Címke: hungarokart

OAGB 2015/1. futam összefoglaló – Hungarokart

„Borúra derűt” tartja a mondás, mely fordítva volt igaz a vasárnapi MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság szezonnyitó futamára, hiszen ellentétben a napsütötte szombati nappal, vasárnap már egy meglehetősen borongós és hűvös nap fogadta a versenyezni vágyókat. Az első futamot immáron hagyományosan a mogyoródi Hungarokart pályáján rendezték meg, ahol a hideg ellenére kinti-benti pályán mérhették össze […]

HCK 2015/1. futam összefoglaló – Hungarokart

Az elmúlt évek során hagyománnyá vált, hogy a mogyoródi Hungarokart Gokart Center pályája ad otthont az OAGB és HCK szezonnyitó versenyeinek, mely a 2015-ös évben sem alakult másképp: az emberpróbáló, trükkös és hosszú vonalvezetésű pályán február 21-én gyűltek össze a Hobby Cart Kupa sorozat versenyzői, hogy nekiveselkedjenek az összesen 12 futamból álló versenysorozatnak. Az idei […]

OAGB 2014/1. futam összefoglaló – Hungarokart

Az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság 2014-es szezonnyitó futamának a mogyoródi Hungarokart adott otthon, ahol ellentétben a szombati nappal, már egy lényegesen hűvösebb és felhős idő fogadta a pályára kilátogatókat. Ennek ellenére az időjárás továbbra is alkalmas volt ahhoz, hogy a külső pályán is száguldhassanak a versenyzők, így a futamokat ezúttal is a nagypályán tartották, […]

HCK 2014/1. futam összefoglaló – Hungarokart

Az év eleji, kissé hektikus időjárás ellenére ragyogó napsütés fogadta a Hobby Cart Kupa mezőnyét a mogyoródi Hungarokart pályáján, ahol kezdetét vette a 2014-es évad. Az előzetesen leírtaknak megfelelően, a jó időnek köszönhetően a nagypályán mérhették össze tudásukat az indulók, ahol a nevezőszámra egyáltalán nem lehetett panasz, így az izgalmas összecsapásokat szinte borítékolni lehetett. Nem […]

OAGB 12. futam – Hungarokart rev.

Végéhez érkezett az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság 2013-as sorozata, a szezonzáró futamnak pedig a Hungarokart Gokart Center pályája adott otthont, ahol az éjszakai esőzések ellenére, hasonlóan a szombati HCK futamaihoz, nagypályán és fordított irányban mérték össze tudásukat a versenyzők. A kinti rész, a reggeli szabadedzéseken felért egy korcsolyapályával, de a napos idő és a […]

HCK 12. futam – Hungarokart rev.

A szezonzáró, tizenkettedik fordulójához érkezett az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság, Hobby Cart Kupa sorozata, ahol még 4 kategóriában várt gazdára a bajnoki cím, a többi, eldöntésre váró bajnoki helyezéssel együtt. A Hungarokart Gokart Center pályája ezúttal is nagypályával várta a versenyezni vágyókat, most viszont fordított irányba, melyen (egy apróbb, a kinti részen történt módosításnak […]

12. futam – Hungarokart (2013.11.09-11.10)

Fontos információk: 1. A pálya és az irány Alapvetően külső-belső pályán szeretnénk futamot rendezni, fordított irányban. Azt, hogy a kinti részt tudjuk-e használni, az teljes mértékben időjárás függő, ez a futam napján lesz eldöntve. Az irányt fordítottra tervezzük, de kivételesen fenntartjuk a jogot ennek megváltoztatására. A végleges döntés a futam reggelén lesz kihirdetve. 2. Lesz […]

OAGB 7. futam összefoglaló – Hungarokart

Hűsítő menedékre lelt az Országos Amatőr Gokart Bajnokság mezőnye a 2013-as bajnokság hetedik futamán, a Mogyoródon található Hungarokart pályáján, ahol egyaránt róhatták a köröket a nagypályán, valamint szentelhették fel a megújult belső nyomvonalat. Az új vonalvezetéssel a Hungarokart feliratkozott a leghosszabb bérgokart pályák soraiba és a szűkös pályán az időmérőn elért eredmény minden eddiginél fontosabbnak […]

HCK 7. futam összefoglaló – Hungarokart

Július 13-án, hetedik állomásához érkezett a Hobby Cart Kupa mezőnye, melynek a megújult vonalvezetésű, mogyoródi Hungarokart pályája adott otthont, ahol a jó időre való tekintettel a pálya kinti szakaszát is megnyitották. A rendkívül technikás és hosszú nyomvonalon az előzés komoly kihívást jelentett a versenyzők részére, így az időmérőn megszerzett pozíció kulcsfontosságúnak bizonyult a verseny végkimenetele […]

7. futam – Hungarokart külső-belső (2013.07.13-07.14)

Fontos információk: – Szombaton 8.45-ig, vasárnap 7.45-ig mindenkinek meg kell érkeznie a pályára, és be kell fizetnie a nevezési díjat. Csak ebben az esetben vehető igénybe a 3 vagy 5 futamra járó kedvezmény. – Eső esetén csak a belső pályát tudjuk használni Helyszín: Nagyobb térképre váltás A verseny időpontja: 2013.07.13 szombat – Hobby Cart Kupa […]