HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
OAGB összefoglaló 2016.09. – Kőbánya Ring rev.

OAGB összefoglaló 2016.09. – Kőbánya Ring rev.

Augusztus 21-én fogadta a Kőbánya Ring az OAGB mezőnyét, a megszokott iránnyal ellentétesen. Az I. kategória nem hozott meglepetést, a magabiztos éllovas zsebelt be újabb győzelmet. A II-esben ugyancsak rajt-cél győzelmet láthattunk, míg a III-asban szintén az indulástól a leintésig egy versenyző állt az élen. A IV. kategóriában mentek a pozícióharcok az utolsó körig, a rendhagyó Super GP pedig egy-egy versenyzőnek túl sok izgalmat is okozott.


I. kategória

Az egyes kategóriában a pole pozíciót Csernik Csaba szerezte meg Nagy Marcell és Papp Dávid Róbert előtt. Németh Bálint a negyedik helyről várta a rajtot. A verseny során Csernik Csaba le tudta rázni üldözőit, és magabiztos győzelmet aratott. Nagy Marcell alatt néhány perc elteltével állt meg a gép. Papp Dávid Róbertet az egész futam alatt támadta Deák Gyöngyvér, de Dávidnak sikerült megtartania a pozícióját, így ők állhattak a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára. A negyedik és ötödik helyeket a Németh Bálintot megelőző Bozsik Benedek és Schmickl Balázs szerezték meg, akik a PDR-Deák Gyöngyvér pároshoz hasonló csatát mutattak be, csak ők többször helyet is cseréltek.

Nyilatkozat:

egyesDeák Gyöngyvér – 3. hely:

Vegyes érzelmekkel vártam a Hangár utcai versenyt, mert eddig még egy sima versenyem se volt ezen a pályán. Vasárnap a pályára érkezve ezt a rossz sorozatot szerettem volna megtörni. Az edzések alatti jó köridőknek köszönhetően bizakodóan vártam az időmérőt, ami nagyon szorosra sikerült a kategóriánkban. Itt a 4.rajthelyet sikerült megszereznem, és mindössze 6 század különbség volt a 4. és 7.hely között. Azt hiszem, ez az eddigi legszorosabb időmérőm volt. A rajtrácsra felállva a megszokott nyugalom helyett kicsit izgultam, az elmúlt szezonokban itt történt kalamajkák után nehéz volt teljesen ellazulni. Az izgalmamat csak tetőzte, hogy az első rajtnál valaki kipörgött a mezőny végén, így piros zászló és új rajt következett, így a rajt izgalmát kétszer voltam kénytelen átélni. A második rajtnál már tisztán jött el a mezőny, és egyből láttam, hogy mögöttem lemaradoznak, így előre kellett csak figyelnem. A verseny első pár körét követően Marci a második helyről technikai hibával esett ki, amit maximálisan átérzek, hiszen én itt tavaly a pole-ból indulva estem ki a technika miatt… Most ez viszont azt jelentette, hogy PDR-rel egyből feljöttünk a 2. és 3.helyre. Eleinte nem támadtam, szerettem volna még jobban meglépni a mögöttünk levőktől, ami pár kör alatt sikerült is. Ezután nagy csatát vívtunk PDR-rel, aki hibátlanul védekezett az egész futam alatt és egyszer sem hibázott, így megelőzni nem, csak megizzasztani volt esélyem őt. Pont az ilyen korrekt és fair csaták miatt szeretem a versenyzést. Gratulálok Csabinak az újabb futamgyőzelemhez! PDR-nek is gratulálok, nagy verseny volt közöttünk! Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm Szilágyi Norbinak a felkészítést és a sok tanácsot! És köszönöm az egész AtioreM///Sportnak, legfőképp Molnár Attila Atiore csapatfőnöknek, aki mindenkinél jobban tudja, mennyire hadilábon álltam a Hangár utcai pályával, és sokat jelent, hogy a támogatásukkal sikerült végre megtörnöm a Hangár utcai pech szériát. We did it.


II. kategória

kettesA kettes kategóriában Fühl Zoltáné lett a pole, aki 17 ezredmásodperccel bizonyult gyorsabbnak Dömötör Patriknál. A harmadik rajthelyet Csernik Csaba szerezte meg. Fühl Zoltán senkitől sem zavartatva nyerte a futamot. Dömötör Patrik a verseny elején védekezésre kényszerült Csernik Csabával szemben, egészen addig, ameddig Csabának nem kellett foglalkoznia az időközben a hatodik helyről a negyedikre felzárkózó Szabó Martinnal, aki mindkét előzését az első kanyarban mutatta be. Martin előbb Kollár Attilát, majd Marco Čambálikot utasította maga mögé. Marco zárt az ötödik helyen, még a hatodikra az a Papp Dávid Róbert jött fel, aki a tizedik helyről indult és szép előzéseket mutatott be. A győztes Fühl Zoltán mögött a sorrend: Dömötör Patrik, Csernik Csaba, Szabó Martin, Marco Čambálik és Papp Dávid Róbert.

Nyilatkozat:

Dömötör Patrik – 2. hely:

Az időmérőn minimális különbséggel lettem második Zoli mögött, ami kicsit bosszantott. A versenyem aránylag nyugodtan telt. Gratula mindenkinek!


III. kategória

A hármas kategóriában nem éppen az év legeseménydúsabb versenyét láthattuk. A pole-t és a győzelmet is zsinórban másodszor Kosztolányi Ádám szerezte meg. A második helyről idei legjobb eredményét elérve Kővári Viktor várta a rajtot, ő is egy eseménydús futamot követően ért be a rajthelyével megegyező pozícióban. Mögötte azonban már éles csata dúlt a harmadik helyért, amit Molnár Györgynek sikerült megtartania az őt végig nyomás alatt tartó Lencsés Bálinttal szemben. A versenyen egyetlen előzést láthattunk, az viszont egy remekül kivitelezett manőver volt. Gyuris Gábor mutatta be a verseny kétharmadánál, az ötödik helyért előzte Novák Bálintot. Gábor az utolsó kanyarban fordult Bálint mellé, aminek következtében ő fordulhatott be előbb az első kanyarba.

Nyilatkozat:

harmasKővári Viktor – 2. hely:

Pozitívan álltam a hétvégéhez, bár a hármas kategóriában abszolút az esélytelenek nyugalmával vártam az időmérőt. Szerencsémre jól összeraktam a köröm, amivel összejött egy második rajthely, tényleg megleptem magam és talán a többieket is. A verseny első köreiben Ádámnak rögtön sikerült egy kis előnyt kiautóznia, igen jó tempót ment. Sejtettem, hogy Gyuri támadni fog folyamatosan, viszont bíztam abban, hogy Bálint nyomására ők inkább egymással lesznek elfoglalva, amivel nyerhetek egy kis időt. Ez többé-kevésbé így is lett, amit abszolút nem bántam. Örülök a második helynek, feltölt energiával, bár sajnos tudom, hogy az év végi összetett 6. hely ebben a kategóriában már nem elérhető, de dolgozok tovább egy következő dobogóért.


IV. kategória

A négyes kategóriában Csáki Zoltán, Gaál András, Somogyi Tamás volt az első három helyezett rajtsorrendje. A futam elején Somogyi Tamásnak sikerült megelőznie Gaál Andrást, méghozzá a hátsó hosszú jobbos ívre vezető lassú jobbosban. Tamás innentől kezdve az egész verseny alatt védekezésre kényszerült, azonban András az utolsó kör megkezdése előtt be tudott fordulni Tamás mellé az utolsó kanyarból kijövet, és két kerékkel a füvön volt ugyan, de bent tartotta a gépét, így az első kanyarban már övé volt a második hely, amit csak ebben, az utolsó körben kellett megtartania. Szintén az utolsó körben dőlt el a negyedik helyért zajló csata Molnár György és Kocsi Viktor között. Viktor az első kanyar után ment be György mellé, majd több kanyaron keresztül egymás mellett haladtak. Már úgy tűnt, hogy Györgynek sikerül a védekezés, tisztán Viktor előtt volt, amikor megcsúszott a pálya leglassabb jobbkanyarjában, nyitva hagyva így a belső ívet a nyújtott jobbosban. A hatodik helyre Murvai Tamás jött fel, aki a nyolcadik helyen is járt, és innen előzte meg Márton Balázst – aki ellenfelei megtorpanása miatt veszített időt -, majd Kővári Viktort; mindezt két kör eltéréssel. A sorrend: Csáki Zoltán, Gaál András, Somogyi Tamás, Kocsi Viktor, Molnár György, Murvai Tamás.

Nyilatkozat:

negyesGaál András – 2. hely:

Az edzéseken látszott, hogy szoros időmérőnek nézünk elébe, és az első helyezett kivételével szorosan is végeztünk. A második helyet szereztem meg másfél tizedes hátrányban. Annak örülök, hogy tudom, hol szedtem össze azt a hátrányt, és hogy kellett volna mennem, így nem állok értetlenül az eredmény előtt. A verseny kezdete után pár körrel egy lökést kaptam oldalról, így lecsúsztam az ívről és visszaestem a 3. helyre. A versenyen végig próbáltam visszaszerezni a 2. helyet, és az utolsó körben sikerült is. Nem voltam csalódott az eredmény miatt, örülök, hogy az egész versenyen csatázhattam, és nem egyedül gokartozgattam. Izgalmas futam volt, gratulálok mindenkinek!


Super GP

supergpA Super GP-ben ezúttal nem bokszkiállást, nem is Joker kört, hanem levágást eszközöltek, ami az eddig bevett szokásokkal ellentétben nem meghosszabbította, hanem lerövidítette a kört. A kettes kanyar után vágták le a pályát a hátsó hosszú jobbosra fordulva, kihasználva a pálya adottságait. Csáki Zoltán a harmadik körben rövidítette le a pályát, Molnár György a negyedikben, és Zoltánnak sikerült átvennie a vezetést. Miután az élmezőny minden tagja volt kint a vágáson, Kosztolányi Ádám került a második, Túróczi Máté a harmadik helyre, akiket Molnár Györgynek a pályán kellett megelőznie. Mindez sikerült is az első kanyarban, így a győztes Csáki Zoltán mögött Molnár György lett a második, Kosztolányi Ádám a harmadik. Túróczinak a negyedik helyet sem sikerült megtartani, mert előbb többen megelőzték a pályán, majd Somogyi Tamás támadása közben meg is pördült. Végül Kocsi Viktor jött be a negyedik helyen, a hetedik helyről rajtolva, Somogyi Tamás lett az ötödik, Márton Balázs a hatodik. Szabó Martin, Deák Gyöngyvér, Túróczi Máté lett a további sorrend.

Szerző: Sárdi Barbara