom. Átvettem a kupát, elköszöntem a csapattól és irány vissza a Velencei tó ahol még kajak négyesben is lenyomtam egy 500 méteres távot ahol harmadikok lettünk. Ezzel számomra még nem fejeződött be a versenyzés erre a napra, mert még várt rám egy megmérettetés az FRC szimulátor bajnokságban. Ha időm engedi a rallycross versenyzés mellett, szívesen jönnék a következő futamokra is. Köszönöm a lehetőséget és gratulálok minden versenyzőnek!”


II. kategória

 

agb1505-2Kacskovics Krisztián magabiztos időeredménnyel hódította el a kettes kategória pole pozícióját, mellőle, a második rajthelyről pedig Reich Balázs várhatta a verseny megkezdését. A második sorba Fühl Zoltán és Csernik Csaba kvalifikálta magát, majd Zsigri Márton, Marco Cambálik, Kollár Attila, Propszt Roland, Katona Tamás, Papp Dávid Róbert, Erik Marencák és Kozmér Tamás következtek. A kettes kategóriától kissé szokatlanul ezúttal egy kiegyensúlyozott versenyt láthattunk, ahol előzésben sem volt hiány. Rögtön az elején sikerült Kozmér Tamásnak megelőznie az előle rajtoló Erik Marencákot, miközben az élről rajtoló Kacskovics-Reich párosa hamar faképnél hagyta az egész mezőnyt és kettejük csatájára tudtak fókuszálni. Sokáig csatáztak, de végül Csernik Csaba győzelmével ért véget a Fühl Zoltánnal folytatott, a dobogó legalsó fokáért zajló küzdelem, Zsigri Márton és Marco Cambálik küzdelme pedig csúnya véget ért. A Zsigrit szabálytalanul megelőző Cambálik nem hagyott helyet Mártonnak a következő kanyarban, aki így a gumifalnak ütközve, végül feladta a küzdelmet. Marco érezte, hogy nem volt tiszta a manőver, ezért lassított, hogy visszaengedje maga elé ellenfelét, aki addigra már elhagyta a pályát. Kollár Attila a kezdeti jó tempó ellenére folyamatosan esett vissza és a végén még egy 1 helyes büntetéssel is sújtották, miközben Katona Tamásnak sikerült feljönnie Propszt Roland szélárnyékába. A futam egésze alatt kiélezett csatát vívott egymással a Propszt-Katona-Kollár-Kozmér-Papp ötöse, ahol a futam utolsó negyedében Papp Dávid akadt össze Kollár Attilával, majd a gumifalon megtorpanva pozíciót veszített Kozmér Tamással szemben. Mikor már úgy tűnt, hogy nem lesz változás a mezőnyben, akkor az utolsó kör kezdetén Reich Balázsnak sikerült bebújnia a célegyenesre nagy ívben forduló Kacskovics Krisztián mellé és a következő kanyarkombinációkban átvette a vezetést, melyet egészen a leintés pillanatáig megőrzött. Ennek megfelelően a futamot a remek hajrát bemutató Reich Balázs nyerte, a második helyezett Kacskovics Krisztián előtt, majd Csernik Csaba következett, aki a pódium harmadik fokára állhatott fel. A befutó további sorrendje: Fühl Zoltán (4), Marco Cambálik (5), Propszt Roland (6), Katona Tamás (7), Kozmér Tamás (8), Kollár Attila (9 – 1 helyes büntetés), Papp Dávid Róbert (10), Erik Marencák (11) és Zsigri Márton (12). A kategória versenyének leggyorsabb körét a futamgyőzelmet szerző Reich Balázs futotta meg a 11-es gokarttal, 30,485-ös idővel.

 

Nyilatkozatok

 

Reich Balázs (1. hely):

„Örültem, mikor megtudtam, hogy ellátogatunk ide, hiszen bár nem sokan tudják, de Dunaújvárosból származom, és nekem kb. a hazai futamomnak számít Kulcs. Ha fiatalabb lennék, akár azt is mondhatnám, hogy itt nőttem fel, de tény, hogy rengeteget gyakoroltam itt kezdő gokartosként. A szabadedzések után magabiztosan vártam az időmérőt, tudtam, hogyan rakjak össze egy jó kört. Ennek ellenére a pole-ban csak titkon reménykedtem, mivel a 82 kilómmal eleve hátrányból indultam és Zoli eléggé uralta eddig a szezont. A kvalin sikerült jó köröket összeraknom, bár egyiket sem éreztem tökéletesnek, de nem voltam elégedetlen. El kell ismernem, hogy Krisztián idejét szerintem még egy tökéletes körrel sem sikerült volna megdöntenem, brutális kör lehetett azzal a géppel. A versenyre egy nagyon jó gépet kaptam, elhatároztam, hogy nyomom, ahogy tudom, és várom az alkalmat az előzésre. Kiderült, hogy Krisztián gépe is kb ugyanazt tudta, mint az enyém, és a többieket sikerült hamar lerázni, így végig csak előre kellett figyelnem. A verseny nagy részében ugyanazt a tempót diktáltuk, próbáltam közel maradni, hogy érezze azért a törődést, de komolyan nem sikerült megtámadnom. Már a verseny elején alkalmam volt megtapasztalni, hogy nem szerencsés lemenni a homokba, mert ez olyan itt, mintha nedves gumival mennél, ezért erre külön figyeltem. Már kezdtem elfogadni a második helyet, amikor jött az utolsó kör és Krisztián kicsit lement a homokba a boxbejárat utáni kanyarban, majd kicsit kisodródott a következő balosban a célegyenesre fordulva. Hirtelen azonnal egy másik dimenzióba kerültem, és minden koncentrációm összeszedve próbáltam kihasználni ezt az utolsó utáni esélyt. Egymás mellett mentünk őrült kanyarokon keresztül, majd végül a hosszú egyenes előtt nekem jött ki jól a lépés, és megszereztem a vezetést, majd megnyertem a versenyt. Hihetetlenül örültem neki, különleges pillanat volt, sokáig fogok rá emlékezni.”

 


 

 

III. kategória

 

agb1505-3A címvédő Lencsés Bálint idén többször épphogy lecsúszott a pole pozícióról, Kulcson azonban fordult a kocka és 45 ezreddel ezúttal őt hozta ki az időmérő győztesnek, míg mellőle, a második helyről Rátkai János indulhatott. A második soron Molnár György és Novák Bálint osztoztak, akiket Katona Tamás, Molnár Tibor, Kacskovics Krisztián, Gyuris Gábor, Ujfalusi Ákos, Dergez Bertalan, Zsigri Márton és Csáki Zoltán sorrendben követtek a többiek. Ugyan nem rágtuk le a körmeinket a hármas kategória versenyének izgalmait látva, de azért nem is fulladt unalomba a futam. Első előzésre még a verseny elején sor került, melyet Zsigri Márton mutatott be Ujfalusi Ákossal szemben, majd egészen a verseny második feléig kellett várni a soron következő helycserére. Az élen eleinte szoros privát csatát vívott egymással Lencsés Bálint és Rátkai János, de néhány kör után Lencsés egyre nagyobb tempóra kapcsolva hagyta faképnél Rátkait, miközben a harmadik helyen védekező Molnár György sikeresen tartotta egyben a mezőnyt, a nézők legnagyobb örömére. A második félidőben Dergez Bertalannak is sikerült megfognia Ujfalusi Ákost, majd az utolsó körökre kicsit felgyorsultak az események. Először Novák Bálint lendült támadásba Molnár György ellen és jött fel a harmadik helyre, majd Molnár pillanatnyi megingását megpróbálta kihasználni Katona Tamás is. A próbálkozással azonban nyitva hagyta a kaput Molnár Tibornak, aki könnyedén előzte meg riválisát és jött fel Molnár György mögé. Amikor már úgy tűnt, hogy nem lesz több változás a mezőnyben, akkor az utolsó körben, a hosszú egyenesben, a mezőny végén többen egymás mellett haladva fordultak rá a nyújtott jobbosra, ahol is Dergez Bertalan csúszott meg és esett az utolsó helyre. A kezdeti nehézségek ellenére végül magabiztos előnnyel nyerte meg a futamot Lencsés Bálint, Rátkai János előtt, a dobogó harmadik fokára pedig Novák Bálint állhatott fel, megszerezve ezzel pályafutása első OAGB-s dobogóját. A befutó további sorrendje: Molnár György (4), Molnár Tibor (5), Katona Tamás (6), Kacskovics Krisztián (7), Gyuris Gábor (8), Zsigri Márton (9), Ujfalusi Ákos (10), Csáki Zoltán (11) és Dergez Bertalan (12). A leggyorsabb kört a rajt-cél győzelmet szerző Lencsés Bálint futotta meg a 3-as gokart volánja mögött, 30,554-es idővel.

 

Nyilatkozatok

 

Lencsés Bálint (1. hely):

„2012-2013-2014: Az elmúlt 3 évben én vehettem át az év edzésmenője különdíjat. Az idei 5. futam reggelén pont ezek az évek jártak a fejembe, és alaposan át kellett gondolnom, hogy mi az amit rosszul építek fel egy kvalifikáció során. A hiba okára szerencsére rájöttem, ahogy ezt az eredményem is mutatja, hiszen megszereztem az idei első pole-om. A futam elején miért tudta Jani veszélyeztetni az első helyemet? Válasz mindenki számára aki nem értette a dolgokat: Jani gépe egy olyan gép volt, ami ment a kvali alatt, az én gépem még az utolsó edzésen se ment, így a gokartok közti hőm. különbség igen csak kiugró volt (mivel a hármas kat. volt az első verseny). A másik ok, az pedig az volt, hogy Jani gokartja a futam elején volt igazán jó, mivel az idő elteltével folyamatosan melegítette el az első gumikat. Próbáltam védekezni,és lassítani Janit, hátha Gyuriék beérnek minket, így Janit nyomás alá helyezik…de az extra lassú tempómnál is lassabban védekezett Gyuri, így taktikát váltottam, kivártam, hogy Jani mikor megy bele a porba…Az első ilyen hiba után húzódtam ki az ideális ívre,és mentem a saját tempómat.

Az igazság az az, hogy a végén már olyan szinten spóroltam, hogy az egyenesek végén folyamatosan elvettem, mivel nagy előnyöm volt, és nem szerettem volna leforgatni a blokkot az egyenes végén, mivel nem hiányzik a technikai hibák közé egy strigula.

Köszönöm a támogatást mindenkinek, van most egy “tartalék motorom”, amiből plusz “pacikat” tudok kicsavarni, és úgy érzem, most nagyon elkaptam a fonalat.

Gratu mindenkinek.

Folytatás a Hangárba.”

 


 

 

IV. kategória

 

agb1505-4A pont egy A döntőnyit megtöltőt nevezőszám mellett Molnár György tudta a leggyorsabban körberepíteni időmérő gokartját a kulcsi aszfaltcsíkon és szerezte meg a kategória pole pozícióját, 42 ezreddel előzve meg druszáját, a második helyről induló Kovács Györgyöt. Őket a második sorból Márton Balázs és Nagy Koppány követett, majd Kocsi Viktor, Dergez Bertalan, Molnár Tibor, Kocsi Zsolt, Pataki Gábor, Pribilinszky Zoltán, Csáki Zoltán, Ujfalusi Ákos és Lippé Szabolcs következtek. Remek futamot láthattunk a négyes kategória versenyén, ahol a helycserés támadások a versenytáv első felébe sűrűsödtek. Elsőként Csáki Zoltán előzte meg Pataki Gábort, az élen haladó Molnár György pedig hamar maga mögött hagyta az üldözőket, köszönhetően annak, hogy a második helyen haladó Kovács György folyamatosan védekező szerepbe kényszerült, először Márton Balázzsal, majd az őt megelőző Nagy Koppánnyal szemben. Koppány változó intenzitással támadta Györgyöt, mígnem a verseny feléhez közeledve magabiztosan előzte meg a pálya leggyorsabb pontján. Rendkívül látványos csaták zajlottak a mezőny közepén, oda-vissza előzték egymást a versenyzők, ám végül Dergez Bertalan kiállni kényszerült egy technikai meghibásodás miatt a futamból, és bár szeretett volna újra csatlakozni a versenybe, ez végül meghiúsult. A továbbiakban Kovács György foggal-körömmel ragaszkodott a dobogó legalsó fokához, melyet hibátlanul abszolvált egészen a leintésig, melyben kétségtelenül nagy segítségére volt az, hogy a futam utolsó negyedét az őt támadó Márton Balázs inkább védekezéssel töltötte Kocsi Viktorral szemben. Márton egyébként egy ötös fogat élén száguldott, Kocsi Viktor, Kocsi Zsolt, Pribilinszky Zoltán és Molnár Tibor részvételével, ahol gyakran láthattunk komoly előzési próbálkozásokat, ideiglenes és végleges helycseréket. Nagy Koppány minden igyekezete ellenére Molnár Györgyöt már nem tudta utolérni, így György kényelmes előnnyel húzta be a kategória idei 5. futamát, a dobogó harmadik fokára pedig Kovács György állhatott fel. A további sorrend: Márton Balázs (4), Kocsi Viktor (5), Kocsi Zsolt (6), Pribilinszky Zoltán (7), Molnár Tibor (8), Csáki Zoltán (9), Pataki Gábor (10), Ujfalusi Ákos (11), Lippé Szabolcs (12) és a versenyt idejekorán feladni kényszerülő Dergez Bertalan (13). Nagy Koppány igyekezete a statisztikákon is meglátszódott, hiszen a 11-es gokarttal versenyezve, 30,753-as idővel az ő nevéhez fűződik a versenyben futott leggyorsabb kör.

 

Nyilatkozatok

 

Kovács György (3. hely):

„A kulcsi pályán évekkel ezelőtt versenyeztem utoljára, az AGB mezőnyével pedig még soha ezen a helyszínen, szóval nem igazán tudtam, hogy mire számítsak a versenynapon. Azt nagyjából lehetett tudni, hogy igen meleg lesz, és a folyamatosan javuló pálya a később kvalizóknak kedvezhet. Keveset edzettem az időmérő előtt, ennek ellenére úgy érzem, hogy tűrhető köröket sikerült összeraknom, három darab 30-as köröm is volt az ötből. Az utánam kvalizók közül szinte mindenki nagyon közel volt hozzám, Molnár Gyuri pedig az utolsó körében valamit megtalált, mert az egyetlen 30-as körével asszem 4 századdal elém ugrott. Igazából arra számítottam, hogy a folyamatosan melegedő pályán minimum ketten-hárman megelőznek, de végül csak “druszám” futott jobb időt. Így viszont elég zavaró volt az a 4 század… 🙂 Mindenesetre gratulálok Gyurinak, és az az igazság, hogy már rám is rám fért egy meccselős futam, mert kezdtem elszokni a csatáktól, és az soha nem tesz jót egy versenyzőnek. A futamra kapott gokartomat inkább nem minősíteném, maradjunk abban, hogy végigbírta a versenyt, és egy darabig tudtam is vele védekezni, de ez volt a maximum, amit a hátulról érkező Koppánnyal és “űrhajójával” szemben tehettem. Molnár Gyurinak is szerencsés keze volt, így már a futam elején hamar elhúzott, és a Koppánnyal folytatott csata után őt is csak távcsőből nézhettem. Mivel Balázsnak is akadt dolga a többiekkel mögötte, vele nem kellett megvívnom, így eléggé eseménytelen volt ezután a verseny.

Összességében csalódott vagyok, hiszen csak egy minimálisan jobb kvalival már egészen másképp nézett volna ki a vasárnap, de elsőként időmérőzve sohasem könnyű az élet. 🙂 Mint korábban írtam, a csatározás már bőven rám fért, szóval így nézve hasznos futam volt, bár jobban örültem volna, ha a technikát tekintve több esélyem lett volna a versenyen. Gratula mindenkinek és folytatás a Hangárban!”


 

Super GP kategória

 

agb1505-sgpSzoros időmérővel Rátkai János bizonyult a kategória legjobbjának és 15 ezreddel előzte meg a második helyről induló Reich Balázst. A második sorból induló Márton Balázs és Kocsi Viktor is egy tizeden belül tudtak maradni, majd Dergez Bertalan, Pribilinszky Zoltán, Molnár György, Lind Zsolt, Kacskovics Krisztián, Nagy Koppány és Farkas Gábor következtek. Mindössze az első néhány körig maradt egyben a mezőny, utána, a boxkiállásoknak is köszönhetően több részre szakadt és bár a pálya több ponton is tálcán kínálta az előzési lehetőségeket, inkább a kiállások megfelelő ütemben történő végrehajtása határozta meg a sorrendet. Amennyire biztosan indult Rátkai János menetelése a győzelem felé, annyira volt melós a végére, hiszen a negyedik helyről rajtoló Kocsi Viktor felzárkózott Rátkaira és egy pillanatra sem hagyta magára, de a leintés pillanatáig nem sikerült előzésre cserélnie erőfölényét. Molnár György a hetedik helyről kapaszkodott fel a dobogó legalsó fokára, amivel a negyedik helyen célba érő, de a második helyről induló, a futam utolsó köreit Pribilinszky Zoltánnal végigcsatázó Reich Balázst előzte meg. A kevés pályán történő előzés ellenére azért voltak szép pillanatok, többek közt amikor Dergez Bertalan, Márton Balázs, Lind Zsolt és Nagy Koppány csatáztak egymással. A technika ördöge azonban úgy döntött, hogy belepiszkít ebbe az idilli állapotba, hiszen miután Lind Zsolt sikeresen utasította maga mögé Márton Balázst, egy körrel később a gokartja úgy döntött, hogy mára neki ennyi izgalom elég volt, és közvetlen a boxbejárat előtt megadta magát, így Zsolt a 6. helyről feladni kényszerült a küzdelmet. A vasárnapi OAGB utolsó futamát végül Rátkai János nyerte, közvetlen Kocsi Viktor előtt, a dobogó harmadik fokára pedig Molnár György állhatott fel. A befutó további sorrendje: Reich Balázs (4), Pribilinszky Zoltán (5), Dergez Bertalan (6), Nagy Koppány (7), Márton Balázs (8), Farkas Gábor (9), Kacskovics Krisztián (10) és a versenyt idő előtt feladni kényszerülő Lind Zsolt (11). A verseny leggyorsabb körét magabiztos előnnyel futotta meg a második helyen célba érő Kocsi Viktor, melyet a 9-es gokarttal teljesített, 30,543-as idővel.


 

Izgalmas futamok, váratlan fordulatok és technikai hibák jellemezték a kulcsi futam debütálását az OAGB versenynaptárában. A következő futam Kőbányán kerül megrendezésre, a Hangár utcában található egykori Kesjár pályán. Kérünk mindenkit, hogy aki már biztosan tudja, hogy indul a soron következő futamon, az minél előbb adja le jelentkezését az info@amatorgokart.hu címen, ahol az induló nevét és a választott kategóriát/kategóriákat kell csak megadni.

 

Szerző: Vincze András